A sorsom a szerelmem, a szerelmem a sorsom (Írta: Fogolyán Szellő)

A sorsom a szerelmem, a szerelmem a sorsom avagy a kiteljesedés Müller Péter gondolata, hogy ha az ember rátalál a sorsútjára, egyszerre több minden a helyére kerül az életében. Egyetlen egy elemmel találkozol, ami a legmagasabb minőség szerinti rendeltetésedet segíti megvalósítani ebben az inkarnációban, a legtündöklőbb kivirágzásodhoz vezethet életed minden területén. Az igaz szerelem gyakran…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 105, Életeim; hát akkor játsszunk! (Esszé)

https://youtu.be/_Jpg7e2uob4 „Nem azért hiszek az előző életekben, mert kétszer is voltam előző életes utaztatáson, és az olyannyira meggyőzött, hogy lelkem szent paragrafusaként őrzöm a létezés szakrális és káprázatos körforgását. Előző életekben való utazásból, azt hiszem, okkal nem engedtek át bizonyosságot. Az élet által azonban minduntalan sejtetni engednek számomra valami transzcendens valóságot. Több írásomból visszaköszön, hogy…

0 hozzászólás

Életeim; Hát akkor, játsszunk! (Írta: Fogolyán Szellő)

Nem azért hiszek az előző életekben, mert kétszer is voltam előző életes utaztatáson, és az olyannyira meggyőzött, hogy lelkem szent paragrafusaként őrzöm a létezés szakrális és káprázatos körforgását. Előző életekben való utazásból, azt hiszem, okkal nem engedtek át bizonyosságot. Az élet által azonban minduntalan sejtetni engednek számomra valami transzcendens valóságot. Több írásomból visszaköszön, hogy bizonyos…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 104, És az Angyalok elhoztak Téged karácsonyra (Esszé)

https://youtu.be/QV-nywUkCCI Átélted már? Nagyon vágysz egy ember társaságára, a találkozás és az együttlét bármilyen okból kifolyólag mégis lehetetlennek tűnik, és mire a szenteste elérkezik, az Ég megadja Neked a legnagyobb ajándékot. A Rendeltetés megvált Titeket az egymás iránt érzett szeretetben. A lehetetlent lehetségessé, az okokat okozattá formálja, a korábbi negatív történéseknek pozitív töltetet ad. Úgy…

0 hozzászólás

És az Angyalok elhoztak Téged karácsonyra (Írta: Fogolyán Szellő)

Átélted már? Nagyon vágysz egy ember társaságára, a találkozás és az együttlét bármilyen okból kifolyólag mégis lehetetlennek tűnik, és mire a szenteste elérkezik, az Ég megadja Neked a legnagyobb ajándékot. A Rendeltetés megvált Titeket az egymás iránt érzett szeretetben. A lehetetlent lehetségessé, az okokat okozattá formálja, a korábbi negatív történéseknek pozitív töltetet ad. Úgy fejezi…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 103, Égbolton szeretkezős (Esszé)

„Országok, mérföldek, tengerek, törvények, paragrafusok. Fizika. Jó erkölcs. Szép morál. Néha csupán ezek közül valami. Másszor ezek közül valamennyi. Ritkán pedig, akár mindezek összessége állhat ott két ember között. Megoldható-e mégis, hogy súlytalanul, minden tehertől, szégyenfolttól, árulástól mentesen feloldódjanak a gravitációval és együtt legyenek? A lélekben és megannyi életben szövetségesek, akiknek sejtjei milliárdnyi…

0 hozzászólás

Égbolton szeretkezős (Írta: Fogolyán Szellő)

Országok, mérföldek, tengerek, törvények, paragrafusok. Fizika. Jó erkölcs. Szép morál. Néha csupán ezek közül valami. Másszor ezek közül valamennyi. Ritkán pedig, akár mindezek összessége állhat ott két ember között. Megoldható-e mégis, hogy súlytalanul, minden tehertől, szégyenfolttól, árulástól mentesen feloldódjanak a gravitációval és együtt legyenek? A lélekben és megannyi életben szövetségesek, akiknek sejtjei milliárdnyi atom izgága…

1 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 102, Spirituális Mennykő (Esszé)

„Ma már tudom, hogy van az az út, amit egyszerűen meg kell élnie az embernek. Van az az ember, vannak azok az emberek, akiket meg kell ismernünk. Hiába hozod azt a döntést, hogy egy másik útra lépsz helyette, hiába utasítod el. A Sors az összes körülményt, összes szereplőt felhasználja annak érdekében, hogy a számodra szükséges…

0 hozzászólás

Spirituális Mennykő (Írta: Fogolyán Szellő)

Az út, amire visszatérítenek, az Ember és az érzés, akihez visszairányítanak, a módja annak, amikor és amire nem mondhatsz nemet Egy pár korábbi írásomból visszaköszön, hogy a harmincas éveim elején olyannyira érdekelt a sors és a különféle sorsutakkal történő kacérkodás, hogy több esetben a saját életemet tettem fel tétként annak érdekében, hogy bebizonyítsam, vagy rácáfoljak…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 101, Végrendelet; Szenvedésed Szenvedélye (Esszé)

„Aki szenved, annak lehet szenvedélye is. Isten is így volt a világgal. Miután megteremtette, özönvízzel elárasztotta, majd tiszta lappal, egy galambbal és egy olajággal újrakezdte. Jézus története a kereszttel és a Golgotával is így esett. Nekik is volt szenvedésük. Így lett a szenvedélyük is. Átfordították….” Fogolyán Szellő: Végrendelet; Szenvedésed szenvedélye

0 hozzászólás

Végrendelet; Szenvedésed Szenvedélye (Írta: Fogolyán Szellő)

Kaphatsz-e élményt, betegséget, ebből eredő életutat, társaságot, családot, barátságokat azért, hogy kialakuljon a személyiséged, legyen egy bizonyos ’csomagod’, ’előnyöd’, ’hátrányod’?  Hogy mi az ’előny’ és mi a ’hátrány’, vajon valóban csak azon múlik, hogyan gondolkozunk róluk? Szerintem mindent okkal kapunk. Az életfeladat pedig az, hogy maximalizáljuk pozitívvá, embertársaink és saját életünk tekintetében is, azokat a…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 100, Légzőgyökerek (Esszé)

https://youtu.be/NzEXDp6Rris „Az idő relativitására a te tekinteted is bizonyíték valakinek. Ő lesz az, akit életed végéig ölelnél. S mindent megtennél azért, hogy bőrön, ereken, szerveken, lelken túl… Végérvényesen beleöleld magad…

0 hozzászólás

Légzőgyökerek (Írta: Fogolyán Szellő)

Az életem értelmei. (Nehezebb napokra.) Azokra a nehéz napokra, amikor minden már csak rutin. Amikor hirtelen, egyedül érzem magam. Amikor úgy érzem, hűtlenek voltak. Vagy amikor én voltam hűtlen. Érzéshez. Testhez. Fogadalomhoz. Szóhoz. Ezekért érdemes felkelni. Hűtlenség és rutin idején is. Egyetlen perc alatt megváltozhat minden. Élni, közlekedni az élet elágazásain, mondjuk sokszor szükséges ehhez.…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 99, Valamikor egyszer valamennyien elindultunk megváltani a világot… (Esszé)

https://youtu.be/pPXz-mftnNk Nememind1 eszmei világának gyönyörű ötéves fennállása során először, hosszú hónapokig hallgattam. Sokáig tartott megfogalmaznom magamnak, hogy miért. Tudtam, hogy ezt az eszmei világképet, ami a valóságban sokszor nem létezik, amit csak Nememind1 hasábjain lehetséges megélni, megélnünk, nem szeretném se feltartóztatni, se világvégét parancsolni neki. Ezek ellenére, még csak a lelkiismeret-furdalás sem nyomott, hogy ilyen…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 98, Emelkedni Veled: A fejlesztőről (Esszé)

https://youtu.be/--oegQqtCm4 Egy teljes élethez több kapcsolódás kell, hiszen egyetlen ember aligha tud megadni nekünk mindent, amire szükségünk van. És hát, mindannyiunknak vannak alapvető szükségleteink. Ezekre pedig többé-kevésbé, ha nem is állandó jelleggel, de lelki igényünk van.   Szükségünk van arra, hogy valaki megadja a biztonságot. Hogy legyen valaki, akire jóban-rosszban számíthatunk. Akinek kiönthetjük a lelkünket,…

0 hozzászólás

Összegzés (Jasiri igaz története)

…Miután elkészült az otthoni teendőivel, felvette a cipőjét és elindult a partra. A nap még sütött, árnyékát megnyújtva, mely mögötte haladt. A ház előtt fejét lehajtva, vállait ösztönösen leengedve igyekezett minél gyorsabban elsietni. Ilyenkor már szinte üres a folyópart. A madarak is halkabban szöszmötölnek, ritkábban veri fel a csendet a sirályok kiáltozása. Leült a fa…

0 hozzászólás

Valamikor egyszer valamennyien elindultunk megváltani a világot… (Írta: Fogolyán Szellő)

Nememind1 eszmei világának gyönyörű ötéves fennállása során először, hosszú hónapokig hallgattam. Sokáig tartott megfogalmaznom magamnak, hogy miért. Tudtam, hogy ezt az eszmei világképet, ami a valóságban sokszor nem létezik, amit csak Nememind1 hasábjain lehetséges megélni, megélnünk, nem szeretném se feltartóztatni, se világvégét parancsolni neki. Ezek ellenére, még csak a lelkiismeret-furdalás sem nyomott, hogy ilyen sokáig…

0 hozzászólás

Emelkedni Veled: A fejlesztőről (Írta: Fogolyán Szellő)

Egy teljes élethez több kapcsolódás kell, hiszen egyetlen ember aligha tud megadni nekünk mindent, amire szükségünk van. És hát, mindannyiunknak vannak alapvető szükségleteink. Ezekre pedig többé-kevésbé, ha nem is állandó jelleggel, de lelki igényünk van.   Szükségünk van arra, hogy valaki megadja a biztonságot. Hogy legyen valaki, akire jóban-rosszban számíthatunk. Akinek kiönthetjük a lelkünket, meghallgat.…

0 hozzászólás

Fénytelenül (Dobó Márta igaz története)

Nincs sehol és mégis érzem, hogy létezik. Sejtjeim őrzik emlékét, az időnként fájásig fokozódó hiányt egy másik létezésből. Nem kerestem csak engedtem, hogy bevarázsoljon az életébe. --------- Szemben ül velem...nem szól...néz...olvasnék...nem tudok...figyelem magam...irányít...zavarodottá válok...furcsán bogozza bennem az érzéseket...kapkodva lélegzem...elpirulok...felemelem a fejem...karnyújtásnyira a kíváncsi barna szempár. Megáll az idő. --------- A vonat hirtelen fékez, átesek a…

0 hozzászólás

Tengerésztörténet (Benes László igaz története)

Aki gyerekkorában olvasott kalózokról, matrózokról, hajóskapitányokról és az óceánok egyéb vándorairól szóló kalandregényt, tisztában van vele, miszerint az ezekben leírtak igen távol esnek a valóságtól. Még ezen művek legismertebbjét, a Robinson Crusoet is Daniel Defoe egy skót tengerész: Alexander Selkirk elbeszélése alapján írta meg, persze bőven megtoldva alkotói fantáziája szüleményeivel és ezzel megalapozva a realista…

0 hozzászólás

Az élet iskolája (Ria igaz története, 7. rész)

Minden egyes alkalommal én engedtem és számomra hihetetlen ma már mindez. Egyre több szebbnél szebb vallomás és hazugság érkezett. Közben megvolt az első tárgyalás is. Engem az ügyvédem képviselt. Ő azt éreztette, hogy adjam fel a pert. De nem foglalkoztam vele. A következő tárgyalást október hatodikára tűzték ki. Ahogyan a napok teltek szerelmes vallomások sokaságát…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 96, A nyolcvanéves maci- Haraszti László emlékére (Esszé)

https://youtu.be/HJfdwBDuros Nem Te voltál az első, aki halála előtt pár évvel megtisztelte igaz történeteivel Nememind1 oldalát, és nem is Te vagy az egyetlen, aki, mivel az oldalamon vannak az írásai, életének történései, nekem örökre létező lesz, amíg élek. Nekem most már egy kész aranylelkű sereg vigyázza lépteimet odafentről. Néha elképzellek Titeket, életemből és Nememind1 világából…

0 hozzászólás

Az élet iskolája (Ria igaz története, 6. rész)

Hazautaztam a kis házamba és nekiálltam rendbe tetetni az udvart, meg amit még kellett. Vergődve teltek a napjaim. Fájt, égetett a tudat, hogy mit csinálok rosszul. Itt ez a drogos nő, tele problémákkal, és mégis visszaveszi!?! Önértékelésem és az önbizalmam újra a nullán volt. A mély lelki trauma, amibe beletaszított a kegyetlenségével szinte átláthatatlan lett.…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 95, Kiskanalamat a végtelenbe nyíló feneketlen kútba merítem (Esszé)

https://youtu.be/8y1qQoW_PP0 „A szempárban ott vibrál valahogy egy jelzés. Sorsunk összefonódásának elrendeléséről, ismertségünk nem új keletűségéről, remeg a tekintetben valami misztikum, amit roppantul nem értünk, de minden kétséget kizárólag ott van. Kutatjuk, belefeledkezünk, csodáljuk, aztán csak félrenézünk szégyenlősen, mert mi látunk valami felfoghatatlant, valami ismeretlent, ami mégis mindennél ismerősebb, de félre kell néznünk, mert ebben a…

0 hozzászólás

Az élet iskolája (Ria igaz története, 5.rész)

Lassan letelt az eperszezon. Készültünk haza. Az osztrák határhoz közel vettem házat. Engem a házamnál kitett a sofőr, a barátnőmet vitte tovább pestre. Megbeszéltük, hogy majd megyek hozzá, hisz a családom ott él és ilyen sok hónap után nyilván látni akartam őket. Mondanom sem kell, az udvarom embermagasságig volt gazzal, alig bírtam bemenni. Neki kellett…

0 hozzászólás

A nyolcvanéves maci- Haraszti László emlékére (Írta: Fogolyán Szellő)

Azt hiszem, Te egyáltalán nem szeretted volna nagydobra verni a távozásod hírét, Nagypajti! Már hetvenen és a stroke-on is túlvoltál, amikor csatlakoztál Nememind1 közösségéhez. Mindig úgy fogalmaztál magadról, hogy a stroke miatt, olyan vagy, mint egy kisgyerek. Szeretett feleséged, ahogy Te hívtad nekem mindig; ’a Mama’, látott el. Aki, előbb megfürdetett és csak utána „indult…

0 hozzászólás

Az élet iskolája (Ria igaz története, 4.rész)

Azzal hagytam abba, hogy kimentem külföldre. Bepereltem. Itt szakadt meg a történetem. Teltek a téli hónapok, kerestem magamat. A lelkemnek hiányzott ez a mérgező ember. Rengeteget gondoltam rá. Viszont az agyam tudta, hogy ő ezt nem érdemli. Barátnőmmel átmentünk vissza arra a munkahelyre ahová közel négy évig visszajártunk. Hollandia, eperszedés. Ekkor már 2022.márciusát írtuk. Kezdtem…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 94, Leszel-e az ok? Ha minden okkal történik (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=kZ8v-eMYbag Szerencsés, aki minden reggel azzal a biztos tudattal ébred, hogy minden okkal történik. Kiváltképp szerencsés, aki a legnehezebb helyzetek kellős közepén is biztosra veszi ezt. Miért tartom áldásnak ezt a sok-sok tapasztalatból, megfigyelésből származó éber jelenlétet a mindenségben? Mert ezzel a tudással felvértezett, áldott ember, tisztában van azzal, hogy nem vagyunk se egyedül, se…

0 hozzászólás

Kiskanalamat a végtelenbe nyíló feneketlen kútba merítem (Írta: Fogolyán Szellő)

A szempárban ott vibrál valahogy egy jelzés. Sorsunk összefonódásának elrendeléséről, ismertségünk nem új keletűségéről, remeg a tekintetben valami misztikum, amit roppantul nem értünk, de minden kétséget kizárólag ott van. Kutatjuk, belefeledkezünk, csodáljuk, aztán csak félrenézünk szégyenlősen, mert mi látunk valami felfoghatatlant, valami ismeretlent, ami mégis mindennél ismerősebb, de félre kell néznünk, mert ebben a világban…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 93, Neked, akinek a lehetetlen nem létezik

https://www.youtube.com/watch?v=v1Im-16jy_Y Kifogásokat és problémákat gyártó, drámázó emberekből sok van. Mindig is úgy gondoltam, hogy akinek nincs felismerése valaminek az építéséhez, az rombolni kezd. Az emberi természet ilyen. Tenni akar valamit. Ha rombol is éppen, legalább történik általa valami. Beszélni akar valamiről. S ha csak csacsog? Sokszor azt sem bánja. A minőség és a minőségi szűrő…

0 hozzászólás

Leszel-e az ok? Ha minden okkal történik (Írta: Fogolyán Szellő)

Szerencsés, aki minden reggel azzal a biztos tudattal ébred, hogy minden okkal történik. Kiváltképp szerencsés, aki a legnehezebb helyzetek kellős közepén is biztosra veszi ezt. Miért tartom áldásnak ezt a sok-sok tapasztalatból, megfigyelésből származó éber jelenlétet a mindenségben? Mert ezzel a tudással felvértezett, áldott ember, tisztában van azzal, hogy nem vagyunk se egyedül, se sorstalanok,…

0 hozzászólás

Neked, akinek a lehetetlen nem létezik (Írta: Fogolyán Szellő)

Kifogásokat és problémákat gyártó, drámázó emberekből sok van. Mindig is úgy gondoltam, hogy akinek nincs felismerése valaminek az építéséhez, az rombolni kezd. Az emberi természet ilyen. Tenni akar valamit. Ha rombol is éppen, legalább történik általa valami. Beszélni akar valamiről. S ha csak csacsog? Sokszor azt sem bánja. A minőség és a minőségi szűrő kevesebbek…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 92, Amikor a nagy Ő-ről lehull a lepel

https://youtu.be/NeiOo6ieCFM Létezik-e a nagy Ő? Ha igen, akkor vajon tudjuk-e egyetemes szinten definiálni? Egyetemes szinten, tehát nem azokat a jellegzetességeket határozzuk meg, amiért mindenki számára másban rejtőzik ez a bizonyos Ő (például tulajdonságok, külső jegyek) hanem azt, ami által mindenki ráismerhet.  És mi az, amit a nagy Ő-ről szóló idillikus írások általában sosem közölnek és…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 90, A szemed (Esszé)

https://youtu.be/fx2MIjB-XJM Végső soron, túl minden korlátozásán, távolságtartásán, hiányérzetén és fájdalmán e korszaknak, hogy még egy ölelést is többször át kell gondolnunk, ha adódik egyáltalán az átgondolásra mód, mégiscsak marad nekünk valami egymásból. Egy hely, ami le tud kötni minden figyelmet, ahol a legizgalmasabb kérdések, gyümölcsöző ihletek születnek, ahol válaszokat kevésbé találunk, ellenben tágítjuk a horizontot,…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 89, „Álmodtam egy világot magamnak…” – mikor valósítsam meg? (Esszé)

https://youtu.be/H2PUKh3T47Q „Ismerek olyan személyt, akit az tart életben, hogy egyáltalán álmodik. Bár elhiteti magával, hogy álma megvalósítása számára fontos. Mégis saját maga elé görget akadályokat akkor, amikor azokat elkezdhetné megvalósítani. Sokakat az a személy tart életben, amit saját magukról álmodnak, s ha álmaik megvalósítása azzal együtt járhat, hogy álmaik szertefoszlanak, ez túl nagy kockázatot jelent.…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 87, Vállalom a fájdalmat (Esszé)

https://youtu.be/hztHn_FLqgM Elvesztésed kínja idővel átadta magát az elfogadásnak. Alkalmazkodni voltam megtanulni kénytelen. Ahhoz, hogy nem akadt meg az univerzum, pedig elvesztésed annyira fájt, hogy nem értettem, hogyhogy nem áll meg minden, ami mozgásban van, legalább egyetlen lélegzetvételnyi szusszanásra. Hogyhogy nem érzi senki a fájdalmamat, mi az, hogy mindenki ugyanúgy felkel és adakozik a hétköznapok rendjének,…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 86, Családi kör (Esszé)

https://youtu.be/mSfUqlrTw9A Lelkisegély szolgálatos ügyelőként arra lettem figyelmes, hogy végtére is, az összes hívás oka az egyén mögött lévő családra vezethető vissza. Pontosítok; az egyén mögött lévő, vagy éppen hogy nem lévő család az ok, ami miatt a telefonért nyúl és meghozza azt a döntést, hogy egy ismeretlennek kiönti a lelkét. Hogy magányát oldja. Akármilyen is…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 85, A lét elviselhetetlen könnyűsége Avagy: a feledésről (Esszé)

https://youtu.be/puYMGJKbjU8 Mert hiába a legnagyobb harag. Ha az elillanása után utat nyit valami gyönyörűre. Már a korábbi harag sem ér megtorlást. Csakis hálával tartozunk érte. S hiába tüzes szenvedélyek, szép érzések, ha azok is, csak kapaszkodók lesznek életünk szép pillanatainak relikviái között. Amíg csak bírunk rájuk emlékezni. Amíg a legkisebb jelentőségük is van utunk és…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 84, Ernőék márciusa (igaz történeten alapuló írás)

https://youtu.be/1qmUd7-BbTE „– Én akkor kezdtem el élni, amikor legelőször szerelmes voltam – kezdek hát bele. – Tizenkét évesen. Úgy érzem, ekkor születtem meg. És lehet, hogy furcsa, de ekkor ébredtem a tudatomra is. Furcsa lehet, hogy egy érzéshez fűződik az öntudatra ébredésem. De ahhoz fűződik. Ekkor ébredtem annak tudatára, hogy mindenhol és mindig ezt és…

