Soha nem vagyunk egyedül (Katalin igaz története)

Soha nem vagyunk egyedül (Katalin igaz története)

Úgy éreztem, be kell kapcsolódnom Nememind1 világába, az alábbi történetekkel és sorokkal. Sok idő volt, hogy felvállaljam mindezt, de a szívemben éreztem, nem bírom tovább.

Gyermekként is érzékeny voltam az energiákra, de amikor mindez teljesen tudatosodott bennem, talán 2002 lehetett. Nem volt könnyű időszak, a szűk környezetem nem értette, de a sors mindig az utamba hozott olyan embereket, akik megerősítettek abban, hogy nincs semmi bajom! Örüljek az egésznek.
Rengeteg csodát éltem meg. Lehet egyszer könyv születik belőle. Mindig mindenre visszaigazolást, megerősítést kértem az Égi Segítőktől, és hála Nekik, kaptam is. Sokat diktáltak, érdekesek voltak az első írások. Feltett vagy fel sem tett kérdéseimre érkeztek válaszok. Sokáig nem vállaltam fel és fiókban voltak. A barátaim nógatására elérkezett az idő, annak is már több éve, hogy beleálltam ebbe, ha már feladatom. Arra tanítanak évek óta az Égiek, amit most én is írok: nagyon fontos és elengedhetetlen, hogy a belső hangunkra rátaláljunk mindannyian! Onnét hiteles pontos információkhoz, válaszokhoz jutunk. Sok régi írásomnak igazán most találtam értelmet, mert 2010 körül nagyon sokat írtam, s azt most éljük… Mindig magunkra hallgassunk, a megérzéseinkre, ha van egy kérdésünk, ott lesz a válasz is. Meg kell tanulnunk meghallani. Különösen fontos a mai időszakban! Nem szabad féljünk, hisz a félelem megakadályozhat abban, hogy meghalljuk a tiszta információt.

Éreztem gyermekként az energiákat, igazából ez akkor még nem fogalmazódott így meg bennem. Csak felnőttként. Voltak emberek, helyek, ahol félelmet éreztem, nem éreztem jól magamat, mintha lenne ott valaki, stb. Most felnőttként tudom, hogy éreztem az ott élő emberek érzelmeit, gondolatait, és az ott rekedt lelkeket. Talán mások érzelmeit is nagyon átvehettem, most már így felnőttként visszagondolva. A szűk környezetemben nem volt olyan, akivel mindezt megbeszélhettem volna. Kételkedés volt bennem a belső hallásommal kapcsolatban. Honnan is tudhatnám, hogy igaz-e? Egészen addig kételkedés volt bennem, amíg nem kaptam valamilyen visszaigazolást. De kivétel nélkül, mindig kaptam választ valami módon. Visszaigazolást, hogy az úgy van. Csak két példát említenék, de rengeteg van. Vasaltam egy kabátomat, és jött egy gondolat, hogy meleg a vasaló lejjebb kéne venni. Gondoltam, jó ez. Abban a pillanatban megjelent az Őrangyalom arca, mosolygott és csak annyit mondott: soha ne ragaszkodj semmihez, még egy kabáthoz sem. Persze, kiderült, hogy valóban lejjebb kellett volna venni, de akkor még nem hallgattam a belső hangra. Sok ehhez hasonló eset tanított meg odafigyelni.
A másik eset egy munkával kapcsolatos volt, amit nem én kaptam meg. Nagyon elkenődtem, mire jött egy vigasztaló mondat: Ne szomorkodj, hisz neked van, aki eltart, neki meg nincs… Na, gondoltam, ez tényleg így lehet? Ahogy mentem a buszmegállóba, ott volt az a hölgy, aki megkapta a munkát. Oda mentem hozzá, gratuláltam, hogy megkapta az állást. Erre Ő azt mondta, hogy nagyon boldog. Egyedül él és ez nagyon fontos volt neki. Boldogan, őszinte szeretettel öleltem át ezek után. Sok sikert kívánva neki.
Nagyon sokan vagyunk, azt gondolom, akiknek mindig ott van a segítség azonnal! De, az elme megmagyaráz mindent és terel. Vannak, akik rögtön hallgatnak a megérzéseikre, de ez a szűkebb réteg. Mert a segítség mindenkinek ott van, ez biztos!  Rajtunk múlik, mit kezdünk vele. Lelki fejlődés része, tanulási folyamat, belesimulni ebbe az ölelő karba és hagyatkozni rá…


A szerző saját facebook oldala: Lélektől-Lélekig. Itt található: https://www.facebook.com/L%C3%A9lekt%C5%91l-L%C3%A9lekig-108757087288453/

Vélemény, hozzászólás?