Nem létezik jó vagy rossz történet. Igaz történetek vannak.

Szeretni egy két személyiségű embert 2. rész Evica igaz története

Szeretni egy két személyiségű embert 2. rész Evica igaz története

Mint az előző történeteimből kiderült, egy olyan férfi vagy pasi volt az életemben, aki schizophreniában szenved. Akkor azzal fejeztem be, hogy kitartok.

Hát nem így lett, és ennek nem én vagyok az oka.

Kitartottam amíg lehet, de van a bántásnak olyan foka, amit már nem tud senki elfogadni. Az egész dologban az volt a jó, hogy mikor a kapcsolatunknak vége lett, megtanultam magamat szeretni és elfogadni. Nem azt néztem többé, kinek mi jó, hanem azt hogy nekem mi a jó és mi az, ami boldoggá tesz. Nagyon nehéz út volt és még nincs vége. De ma már úgy gondolkodom, hogy a boldogságot nem mástól várom, hanem önmagamban keresem. Azt gondolom, a boldogság bennünk van, és ha találunk valakit, akinek épp úgy vagyunk jók, amilyenek vagyunk, akkor ezt a boldogságot teljesebbé tehetjük.

Hosszú és nehéz volt az út, ami idáig elvezetett.

A mai nap viszont lezártam életem egy újabb szakaszát.

Leírom mi vezetett idáig.

Sok mindent elnéztem a betegségére tekintettel, de a dolgok kezdtek valahogy félrecsúszni. Egyre inkább azt éreztem utolsó lettem a legutolsóbbnál is. Azzal ment el, hogy van valakije, de ha nem jön be, visszajön. Szerettem, így vártam, de sosem kérdeztem meg visszajön-e. Igazából sosem tudott tőlem elszakadni. Hívott, de csak ha neki voltak gondjai, ha nekem, akkor mocskos szemétláda lettem, mert szerettem volna ha meghallgat. De erre ugye nem volt hajlandó, nem Ő tehet a dolgokról jelszóval. Nem azt szerettem volna ha megoldja, arra itt vagyok én, hanem azt, hogy meghallgasson. Aztán jött azzal, hogy paraszt vagyok, mert ugye elírta a telefon. Aztán azt írta, egy név vagyok csak a messengerről. Újra azt éreztem senki és semmi vagyok. Magamnak kellett megérteni, hogy igenis értékes vagyok. Aztán elmaradtak a hívások. Jött a döntés, nem írok, nem válaszolok. Mindezen idő alatt ott volt a másik, a jobb, akiért lecseréltek. Minden reggel jött a jó reggelt, szia puszis smileykkal. Ha nem reggel, akkor délelőtt, de jött mindennap hétfőtől szombatig. Vasárnap nem, hisz akkor pihen, mert neki az jár.
Le szokta írni, hogy én több vagyok bárkinél, csak nem veszem észre.
Aztán jött a döntés. Egy szerződés alatt van a kettőnk telefonja, az Ő neve alatt. Véget akartam vetni ennek. Az, ami ehhez a döntéshez vezetett, az volt, hogy mivel közös előfizetésünk volt, láttam a havi 800-950 sms-t. Ezeket nem nekem küldte, hanem a barátnőnek, akiről azt mondta kis igényei vannak.
Az én igényeim azért ’nagyok’, mert Magyarországon élek, itt dolgozom, nem hagyom magam eltartani senkinek, szeretem azt a szabadságot, amit elértem. Nagyok az igényeim, mert egy önmagamért szerető férfit szeretnék. A másiknak nincsenek nagy igényei, pont ezért dolgozik Ausztriában. Mindegy, csak az nem, hogy ezért lettem lecserélve. Mégis a mai napig nem sikerült tőlem elszakadnia.
A múlt héten felhívott, amikor megkérdeztem milyen az új kapcsolat,  megkérdezte milyen választ várok. Közöltem az őszinte igazságot, választ nem kaptam rá. Pedig addig mindig azt gondolta, hogy érdekel. Aztán megkérdeztem, visszajönne-e ha lehetne. A válasz az volt, hogy igen, csak hogy nálam már tudja, nincs esélye.