0 hozzászólás

`68 (Benes László igaz története)

Ezerkilencszázhatvannyolcban, a május elsejei ünnepek alatt öt napra leállt a szocialista önigazgatású társadalmunk hétköznapjainak periodikusan ismétlődő eseménysora. Az az évi piros betűs ünnep szabadkai kulturális műsorát – a popzenéért rajongó ifjúság legnagyobb örömére – még egy, eddig nem látott, rendezvénnyel egészítették ki, amelyről a Magyar Szó a tudósító nevének feltüntetése nélküli jelentésben számolt be: ,,Hangos…

0 hozzászólás

Szem-lélek (Drenkovics Tibor igaz története)

Érdekes lény az ember. Millió okot talál teremtésre, majd ugyanennyit pusztításra. Természetesen a két dolgot nem ugyanaz a személy követi el. Vagy még ez is megeshet. Az elmúlt időszakban nagyon sokszor, túl sokszor hallom ismét a házikedvencek, vagy madarak, élővilágok mérgezését, elpusztítását. Kezdődött az év elején, a szigetszentmiklósi, élővilág szempontjából felbecsülhetetlen úszólápok tönkretételével. Védett lények…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 83, A teljes összeomlás idején (Esszé)

https://youtu.be/DuWH1pzVbM8 Nem mindennapi, de olykor megtörténhet, így meg is történik. Amikor az égvilágon szinte minden, amit korábban biztosnak hittél az életedben és minden igyekezeteddel megtartani kívántad, rád omlik, maga alá temet. Kapkodod a fejed; ez is dől, az is omladozik, s Te nem tudod megállítani. Se fejed felett tartani tovább. Óránként tör Rád a sírás,…

0 hozzászólás

Hangos igaz történeteink 102, Szerelem első látásra (Elmúlt Idők Hercegnőjének igaz története)

„Negyven éve ismerem.Volt minden, tányércsörgéstől kezdve. Hogy kit hogy szeretek? Ösztönösen. Azt bentről érzem, és mindig jól érzem. Elmúlt Idők Hercegnője: Szerelem első látásra”

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 82, Miért nem Oda születtem (Esszé)

https://youtu.be/-ntFEIyd5Pk Eddig a legtöbbször, amikor volt szerencsém külföldre utazni és magába szippantott egy-egy teljesen más kultúra, differens világlátás, ahogyan az adott országban lévő emberek, tőlünk eltérően művelik az életüket, pár napra, az ott tartózkodásom alatt, úgy éreztem, mintha kaptam volna egy teljesen új kis életet. Egy rövid és vadonatúj életet az életemen belül. Nem tudom,…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 81, Leghajmeresztőbb gondolataid ismerője (Esszé)

https://youtu.be/LzyF72ddS5o Te már rég belepirultál a saját gondolataidba, de ő még mindig veled van, melletted áll, és nem szól egyetlen rossz szót sem. Egy idő után, felszabadító hatása van ennek a felbecsülhetetlen értéknek. Ennek a bölcs erőnek, aki a túloldalon ott van, akármi van, legyél te most éppen szégyentelen, tisztátalan, pajzán, rosszindulatú, gonoszkodó, kételkedő, kétségbeeső,…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 80, Vajon kinek van igaza? (Esszé)

https://youtu.be/Es80gfd_sas „A minap egy rendkívüli levelezés részese lehettem az egyik idősebb hölgy ismerősöm által. Felmerült közöttünk a hit kérdése. De rendkívüli nem emiatt volt az egész, hiszen a hittel kapcsolatos gondolataink a legtöbb kapcsolódásomban megfogalmazódnak közöttünk egy idő után. Ez a levelezés attól volt érdekes, hogy a teljesen különböző véleményünk ellenére majdhogynem csodálni tudtuk egymás…

0 hozzászólás

MEGCSINÁLTAM! (István igaz története)

Be kell vallanom, tizenévesen én sem szerettem tanulni. Fogalmam sem volt arról, hogy mi lesz a gimi után, de azt tudtam, hogy érettségi bizonyítvány kell az életemhez. Harmadikban volt a mélypont. Nekem elég volt, hogy gitározhatok, énekelhetek és elfogadtak olyannak, amilyen vagyok: vállig érő haj, slamposság, hippi alkat. Ám a negyedik osztály megkezdésekor történt valami,…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 79, A megunhatatlan Ember (Esszé)

https://youtu.be/zdONNZD8uy4 Elég komplex rendszerek vagyunk, elég titokzatosak és végtelenek, sokszor változunk, gondoljuk újra, gondolkodnunk pedig milliárdnyi jelenségről lehetséges, ezek megfogalmazási módjáról nem is beszélve. Arról, hogy még a megfogalmazási módban is titkolózhatunk, ha úgy tartja kedvünk. Megismerhető-e egy ember teljes mértékben? Lehetsz-e egészen nyitott könyv valaki előtt? Fogolyán Szellő: A megunhatatlan Ember

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 78, (F)éltél /Rövid novella/

https://youtu.be/UQ8DQNjb82w Egy rövid értekezés arról, mennyire is vannak összefüggésbe egymással a bennünk tajtékzó, különféle nevet viselő érzelmek. Ha elvonunk egyetlen egyet, ami ugyan domináns, azon kívül még számtalan létezik, vajon megmarad-e az összes többi? – Mit követtem el? – kérdezi a lélek a köztes létben. – Túlságosan féltél – válaszol egy fénylő entitás. – A…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 77, Ördögből Angyal

https://youtu.be/9VqyrD5ASFs Akármi is motoszkál emberek között; legyen az a sors, egy energia, a Gondviselés, egy Erő, vagy pusztán a semmi, többször rajtakapható fanyar humorérzékén. Például akkor is, amikor emberi viszonyulások, korábbi szélsőséges tapasztalatok valakivel kapcsolatban, egyik pillanatról a másikra változnak meg. Mert megtörténhet-e például az, hogy unszimpátia vonzalommá, ellenségeskedés barátsággá, nézeteltérés mély egybecsengéssé változik, szinte…

0 hozzászólás

Csak kérned kell és megadatik, avagy hogyan betegítsd meg magad és hogyan találhatod meg a kivezető utat (Aranka igaz története)

Szerintem születésünktől kezdve gyűjtjük a negatív tapasztalatokat, a kapott és továbbadott bántásokat, amiktől aztán ki jobban, ki kevésbé megbetegítjük magunkat. Az én pajzsmirigy problémáim valószínű, már akár 20 évvel ezelőtt elkezdődtek. Aztán évről-évre mindig újabb és újabb tünetek társultak a meglévőkhöz. Nagyjából 10-15 évvel ezelőtt hazafelé tartottam a munkából, odajött hozzám egy hajléktalannak kinéző idősebb…

0 hozzászólás

A teljes összeomlás idején (Írta: Fogolyán Szellő)

Nem mindennapi, de olykor megtörténhet, így meg is történik. Amikor az égvilágon szinte minden, amit korábban biztosnak hittél az életedben és minden igyekezeteddel megtartani kívántad, rád omlik, maga alá temet. Kapkodod a fejed; ez is dől, az is omladozik, s Te nem tudod megállítani. Se fejed felett tartani tovább. Óránként tör Rád a sírás, azért…

0 hozzászólás

Fogyásom története (Aranka igaz története)

Gyerekkoromban – egészen olyan 10 éves koromig – vékony kislány voltam. Sokat betegeskedtem a mandulámmal, míg aztán 9 évesen kivették. Onnantól kezdve, illetve összefüggés lehetett a kiskamasz- illetve kamaszkorral is, mindig volt valamennyi túlsúly rajtam. Sokáig jellemzően inkább „gömbölyű” voltam, még a terhességem alatt is csak 9 kg-ot híztam, ami gyorsan távozott is a szüléskor.…

0 hozzászólás

„Nem dédelgetem a múltam” – beszélgetés a nyolcvanas éveiben járó Székely Edith-tel, aki idős embereknek ad biztatást

(Átvéve a Képmás magazinból. Interjút készítette: Csongor Andrea) Székely Edith-tel beszélgetek, a Délután lelkisegély-szolgálat életre hívójával és vezetőjével. Az idősek és középkorúak számára létesült lelki elsősegély-szolgálat 1998-ban még különlegességnek számított Európában. Egyedi abban is, hogy nemcsak a munkatársak dolgoznak benne önkéntesként, díjazás nélkül, de a szakmai vezetők is. Amikor Edith otthonában leülünk a fehér asztal…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 75, Kezdőrúgás

https://youtu.be/Q2ML6gFZiYE „Maradjunk csak teljesen őszinték. Sokszor hiába az összes szeplőtelen morál sterilizáltsága, precíz önismeret, saját utunk íve iránti tájékozottság és a jelentős akaraterőnk. Olykor mindez édes kevés ahhoz, hogy meglépjünk…

0 hozzászólás

Volt egyszer egy osztály (István igaz története)

Nehéz úgy beszélni múltidőben arról, ami még most is tart. Olyannyira, hogy a Covid miatt elmaradt osztálytalálkozót tavaly bepótoltuk. Kényszeredetten rá kellett ébrednünk arra, hogy fogyatkozunk, az idő elragad közülünk egy-egy társat, ezért döntöttünk úgy: sűrítjük a találkozásokat. Találkozunk, amíg lehet. Egy gimnáziumi osztály a Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziumból, ahol 1971-ben verbuvált össze minket a…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 74, Visszavonhatatlan határozattal A háború margójára /Esszé/

https://youtu.be/wL-3bZuoNi8 Számomra egészen elképesztő, hogy 2022-ben, egy évekig tartó, rengeteg halálesetet és gazdasági dögvészt hozó világjárvány közben, valamint megannyi értelmetlen vérontás után, amikor elvileg mindenki tanulja a történelem nevezetű tárgyat (de korántsem biztos, hogy mindenki tanul belőle), még lehetnek emberek, erősen megkérdőjelezhető vezetői képességekkel, de kétségtelenül vezetői szerepben, akik a háború mellett döntenek. Akik ártatlan…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 73, Számoljuk inkább azt, hány helyen van ott az önzetlen segítségnyújtás, az összefogás, a szeretet és a béke iránti igény! /Esszé/

https://youtu.be/WEe34qBIXDY „Minden reggel arra ébredni, hogy valamely hírportál megírja, talán közeledik a harmadik világháború, látván fájdalmas emberi tragédiákat, a gyötrő gazdasági helyzetet, amikor sokan úgy gondolják, a szankciók nekünk sem jók, mindez az őrület fele sodorhat. Akár engem is. Most azonban, inkább nem vetek számot azzal, hányszor jön rám a sírás egy nap, a kialakult…

0 hozzászólás

Inkább szeretős veszélyhelyzet (Írta: Fogolyán Szellő)

Az elmúlt években olyan dolgokat élek, minden hozzám hasonló korúval, melyekről mindeddig csupán az emberiség történelmét feldolgozó művekből értesültem. A teljesség igénye nélkül: világjárvány, kijárási tilalom, maszkhasználat, távolságtartás, háború a szomszédban. Pár napja e sort gyarapítja az országunkban kihirdetett háborús veszélyhelyzet is. Félretéve mindennek politikai és gazdasági okait, próbálom mélyen átélni, milyen hatással van lelkivilágomra…

0 hozzászólás

Árnyék (Tiana igaz története)

Árnyék. Másként nehéz megfogalmazni a depresszió hatását. Elveszi a fényt az ember lelkéről, s sötét, ködös állapot uralkodik el. Máshogy, másként játszod a szerepet. Minden ablak és ajtó becsukódik előtted, mert sok vagy nekik. Nem tudnak mit kezdeni az elvont világoddal, az állandó sírással, kétségbeesésessel. Olykor messengeren írnak egy hogy vagy kérdést, hogy letudják a…

0 hozzászólás

Miért nem Oda születtem? (Írta: Fogolyán Szellő)

Eddig a legtöbbször, amikor volt szerencsém külföldre utazni és magába szippantott egy-egy teljesen más kultúra, differens világlátás, ahogyan az adott országban lévő emberek, tőlünk eltérően művelik az életüket, pár napra, az ott tartózkodásom alatt, úgy éreztem, mintha kaptam volna egy teljesen új kis életet. Egy rövid és vadonatúj életet az életemen belül. Nem tudom, másokkal…

0 hozzászólás

Érintés nélkül (István igaz története)

(El-beszélés) Az esőcseppek frissen fröccsentek szét a tűzforró aszfaltozott sétálón, amely átszeli a Flórián téri nagy, zöld parkot. Egy fiatal fiú és egy lány egy fa alatt talált menedéket, mindketten bicajjal, amit az oldalukkal támasztottak. Kezükben okostelefon, amelyet szorgalmasan nyomogattak. Együtt, de mindketten a magánszférában kutakodtak a képernyőn. Értetlenül néztem és elborzadtam, mint ahogy azon…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 72, Jó utat! /Esszé/

https://youtu.be/VrJy-Dq-xqQ Rossz, hogy valakivel egész életetekben szeretitek egymást, ott vagytok egymásnak az élet legfontosabb fordulóinál, végig igyekeztek egymást jól szeretni, aztán akkor, amikor a szeretett személynek utolsót üt az óra, nem ragadhatod meg a kezét, és nem kísérheted át Őt, akárhová is távozik a Lelke. Akárhol is folytatja. Látszólag nem. A szemünkkel nem látjuk már…

0 hozzászólás

Anya… 2.rész: Anya lettem (ArtNat igaz története)

Mindig tudtam, hogy szeretnék anya lenni, és tudtam, sose akarok olyan anya lenni, mint az én anyám. Gyerekkoromtól szerettem a gyerekeket. Felnőttkorban is, és ők is szerettek engem. Majd egy váratlan babavárás vetéléssel végződött. A pici apukájával is megromlott a kapcsolat és bár mai napig fáj, hogy elment a kisfiam (valahogy mindig azt éreztem, hogy…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 71, Azokról, akik felébresztik bennünk a művészt /Esszé/

https://youtu.be/SODibC0YILU A bennünk élő művész olykor elapad az alkotás folyamában. Ha írsz, festesz, vagy bármilyen kreatív tevékenységgel élsz, tudod: az ihlet nem végtelen áramlás. Időközönként elzáródik, elfárad. Kell, hogy hasson rá egy erő, ami újra megnyitja, felpiszkálja. Az a személy és az a helyzet, aki erre képes az életünkben, bár mindannyiunknál változó, mégis, a szerelemmel…

0 hozzászólás

Anya… 1. rész (ArtNat igaz története)

Anya... Mennyire szép is a mi nyelvünk! E szót hányféleképpen ejtjük ki szánkon és hány véget nem érő szó kapcsolódik hozzá melynek ragozásai, kapcsolódásai soha véget nem érő vízesésként zúdulnak alá lelkünk s szívünk tisztására. Anya... Én sosem mondtam ki e szót így, mint ahogy leírtam. Anya...nekem sosem volt. Kicsi voltam mikor elment. Sokáig nem…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 70, Anyu! /Esszé/

https://youtu.be/THoyPuGusHo Hétről hétre próbálok úgy írni, hogy mindenki, aki olvassa, találja meg benne személyes igazságát. Ez egy átlagos hétköznap is rendkívüli misszió. Hát, ha még közeleg az anyák napja, s valakinek már nincsen anyukája; mert elhagyták, cserbenhagyták őt, netalán egymást! Ne adj isten, az édesanya már meghalt. Hogy írjak így az Anyaság hivatásáról, az Édesanyák…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 69, Feltámadás, Élet, Tavasz, Új kezdet, Remény és megannyi más /Esszé/

https://youtu.be/BfU5kjF9i-k „Mert ha létezik egy nálunk jóval intelligensebb Gondviselés, olyannak kell lennie, ami minden ember, még a legkisebb ember gondolatait, vágyait, és elképzeléseit is egyenrangúnak tartja Mindenkiével. Szerintem Ő csak jóindulatokban gondolkodik.” Fogolyán Szellő:  Feltámadás, Élet, Tavasz, Új kezdet, Remény és megannyi más

0 hozzászólás

Nagypénteki gondolat (István verse)

NAGYPÉNTEKI GONDOLAT Leszünk-e egyszer majd tiszták odaát Ahol már nincs bűnünk - megtalálva életünk igazát, A szeretet lényegét, az élet erejét vagy maradunk az éjben hitványan -  sötét Az élet: vizsga, megmérettetés, hogy megszülethettél: Küldetés! Az utolsó perc, a nagy kaland vége: Méltó voltál-e a küldetésre...? Érted volt a keresztáldozat, Mit Isten Fia hozott Ne…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 68, Balra mentem előtted…;) /Esszé/

https://youtu.be/tYWGY94MDIc Ma egyéves a kis   – nem babonás  – Jedi cicám, aki színtiszta költészet. 🙂 A felvétel végébe valóban belenyávogott. 😉 Balra mentem előtted…;) „Négy hónapja született a fekete macskám, akinek a farkánál pár hetes kora óta bölcsességét jelző és igazoló ősz szőrszálak nőnek. Ő is, én is, örülünk annak, hogy fényévente egyszer van péntek…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 67, Oly korban éltem én e földön – Szeretni emberi jog (+18) /Esszé/

https://youtu.be/Kv6e3gZlwmo Amnesty International Magyarország, Jogvédő civil szervezet, 2022.04.07.: „Orbán Viktor szerint "sosem volt még ilyen sikeres népszavazás". Ezen a népszavazáson megmutattuk, hogy a magyarok egy mindenki számára biztonságos és szabad országban szeretnének élni. Mi mindent meg fogunk tenni azért, hogy itthon és világszerte megtudja mindenki: a propaganda-népszavazás megbukott! Minden idők legsikeresebb népszavazásán… ÉRVÉNYTELEN EREDMÉNY SZÜLETETT,…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 66, Vali néni (Igaz történet)

https://youtu.be/84GaQUjOVhA A ’néni’, aki mindig kint volt a folyosón, mindig mindent kémlelt, és örökösen szeretgetni szeretett volna. Szeretgetni az állandó figyelmével. Fogolyán Szellő igaz története: Vali néni

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 65, A fájdalom, mint válaszút

https://youtu.be/Xmaz-KMjxPo Minden fájdalomnál, legyen az bármi, válaszút előtt állsz, amikor te határozol. Hiába minden kifogás, körülményre mutogatás. Soha senki nem határoz helyetted. Az egyetlen, aki döntést hoz, te magad vagy. Fogolyán Szellő: A fájdalom, mint válaszút

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 64, Miért élek még, ha elveszítettem mindenkit, akit szerettem? (Esszé)

https://youtu.be/so9V9VD3Bk0 Vannak rendkívül embert próbáló sorsvégek. És kifejezetten nehezen lezáruló sorsok. Az egyik ilyenről írok most. Valakiről, akit személyesen, közelebbről is ismerek, s többekről, akik tőlem távolabb vannak, de róluk is tudok. Azokról az idősebb emberekről, akiknek elméje teljesen ép, s testük is bírja még. A lelkük hasadt meg. Mert ahogyan haladt előre a sorsuk…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 63, Mi, nők (Esszé)

https://youtu.be/WAH28jqIyFU Bár nem szeretem, ha kizárólagos jelleggel női-férfi princípiumról gondolkodunk, mert energiákat érzek, melyek széles skálán mozognak az egyes emberekben, és sokkal inkább szeretem azokat az írásokat, melyek arról szólnak, mitől jobb ember az ember és nem arról, hogy mitől jobb nő a nő, mitől macsóbb a férfi, most mégis a női princípiumról írok. De…

0 hozzászólás

Számoljuk inkább azt, hány helyen van ott az önzetlen segítségnyújtás, az összefogás, a szeretet és a béke iránti igény! (Írta: Fogolyán Szellő)

Torokszorító képsorok, felesleges vérontás, ijedtség sok helyen. Mentális túlterheltség a Covid évekig és jelenleg is tartó megpróbáltatásai után, egy háború a szomszédban. Ami ki tudja, meddig és hová húzódik? Nem vagyok álszent! Minden reggel arra ébredni, hogy valamely hírportál megírja, talán közeledik a harmadik világháború, látván fájdalmas emberi tragédiákat, a gyötrő gazdasági helyzetet, amikor sokan…

0 hozzászólás

Napforduló (István verse)

„Ha a szavak tükrözik a lélek rezzenéseit, a vers: zene a csendben. Mikor a gondolatok szavakba öltöznek – lélekre hatva – megszületik a csoda. Így az író, ki lelkét kitárja – másokra hatva – tán célt ér, plusz töltést, megnyugtató vigaszt ad az olvasónak /fogyasztónak/, ki tovább gondolva új érzelmek birtokában megoldást keres az élet keszekusza…

0 hozzászólás

Visszavonhatatlan határozattal A háború margójára (Írta: Fogolyán Szellő)

Számomra egészen elképesztő, hogy 2022-ben, egy évekig tartó, rengeteg halálesetet és gazdasági dögvészt hozó világjárvány közben, valamint megannyi értelmetlen vérontás után, amikor elvileg mindenki tanulja a történelem nevezetű tárgyat (de korántsem biztos, hogy mindenki tanul belőle), még lehetnek emberek, erősen megkérdőjelezhető vezetői képességekkel, de kétségtelenül vezetői szerepben, akik a háború mellett döntenek. Akik ártatlan emberek…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 62, Életünk spirituális farsangi bálja (Esszé)

https://youtu.be/6W5L6sZHvUQ „Miről álmodsz még? Ha ma lenne életed első napja, milyen célokat tűznél ki magad elé? A sorsunkért és a saját önmegvalósításunkért folyó menetelésben – mert nem szeretem, ha küzdelemnek, vagy harcnak hívjuk, hiszen nem kéne küzdelemnek és harcnak lennie –, ketten vagyunk. A gondviselés és mi magunk. Ketten vagyunk, párban. És bíznunk kell a…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 61, Egymásnak szánva; Állatka és az Ember (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=qOD-mzuOP54 Akárhány kisállatom volt; tengerimalacok, lógófülű nyuszi, mindig is úgy éreztem, hogy nem csupán Ember az Embernek, igen is, Ember az Állatnak, vagy fordítva: Állatka az Embernek is lehet szánva. Talán ismerős sokaknak az élmény, amikor kis kedvencedet több állat közül választod ki, első látásra. Vagy éppen ketten választjátok ki, és egy azon pillanatban mutattok ugyanarra…

0 hozzászólás

Az élet iskolája (Ria igaz története) 3. rész

Hozzáteszem, a szomszédtól utána megtudtam, hogy mikor engem éjjel elvitt a mentő, már pár órára rá ott volt az új jelölttel a házunkban a volt párom. Beköltöztette. Tehát ott eldöntötték, hogy bármi lesz az aljasságuk vége, engem kisemmiznek valahogy. Emiatt fel sem fogtam, mit mondott a fiam. Rábólintottam. Ordítottam a megalázottságtól, a fájdalomtól, a tehetetlenségtől.…

0 hozzászólás

Miért élek még, ha elveszítettem mindenkit, akit szerettem? (Írta: Fogolyán Szellő)

Vannak rendkívül embert próbáló sorsvégek. És kifejezetten nehezen lezáruló sorsok. Az egyik ilyenről írok most. Valakiről, akit személyesen, közelebbről is ismerek, s többekről, akik tőlem távolabb vannak, de róluk is tudok. Azokról az idősebb emberekről, akiknek elméje teljesen ép, s testük is bírja még. A lelkük hasadt meg. Mert ahogyan haladt előre a sorsuk és…

0 hozzászólás

Az élet iskolája (Ria igaz története) 2. rész

Ekkor aztán kiborult a bili és elkezdett könyörögni, hogy ne hagyjam el. S mivel szerettem, hazautaztam, mert azt mondta, felment a cukra 24-re. Beteg, szédül, fáj a szíve. Félt, hogy elhagyom. Így hazamentem és leültünk beszélgetni, hogy mi történt. Esedezett, hogy soha nem fog ilyet tenni újra. De hát, csak két napja voltam távol, mégis…

0 hozzászólás

Legyen világbéke? (Írta: Fogolyán Szellő)

Többen kívánjuk, több alkalommal is, amíg élünk. És vannak, akik akkor is leszavaznák, ha azon múlna mindössze, hogy szavazásra bocsátjuk-e magunk között. Van néhány érv a javára és egy maroknyi ellenérv vele szemben. Továbbá megannyi kérdés körülötte. Amikor nehézségekbe, fájdalmakba ütközöm, vagy ezekkel találkozom a világban, bizonyos kérdések efelől, újra kíváncsiskodnak. Legyen világbéke! Megértéssel, empátiával…

0 hozzászólás

Az élet iskolája (Ria igaz története) 1. rész

Én úgy hívom ezt az epizódom:  Az élet iskolája 2015. november. Németország, havas délután. Fekszem az ágyon, nézem a facebookom, és látom, hogy van egy jelölésem. Évek óta egyedül élek, kijöttem dolgozni, hogy a szülői ház tetőszerkezetét rendbe tegyem. Több átalakítást végzünk, én, a bátyám és a sógornőm megoldottuk. Tervezem az életem, spórolom a pénzt,…

0 hozzászólás

Leghajmeresztőbb gondolataid ismerője (Írta: Fogolyán Szellő)

Mindenkinek vannak titkai. A titkok természetére igaz, hogy sokszor változékonyak. Hol ez a titok, hol más. Attól függenek, ki az az ember, aki velünk, velük szemben áll. S nem csak titkai vannak, nem csak privát és magánszférája van mindenkinek. Vannak legbelsőbb, leghajmeresztőbb gondolataink is. Olyanok is, melyektől még saját magunk is elpirulunk, ha ránk mernek…

0 hozzászólás

Basszus! (Írta: Dobó Márta)

Pár hete találkoztam egy régi ismerőssel. Már messziről mosolygott, aztán ahogy egész közel ért hozzám azt mondja: „Basszus, de rosszul nézel ki!" Gondoltam, átölel, meglapogatja a hátam, mond valami kedveset...aztán, csak jött ez a "basszus". Néztem ledermedve és nem értettem mi van. Nesze nekem ambivalens kommunikáció! Hogy értékeljem? Persze felmerült bennem több kérdés. Vajon átfordult…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 60, Nem engedsz közel magadhoz (Esszé)

https://youtu.be/RRETs58P6sQ Vannak emberek, akik tényleg csak azért szűkszavúak, karcosak, tüskések és barátságtalanok, mert olyan sok veszteség érte már őket, hogy megfogadták: soha többé nem engednek magukhoz közel senkit. Mert képtelenek több fájdalmat elviselni. Nekik szól ez az írás. És azoknak, akik sorsukba kerültek, s valaha is elgondolkoztak azon, van-e joguk mindezek ellenére közel férkőzni hozzájuk.

0 hozzászólás

Éjszakai lelkek (Írta: Drenkovics Tibor)

Árnyékok közt, megfáradt éjjeli pillangó csábul a sárgán derengő lámpa fénye felé. A nyári forró napok után, a kiszáradt levelek, fűszálak közt moccanó árnyak neszei felerősödve omlanak a tájra. Beterítik a csendet. Lidérces hangulatba hozva a tájat, szerelmes szentjánosbogarak bolyonganak a fák közt. A padot sötét árnyak veszik körbe. Szemeik, mint parázsló cigarettavég, égnek az…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 59, Igaz baráti kapcsolataink a világjárvány kitörése után (Esszé)

https://youtu.be/dyXfGgpJ3Z8 Apró, óvatos lépésekkel újra felfedezni kezdjük azt az életet, amit több, mint egy éve kénytelenek voltunk elengedni. Régi barátok kezét is elengedtük, akikkel mindeközben valahogyan átdöcögtünk az online találkozókon, felületeken, vagy nem döcögtünk át, mert elfogytak a szavak a világ mozdulatlanságában, ahol maximum csak a bánat, az elkeseredés mozdult előre. Elfogytak közben a szavaink,…

0 hozzászólás

Emberként kibírni mindent… (Ilona igaz története)

Van egy kedvenc idézetem, amit a bátyámtól kaptam, és van egy története. Tizenhét éves voltam, szakmunkás vizsgáztunk, amikor beteg lettem. Mindenből levizsgáztam, azután haza mentem, és lefeküdtem, mondván, nem jól vagyok. Nem keltem föl úgy két hónapig. Két hét otthoni kezelés után kórházba kerültem, de akkor már állandó 40 fokos lázam volt, es enni, nyelni…

0 hozzászólás

Az én karácsonyom (István igaz története)

Csillogó kirakatok, zsúfolt polcok, sorok a pénztáraknál: a plázák fényei, bankkártyák, kosarak, csomagok és fazonírozott műfenyők, dísznek álcázott tárgyakkal, hogy az illúzió meglegyen. Nyüzsgés, készülődés a háromnapos ünnepre. Modern szeretet – pénzben mérhető módon...! Emlékeim kísértenek: egy gyermekkori, fehér karácsony. Erdő melletti kicsi ház: négy lakója: két felnőtt és mi ketten, gyerekek. Egy szoba, petróleum…

0 hozzászólás

Talán az ünnep (Írta: Fogolyán Szellő)

A karácsonynak is vannak kérdései. De nem Angyalka és nem is a Télapó teszi fel ezeket a kérdéseket. Én teszem fel őket saját magamnak. Ez nálam az ünnep része, s ha minden jól megy, a végén díszbe öltöztetem a szívemet. Az ünnep talán nem alkalmas arra, hogy olyanokat köszöntsünk fel, akikkel egész évben nem beszélünk.…

0 hozzászólás

A szétszakadt lelkem szavai – Depresszió 4. rész (Tiana igaz története)

Ha megcsörren a telefonod, ösztönösen tudod, hogy csupán munka miatt gondolt rád valaki, nem személyes oldalról. Leülve az ágyadra azon tűnődsz, milyen rég kaptál olyan üzenetet, amiben nem baráti, nem szakmai szöveg volt, hanem hiányzol, fontos vagy, esetleg szeretlek- kifejezése. Talán akkor, ha félreküldték. Hosszú évek estek ki abból az érzelmi világból, ami az egészséges…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 58, Empátia, de nem azonosulás (Esszé)

https://youtu.be/gy-js2ZXYpY Örömteli, hogy szerencsére úgy néz ki, hogy a 21. századi világ már felismerte az empátia fontosságát és rengeteg irodalom szól az erre való felhívásra. Változtatnunk kellett és elfogadóbbá kellett válnunk egymás különbözőségei, fájdalmai iránt, mert nem akartunk több pazarló veszteséget és vérrontást az életeinkben. A múltunk kinevelte belőlünk érzelmi intelligenciánkat és az empátiát. Nyilvánvalóan…

0 hozzászólás

Vajon kinek van igaza? (Írta: Fogolyán Szellő)

A minap egy rendkívüli levelezés részese lehettem az egyik idősebb hölgy ismerősöm által. Felmerült közöttünk a hit kérdése. De rendkívüli nem emiatt volt az egész, hiszen a hittel kapcsolatos gondolataink a legtöbb kapcsolódásomban megfogalmazódnak közöttünk egy idő után. Ez a levelezés attól volt érdekes, hogy a teljesen különböző véleményünk ellenére majdhogynem csodálni tudtuk egymás gondolatait,…

0 hozzászólás

Csillagközi mélység (Írta: Drenkovics Tibor)

Csillagfényes éjszaka van. A tenger morajlása szakadatlanul cseng a füledbe. A hullámok a sziklafalon megtörve, párafelhőbe burkolják a kilátást. Tarisznyarákok futnak versenyt a gyengébb hullámokkal, s apró ollóikkal felszedegetik a sziklafalon ragadt apró növénydarabokat. Egy későn érkező sirály vészjósló éneke beleolvad a sötétségbe. Mélyet lélegzel. Tüdődet kitölti a sós illat, a tenger érintése, a mélység…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 57, Égszakadás, földindulás! És az új világ (Esszé)

Az éj legsötétebb szakasza után pirkadni kezd az ég, s amint a természetben, úgy emberi életekben és lelkeket érintő sorsfordulóknál is így van ez. Amikor minden összeborult, minden ránk borult, akkor tudunk egy teljesen új világot építeni. Talán, legalább egyszer, egy ilyen, úgynevezett kis világvége, mindenki életében eljön. Vajon lelkünk világában mennyit kell…

0 hozzászólás

Peru; az itt élők egy misztikumban élnek (Kriszti igaz története)

Lassan lezárul ez a csodaszép két hét. Hmmm, milyen jó is a magyar nyelvünk, hogy egy szóban két dolgot is ki tudunk fejezni. Csoda, mert az itt élők egy misztikumban élnek, amit leginkább személyesen lehet megtapasztalni. Hadd meséljem el az egyiket. Mikor eljött a nap, hogy végre megtekinthetjük a Világ 7 új csoda egyikét, kissé…

0 hozzászólás

A fájdalom, mint válaszút (írta: Fogolyán Szellő)

Minden fájdalomnál, legyen az bármi, válaszút előtt állsz, amikor te határozol. Hiába minden kifogás, körülményre mutogatás. Soha senki nem határoz helyetted. Az egyetlen, aki döntést hoz, te magad vagy. Te döntesz arról, hogy kit kérsz fel arra, hogy kísérjen a probléma megoldásához vezető úton. Hogy kinek könnyítesz a lelkeden, kinek beszélsz a megrázkódtatásról, ami téged…

0 hozzászólás

A KRUMPLIPAPRIKÁS MAGÁNYOSSÁGA (István igaz története)

Az elvált férfi receptkönyve. Első oldal: Végy egy konzervet! A KRUMPLIPAPRIKÁS MAGÁNYOSSÁGA Már egy hete szemezek két méretes krumplival, hogy megszabadítsam köntösétől és olajpokolba küldjem, némi hagyma és paprika kíséretében. Paprikás krumpliba avanzsáljam, ahogy azt régen  szokták, de a lustaság, a magány és a semmittevés nagy úr, és arra hajaz, hogy várjak az ihletre, vagy…

0 hozzászólás

Kezdőrúgás (Írta: Fogolyán Szellő)

Maradjunk csak teljesen őszinték. Sokszor hiába az összes szeplőtelen morál sterilizáltsága, precíz önismeret, saját utunk íve iránti tájékozottság és a jelentős akaraterőnk. Olykor mindez édes kevés ahhoz, hogy meglépjünk valamit, amihez azt megelőzendően egy óriási fenékberúgás szükségeltetett volna. Ezek megléte ellenére sem tudunk tovaillanni az útra. Kell valami cselszövés, szükséges valami égi összeesküvés, ami legtöbbször…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 56, A suttogások társa (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=ChEW6FAnhPw Van lélektárs, van rokonlélek, és vannak ikerlángok is. Állítólag. Szokták őket definiálni, szoktuk őket keresni, kutatni egy életen át. S ha megtalálni véljük őket, nagyon szoktunk nekik örülni. Én ezúttal egy másik típusú kapcsolatról szeretnék szólni. Egy olyasféléről, ami jóval ritkább, ami fajsúlyosan kevésbé ’rózsaszín’, s amiről még sosem olvastam sehol. És az is…

0 hozzászólás

A róka és én (Írta: Drenkovics Tibor)

Miért jöttél? Kérdezi egy hang, de nem látok senkit. Miért jöttél ide, miért akarod, hogy megismerjelek? Nem akarom, hogy megismerj, én csak itt vagyok. Válaszolok csendben, csak úgy magamnak. Látni továbbra sem látok senkit. Értem. Cseng egy lágy hang a kietlen pusztaságban. Lépteim egyre erőtlenebbek, ahogy a szélfútta rónaságon lépkedem. Közel s távol csak a…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 55, Szövetségesek (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=LcbvgUkrYGQ Van egy módja annak, ahogyan Ember Emberhez kapcsolódik, amely mostanság olyan ritka, mint a fehér holló, pedig misztikusságában a legőszintébb, jellemében a legderekasabb. Szövetség. Szövetségesek. Nem csupán a világból, lassan a szótárakból is kikopnak ezek a szavak. Pedig egykoron, legalább a birodalmi hódítások, vagy a lovagkor idején, még nagyon is létezett, hogy valakik szövetségesei…

0 hozzászólás

Vállalom a fájdalmat (Írta: Fogolyán Szellő)

Elvesztésed kínja idővel átadta magát az elfogadásnak. Alkalmazkodni voltam megtanulni kénytelen. Ahhoz, hogy nem akadt meg az univerzum, pedig elvesztésed annyira fájt, hogy nem értettem, hogyhogy nem áll meg minden, ami mozgásban van, legalább egyetlen lélegzetvételnyi szusszanásra. Hogyhogy nem érzi senki a fájdalmamat, mi az, hogy mindenki ugyanúgy felkel és adakozik a hétköznapok rendjének, a…

0 hozzászólás

Azokról, akik felébresztik bennünk a művészt (Írta: Fogolyán Szellő)

A bennünk élő művész olykor elapad az alkotás folyamában. Ha írsz, festesz, vagy bármilyen kreatív tevékenységgel élsz, tudod: az ihlet nem végtelen áramlás. Időközönként elzáródik, elfárad. Kell, hogy hasson rá egy erő, ami újra megnyitja, felpiszkálja. Az a személy és az a helyzet, aki erre képes az életünkben, bár mindannyiunknál változó, mégis, a szerelemmel mintegy…

0 hozzászólás

Nem engedsz közel magadhoz (Írta: Fogolyán Szellő)

Vannak emberek, akik tényleg csak azért szűkszavúak, karcosak, tüskések és barátságtalanok, mert olyan sok veszteség érte már őket, hogy megfogadták: soha többé nem engednek magukhoz közel senkit. Mert képtelenek több fájdalmat elviselni. Nekik szól ez az írás. És azoknak, akik sorsukba kerültek, s valaha is elgondolkoztak azon, van-e joguk mindezek ellenére közel férkőzni hozzájuk. Akinek…