Soha nem készített rólunk közös képet. Ebből azt vontam le így, hogy szégyellt, és hogy ezért nem mentünk sehova. A szakítás előtt voltunk Badacsonyban, mint utólag mondta ez volt a búcsú ajándék nekem 🙂 . Nevetek rajta, hisz milyen ajándék az, ahol a benzint Ő fizette, minden más költség az enyém volt. De túl léptem ezen is.

Aztán az idén voltam Gosztolán a nagynénémmel. Boldog és kiegyensúlyozott voltam, ami az ott készített képeken látszik is.  Tudod, neki jár a pihenés, pont ezért tűnt el szombat délutántól hétfő reggelig. Én megszakítás nélküli munkarendben dolgozom, nincs ünnep, és bizony minden második hétvégén dolgozom. Szeretem a munkámat. De igy nekem hétköznap van hétvége, és erre Ő sosem volt tekintettel, ha gondja volt.
Nos, pihentem, és tudta jól, mégis zaklatni kezdett a lemondó nyilatkozat miatt. Amikor szóvá tettem, kinevetett. Aztán eljött a tegnapi és a mai nap, tegnap névnapja volt. Megtettem azt, amit éveken keresztül. Felköszöntöttem minden létező helyen. Facebook, messenger, sms, email. Meg se köszönte.

Aztán a facebook oldalán láttam, hogy az új barátnő egy régivel azon kufárkodik kié is. Ők még nem tudják azt, amit tudni illene. Egyetlen NŐ és Férfi se tulajdona senkinek.

Aztán ma ez lekerült, de felkerült egy kép kettőjükről. Szívekkel és minden mással. És itt jött el az a pillanat, ami aztán egy végleges döntéshez vezetett. Amit nekem sosem szabadott, azt neki igen, Itt jöttem rá, hogy szégyellt engem, mert velem sose készített közös fotót. Vele igen. Ismerem az értékeimet, tudom, hogy 52 éves létemre nagyon jó vagyok. Nem az alakom miatt, hanem az okosságom, a lelkibékém, a mosolyom miatt. Sokat változtam előnyömre. Nyitottam az emberek felé. Sokan szeretnek, bár csak keveset engedek igazán magamhoz közel. Megválogatom, kik azok, akik idáig eljuthatnak, de ez nem jelenti azt, hogy ne szeretnék másokat, de máshogyan.

Elnéztem a fotójukat és rájöttem, ez az ember nem érdemelt meg engem. Nem sajnálom azt a szeretetet, amit adtam, nem haragszom,  hisz ez nem egyezik azzal, amiben hiszek. Nem kívánok rosszat se, hisz ugyan minek? Csak a saját lelkem mérgezném!

De véget vetettem mindennek. Azt gondolom, aki ilyen jó kapcsolatban van, annak nem kell más. Nekem nem kellenek a jó reggelek puszikkal, hisz nem engem illetnek.

Nem vagyok lehetőség és alternatíva. Elvesztette az egyetlen embert, akinek úgy volt jó, ahogy van. Ezt nem az önzés vagy a csalódás mondatja velem. Nálamnál senki nem ismeri jobban. Beleláttam a lelkébe, láttam egy bizonytalan embert, aki nem szereti önmagát, aki nem tudja elfogadni azt, akivé vált egy önmaga által okozott baleset miatt. De van nekem is életem. Boldog szeretnék lenni és nem azon gondolkodni, hogy miért vagyok senki és semmi neki.

A tanítóm szokta mondani azt, amit tegnap egy ismerősöm: Tudod, hogy értékes vagy, mégis azért bánkódsz, mert egy senki értéktelennek tart.