0 hozzászólás

JÁTÉKOK A NYÁRI ÉGBOLT ALATT (Benes László igaz története)

A legvidámabb barakkban tett első látogatásomról – Szegedi Szabadtéri Játékok, 1966 – már csupán néhány igencsak elsárgult, nehezen kiolvasható fecni maradt meg emlékeim poros tárházában, így a kor hangulatának felidézéséhez, már ezen hézagos visszaemlékezésem legelején segítségül kell hívnom az akkori sajtó, a memóriámnál sokkal időtállóbb feljegyzéseit: ,,Összesen 12 ezer külföldi tölti Szegeden az ünnepeket.* Közülük…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 54, Az egyszerű emberek nagyszerűségéről

Bevallom, évek hosszú sora, évtizedek kellettek ahhoz, hogy én, mint a dolgokat örökösen túlbonyolító, érzelmeiben, dimenzióiban túláradó szentimentális, „nehéz eset” felemelően tudjam magam érezni az egyszerű emberek társaságában. Nagyon sok idő kellett ahhoz, hogy egyáltalán észrevegyem az ilyen emberek pompáját, seregnyi jó tulajdonságát, mindazt, ami bennem is megvan, és megállapítsam, hogy  amiben tőlük eltérek az…

0 hozzászólás

A kedvenc könyved (Írta: Fogolyán Szellő)

Azt mondják, keveset olvasnak manapság az emberek, azok száma pedig még kevesebb, akik könyvet olvasnak. S vajon hányan lehetnek azok, akik, ha szimpatizálnak egy emberrel, el szeretnék olvasni a kedvenc könyvét? Vajon érdekel-e minket manapság annyira egy ember, hogy kölcsönkérjük azt a művet, ami annak idején őt megigézte, amely irodalom számára annyit jelentett, hogy úton-útfélen…

0 hozzászólás

Vendégségben a legvidámabb barakkban 6. rész (Benes László igaz története)

A csütörtöki napot –  úgy rémlik –, hármasban Hajdúszoboszlón töltöttük. Nem igen emlékszem az egészre, csupán egy hatalmas szálloda épületkomplexumának halvány képe dereng fel előttem. Ám a pénteki nap minden részletében a mai napig él az emlékezetemben! Mivel aznap M-nek nem voltak kötelező előadásai, már kora délelőtt elmentünk a városközi buszállomásra, megérdeklődni, mikor van buszjárat Szeged,…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 53, Az Aranyszív barikádja (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=o7PU0RgWKoo Én úgy vagyok hálás a sorsnak, hogy lehetőséget és erőt adott nekem építkezni, hogy segítek azokon, akik rászorulnak. Ha az ember lánya/fia segítő helyeket keres, vagy esetleg maga építi, hamar rá fog jönni, hogy segítőkből, jószívű emberekből, hála a Gondviselésnek, sok van. (Persze, mindig lehetne több.) Ezért írok most az Aranyszív barikádjáról. Ez szintén…

0 hozzászólás

Vendégségben a legvidámabb barakkban 5. rész (Benes László igaz története)

Szerdán (Éppen november 29-én, a Köztársaság napján!), M-mel a Hortobágyra látogattunk. Ő akkor már néhány éve gépkocsi tulajdonos volt, ami – nagyon is fiatal korára való tekintettel – akkor nálunk is nagy szó volt, nemhogy ott! Tehát az ő kocsijával siklottunk a 33-as úton a Kilenclyukú híd irányába. Maga a Hortobágy puszta látványa…

0 hozzászólás

Szikrisztné Mrázik Judit: Megtaláltad az élet értelmét?

Itt a fotóm, idézetem Szellő. -Megtaláltad az élet értelmét? - Nincs neki. Csak gyönyörűsége. /Csányi Vilmos/ Már kislány koromban is szerettem fa alatt feküdni, napsütésben. Behunytam a szemem és a szemhéjamon át érzékeltem azokat a mintákat, amiket a faágak és a nap sugarai, a szél odavetített. Vagy egyszerűen csak bámultam fölfelé az ágak közt arra…

0 hozzászólás

Magic-Nekrológom (Írta: Edit)

Magic cicus:    Nekrológom A zenét indítsátok közben. Köszönöm. – Magic 🙂 https://www.youtube.com/watch?v=mWHYjdxYb94 (ENYA - Stars and midnight blue ) Kedves Családom, Barátaim és Mindenki, aki ismer és tudja a történetem, aki olvasta Anyukámnak diktált kalandjaim.. Nos tudatom Veletek, 2021. 09.03.-án délután 16:30 -kor elindultam az Örök vadászmezőkre, a Mennyországba. Augusztus utolsó éjszakáján éreztem, hogy valami…

0 hozzászólás

Szikrisztné Mrázik Judit: Mai mese

Mai mese (Ha nincs ellenetekre) – Helló! Leülhetek? – kérdezi az enyhén szólva is szőrös alak. Észre sem vettem, hogy a hátam mögé került. Nem ismerem, de mi bajom lehet fényes nappal a vízparton? Mindig felbukkan egy kutyáját sétáltató, vagy kerékpározó ember, nem vagyunk teljesen egyedül. – Persze – húzódok kicsit félre a lapos kövön.…

0 hozzászólás

Szikrisztné Mrázik Judit: Egy kicsit talán belőlünk, nőkből

Ezt az idővonalamon találtam. Egy kicsi talán belőlünk, nőkből. Szép estét nektek!  /Beküldte: 2018. december 17./ – Most mit bámulsz? Igen, én vagyok. Őszül a hajam? Na és? Igen! Szarkalábak is vannak! Hogy nem olyan ragyogó a szemem? Nem emlékszel? Nézz, csak nézz..ilyen lettem, eljárt felettem az idő. Én is látlak, te sem ragyogsz minden…

0 hozzászólás

Szikrisztné Mrázik Judit: Búcsú

2021.08.06. napján életének 57. életévében elhunyt Szikrisztné Mrázik Judit Nememind1 tag. Érző és intelligens részvétele és támogatása Nememind1-ben rengeteget jelentett. Szerencsére, le tudtam ezt még Neki írni, ha a betegsége miatt  soha nem is tudott eljönni a Nememind1 találkozókra. Bár többször szeretett volna. Nagyon sajnálom, hogy csak hetekkel később értesültem arról, hogy hosszú betegség után,…

0 hozzászólás

Átváltozás (Ági igaz története)

Senki sem tökéletes. Vannak akik ráadásul valamilyen kisebb-nagyobb hibával születnek. Hiba egyáltalán? Mi a normális? Örök kérdés. Egy olyan történetet szeretnék elmesélni, ami egy kissrácról szól, aki erősen elálló fülekkel született. Ő D., aki egy nagyszerű kissrác, egy kiskamasz. Amikor először láttam Róla képet egyből feltűnt, hogy mennyire elállnak a fülei, de emellett egy helyes…

0 hozzászólás

Nememind1 találkozó 2021 – Normafa S akinek nem volt mondanivalója a világnak, megmutatta…(Hírek)

Nememind1 három és fél éve működő interaktív online folyóirat és közösség, ahová névvel vagy név nélkül bárki igaz történetet küldhet. Mert megörökíteni valamit magunkból, történeteinkkel kapcsolódni útitársainkhoz téren és időn át, jó. 🙂 Ide várjuk a Te igaz történetedet is: https://www.nememind1.hu/uj-tortenet-bekuldese/ Ez a közösség időközönként személyesen találkozik. Mert most él, s mert nem cél, hogy…

0 hozzászólás

Vendégségben a legvidámabb barakkban 4. rész (Benes László igaz története)

Délelőtt, mint ahogyan debreceni tartózkodásom alatt általában –  amíg M az előadásokat hallgatta az egyetemen – , aludtam. Délután –  ottlétem másnapján – , pedig hármasban (mivel Á is csatlakozott hozzánk), városnéző sétára mentünk. Az első belvárosi jelenet, ami mind a mai napig kitörölhetetlenül az emlékezetembe vésődött, a szovjetuniós rendszámtáblájú személyautó motorháztetőjét zokogva átölelő, szemlátomást…

0 hozzászólás

Várni Rád (Írta: Fogolyán Szellő)

A várakozás művészetéről a 2021-es Nememind1 találkozó előtt… Az igazi találkozások, melyek tervezettek, melyeket van lehetőség várni, soha nem a konkrét találkozással kezdődnek nálam. Az azt megelőző időszakban teret készítek nekik, ahogyan a kis hercegben írja Antoine de Saint-Exupéry „díszbe öltöztetem a szívemet”. Összpontosítok egy-egy emberre, sorra veszem emlékeimben mi történt vele, kettőnkkel, az elmúlt…

0 hozzászólás

Veszélyérzet (Ági igaz története)

Aki járt már Badacsonyban és felment a hegyre a kereszthez, az a csodálatos panoráma látványán kívül kiállhat a sziklák szélére, ha van elég bátorsága. Nekem nincs. Tériszonyom is van és félek is attól, hogy leesek. Ez igaz bármilyen magaslatra. Vannak, akiket nem tántorít el holmi magasság vagy veszélyes szituáció, sőt keresik a veszélyt, élvezik az…

0 hozzászólás

Balra mentem előtted… 😉 /Írta: Fogolyán Szellő

Négy hónapja született a fekete macskám, akinek a farkánál pár hetes kora óta bölcsességét jelző és igazoló ősz szőrszálak nőnek. Ő is, én is, örülünk annak, hogy fényévente egyszer van péntek 13. Egy tanulmány szerint, a fekete macskákat a babona, hiedelem miatt, hatszor-hétszer később fogadják örökbe, mint más színű társait. Mert ugye tudjátok, mi történik,…

0 hozzászólás

Vendégségben a legvidámabb barakkban 3. rész (Benes László igaz története)

Lehangoló késő őszi - inkább már télies - este volt, amikor lelépve a busz lépcsőjéről belecsöppentem a párt vasmarka által szorongatott, és a tízmillió házmester árgus tekintetével kémlelt népköztársaságnak csúfolt ország valóságának kellős közepébe. Mert Debrecenben azért keményebb világ volt, mint a jugóktól nyüzsgő kirakatvárosban: Szegeden, vagy akár a nyugati turisták által is látogatott Budapesten.…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 52, Mind egy? Hogy lennék én egy az egyértelmű rosszal? (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=fDdBi2ggKv0   Ugyan régóta érik ez a témájú iromány, aktualitását mégis két rövid igaz történet adta. Az egyik egy rádiókomment volt, miszerint a műsorvezető a brief-ben hasonló felkiáltással konferálta fel, hogy valaki tűkkel telebélelt nyers húst szórt szét Budapest egyik legforgalmasabb közterén, amely műveletet leginkább az ott sétáltatott kutyák és azok gazdái sínylettek meg. Mindez…

0 hozzászólás

Vendégségben a legvidámabb barakkban 2. rész (Benes László igaz története)

Amikor –  még jóval az indulás előtt – megtaláltam a peronon veszteglő buszom, azt már az utasok tömege vette körül, az egyenruhás jegykezelővel a közepén. Valahogyan odafurakodtam hozzá, és –  szintén otthoni beidegződésemnek engedelmeskedve –  felmutatva menetjegyemet megkértem rá, hogy helyezze el útitáskámat a csomagtérben. Igencsak meglepő választ kaptam: –  A csomagoknak fenn a buszon,…

0 hozzászólás

Az Aranyszív barikádja (Írta: Fogolyán Szellő)

Nagyon sok kihíváson, nehézségen és megtanulnivalón át, tele fájdalmakkal, de szerencsére szeretettel és gyönyörrel is, vezetett megannyi korszak oda, ahol most vagyok. Nagyon sok minden vezetett odáig, hogy felépítsem és tartósan őrizzem életem kiegyensúlyozott korszakát, amikor már nem én szorulok segítségre és megengedhetem magamnak azt, hogy több módon is segítsem embertársaimat. Azokat, akiknek ugyan a…

0 hozzászólás

A lét elviselhetetlen könnyűsége Avagy: a feledésről (Írta: Fogolyán Szellő)

"Hiszen súlya csak annak van, ami örökkévaló vagy örökkön ismétlődik. Az egyének és a nemzetek sorsa nem ilyen. Az igazi dráma azonban – mondja Kundera – nem a súlyosság, hanem a könnyűség drámája: hogy minden feledésbe merül, és semmi sem tehető jóvá. Hogy a jóvátétel, a bosszú vagy a megbocsátás szerepét a feledés veszi át."…

0 hozzászólás

Vendégségben a legvidámabb barakkban 1. rész (Benes László igaz története)

Ezerkilencszázhetvenkettőben hajdanvolt országunkban eléggé hosszúra sikeredett a Köztársaságnapi ünnep, ahhoz, hogy a szélesebb néptömegek akár több napos látogatásra utazhassanak rokonaikhoz, ismerőseikhez. Akár külföldre is. Jómagam is így tettem: elhatároztam, hogy M-hez fogok utazni Debrecenbe, aki már orvostanhallgató volt ott. Mivel akkor már kétnapos volt a hétvégi munkaszünet, november huszonkilencedike szerdára, az ünnep másnapja (a dolgok…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 51, Megvilágosodás; egy kis semmiség (Esszé)

Fontos, hogy olykor, hosszabb-rövidebb időszakokra megtapasztaljuk, milyen amikor nem vagyunk tele gondolatokkal, gondokkal, érzelmekkel, amikor megnyugszunk, hiszen minden gondunkat gondolatok generálják. Ha nem lennének gondolataink, gondunk sem lenne soha. De vajon lehet-e végcél ebben az állapotban való elidőzés akkor, amikor mindenkinek vannak gondolatai, érzelmei, mindenki kapott egy személyes életutat, mindenki teremtetett valamire, amikor megtapasztalni, megélni…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 50, Főnix (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=D_G7gTMy3qo Müller Péter írta: „Sok lélektani és ezoterikus könyv, gyakran a vallásos tanítások is megpróbálják elkenni azt az alapvető tényt, hogy a fájdalom és a tragédia az emberi élet alapélménye! Méghozzá termékeny alapélménye! Nagy bölcsek sohasem azt tanították, hogy menekülj a fájdalomtól és kerüld a szenvedéseket. Hanem azt, hogy élj bátran, ha már benne vagy…

0 hozzászólás

Magic (Edit igaz története)

Üdvözletem, Magic vagyok. Anyám annyit ír, engem pedig szóhoz sem enged jutni. Felháborító! Pedig igazán megérdemelném, hogy megismerjen engem mindenki. Én vagyok az Úrnő a házban, úgyhogy mindenki engem szolgál, mindenki az én vágyaim lesi, hogy a szőrös kis popsim a legnagyobb kényelemben lehessen, bár nem mindig lehetek bent a lakásban, ebbe beletörődtem. Azért nem…

0 hozzászólás

Egymásnak szánva; Állatka és az Ember – Avagy Jedi cica és az én történetem (Írta: Fogolyán Szellő)

Akárhány kisállatom volt; tengerimalacok, lógófülű nyuszi, mindig is úgy éreztem, hogy nem csupán Ember az Embernek, igen is, Ember az Állatnak, vagy fordítva: Állatka az Embernek is lehet szánva. Talán ismerős sokaknak az élmény, amikor kis kedvencedet több állat közül választod ki, első látásra. Vagy éppen ketten választjátok ki, és egy azon pillanatban mutattok ugyanarra…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 49, Randevú önmagaddal (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=6ljxsgOCPlg Mindenki hibázik, ez a halandó jellem egyik sajátossága. De mit nevezünk igazi hibának, miért bánunk meg oly gyakran dolgokat és kiküszöbölhetőek-e, vagy legalább is, leredukálhatóak-e melléfogásaink és mulasztásaink? Miért van az, hogy tömegesen igaz ránk, hogy csak jóval később lyukadunk ki a helyes megoldásra; sokszor évek telnek el, hogy beismerjük magunknak, tévedtünk, hogy elengedtünk…

0 hozzászólás

Oly korban éltem én e földön – Szeretni emberi jog (+18) /Írta: Fogolyán Szellő

Ez történt a héten: A parlament elfogadta a pedofilellenes törvényt. Ebben a melegeket, transzneműeket megbélyegző paragrafus is szerepel. Azt is rögzíti, hogy tizennyolc év alatti fiatal számára tilos elérhetővé tenni olyan tartalmat, ami a születési nemnek megfelelő önazonosságtól eltérést, annak megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsíti. Ugyanez a szabály vonatkozik a reklámokra is. A jövőben a…

0 hozzászólás

Ördögből Angyal (Írta: Fogolyán Szellő)

A jelenség, amikor ellenségből barát lesz Akármi is motoszkál emberek között; legyen az a sors, egy energia, a Gondviselés, egy Erő, vagy pusztán a semmi, többször rajtakapható fanyar humorérzékén. Például akkor is, amikor emberi viszonyulások, korábbi szélsőséges tapasztalatok valakivel kapcsolatban, egyik pillanatról a másikra változnak meg. Mert megtörténhet-e például az, hogy unszimpátia vonzalommá, ellenségeskedés barátsággá,…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 48, Fogolyán Szellő, azaz Veled 1ütt létezem (Esszé)

Kik vagyunk mi, emberek, és a sokszor ismételt kérdés; mi céllal létezünk? Ha válaszolnod kéne arra, hogy ki vagy, Te mit válaszolnál? Fogolyán Szellő: Fogolyán Szellő, azaz Veled 1ütt létezem

0 hozzászólás

A megunhatatlan Ember (Írta: Fogolyán Szellő)

Megismerhető-e egy ember teljes mértékben? Lehetsz-e egészen nyitott könyv valaki előtt? Egy kedves ismerős (?) említette a napokban, hogy azért nem veti papírra a gondolatait, nem ír könyvet, mert a gondolatait magánügynek tartja. Bizarr számára a jelenség, hogy idegenek ismerjék meg legbelsőbb elgondolásait. Ez olyan lenne, mintha kitárulkozna, meztelenre vetkőzne tömegek előtt, akikkel farkasszemet sosem…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 47, A túlérzékeny, a racionalista és az autista; emberi címkék az érzelmek útvesztőjében (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=ICCFJVylK00 Amennyiben az életünk célja, hogy az érzelmeinket megtapasztaljuk, és hogy általuk navigáljuk halandó mivoltunkat igaz valónk felé, akkor mi az oka annak, hogy egyesek többet, míg mások jóval kevesebbet kaptak belőlük? Ha spirituálisan dilemmázunk, az a kérdés, hogy annak idején, a leszületés előtt, vajon milyen indíték különböztette meg a személyiségjegyek választásánál a túlérzékenyt a…

0 hozzászólás

Álmok és jelenések (Világi Maria igaz története)

Itt talán leírhatom az én megtörtént eseteimet is... Hatéves voltam. Egyik este elalvás után azt álmodtam, hogy Édesanyám öccse, aki a keresztapám volt, egy hatalmas, koszos víz partján áll, mögötte sűrű, sötét erdő. Én vele szemben álltam és láttam, ahogy a koszos vízből kúszik egy kígyó egyenesen keresztapám felé. Kiabáltam neki, hogy vigyázzon, de ő…

0 hozzászólás

Igaz baráti kapcsolataink a világjárvány kitörése után másfél évvel (Írta: Fogolyán Szellő)

Apró, óvatos lépésekkel újra felfedezni kezdjük azt az életet, amit több, mint egy éve kénytelenek voltunk elengedni. Régi barátok kezét is elengedtük, akikkel mindeközben valahogyan átdöcögtünk az online találkozókon, felületeken, vagy nem döcögtünk át, mert elfogytak a szavak a világ mozdulatlanságában, ahol maximum csak a bánat, az elkeseredés mozdult előre. Elfogytak közben a szavaink, mégis…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 46, Így használd a szavaidat (Esszé)

Azt mondják, a zene univerzális nyelv. A dallam az, amihez nem kell nyelveket beszélned, hogy megértsd, óriási hatással legyen rád, vedd az általa hordozott üzenetet, hogy feltöltsön és erőt adjon. A szavakról pedig úgy hírlik, hogy nem számítanak, csak a tettek. A zene, ha jó, és ha neked szól, megváltja a pillanatokat, képes egy magasabb…

0 hozzászólás

Anyu! (Írta: Fogolyán Szellő)

Hétről hétre próbálok úgy írni, hogy mindenki, aki olvassa, találja meg benne személyes igazságát. Ez egy átlagos hétköznap is rendkívüli misszió. Hát, ha még közeleg az anyák napja, s valakinek már nincsen anyukája; mert elhagyták, cserbenhagyták őt, netalán egymást! Ne adj isten, az édesanya már meghalt. Hogy írjak így az Anyaság hivatásáról, az Édesanyák esszenciájáról,…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 45, Ezért hagyjuk, hogy átverjen az elménk (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=9iOTawpcYms „Sokan fájlalják, hogy nyugaton vannak, visszautasítják az egyenlőtlenségeket, ellenzik, hogy egy olyan világban éljenek, amit ilyen nagymértékben hatalmába kerített a pénz. Rendszerint azonban, ezek az emberek kosarat kapnak az e világi törvényektől, amikor felteszik kérdéseiket, mint például, hogy miért és ki veszi el tőlük az élet értelmét, miért kell azon végigloholniuk, miért csak arról…

0 hozzászólás

A szemed (Írta: Fogolyán Szellő)

Végső soron, túl minden korlátozásán, távolságtartásán, hiányérzetén és fájdalmán e korszaknak, hogy még egy ölelést is többször át kell gondolnunk, ha adódik egyáltalán az átgondolásra mód, mégiscsak marad nekünk valami egymásból. Egy hely, ami le tud kötni minden figyelmet, ahol a legizgalmasabb kérdések, gyümölcsöző ihletek születnek, ahol válaszokat kevésbé találunk, ellenben tágítjuk a horizontot, amely…

0 hozzászólás

Feltámadás, Élet, Tavasz, Új kezdet, Remény és megannyi más (Írta: Fogolyán Szellő)

Megtörtént-e? Hiszem-e? Hiszem-e, hogy Valaki egyszer meghalt a bűneinkért, majd feltámadt és azóta is reményt, vigaszt nyújt az embereknek a mindennapokban? Hiszem, vagy sem. Ha másban is hiszek, és ha Te is így teszed. Teljesen rendben van. A hit magánügy. Az is, ha valaki nem hisz semmiben sem. Én mondjuk szeretek róla beszélni, szeretem megkérdezni…

2 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 43, Rendkívüli mindennapok (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=fN69gAPDecw Egy éve, ezekben a napokban írtam a mentális erő szükségességéről. Azóta többször nekem is annyira volt a legnehezebb, hogy újra elő kellett vennem ezt az írást. És ki hitte volna, hogy egy év elteltével, talán még aktuálisabb, mint akkor? Szívből remélem, hogy a járvány utolsó, talán a legnehezebb, szakaszában vagyunk már, így most elmondom,…

0 hozzászólás

Egy perc néma csend (Írta: Fogolyán Szellő)

Közeleg az idő. Rákészülök a csendre. Már egy éve csendesebb minden. Szűkül a tér a szobámban, felém tartanak a falak. Pillanatokra megállítom őket mentálisan. Megállítom, hogy ne préseljék ki belőlem a szuszt. Ezt játsszuk. A négy fal és én. S közben célt találok magamnak, olyan álmot, amit meg tudok köztük is valósítani. Jobbára elűzni azt…

2 hozzászólás

A szeretet nem tud elégni (Hírek)

(Ez az írás utólag, 2021.03.23-án került fel a Hírek alá. Azon a napon, amikor a weboldal újra visszatért, adatveszteség nélkül. Mindaddig csak a közösségi oldalakon volt olvasható.) Páratlan születésnapom volt szerdán. Arra keltem, hogy kaptam egy emailt a szolgáltatómtól arról, hogy: „szolgáltatásod kb. hajnali négy óra óta nem elérhető, mivel az adatközpontban súlyos tűz ütött…

0 hozzászólás

A hely, ahol gyermek voltál (Írta: Fogolyán Szellő)

Többször hallom, hogy fenntartásokkal kezeljük azt a helyet, ahol gyermekek voltunk. Sokan félnek visszamenni, újra bevenni a gyermekkor színterét. Talán leginkább azért félünk, mert úgy érezzük, valami fontosat otthagytunk, amit már sosem szerezhetünk vissza. Leadtunk ott valamit magunkból, leadtunk az életünkből. Az újra szembesülés előtt, én is ódzkodtam. És tele voltam kérdésekkel. Vajon, ha hosszú…

0 hozzászólás

Aranyhal (Írta: Fogolyán Szellő)

Ha kifoghatnánk egy aranyhalat, sokan kívánnák azt, hogy hadd lépkedjünk visszafele az időben, egészen addig, amíg a Covid még nem jelent meg a világban. Jöjjenek el a Man in Black ügynökök, neutralizáljanak, hadd nézzünk a fénybe, és felejtsük is el azt a korszakot, amit többen horrorfilmként tartanak számon. Szépen sorjában…Mit felejtenénk el? Én például azt,…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 42, Rendszeren kívül (Hangos vizuál)

https://www.youtube.com/watch?v=xtQCZ3A43HA&feature=youtu.be Írta: Fogolyán Szellő. Hang: Fogolyán Szellő. Vizuál: Bernáth Szilvia Szereplők: Bogdán Árpád, Kasnyik Anna, Nedeczky Pál „Jó eséllyel mindannyian ismerünk olyan embereket, akik életvitelükkel, vagy személyiségükkel eltérnek attól, amit az átlag normálisnak nevez. A negyven éves szűzről ugyan egy vígjáték készült, a legtöbb nehezebb sorsú ember, aki életmenetében különc, tragédiaként, egy természeti csapásként éli…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 41, És mi van akkor, ha nem szeretnek viszont? (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=aKMfxw_fkFg „Mindannyian voltunk már olyan helyzetben, amikor szeretetünk vagy szerelmünk nem talált viszonzásra. Vagy soha nem is volt olyan mértékben kölcsönös, ahogyan mi azt szerettük volna, vagy időközben elszunnyadt a…

0 hozzászólás

Családi kör (Írta: Fogolyán Szellő)

Lelkisegély szolgálatos ügyelőként arra lettem figyelmes, hogy végtére is, az összes hívás oka az egyén mögött lévő családra vezethető vissza. Pontosítok; az egyén mögött lévő, vagy éppen hogy nem lévő család az ok, ami miatt a telefonért nyúl és meghozza azt a döntést, hogy egy ismeretlennek kiönti a lelkét. Hogy magányát oldja. Akármilyen is a…

0 hozzászólás

„Álmodtam egy világot magamnak…” – mikor valósítsam meg? (Írta: Fogolyán Szellő)

Az új év első hónapjában még elevenen élnek bennünk azok az álmaink, amiket összegyűjtöttünk a szívünkbe szilveszterkor. Bár sokak szerint, az időt csak mi, emberek mérjük, hogy könnyebben eligazodjunk egymással…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 40, Hová fejlődik az ember? (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=t3xS4IJFUQw&feature=youtu.be „Bár sok tanító szerint akkor látjuk a körülöttünk lévő igazságokat, embereket, s e világot jól, a maga natúr szándékaival, eredetével, értelmével helyesen, amikor gyermekek vagyunk, fel kell, hogy nőjünk. …

0 hozzászólás

Jó utat! (Írta: Fogolyán Szellő)

Rossz, hogy valakivel egész életetekben szeretitek egymást, ott vagytok egymásnak az élet legfontosabb fordulóinál, végig igyekeztek egymást jól szeretni, aztán akkor, amikor a szeretett személynek utolsót üt az óra, nem…

2 hozzászólás

Főnix (írta: Fogolyán Szellő)

Müller Péter írta: „Sok lélektani és ezoterikus könyv, gyakran a vallásos tanítások is megpróbálják elkenni azt az alapvető tényt, hogy a fájdalom és a tragédia az emberi élet alapélménye! Méghozzá…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 39, Útitárs (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=d6k-p9xTueQ&feature=youtu.be Mivel évtizedeken keresztül az „élők” egymásnak egymásról többnyire negatív híreket közvetítettek az írott és elektronikus média által, mivel a pénzért és a tárgyi javakért való küzdelem e civilizációban vérre…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 38, Kispados karácsony (Igaz történet alapján)

https://youtu.be/LHL2-7NjjPE Mint annyi minden, 2020-ban a szeretet ünnepe is másmilyen lesz, mint szokott. Nagyon sok otthonban erre a karácsonyra is igaz lesz az, hogy „huszonhat házszám egy fényév távolságával lesz…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 37, Hányféle szeretet van? (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=J7QqB5Cn3gU&feature=youtu.be   „Létezik egy rendkívüli erő, amelyre, legalábbis máig, a tudomány nem talált formális magyarázatot. Ez az az erő, amely mindent magába foglal és irányít, ami az Univerzum minden egyes…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 36, A humánus őszinteségről (Esszé)

https://youtu.be/IXWjISehCio Az őszinteség érték. Becsülöm az ilyen embereket. Az olyanokat, akiknek a gyomruk felkavarodik, ha nem mondhatják ki, ha nem tehetik meg…Olyannyira azonban nem lehet leegyszerűsíteni komplex univerzumunkat, hogy önmagában,…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 35, Egy teljesen őszinte társadalom (Esszé)

https://youtu.be/GoaozDf3SCY Vajon, ha akkora erény az őszinteség, amit azért a legtöbben elismernek, miért nincs az ember rákényszerítve? A mesterséges intelligencia korában, miért nem hoznak létre egy olyan szerkezetet, amely kierőszakolja…

0 hozzászólás

PZs Felhő: Lennie kell megoldásnak (Hangos igaz történet)

https://youtu.be/Qr78nhvbAbI „Nem gondoltam volna, hogy valaha hálás leszek életem legnehezebb időszakáért, annak is a legmélyebb pontjáért. Ma már tudom, hogy igazán boldogok és elégedettek az élettel csak azok lehetnek, akik…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 34, A kis marsi és az emelkedett rezgésszint (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=ItfPRckKDOw&feature=youtu.be   „A kis marsi egy olyan nemzetségből jött, ahol a rezgésszint különösképpen emelt, ahol a földönkívüliek is sok ponton különböznek egymástól, de az eltérőt, az ő nemzedékében kapitális tisztelet…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 33, A hétköznapi hősök és tévesztéseik

https://www.youtube.com/watch?v=8Zr2XwxgIGE „… a jóra törekszünk és meghalljuk, megérezzük azt, amit úgy hívnak: lelkiismeret.” A hétköznapi hősök és tévesztéseik.

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 31, El nem ölelt ölelések; Egy világ, ahol bárkit megölelhetsz (Esszé)

  https://www.youtube.com/watch?v=8XHCmv8BiGw&feature=youtu.be   Nem lehet igazán ölelni anélkül, hogy két lélek, vagy legalább egyik a másikhoz, ezt megelőzően, ne fuzionált volna. Ennek következményeként fonódnak egymás karjaiba, hogy e földi síkon…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 30, Amikor az élet kényszerít (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=LG7doZubGz0&feature=youtu.be Bizonyára mindannyian voltunk már legalább egyszer olyan helyzetben, amikor felfordult a gyomrunk attól, amilyen szerepet öltenünk kellett.Te hogyan reagáltál? Szó nélkül megtetted? Lett volna lehetőséged nem megtenni, mégis féltél,…

0 hozzászólás

Dávid és Góliát (Fogolyán Szellő igaz története)

Sokan próbálták már definiálni a boldogságot és kutatni a titkát. Időről időre valaki mindig úgy érzi, hogy ha meghatározzuk az ideális állapotot, azzal segítünk néhány embertársunknak elérni ezt a stádiumot.…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 29, Amikor az egész Univerzumról kiderül, hogy mosolyogni képes (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=pEhzMpcyWRc&feature=youtu.be Léteznek olyan kutatások, melyek a nevetés, mint jelenség titkát kutatják. Paul Ekman amerikai kutató szerint, tizenkilenc fajta nevetés létezik ugyan, ezek közül csak egyetlen egy az igazi. Mivel a…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 28, Fény sors – Árnyék sors Azaz, bizonyos Embereknek miért egyszerűbb, másoknak miért sokkal nehezebb az élet?

https://www.youtube.com/watch?v=ClTEpS9D6h8&feature=youtu.be Van valami az emberek körül, ami az egyetlen igazi és drasztikus különbség rájuk, valamint az életükre nézve. Ez az a valami, ami által egyesek jó indulóval rendelkeznek, könnyedén megvan…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 27, Mindig hiányzik valaki (Esszé)

  https://www.youtube.com/watch?v=UMYc5WVxE3c&feature=youtu.be Mindig hiányzik valaki. Legyen az akár a szerelmesünk, a barátunk, valaki a múltunkból, aki már nem lehet velünk valami miatt, legyen az egy kedves szerettünk, aki már nem…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 26, Mennyi szerelem elég? (Esszé)

https://youtu.be/KjMEWpmjm4U Ha korrektek akarunk lenni, akkor a tőlünk telhető legteljesebb szerelemből alakítunk párkapcsolatot, máskülönben, mintha átvernénk nem csak a másik felet, saját magunkat is. Igen ám, de a szerelem, a…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 25, Rendszeren kívül (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=dnGi5NRS5lI&feature=youtu.be Jó eséllyel mindannyian ismerünk olyan embereket, akik életvitelükkel, vagy személyiségükkel eltérnek attól, amit az átlag normálisnak nevez.A negyven éves szűzről ugyan egy vígjáték készült, a legtöbb nehezebb sorsú ember,…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 24, A szerelemtelen ember (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=s7VRcspOEwg&feature=youtu.be Az ember, aki mer szeretni, és azért bátor mindent megtenni, soha nem érzi jelentéktelennek az életét. Ő átélt valami földöntúlit; még életében dalra fakadtak neki az angyalok, hallotta az…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 23, A múltunk és mérföldköveink tisztelete (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=DqVEzE_lkxw&feature=youtu.be Amikor kicsúszik a lábam alól a talaj, elveszítem az egyensúlyomat, vagy nagyobb változás elé nézek, tudatosan szoktam visszamenni a múltba egészen a gyermekkoromig. Ilyenkor újra felnövök, átélem az összes…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 22, Emberi kapcsolatok a bűvölt dimenzióban (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=B43cV66UVrQ&feature=youtu.be „Itt tényleg minden sikerülhet, nincsenek korlátok. Azt hiszem, mindenki megérdemli, hogy olykor szebbnek képzeljen egy szituációt, mint amilyen az valójában. Mi több, a bűvölt dimenzióra minden halandónak joga van. Biztosan…

0 hozzászólás

„Anyu, ez egy rohadt jó nap volt!” – Avagy Nememind1 találkozó a Korona első hulláma után, Mi meg fogtuk magunkat és elnéztünk a Királyi palotához is…

"Anyu, ez egy rohadt jó nap volt!" – mondta, a tegnapi naptól Nememind1 taggá vált, 13 éves Gergő, a nap befejezéseként. És valóban! Kevés annál meghatóbb van, amikor egy 13…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 21, Igaz megbocsátás (Esszé)

https://youtu.be/u8CBOYulMHU Mit jelent megbocsátani? Egy szentírásként nyilvántartott jótétemény lenne csupán, egy bibliai ige? Van értelme egyáltalán? Miért kéne megtennem, ha nekem príma érzés a haragomban és a megvetésemben fürdőzni? S…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 20, Igazi találkozások; amikor a láthatón túli világ embereken keresztül ad magáról tanúbizonyságot (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=Lb6hHyiYYvQ&feature=youtu.be A találkozásaink adják életünk zamatát, irányát és értelmét is. Közöttük pedig, ott vannak azok a találkozások is, melyek legyenek akár szerelmiek, barátiak, vagy tanító jellegűek, mintha valahonnan folytatódnának; a…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 19, Megoldásokban gondolkozni (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=dOg_xuOduCY&feature=youtu.be Talán azok vannak többen, akik folyamatosan panaszkodnak, akik a körülményeket, vagy minden mást okolnak, de saját magukat, mint életük egyetlen igaz irányítóját, a felelősségre vonáskor sosem veszik elő. Kevesen…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 18, Miben is maradtam Veled? (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=FC_2ZisxnCk&feature=youtu.be Hiszel abban, hogy mindenkit, aki az életünk része; családtagjainkat, szerelmünket, barátainkat, ellenségeinket, mi magunk választottuk az életünkbe, hogy általuk megtanuljunk valamit? Vajon minden egyes lecke, amit egymásnak taníthatunk, egy…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 17, Hány sorsod van? (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=pYX3xuNLD5Y&feature=youtu.be Amíg nem ismerjük az életünket körülölelő misztériumokat és az univerzumban fennálló igazságokat különbül, addig mindig lesznek olyanok, akik rettegnek döntéseket hozni. Akik látják, hogy a legapróbb részleten is múlhatnak…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 16, Éltes állapot; amiért erős mégis minden idős embertársunk (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=bfK9dR-8UbI&feature=youtu.be Köztünk élnek. Ők azok, akik már nyugdíjba vonultak, akiknek szabadidőt ad az élet, hogy még évekig gondolkozzanak, érezzenek, foglaljanak állást arról, miben hisznek, mit tettek volna másképpen, jó életet…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 15, Életed filmje (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=IXm0W5zNOVY&feature=youtu.be „Bár annyiféle igaz történet van, ahány pillanata van a földön valaha élt, és jelenleg élő embernek, mégis rengeteg igaz történetet temetünk el az emberi életekkel együtt. Én nem képzelek…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 14, A csókolózás misztériuma; Ahogyan a Lélek Lélekig ér el (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=FbpT7WaQfB8&feature=youtu.be A szánk segítségével eszünk. Tápláljuk a testünket. A szánk segítségével szavakat formálunk. Tápláljuk (vagy sokszor csak azt hisszük) a kapcsolatainkat, a formált szavak segítségével közelebb kerülhetünk egymáshoz. Hiszen az…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 13, Pokolian szeretlek (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=NviQmf9gg_M&feature=youtu.be A jó és a rossz ősidők óta felismerik egymást. Higgyünk a Biblia soraiban, vagy sem; az emberiség leghíresebb fényről üzenő könyvében Isten, és annak egyetlen fia, Jézus, fel és…

0 hozzászólás

Amadeus: Így tanulj meg bánni saját magaddal (Hangos igaz történet)

https://youtu.be/QRKJvEqz33Y „Ma is közelebb juthattam magamhoz.35 éve tértem meg. De amit a tavalyi tudatosságra ébredésem óta tanulok, tapasztalok magammal kapcsolatban, hogy mi vagyok és hogyan működök, hogy szellemi létező vagyok,…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 12, Fülön csípett Angyalok (Esszé)

https://youtu.be/QKSM8SjQ1xU A passzus szövege írott formában itt található: https://www.nememind1.hu/fulon-csipett-angyalok/ Van az a mondás, miszerint az angyalok emberi szájon keresztül üzennek emberi fülekhez. Egyrészről; nem mindenki hisz az angyalokban és a…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 11, Pillangóhatás életeinken innen és túl (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=6Y_APOilHXg&feature=youtu.be Ha vannak előző életeink, akkor viszont elképzelhető, hogy egy idő után nem csak a múltban elkövetett jó vagy rossz cselekedeteink miatt van a jelenlegi életünkben jó vagy rossz napunk,…

0 hozzászólás

Szövetségesek (Írta: Fogolyán Szellő)

Van egy módja annak, ahogyan Ember Emberhez kapcsolódik, amely mostanság olyan ritka, mint a fehér holló, pedig misztikusságában a legőszintébb, jellemében a legderekasabb. Szövetség. Szövetségesek. Nem csupán a világból, lassan…