Még mielőtt azt gondolod, hogy a senki a másik leszólása tévedsz, de az az ember, aki mást senkinek és semminek néz, nem tudom, hogy lehetne másnak nevezni.

This Post Has 3 Comments

  1. Drága Evica!

    Mintha a saját – csak pár napja lezárult (bár már ebben sem vagyok teljesen biztos, hogy vége) történetemet olvasnám vissza a soraidból… Az én Ő-m nem beteg, csak 28 éve házasságban él, amiből az elmúlt időben megpróbált kilépni, de a múlt mindig visszahúzta. Ha időd engedi, olvasd el, amit eddig írtam róla. Már kész a többi rész is, hosszú a történet…
    Örülök, hogy ki tudtál lépni ebből, kitartást kívánok Neked, nagy ölelés >3

  2. Drága Wandoo!

    Köszönöm a hozzászólásodat. Nem ennyire könnyű mint ahogy leírtam. Ma sem tud elszakadni Tőlem, és azt hiszem érzi ezt a másik is, az új. Ő próbálja kisajátítani, de egy Vízöntőt ha nem hagyják szárnyalni, ha érzi hogy korlátozzák a szabadságát, fojtogatva érzi magát, lépni fog, még hozzá tova. Tudom, mert vízöntő vagyok én is. A szárnyalást nem arra értem, hogy egyik ágyból a másikba.Szárnyal mindaddig mig tudja van egy biztos pont, aki támogatja.
    Olvastam a történetedet és át tudom érezni. Volt nekem is kapcsolatom nős férfival,ami 8 évig tartott. Mi egy munkahelyen dolgoztunk, és mindennap mikor hazament, úgy éreztem kevés vagyok. De így visszagondolva, ma már tudom,akkoriban ez pont így volt jó.
    Tudod mindennek oka van, annak is, hogy Te pont most találkoztál Vele, és annak is hogy minden így alakult. Nagyon szorítok Neked, bármi is lesz a történeted vége.
    Én várom, hogy talán eljön az igazi, így 50-n túl. Ha jön jó, de ha nem akkor is elfogadom. Megtanultam egyedül élni, sosem hittem volna, hisz mindig tartozni akartam valakihez. Tartozom…magamhoz és vannak gyermekeim. Igaz felnőttek, de ezt az egyet, ha mást nem is, jól csináltam. Boldog vagyok, és ehhez nem kell más. Ha pedig megtalálom Őt, akkor csak teljesebb lesz. 🙂

  3. Drága Evica!

    Tudom…. egyáltalán nem ilyen könnyű túllépni a dolgokon. Hatalmas munka kell hozzá, hogy “kidolgozzuk” magunkból, végigagyalt éjszakák és nappalok, akkor is ott motoszkálnak a közös történetek, ha próbáljuk ezeket a gondolatokat elkerülni, háttérbe szorítani. Én Nyilas vagyok…. hasonlóan hozzátok, Vízöntőkhöz én sem hagytam magam lekötni, ahogy a szorítást éreztem, álltam tovább (nem ágyról- ágyra 🙂 ) De soha senkihez nem tudtam “biztos pontként” ragaszkodni, bár van olyan kapcsolatom, akivel a barátság mind a mai napig élő, de egyikhez sem jártam vissza. A “valakihez tartozni” bennem is erősen jelen van mindezek ellenére, de ahogy Te is, én is megtanultam az idők során egyedül élni, a fiam és a barátnője az igazi család számomra 🙂
    A történetemnek (most) vége van, de már ebben sem vagyok biztos….. túl sok a közös kapcsolódásunk. Eddig ezek mindig vissza hozták őt hozzám, hogy levegőt vehessen azon a közegen kívül, amiben eddig élt, és ahová most visszament. Mindezek ellenére (és mindazért, aki és amilyen ember) szeretem….

    Szép napot Neked (és mindenkinek) <3

Vélemény, hozzászólás?

Close Menu
Tovább az eszköztárra