0 hozzászólás

Az Élet Szerelmese és a Szerelmes Élet (Írta: Fogolyán Szellő)

Lassan két hónapja, 9. hete, 57. napja, hogy itthon töltöm a mindennapjaimat, elszeparálva az élet legédesebbeitől; a szeretteimtől, a lüktető tavasztól. Attól, hogy úgy érezzem, aktív részese vagyok a létezésnek,…

3 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 10, Sorsügyek (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=MXCwHSl--Zw&feature=youtu.be Hogy tévedhet el az, akinek sorsa van, és akinek szabad akarata van, annak hogy lehet sorsa?Hiszem, hogy az érzelmeink testünk középpontjához illesztett iránytűk, melyek számos esetben pontosabb útmutatást adnak,…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 9, Leskelődő (novella)

https://www.youtube.com/watch?v=1GzBRXPpUIA A Bartimeus Kulturális Közhasznú Egyesület „Van élet ez után is" pályázatának 1. helyezettje. A vakság állapotáról, valamint arról, hogy lássuk meg a vakság mögött az Embert. Pályázat célja:Rövid, életigenlő…

0 hozzászólás

Leskelődő (Fogolyán Szellő novellája)

Tizenhét évesen kezdtem naplót írni. Azután a bizonyos éjszaka után. Elolvasom az évekkel ezelőtti feljegyzéseimet és felkötöm szemkendőmet. – A nyomorult! – ágyékomba nyilall a gyötrelem és felszisszentem. Ez a sajgás semmi másnak nem enged. Keresztülzúdul testemen, végül a fülkagylómban lüktet. Összeszorítom a fogamat, és egészen addig szívom a levegőt, amíg orrcimpáim tágra nem nyílnak.Reflexszerűen…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 8, Megöllek, mert megölellek? Hiszen én csak szeretlek…(Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=mz2_D_uMTS4&feature=youtu.be A szeretet egy grandiózus kondíció, de csak akkor építő és jóleső, ha szelíden tudjuk tartani. Amíg a természet az orkán erejű szelet adta a pusztítás eszközének, a szeretet erejét…

0 hozzászólás

A szem tükrében (film)

Tudomány kontra spiritualitás „A földön minden jelenleg élő ember szeme teljesen egyedi. És mind egy saját világot rejt.” Kedves Nememind1! Rég ajánlottam már filmet, pedig ezt már egy ideje szeretném.…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 7, Isten tudja (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=-y9-lHUpWnk&feature=youtu.be Mit is írhatnék még Istenről, amikor a világirodalom legjava róla szól, és a világtörténelem számos eseménye is hozzá köthető?Az biztos, hogy létezik egyetlen eternális permanens, amivel az emberiség mindennél…

0 hozzászólás

József Attila: Nem én kiáltok (Előadja: Fogolyán Szellő/Harangi Emese)

„…s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés.” Most írj pozitív igaz történetet! www.nememind1.hu Áldott ünnepet kívánok Mindenkinek! https://www.youtube.com/watch?v=rdnGj1WFcNA&feature=youtu.be

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 6, Fényed szerelme (Esszé)

https://www.youtube.com/watch?v=eUlpSfHI9OE&feature=youtu.be „Az ember nem szerelmes, hanem ő maga a szerelem. És ha valaki a szerelem, akkor más valaki szerelmes – ez viszont az eredmény, nem pedig a forrás. A forrás…

0 hozzászólás

Fénylények (Zsani igaz története)

Már gyerekkoromban is láttam őket. Akkor még nem tudtam hova tenni. Körülbelül négy évvel ezelőtt kezdtem tudatosan kezelni és erősíteni a képességet. Magas rezgésszintet kell fenntartani hozzá, ami nem mindig…

0 hozzászólás

Ernőék márciusa (Fogolyán Szellő igaz története)

– Megint Március van és megint születésnap! Most már a sokadik – mondja Melinda, aki ezzel a kijelentéssel egy időben, ügyelvén arra, hogy tapintatos legyen, széthúzza az ejtőző függönyt, felhúzza a redőnyt, majd megnyitja az ablakot. A hamvas szellő, ezek után, elég hamar üdvözli is arcomat.Amennyire az ágyról látom, most legalább olyan szép tavaszi idő…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 5, Szerelem a Mennyországban (Esszé)

https://youtu.be/SishyQetCR0 Mivel mindenki valósága a hozzá érkező impulzusokból, információkból, gondolatokból és érzelmekből áll, amiről nem beszélünk, vagy semmiképpen nem jut el hozzánk az egészből, az számunkra nem is létezik. Olykor…

0 hozzászólás

Angyalok Háborúja (Írta: Fogolyán Szellő)

Lehet-e szeretni a gyanú árnyékában? Lehetséges-e félig szeretni? Angyalkák is megvívják a maguk harcát egymás között. Kiváltképp akkor, amikor néha ördögöt látnak. Alkalomadtán ördögöt pedig, az Angyalkák egymásban is látnak.…

2 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 4, Kérlek, ne bánts másokat! Azaz a Támadók és igazságaik (Esszé)

https://youtu.be/-pzmSBRxJ70 Hangos saját írásaim közül, ezúttal ismerjétek meg ezt az esszémet, három rövid igaz történetemmel, és a kísérlettel, hogy az egyes támadók cselekedeteit megértsük. Alkalomadtán, amikor hirtelen ér az eset,…

0 hozzászólás

El nem ölelt ölelések; Egy világ, ahol bárkit megölelhetsz (Fogolyán Szellő passzusa)

Nem lehet igazán ölelni anélkül, hogy két lélek, vagy legalább egyik a másikhoz, ezt megelőzően, ne fuzionált volna. Ennek következményeként fonódnak egymás karjaiba, hogy e földi síkon élhető, legteljesebb egységre…

1 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 3, SzületÉs (novella)

https://www.youtube.com/watch?v=QBB9NFanrRM&feature=youtu.be Hangos saját írásaim közül, ezúttal ismerjétek meg életem legelső novelláját, amely egyben életem legelső publikált és egy pályázat egyik nyertes novellája is. (Megjelent a Magyar Irodalmi Ház Születés c.…

0 hozzászólás

Példaképeimről – Valamint arról, hogyan is találhatunk egy kicsit példaképre minden Emberi lényben (Fogolyán Szellő passzusa)

Az én példaképeim nem szuperhősök. Leírom ezt a mondatot, aztán a következő pillanatban rögvest meg is gondolom magam. Dehogynem! Az én példaképeim bizonyos tulajdonságaikkal, életvezetési módszereikkel, szuperhősökké nőttek előttem. Az…

3 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 2, A Szerelmes Sátán (novella)

https://www.youtube.com/watch?v=BvA8MPA-P90 Hangos saját írásaim közül, ezúttal ismerjétek meg azt a novellát, amely a Halálosan Szerelmesék című novella folytatása, s amelyben a Sátán bizony szerelembe esik. A tartalomból: Valamikor, a Föld…

0 hozzászólás

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 1, Halálosan Szerelmesék (novella)

https://www.youtube.com/watch?v=ynMnL-HqA68 Hangos saját írásaim közül, ezúttal ismerjétek meg azt a novellát, amelyben Fogolyán Szellő gondolata megfogant, s amelyben Fogolyán Szellő meg is halt. S tette mindezt azért, hogy halhatatlanná váljon.…

0 hozzászólás

2020-ban ajándékeső és személyes találkozások! (Hírek)

Drága Nememind1 Tagok, Barátok és Segítők!Azt kívánom 2020-ra, hogy ez az év az álmok megvalósulásában és megvalósításában teljen a legnagyobb szeretetben, Mindannyiótoknak! Az én egyik legnagyobb álmom az idei évre,…

0 hozzászólás

Kispados karácsony (Fogolyán Szellő igaz története)

Rómeó és Júlia története azért örökzöld, mert mindig lesznek olyan igaz történetek melyekben két szerelmes nem lehet egymásé. Megesik, hogy a család tiltja a szerelmet, vagy ennél még többen; egy…

0 hozzászólás

A mi Jézuskánk a nagymamánk (Egy Nememind1 facebook csoporttag legkedvesebb karácsonyi igaz története)

Szeretem a karácsonyt, kiváltképp azóta, hogy gyerekeim vannak. Sosem csináltam nagy ügyet, ha írhatom így, a vásárlásból, a terülj asztalkámból, persze azért igyekeztem azokban a napokban olyan ételeket készíteni, melyeket az év többi napján nem.Nem is gondoltam, hogy milyen nehéz lesz a legszebbet kiválasztani, most annyi szép emlék jutott eszembe.Nagyink nevelt. Sokáig azt hittük unokaöcsémmel, hogy…

0 hozzászólás

Empátia, de nem azonosulás

Örömteli, hogy szerencsére úgy néz ki, hogy a 21. századi világ már felismerte az empátia fontosságát és rengeteg irodalom szól az erre való felhívásra. Változtatnunk kellett és elfogadóbbá kellett válnunk egymás különbözőségei, fájdalmai iránt, mert nem akartunk több pazarló veszteséget és vérrontást az életeinkben. A múltunk kinevelte belőlünk érzelmi intelligenciánkat és az empátiát. Nyilvánvalóan nem…

3 hozzászólás

Vali néni (Fogolyán Szellő igaz története)

Elmesélek egy történetet, amikor egy 24 órás megfigyelő kamera végérvényesen a szívembe zárta magát. Utóbb már tudom, hogy ehhez semmi más nem kellett, csak annyi, hogy végre ne csak ő…

4 hozzászólás

A csókolózás misztériuma; Ahogyan a lélek lélekig ér el (Írta: Fogolyán Szellő)

A szánk segítségével eszünk. Tápláljuk a testünket. A szánk segítségével szavakat formálunk. Tápláljuk (vagy sokszor csak azt hisszük) a kapcsolatainkat, a formált szavak segítségével közelebb kerülhetünk egymáshoz. Hiszen az önkifejezés egyik eszköze, az egyik legeffektívebb eszköz arra, hogy egymáshoz kapcsolódjunk. Használatával képessé válunk; kijelenti, kiabálni, suttogni, felkiáltani, kérdezni. És azt hiszem, a csók által, ennek…

3 hozzászólás

Kibeszélem – A hátunk mögött

Ha lenne egy zsákom, amibe azokat a véleményeket, ítéleteket, szódömpingeket gyűjteném, ahányszor előttem valaki másról beszéltek úgy, hogy az illető, akiről szó volt, mit sem tudott erről, az a bizonyos…

6 hozzászólás

A sztahanovista lélektana – Munkáink és az emberi kapcsolataink

Dolgozni többféleképpen lehet a 21. században is. És ha egy láthatón túli dimenzió szűrőjén keresztül nézzük a munkát, tehát spirituálisan, akkor is több oka lehet a munkának egy ember életében.Ismerős…

2 hozzászólás

Disztancia és a sorsutak; A távkapcsolatok margójára

Azt mondják, a szeretetnek semmilyen feltétele nincs. Szeretni dimenziókon, időn, téren és távolságokon át is lehet. A világháló elterjedésével a távolságok átalakultak. Könnyebben teremtünk kapcsolatot egymással, mint a korábbi korokban.…

0 hozzászólás

Ego, Élet és Sors Szédület Amikor fogva tart az alkohol (Írta: Fogolyán Szellő)

Jártamban-keltemben egyre több emberrel találkozom, akik, ha nem is úgy, mint más a vizet, de legalább, mint valami üdítőitalt, olyan intenzitással és rendszerrel isszák az alkoholt. Sokan majdhogynem mindennap eresztik ki ezzel a gyors katapulttal a fáradt gőzt. A 21. század nyugatában szinte már nem is lehet találkozni olyan rendezvénnyel, partival, vagy találkozóval, ahol ne…

1 hozzászólás

A kalandvágyról

Mi bennünk az az érzet, ami elsősorban életben tart? Nem tartósít, nem eltart, nem vegetál az életre, hanem előre mozdít, pulzál; dinamikája, lendülete, tanulsága és konklúziója van. Melyik az az erős érzelemként jelentkező erő, ami a személyiségünket, az életünket, előre lendíti? Érdemes-e olykor csitítani, vagy éppen hogy generálni? A kalandvágy érzése bennünk az a valami,…

0 hozzászólás

A Suttogások társa

Van lélektárs, van rokonlélek, és vannak ikerlángok is. Állítólag. Szokták őket definiálni, szoktuk őket keresni, kutatni egy életen át. S ha megtalálni véljük őket, nagyon szoktunk nekik örülni. Én ezúttal…

2 hozzászólás

Nememind1 találkozó 2019. Május 18.

Hősök tere – Városliget – Vajdahunyad vára – Budai vár Nagyon szépen köszönöm Mindenkinek a részvételt! Jó volt egymáshoz még közelebb kerülni! És kifejezett öröm volt látni, hogy ilyen sokféle…

1 hozzászólás

Viták egymással. Hadakozás a Gondviseléssel?

Több céllal kezdhetünk vitába egy Embertársunkkal, ekképpen a viták misztériuma is több fonákú. Egyrészről, van a vita, amely a haladást, előrejutást segíti bármely hétköznapon. Amikor el kell döntenünk, hogy jobbra…

0 hozzászólás

Nememind1 nagy tavaszi piknik és városnézés

Közeleg a nagyon szép és napos idő, a madarak egyre hangosabban énekelnek, a természet kivirágzik. A Nememind1 weboldal belső kommunikációs rendszerének és facebook csoportjának köszönhetően, az elmúlt hónapokban, egy seregnyi…

3 hozzászólás

Folyamatosan érkeznek a hangos igaz történeteink!

A Nememind1 folyóirat és közösség tavaly májusi indulása óta egy csokornyi igaz történet érkezett mindenről, ami emberi. Vannak, akik szinte az egész életüket megörökítették, vannak, akik a születésük előtti időkről…

0 hozzászólás

Mi, nők

Bár nem szeretem, ha kizárólagos jelleggel női-férfi princípiumról gondolkodunk, mert energiákat érzek, melyek széles skálán mozognak az egyes emberekben, és sokkal inkább szeretem azokat az írásokat, melyek arról szólnak, mitől…

0 hozzászólás

Életünk spirituális farsangi bálja

Február a jelmezversenyek, álarcos mulatságok, bálok időszaka. A 21. századi társadalom mindennapjainak egyik sajátossága, hogy nem viselünk ugyan jelmezt, mindannyian egy maskarabál részesei vagyunk, ahol a legkevésbé átlátható álarcok viselői…

2 hozzászólás

Fény sors – Árnyék sors Azaz, bizonyos Embereknek miért egyszerűbb, másoknak miért sokkal nehezebb az élet?

Van valami az emberek körül, ami az egyetlen igazi és drasztikus különbség rájuk, valamint az életükre nézve. Ez az a valami, ami által egyesek jó indulóval rendelkeznek, könnyedén megvan a…

2 hozzászólás

Jogomban áll-e meggondolni magam? Mikor, hogyan és hányszor?

Vajon van-e azt illetően bármilyen szabály, illem, hogy egy embernek illik-e, és ha igen, hányszor, meggondolnia magát a saját korábbi döntésével kapcsolatban? Vannak-e olyan szituációk, melyekben illik, és vannak-e olyan…

0 hozzászólás

Amikor a nagy Ő-ről lehull a lepel

Létezik-e a nagy Ő? Ha igen, akkor vajon tudjuk-e egyetemes szinten definiálni? Egyetemes szinten, tehát nem azokat a jellegzetességeket határozzuk meg, amiért mindenki számára másban rejtőzik ez a bizonyos Ő…

7 hozzászólás

A Föld a miénk; Az Ember alanyi joga és kötelességei

Jár az embernek alanyi jogon az egészség, a tanulás, a fejlődés, az élelmiszer, a föld természeti kincsei és felfedezésének élménye, vagy ezek a jogok csak elérhetőek némi munkával (mert a…

7 hozzászólás

Szitokszavak a 21. században és előítéletek a legnagyobb háborúk kora óta (Írta: Fogolyán Szellő)

Volt és voltak már háborúk azért, mert az Ember nem egységben, hanem különbözőségben és felsőbbrendűségben gondolkozott. De nincs béke jelenleg sem. Még ott sem, ahol nem dördülnek ágyúk, fegyverek, ahol nem vér folyik. Sokkal inkább lappangva folyik a más lelkek feletti önhatalmú bíráskodás és a tudat alatt elmormogott felsőbbrendűségi kiáltvány.  Te hallottad már szitokszóként alkalmazni…

20 hozzászólás

Amikor az, amit önmagadról hiszel, éles ellentétben áll a gyakorlattal

Előfordulhat, hogy az az eszmény, amit az egyén vonzónak és a sajátjának tart, amit önmaga részeként manifesztál, a hétköznapok gyakorlati kihívásai között lemorzsolódik részéről, mintha ott sem lett volna? Gyakorta…

4 hozzászólás

Ember, akié az egész világ

Mit tennél, ha annak a nyugtalanító megrázkódtatásnak lennél kitéve, hogy a karodon egy óra mutatná az életedből még hátralévő időt? Hogyan változtatnál az életeden, bizonyos viszonyulásaidon és döntéseiden?Valóban belesüppednél a…

7 hozzászólás

Igazi találkozások; amikor a láthatón túli világ embereken keresztül ad magáról tanúbizonyságot

Ha nem létezne valami embert meghaladó felettes erő, ami túl van az érzékeken, mégis, a megfelelőre hangolt antennákkal, nyitottsággal, határozottabban érzékelhető bárminél, ha nem léteznének a lelkek táncai, összeköttetései, sajátságos…

2 hozzászólás

Emberi kapcsolatok a bűvölt dimenzióban; szeretni a föld és a mennyország között félúton

Irgalmatlanul korlátoltak vagyunk mi, halandók. Képtelenek vagyunk meghajlítani az időt, hogy azon az eldeformálódott görbén újra ott legyünk a kellemetlenebb helyzetekben és kijavíthassuk azokat. Nem kacskaringózhatunk előre sem rajta, hogy…

4 hozzászólás

Eckhart Tolle: A most hatalma (Könyvajánló)

Az íróról: Eckhart Tolle német származású kanadai író, előadó, spirituális tanító, A most hatalma és az Új Föld című bestsellerek szerzője. 2008-ban a The New York Times egy cikkében a „nemzet legnépszerűbb spirituális tanítójaként” utaltak rá.  A könyvről: A ​most hatalma rövid idő alatt…

0 hozzászólás

Iris Murdoch: A háló alatt (Könyvajánló)

Az írónőről: Iris MurdochD(Dublin, 1919. július 15. – Oxford, 1999. február 8.) brit írónő és filozófus, legismertebb munkái egytől egyig morális és szexuális és pszichológiai jellegű témákat feszegetnek. Első regényét, A háló alatt címűt 2001-ben az American Modern Library a 20. század 100 legkiválóbb angol nyelvű regénye közé választotta. A…

0 hozzászólás

Egy teljesen őszinte társadalom

Érdekes, hogy amíg két pont között a legrövidebb út az egyenes, addig két ember között szintén az egyenes, derekas őszinteség a legrövidebb szakasz. Sok ízben elkápráztatott már, ahogyan a külvilág…

5 hozzászólás

Mit jelent megvilágosodni egy szürke hétköznap különféle konfliktusok és akaratok kereszttüzében, miközben ráadásul emberek vagyunk

Különleges érzékfölötti kísérletre invitállak, amit magam is űzök. Először csak természetszerűleg, ösztönösen belopakodott cselekedetim közé ez a bizonyos szemléletmód, majd játszásiból rákaptam; elsőként csináltam, cselekedtem vele, majd megtanultam szívből és…

2 hozzászólás

Hová fejlődik az ember? (Írta: Fogolyán Szellő)

Amikor az élet értelmére kérdezünk rá, leggyakrabban három indokot hallunk; szeretet, megtapasztalás, fejlődés. E szentháromságra ugyan még a 21. század közepéig sincs bizonyítékunk, nem hagyta meg ezeket útravalóul nekünk senki, mi, emberek, velük értelmezzük az élettel együtt járó „elintéznivalóinkat”. Nem kell ahhoz spirituális szemléletűnek lennünk, vagy az élet értelmére egyszer is rákérdeznünk, hogy alig bírjuk…

0 hozzászólás

Az egyszerű emberek nagyszerűségéről

Bevallom, évek hosszú sora, évtizedek kellettek ahhoz, hogy én, mint a dolgokat örökösen túlbonyolító, érzelmeiben, dimenzióiban túláradó szentimentális, „nehéz eset” felemelően tudjam magam érezni az egyszerű emberek társaságában. Nagyon sok…

5 hozzászólás

A Problémák, érdeklődési körök és a foglalatosságok egyenlőségéről

Az egyenlőség mellett számos filozófus, tanító, gondolkodó szólalt már fel. Vannak, akik azért állítják a mindenféle egyenlőséget, mert jól hangzik, s kevesebben azért, mert ráéreznek a lélekre, mint a létezés…

2 hozzászólás

Nagy karácsonyi ölelés és az EGYség gyertyája az ünnepi fa alatt

Drága Entitás! Szeretnélek megismerni Téged! Téged, aki szerint a különbözőségeink erősítenek bennünket, aki elfogadásával, nyíltságával és fényével hozzájárul egymás és a világ rezgésszintjének emeléséhez! Szeretném Hozzád eljuttatni a nememind1 közösségének…

6 hozzászólás

A vakhitről és az igazi szabadságról

Ha a számtalan féle színből a vörös a favoritod, az az a szín, amit ha meglátsz energetizál, ami boldogsággal, szenvedéllyel tölt el, ami köréd gyűjt tettrekész energiákat és amikor megkérdezik,…

2 hozzászólás

Amikor magunkra húzzuk a sorsot

Találkoztál már olyan emberrel, aki folyton-folyvást ugyanabba a gödörbe lép, visszatérően jelentkezik az életében egy bizonyos probléma, mi több, mikor lehetőséged van őt megfigyelni, még el is kapod azt a…

0 hozzászólás

A hétköznapi hősök és tévesztéseik

Amikor arra gondolok, hogy nyitott és elfogadó emberek egy csoportjára alapozva minőségileg szebbé lehet tenni a bolygót, a közvetlen és a nagyobb kiterjedésű világunkat, ahol emberek egy bizonyos csoportja egymást…

3 hozzászólás

Megoldásokban gondolkozni

Nagyon sokan vagyunk a földön és legalább annyiféleképpen különbözünk. Még egy olyan kulcsponti foglalatosságban is, mint az életvezetésünk művelése, még azt is sokmillióféleképpen kultiváljuk. Eltérünk abban, ahogyan vetjük saját esélyeinket…

0 hozzászólás

Az egészségeink és a betegségeink egyensúlyáról (Írta: Fogolyán Szellő)

A 21. század nyugatában, ahol egy markáns réteg a lélekről szóló irodalmakat forradalmasítja, talán nem is létezik olyan ember, aki ne hallott volna az egyes betegségeink lelki eredetének összefüggéseiről. A módszer, miszerint a test betegségeit az anyaggal és a pszichével együttesen vizsgáljuk, olyannyira elterjedt, hogy egyre többektől hallom; az egyes fizikai tüneteket a mai orvostudomány…

1 hozzászólás

A Nememind1 Közösség pár tagja elvitte lelkét a Pilisbe, a Föld szívéhez. Lábnyomainkat pedig örökre ott hagytuk.

2018. október 6-án a nememind1 interaktív folyóirat és közösség megtartotta legelső személyes találkozását, és ebből az apropóból egy jó pár tag a Pilisben található „bolygónk dobogó szívéhez” látogatott el. A…

0 hozzászólás

A humánus őszinteségről

Az őszinteség érték. Becsülöm az ilyen embereket. Az olyanokat, akiknek a gyomruk felkavarodik, ha nem mondhatják ki, ha nem tehetik meg…Olyannyira azonban nem lehet leegyszerűsíteni komplex univerzumunkat, hogy önmagában, a…

0 hozzászólás

Miért? A kérdés, mely megválaszolatlanul hagyva kapcsolataink gyilkosa

Mindig úgy gondoltam, hogy az ember attól ember, hogy nem tudhatja mindenre a választ. Aki ennek ellenkezőjét állítja, az annak gyanújába keveri magát, hogy nem teljesen őszinte, hogy viselkedésével, szándékával…

2 hozzászólás

Már több, mint 500 nememind1 Barát és egy közös kirándulás, amivel megünnepeljük, milyen sokan vagyunk egymásnak!

Drága Tagok! Számomra elképesztő, milyen sokatokat vonz a tézis, miszerint a különbözőségeink erősítenek minket és nem elválasztanak, valamint hogy milyen sokan vágytok egymás igaz történetének a megismerésére és a mélyebb…

4 hozzászólás

Élni és élni hagyni; arról, hogy a saját dolgoddal foglalkozz, tanácsot ugyanazzal a dologgal kapcsolatban egy leheletnyivel többször ne nagyon adj, azt is csak akkor, ha legalább utalnak rá, hogy kérik

A vágynak az a rendeltetése, hogy addig furdalja az oldalunkat, amíg az minket szolgál. Az ember persze elég sokszor félreértelmezi rendeltetését, visszafejlődik hatására ahelyett, hogy fejlődne. De ez már az…

0 hozzászólás

Hogyan hozd ki az életedből a maximumot?

A legtöbb ember életének negyedéből sem hozza ki a legjobbat, így gyakorlatilag a töredékét sem éli a szó szoros értelmében annak az időnek, amit elvileg élhetett volna.  Végigloholunk a hétköznapokon,…

0 hozzászólás

A múltunk és mérföldköveink tisztelete

Nagy változások közepén, amikor összekuszálódnak körülöttem a sorok, mindig szakítok időt arra, hogy leüljek és átgondoljam, átérezzem újra a múltat, az addig megtett életívemet. Azt tanulnom kellett, és tanulom mind…

0 hozzászólás

Megvilágosodás; egy kis semmiség (Írta: Fogolyán Szellő)

A legtöbb úgynevezett spirituális mester, elmék, melyeket megvilágosodottnak tartunk, meditálni invitál. Arra buzdít, hogy függetlenedj az érzelmeidtől, a személyes életutadtól, tapasztald meg, hogy amit akarsz, amire vágysz, az tulajdonképpen nem is jelentős. Azt mondják, igazából nincs szükséged semmire, minden látszat ellenére mindened megvan, a boldogság ott van lényed centrumában, ami semmitől sem függ.  Gondolat elcsendesítések,…

0 hozzászólás

Sorsügyek

Hiszem, hogy az érzelmeink testünk középpontjához illesztett iránytűk, melyek számos esetben pontosabb útmutatást adnak, mint a föld mágnesességét kihasználó szerkentyű, ami a vándort navigálja országhatárok, sivatagi dűnék között. Ha megtanulunk…

4 hozzászólás

Paulo Coelho : Alef (könyv)

Éreztétek már valakivel kapcsolatban első látásra, hogy a sorsotok egyszer már összefonódott az idő és a tér egy meghatározhatatlan pontján? Átéltétek már a bizonyosságot, hogy ezt az előttem álló idegent…

0 hozzászólás

Pillangóhatás életeinken innen és túl

„Az életünk nem csak a miénk, az anyaméhtől a sírig kötődünk egymáshoz,  a múltban és a jelenben. És minden bűntettel, vagy kedves gesztussal jövőnk keletkezéséhez járulunk hozzá.” Bár az a…

0 hozzászólás

Hányféle szeretet van?

„Létezik egy rendkívüli erő, amelyre, legalábbis máig, a tudomány nem talált formális magyarázatot. Ez az az erő, amely mindent magába foglal és irányít, ami az Univerzum minden egyes jelensége mögött…

0 hozzászólás

A teljes beszélgetések Istennel (könyv)

Milliók szólnak elismerően a Beszélgetések Istennel sorozatról, amelyet közel negyven nyelvre fordítottak le. A sorozat egy szent beszélgetés szó szerinti leírása, amelyet a szerző Istennel folytatott. Az emberi élet valamennyi aspektusát érinti, felveti a legtöbb kérdést, amelyet időről időre fel szoktunk tenni életről és szeretetről, hivatásról és elhivatottságról, emberekről és kapcsolatokról, jóról és gonoszról, bűnről és bűntudatról, megbocsátásról és megváltásról, az Istenhez és a pokolhoz vezető útról – egyszóval mindenről. Megvizsgálja a kézzelfoghatót és az elvontat, a láthatót és a láthatatlant, az igazságot és a hazugságot. Ez a könyv a legmegfelelőbb pillanatban talált Önre a legmegfelelőbb módon, hogy válaszoljon elméje kutatásaira, szíve imájára és lelke hívására. Higgyen benne! Semmi sem történik véletlenül!

0 hozzászólás

Mennyi szerelem elég? (Írta: Fogolyán Szellő)

Ha korrektek akarunk lenni, akkor a tőlünk telhető legteljesebb szerelemből alakítunk párkapcsolatot, máskülönben, mintha átvernénk nem csak a másik felet, saját magunkat is. Igen ám, de a szerelem, a vonzalom, vagy a szeretet ugyan még mindig nem mérhetőek, mégis érezhetőek, amennyiben szívünkben nem teljesek. Útmutatót pedig senki nem osztott ezekhez az esszenciális érzésekhez, melyek nem…

2 hozzászólás

A halál titka

1937 őszén hazánk egyik legtehetségesebb költője az alábbiakat tanácsolta az emberiségnek: „Maradj fölöslegesnek, a titkokat ne lesd meg.”  Ha abból indulunk ki, ami a titkokban közös, hogy valakinek vagy valakiknek…

2 hozzászólás

Pillangó-hatás /The Butterfly Effect/ (film)

Ha vissza tudnál térni a múltba, hogy kijavítsd a hibádat; megtedd, amit nem mertél, máshogy csináld, amit elrontottál, vajon mekkora katasztrófát okoznál vele a jelenedben? Pillangó-hatás (2004) Erősebb idegzetűeknek! :)…

0 hozzászólás

Éldegélhetnélek

Csillaglesen a legszikrázóbb fényáldozatát, Röppályájának egy arasznyi viaduktját, Amely alatt meghunyászkodhat Szűkmarkú óhaja e szívnek, Így tudott hát csak kívánni Ez az ének. A legkedvesebb felsír az égen. Leszédül róla.…

4 hozzászólás

Amikor az élet kényszerít

A mindennapos megélhetés szélmalomharcában gyakorta előfordul, hogy olyat teszünk, amiről nem feltételeztük volna korábban, hogy bármikor is elkövetjük. Kiráz a helyzettől a hideg, mégis eleget teszünk neki, mert ha nem…

0 hozzászólás

Mindig hiányzik valaki (Írta: Fogolyán Szellő)

Akárhány éves is vagy, ha most megállsz egy pillanatra és felidézed az eddigi életed legszebb, legnehezebb és legfájóbb pillanatait, tehát az úgynevezett mérföldköveket, majd felteszed magadnak a kérdést, hogy melyik volt az az emóció, amit a legtöbbször éreztél, fogadni mernék egy bizonyosra. De melyik ez a konkrét érzület, amit – feltételezésem szerint – többször érzünk…

0 hozzászólás

A Viskó (film)

Egy gyászoló férfi, titokzatos, személyre szóló meghívást kap, hogy találkozzon Istennel egy kunyhóban.

0 hozzászólás

Lila Orchideák

Éjjeli fény szűrt levében Lógatja lábát a lapos hasú hold. Szemérmetes kis bajusza megremeg, Ahogy a habfelhőbe bújt sellő sereg, Huncut táncot lejt elnyújtott pongyolája Foszladozó szálainak, leheletnyi atomjai alatt.…

0 hozzászólás

A kis marsi és az emelkedett rezgésszint

Az utóbbi években megnövekedett azok száma, akik nem néznek híradót, és talán még magasabb azok száma, akiknek már televíziójuk sincs. Előbbi csoport azt ismerte fel, hogy az egyes híradásokból, függetlenül…

5 hozzászólás

Kérlek, ne bánts másokat! Azaz a Támadók és igazságaik

Alkalomadtán, amikor hirtelen ér az eset, komoly erőfeszítést igényel, hogy megértsem egynéhány embertársam indítékait, hogy azok mögé legyek képes nézni.  Amikor valaki támadólag lép fel egy emberrel szemben, indulatos és…

0 hozzászólás

A békés harcos útja (film)

Egy korszakalkotó igaz történet, mely egyben a spirituális irodalom egyik alappillére is. Kihagyhatatlan az útkeresők filmes gyűjteményéből. Rövid tartalom: A békés harcos útja című regény alapja Dan Millman, a világbajnok…

0 hozzászólás

Víztükör

Ha egy pohár víz volnál, lennék én melletted a tenger, Eszenciám mértéktelenségével, törékeny formád, Ekképpen csorbítanám el. Riadt víz fodraim háborgása, észveszejtő Örvényeim levegőtlen árnyaiba fojtana. S ahogy alábbszállnál Milliárdnyi…

0 hozzászólás

Életed filmje

Amikor valaki úgy dönt, hogy megnyílik beszélgetőpartnerének; beavatja őt bizalmába és elmeséli életének egy kardinális fejezetét, az a legbizarrabb, legmegindítóbb pillanat két ember között. A történetet hallgató fél szemei előtt…

5 hozzászólás

És mi van akkor, ha nem szeretnek viszont?

Mindannyian voltunk már olyan helyzetben, amikor szeretetünk vagy szerelmünk nem talált viszonzásra. Vagy soha nem is volt olyan mértékben kölcsönös, ahogyan mi azt szerettük volna, vagy időközben elszunnyadt a láng…

0 hozzászólás

Csodás álmok jönnek (film)

Dr. Chris Nielsen és felesége, Annie házassága fájdalmasan megtört két gyermekük halála után. Az asszony nem tudja magát túltenni a történteken, noha Chris mindent megtesz közös életük érdekében. Négy évvel később egy balesetben Chris is meghal. A Paradicsomba kerül, amely fantasztikusabb hely, mint valaha is gondolta volna. Albert védőangyal segítségével Chris rátalál gyermekeire és kedvenc kutyájára. Az örökkévalóságban megvárná feleségét, de megtudja, hogy balesete után Annie öngyilkosságot követett el. Chris a védőangyal segítségét kéri felesége lelkének felkutatásához a reménytelen alvilágban.

0 hozzászólás

Elsóhajtott vers

Aranyba öltöztetett szavak nagyszabású bálja Hosszú percek keringője, sorokban kígyózó tánca. Angyali kórus kristálytiszta szopránja Lüktető dobok megfeszült várakozása… Lehetne akár egy szelet mosolygó hold Mit ablakodra lehelnék, ha gyászol…

0 hozzászólás

Rendszeren kívül

Jó eséllyel mindannyian ismerünk olyan embereket, akik életvitelükkel, vagy személyiségükkel eltérnek attól, amit az átlag normálisnak nevez. A negyven éves szűzről ugyan egy vígjáték készült, a legtöbb nehezebb sorsú ember,…

4 hozzászólás

Éltes állapot; amiért erős mégis minden idős embertársunk (Írta: Fogolyán Szellő)

Minden korszaknak megvan a saját erőpróbája. Gyermekkornak a titkok felgöngyölítése, kamaszkornak a zavarok leküzdése, fiatal felnőttkornak az eltévedés lehetősége, felnőttkornak az álmok beteljesítése, feladása, vagy elbukása. Időskornak pedig a halállal, a leginkább ismeretlennel, az ellentmondást nem tűrő elmúlással, az emberiség legnagyobb félelmével való szembenézés. Hallottad már idős ember szájából ezt a mondatot: „Ne a korom…

0 hozzászólás

Mr. Nobody (film)

Az életünkben sok olyan döntést hozunk, amely visszafordíthatatlan irányba tereli jövőnket. De hogyan döntenénk, ha megvizsgálhatnánk az alternatív döntés kínálta jövőt is? Történetünk a 20. és a 21. század között, különböző időzónákban, de egyazon szereplő életében játszódik. Nemo Nobody hétköznapi életet él feleségével, Elise-vel és három gyermekükkel, mindaddig, amíg egy napon a valóságra ébred idős öregemberként, 2092-ben. Mr Nobody a maga 120 évével a legidősebb ember és egyben az utolsó halandó is a Földet benépesítő új és halhatatlan emberi faj tagjai között. Ám ez úgy tűnik, nem igazán izgatja őt, az egyetlen kérdés, amely foglalkoztatja, hogy valóban azt az életet élte-e, amely számára a legmegfelelőbb volt; valóban azt a nőt szerette-e, akit neki szántak és azokat a gyerekeket nevelte-e, akiket kellett. Most csak az a célja, hogy megtalálja erre a választ.

0 hozzászólás

Felfestett tánc

Lüktet a hold az égen, udvara izzik az éjben, Lilára festett felhők fürdőznek megduzzadt kebelében. Csillagok szédülnek lentebb, mámoros táncukat járva, Megrészegülten ájulnak bele a forrongó éjszakába. Lángnyelvű zápor kóstol…

0 hozzászólás

Randevú önmagaddal (Írta: Fogolyán Szellő)

Mindenki hibázik, ez a halandó jellem egyik sajátossága. De mit nevezünk igazi hibának, miért bánunk meg oly gyakran dolgokat és kiküszöbölhetőek-e, vagy legalább is, leredukálhatóak-e melléfogásaink és mulasztásaink? Miért van az, hogy tömegesen igaz ránk, hogy csak jóval később lyukadunk ki a helyes megoldásra; sokszor évek telnek el, hogy beismerjük magunknak, tévedtünk, hogy elengedtünk az…

0 hozzászólás

Igaz megbocsátás

Mit jelent megbocsátani? Egy szentírásként nyilvántartott jótétemény lenne csupán, egy bibliai ige? Van értelme egyáltalán? Miért kéne megtennem, ha nekem príma érzés a haragomban és a megvetésemben fürdőzni? S vajon…

1 hozzászólás

Pi élete (film)

Pi Patel élete semmiben sem hétköznapi. Egy francia uszodáról kapta a nevét. Az apjának állatkertje van Pondicherryben. Tizennégy évesen hűtlen lesz gyökereihez, hogy egyszerre próbáljon keresztény, mohamedán és hindu lenni. És 227 napot tölt egy mentőcsónakban a Csendes óceánon kettesben egy Richard Parker nevű bengáli tigrissel.

0 hozzászólás

Halálosan Szerelmesék (Fogolyán Szellő novellája)

Fogolyán Szellő, nyolcvanadik életévére már olyan erősen szaglik az unalomtól, hogy ezzel engemet (és én a Halál vagyok) kórházi szobájába invitál. Vajon annak az asszonynak, aki világéletében egyenlően bánt mindenkivel és mindennel; napkeltével, napnyugtával, balsorssal, csodával, ármánykodással, jó szándékkal, hogyan jelenek meg? Bánkódik-e miattam? Megijed-e tőlem, amikor észrevesz, vagy én ijedek meg tőle? És még két fontos kérdés merül fel. Az egyik, hogy ha ez az asszony, a nagy életigazsága ellenére sem találta meg az igaz szerelmet, vajon megtalálhatja még? Vagy komolyan elcseszte még ő is? A második kérdés pedig, ami egy leheletnyivel sem radikálisabb; vajon én, a Halál, tudom egyáltalán mi az a szerelem? Fogolyán Szellő az egyik kedves novellám főszereplője, aki első színrelépésén és legelső fellépése közben meg is hal. Mindezt pedig teszi azért, hogy halhatatlanná váljon. Fogolyán Szellő valaki, aki szeretnék lenni, ahogyan szeretnék élni, aki olykor vagyok, amikor csakis legbelülre figyelek. Fogolyán Szellő valaki, aki érzi, hogy mindenki egy, hogy elválaszthatatlanok vagyunk, hogy együtt létezünk. Mindent ő ír erre az oldalra, ha én is vagyok az, aki fogja a tollat. Fogolyán Szellő nemcsak magasabb rendű énünk együttese, hanem egy energia, egy fény; a legnemesebb szeretet, aki befogad, elfogad, beszélgetésre, 1üttérzésre és a mindenség legfontosabb kérdéseinek továbbgondolására invitál. Valaki, aki halhatatlan. Fogolyán Szellő, többek között, az egyik alapítója és alakítója ennek az oldalnak, valamint annak célja is. Hiszek abban, hogy weboldal hosszú évtizedeken keresztül üzemel majd, hogy a nememind1 közösség egyre növekvő egyesüléssé növi ki magát. Hiszem azt, hogy, amit Fogolyán Szellő kezdeményezett, tovább tart majd, mint Harangi Emese életútja, mert tudom, hogy rajtam kívül, Szellő még nagyon sokunkban létezik. Így, ha Emese elmúlik, a közösség egy fiatal tagja viszi majd tovább a nememind1 weboldal üzemeltetését, és vele a közösség vezetését. Ha az a fiatal nememind1 tag megöregszik majd, egy újabb ifjonc tagot választ a történetek továbbörökítésére. És így tovább. 🙂 Élettörténeteink így fennmaradnak, s ha nem is időtlen időkig, egy halandói életen túl jócskán tovább léteznek ezen a bolygón, tanulságként, mintaként, motivációként szolgálva a minket követő nemzedékeknek. Egészen addig, amíg legalább páran maradnak, akik hisznek benne. Az oldalban. A közösségben. A történeteinkben. Az emberben. A szeretetben.

Kelt: 2017-06-05

4 hozzászólás

Isten tudja

Mit is írhatnék még Istenről, amikor a világirodalom legjava róla szól, és a világtörténelem számos eseménye is hozzá köthető? Az biztos, hogy létezik egyetlen eternális permanens, amivel az emberiség mindennél…

3 hozzászólás

Amikor az egész Univerzumról kiderül, hogy mosolyogni képes (Írta: Fogolyán Szellő)

Észrevetted már, hogy ami felgyülemlik, termelődik az emberben, azt ilyen vagy olyan formában mindig kiadja magából? Az élet, az érzéseink, mindaz, amit megeszünk, belélegzünk, keresztüláramlik testünkön. A magunkhoz vett étel salakanyag formájában távozik belőlünk. Ha csordultig telítődtünk agresszióval, azt egy dühös szóval, ha fájdalommal, azt könnycseppekkel juttatjuk vissza legjellemzőbben a természetbe. A fáradtságot elásítjuk. A…

2 hozzászólás

Lopott idő (film)

Mit tennél, ha a pénzt az idő váltaná fel; ha időt keresnél és idővel is fizetnél mindenért, amiért ma még pénzt adsz cserébe? Hogyan élnél, ha a karodon látnád az…

0 hozzászólás

SzületÉs (Fogolyán Szellő novellája)

Megszülettél. Vajon van a létezésednek oka? És célja? Vajon a fogyatékosságaiddal tökéletlen vagy, vagy velük együtt vagy tökéletes? Ha tudnád, hogy mihez kéne kezdened a frissen kialakult kapcsolataiddal, vajon könnyebb lenne? A gyakornok életének egy fordulópontjához ér, amikor a doktor úr felügyelete alatt eljut a szülőszobáig. A vizsga azonban nem csak azért kellemetlen, mert az állatszőr allergiája tetőzik, hanem azért is, mert a több évtizede praktizáló szaktekintély különösen furcsán viselkedik. A gyakornok korábban ígéretet tett, hogy a szobában már semmit nem kérdez, az éppen szülő nő pedig, eleinte fájdalmai miatt, később azért hallgat, mert olyan hihetetlent hall a teremben. Szépen lassan, mind a ketten részesei lesznek a doktor úr hóbortjának, és az állításnak, miszerint képes kommunikálni a fentiekkel, valamint a jövendőbeli gyermekkel is. A jövendőbeli gyermek a jövendőbeli anya engedélyét kéri, hogy megszülethessen. Ha a gyermek sorsának és céljának ismeretében, az anya már nem tart rá igényt, ő tovább keresgél a megfelelő szülők között, és az anyának is küldenek valaki mást a fentiek... A SzületÉs sok mindenről szól. Ahogyan ez lenni szokott, leginkább arról, amit az olvasó eszébe juttat. Én, személy szerint, ezeken a kérdéseken igyekeztem elgondolkozni, miközben írtam: – Ha tudnánk, hogy minden betegségünket, negatív élethelyzetünket, valamely sorsfeladatuk megvalósításához kaptuk szövetségesként, elfogadóbbak lennénk-e velük szemben? – Ha biztosak lennénk abban, hogy minden ember és szituáció azért jön az életünkbe, hogy végső soron az álmainkat megvalósítsuk általuk, képesek lennénk-e legyőzni azt a félelmet, amit sokszor bizony le kell győzni ahhoz, hogy teljes életet élhessünk? – Ha kapnál egy útmutatót minden utadba kerülő emberről, élőlényről, tárgyról, arról, mihez kezdj velük, betartanád? A Születés c. kortárs novelláskötetben megjelent végleges változat kelt: 2017-06-28

7 hozzászólás

Hogyan álmodik az ember?

Miért álmodik az ember egyszer napkeltével, majd napnyugtával, miért látunk álmokat este is, ébrenléti állapotban is? Álom az, amikor éjszaka kipihened az elmúlt órák eseményeit, töltődsz a következő nap történéseire,…

2 hozzászólás

The Discovery (film)

Miután tudományosan bebizonyítják, hogy van élet a halál után,  rengeteg ember lesz öngyilkos egy jobb jövő érdekében. Egy évvel a bizonyítékok feltárása után egy szerelmi kapcsolat szövődik egy tudós fia, és egy zűrös életű lány között. De vajon milyen jövő vár kettőjükre?

0 hozzászólás

Így használd a szavaidat

Azt mondják, a zene univerzális nyelv. A dallam az, amihez nem kell nyelveket beszélned, hogy megértsd, óriási hatással legyen rád, vedd az általa hordozott üzenetet, hogy feltöltsön és erőt adjon.…

0 hozzászólás

(F)éltél /Fogolyán Szellő novellája/

Egy rövid értekezés arról, mennyire is vannak összefüggésbe egymással a bennünk tajtékzó, különféle nevet viselő érzelmek. Ha elvonunk egyetlen egyet, ami ugyan domináns, azon kívül még számtalan létezik, vajon megmarad-e az összes többi? Kelt: 2017-02-14

4 hozzászólás

Útitárs

A jelenlegi civilizációnkban természetesnek tűnik egynéhány módja annak, ahogyan a mindennapi életünket éljük. Mint például az, ahogyan sietve eljutunk A pontból a B pontba valamelyik tömegközlekedési eszközzel. Mit teszünk ilyenkor?…

1 hozzászólás

Fülön csípett angyalok (Írta: Fogolyán Szellő)

Kaptad már azon magad, hogy egyik nap egy adott véleményen voltál valami kapcsán, míg a másik nap teljesen máshogy foglaltál állást ugyanarról, és tetted mindezt annak ellenére, hogy mindkét napon, teljes szívvel és odaadással, őszintén vélekedtél róla magadnak? Volt már úgy veled, hogy nem tudtad megfogalmazni, miért változott valamivel szemben gyökeresen a nézőpontod? Amennyiben igen…

0 hozzászólás

Ezért hagyjuk, hogy átverjen az elménk

Nos, ez nem egy panaszindítvány, csupán a megoldásra törekvés kezdete. Sokan fájlalják, hogy nyugaton vannak, visszautasítják az egyenlőtlenségeket, ellenzik, hogy egy olyan világban éljenek, amit ilyen nagymértékben hatalmába kerített a pénz. Rendszerint azonban, ezek az emberek kosarat kapnak az e világi törvényektől, amikor felteszik kérdéseiket, mint például, hogy miért és ki veszi el tőlük az…

4 hozzászólás

Megvan a kiadónk!

Kedves Tagok! Megvan a kiadónk!!! Ismervén a kiadó vezetőjét, Máté Gabriellát, és a jó ideje tartó barátságunkat, egészen biztos, hogy igaz történeteinknek igényes és esztétikus foglalata lesz! A GARBO az…

0 hozzászólás

A Szerelmes Sátán (Fogolyán Szellő novellája)

Valamikor, a Föld megteremtésével egy időben, bekövetkezik valami nagyszabású. Mindez a Sátán szívében történik, és a Föld megteremtése, ennél éppen, hogy csak egy hajszálnyival jelentősebb. Isten és a Sátán, azóta sok mindenen keresztülmentek. A dinoszauruszok kihaltak, a Paradicsomból száműzték az embert, és már Ádám és Éva is 21. századi hétköznapjait éli. Arra azonban, hogy akkor mi is történt pontosan a szívében, amikor a Föld megszületett, a Sátán csak most, felnőttkorában eszmél rá. Mit tehet a Sátán, ha szerelmes? És ki az, akibe ő egyáltalán képes volt belebolondulni? Mivel – Istenhez hasonlóan – a Sátán sem szenvedett soha kisebbségi komplexusoktól, talán csak egy hasonlóan karakán organizmus lehet… Miért ne lehetne úgy, hogy a Sátán olykor nem ijesztő? Miért ne lehetne a Sátán legalább egyszer szerelmes? Ha már megértettük a polaritást, valamelyest a helyére raktuk ezt a fenevadat is. Akkor pedig, miért ne gondolkodhatnánk róla, ezúttal csak egy picit másképp?

Kelt:  2017-06-06

4 hozzászólás

Hány sorsod van?

Amíg nem ismerjük az életünket körülölelő misztériumokat és az univerzumban fennálló igazságokat különbül, addig mindig lesznek olyanok, akik rettegnek döntéseket hozni. Akik látják, hogy a legapróbb részleten is múlhatnak életünk…

0 hozzászólás

Sorsügynökség (film)

Egy könnyed, de annál elgondolkodtatóbb filmet ajánlok Nektek a sorsról, arról, hogy mennyi minden is lehet amögött, ha valakinek a telefonszámát elveszítjük…:) Sci-fi, de maximálisan nézhető, az egyik kedvencem! Rövid…

0 hozzászólás

Mihaela Noroc: A szépség atlasza (könyv)

Olykor a világ túloldalán is olyan személyről értesülünk, aki tudtán kívül, egy küldetést teljesít Velünk.  „Gyönyörű Vagy, úgy, ahogy Vagy! Mert a szépség nem ismer kort, bőrszínt és trendeket. Nincs…

0 hozzászólás

21. heti Passzusok

Ezen a héten ezt a két saját írást ajánlom. Kedves olvasó! A Passzusok, spirituális elmélkedések, és az igaz történetek együtt adják a folyóiratot és az oldalt. Hiszen együtt létezünk! Alább…

0 hozzászólás

20. heti Passzusok

Ezen a héten ezt a két saját írást ajánlom. Kedves olvasó! A Passzusok, spirituális elmélkedések, és az igaz történetek együtt adják a folyóiratot és az oldalt. Hiszen együtt létezünk! Alább…

0 hozzászólás

Induló Passzusok

Visszatekintés az eddigi saját írásokra Drága Barát! A Passzusok, spirituális elmélkedések, és az igaz történetek együtt adják a folyóiratot és az oldalt. Hiszen együtt létezünk! Az eddigi saját írásokról készítettem…

0 hozzászólás
"Én tehát azt mondanám a jelennek és a következő generációknak, hogy figyeljenek alaposan a körülöttük lévő emberekre, a tekintetekre. Mert bizony hiszem, hogy mindenki életében felbukkannak olyan tekintetek, ahol első pillanatra érezni, hogy itt valami nagyszabású dolog fog történni. Hallgatni erre az érzésre, kezdeményezni a kapcsolatfelvételt, ez az egyik legfontosabb emberi küldetés. Ez egy olyan ajándéka az életnek, amiért minden földi szabály, illem, bevált szokás, bőségesen megszeghető."
Fogolyán Szellő : Igazi találkozás
"Amikor elérkezik a pillanat, senki nem kérdezi meg, hogy készen állsz-e arra, hogy az életed darabjaira hulljon. Csak állsz és kapkodod a fejedet, de nem érted mi is zajlik körülötted. Elveszíted az irányítást az életed felett. Jómagam nem csak az irányítást, de minden mást is elveszítettem. De! Nyugodj meg! Ha időben észreveszed mi is zajlik körülötted, megóvhatod magad a “szükséges szenvedés” egy részétől. Mindenesetre vigaszt nyújthat, hogy “Mindenki annyit kap, amennyit elbír” se többet, se kevesebbet, ezért ha Te úgy érzed, hogy túl sok a szenvedés az életedben, az azt jelenti, hogy nagyon erős vagy."
Müller Anna: Az átalakulás
"Rohr Atya szerint minden ember életének két fele van. Az első fele az ego által épített világ, melyben bevallom nagyon rossz úton jártam. Elkövettem mindent annak érdekében, hogy az Egóm által felépített hamis Én-t fenntartsam és minden erőmmel azon munkálkodtam, hogy biztonságot teremtsek a családomnak, a gyermekeimnek és a környezetemnek. Bármi áron. Az életem része volt a becsvágy, a félelem, az aggodalom, az önzőség, a hazugság, a hűtlenség és mindenféle függőség. Ma már tudom, hogy ezek mind azt segítik elő, hogy eltakarják előlünk a “Valóságot”, mely az életünk Igazi célját adja meg, ha elég erősek vagyunk emelt fővel átlépni az életünk második felébe."
Müller Anna: Az átalakulás

nememind1 mint közösségi háló

Online spirituális és irodalmi napilap.  Hús-vér emberek. Igaz történetek. Közösségi háló. Felbukkan hétfőtől szombatig minden reggel 8 óra 0 perckor. :)* Ismétlés: Minden vasárnap, csendben. *a facebook oldalon Nem mondtam…

1 hozzászólás
"Azt hiszem, szerencsés vagyok, hogy megtaláltam az álmom. Azt az álmom, ami oly sok évtizeden át szabályosan zaklatott, és én mindig figyelmen kívül hagytam. Ma ott tartok, hogy nem is tudom, melyik a nagyobb szerencse egy ember életében. Az, hogy megtalálja azt, ami neki igazán fontos, azt az ént, amit ki szeretne hozni magából, vagy az, ha olyan kegyes a sorsa, hogy egy embert küld az életébe, aki arra ösztönzi, hogy tegyen is az álmaiért."
Fogolyán Szellő : Igazi találkozás

Hallja meg az utókor! Történeteink könyv formában. Remélem, a miénk lesz! Megcsináljuk? 🙂

Szeretettel értesítek mindenkit, hogy ha egy kötetnyi igaz történet összegyűlik, egy meseszép kiadványt készítek belőle! Kiadatom, hogy mindenki, aki szeretné, haza tudja vinni a jó emberek pillanatait saját otthonába, még több helyen megőrizve ezzel nyomunkat és tanulságainkat. Légy szerző! 

2 hozzászólás

Igazi találkozás (Fogolyán Szellő története)

Hiszek abban, hogy minden emberi interakció terelget minket valamerre, de kétségtelenül vannak találkozások, melyek az első pillanattól különös érzést keltenek az emberben. Ilyenkor, mintha motoszkálna bennünk valami és azt suttogná,…

5 hozzászólás

A túlérzékeny, a racionalista és az autista; emberi címkék az érzelmek útvesztőjében

Amennyiben az életünk célja, hogy az érzelmeinket megtapasztaljuk, és hogy általuk navigáljuk halandó mivoltunkat igaz valónk felé, akkor mi az oka annak, hogy egyesek többet, míg mások jóval kevesebbet kaptak…

3 hozzászólás

A Teremtő óriásplakátja

Vajon mit mondana a Teremtő az emberiségnek, ha a számos üzem, vállalat között, ő is kapna egy lehetőséget, hogy megjelenjen egy hirdetőoszlopon? Megragadná tekintetünket a többi monopólium propagálása közepette? Képzeld el egy pillanatra, hogy Te vagy a Teremtő, és a mai rohanó tempóra való tekintettel korlátozva van a mondanivalód. Mi lenne az a falatnyi tartalom, amit összeszednél a jelen kor emberének, mi lenne az, amit kulcsfontosságúnak tartanál közölni velük? És milyen lenne a stílus, amivel megszólítanád a 21. század emberét?

4 hozzászólás

A szerelemtelen ember

Szerelemtelen. Nincs ilyen magyar szó. Nyelvünk nehézsége mellett szóljon, hogy a legkifejezőbb is egyben; mégsem alkottak a szerelemre nem képes, vagy a szerelmet soha át nem élt emberre szót. Vajon…

4 hozzászólás

Pokolian szeretlek

A jó és a rossz ősidők óta felismerik egymást. Higgyünk a Biblia soraiban, vagy sem; az emberiség leghíresebb fényről üzenő könyvében Isten, és annak egyetlen fia, Jézus, fel és elismeri…

3 hozzászólás

Szerelem a Mennyországban (Írta: Fogolyán Szellő)

Mivel mindenki valósága a hozzá érkező impulzusokból, információkból, gondolatokból és érzelmekből áll, amiről nem beszélünk, vagy semmiképpen nem jut el hozzánk az egészből, az számunkra nem is létezik. Olykor feltesszük ugyanazokat a kérdéseket, s ha nem is jutunk előrébb megválaszolásukban, a valóság ezeken a kérdéseken kívül, látszólag másból nem is áll. Vannak dolgok, amikről nagyon…

0 hozzászólás

Miben is maradtam Veled? (Írta: Fogolyán Szellő)

Hiszel abban, hogy mindenkit, aki az életünk része; családtagjainkat, szerelmünket, barátainkat, ellenségeinket, mi magunk választottuk az életünkbe, hogy általuk megtanuljunk valamit? Vajon minden egyes lecke, amit egymásnak taníthatunk, egy bizonyos dologra vezethető vissza? Ha a válasz igen, akkor vajon mi ez az „egy bizonyos dolog”?  Ahhoz egy felszabadult tudat kell, hogy ha csak pillanatokra is,…

1 hozzászólás

Fényed szerelme

„Az ember nem szerelmes, hanem ő maga a szerelem. És ha valaki a szerelem, akkor más valaki szerelmes – ez viszont az eredmény, nem pedig a forrás. A forrás az,…

3 hozzászólás

Fogolyán Szellő, azaz Veled 1ütt létezem

Kik vagyunk mi, emberek, és a sokszor ismételt kérdés; mi céllal létezünk? Ha válaszolnod kéne arra, hogy ki vagy, Te mit válaszolnál?  A legtöbben valószínűleg bemutatkoznának; kezdenék a nevükkel, születési…

1 hozzászólás

Olyan feledékeny vagy Angyalka…

Egy rövid értekezés arról, ha a Teremtő kapna egy hirdetőoszlopnyi helyet a 21. században, mit írna, mit tartana fontosnak közölni ennek a nyugatnak, milyen nyelvezetet választana, hogy azt a többség értse, és mi lenne az a lényeg, amiről szólni kívánkozna ezen a nyúlfarknyi helyen.

Tegyük fel, hogy még mindig bizonyítékra várunk, látni akarjuk. Tegyük fel, hogy nem nyugszunk bele abba, hogy ott tud ő lenni minden alakban, bármilyen nyelven képes szólni és bármilyen halmazállapotú tud lenni.

Tegyük fel, hogy a világunk érdekében enged végre annak, amire oly nagyon vágyunk.
És tegyük fel, hogy hirdetni kezd egy arasznyit.

Kelt: 2017-05-16

0 hozzászólás

A nememind1 közösség és a www.nememind1.hu weboldal indulása

Amikor tizenévesen kiálltam az általános iskolám pódiuma elé, hogy egy ünnepen József Attila A Dunánál c. versét elszavaljam, még nem gondoltam volna, hogy annak egyetlen sora keresztülvisszhangzik majd az egész…

0 hozzászólás