A régi karácsonyok (Szávitrí igaz története)

A régi karácsonyok (Szávitrí igaz története)

Anyám szemében a karácsony vallási ünnep volt, az év két legnagyobb ünnepének egyike, amire egész évben a legtöbbet költött.

A kajapénzt, az összes háztartási pénzt ő osztotta be, és mesterien csinálta. Volt például minden hónapban félretéve egy előre meghatározott, állandó összeg váratlan kiadásra. Ha valaki beteg lett, ebből vett gyógyszert. Ha elromlott valami, abból lett megjavítva. Ha távol élő rokon jött látogatóba, abból főzött parádés ebédet.

Fizetéskor mindenki megkapta a zsebpénzét. Törvény volt, hogy azzal azt csinál, amit akar, és senki nem szólhat bele. Anyám általában egy üveg likőrt vett, mert szerette, és váratlan vendég érkezésekor is jól jött. A többit odaadta anyja testvéreinek, hol Keresztmamáméknak, hol Lajos bácsiéknak, mert ők még nálunk is szegényebbek voltak. Apámnak ez nem tetszett, de nem szólhatott: zsebpénz! Apám három újságra fizetett elő, meg abból vett cigarettát. Én legtöbbször könyvet. Gyerekként húsz forint volt a havi zsebpénzem. Annyiba került egy közepes méretű könyv, és annyi volt egy tábla mogyorós tejcsokoládé. Néha azt vettem, vagy egy-két szem narancsot. Az volt a létező legdrágább gyümölcs, kilója huszonnégy forint. Soha nem ehettem eleget belőle, kivéve karácsonykor.

Anyám már novemberben drasztikusan csökkentette a kosztra költött pénzt. Párizsi helyett zsíros kenyér, hús helyett tojáspörkölt. Ha meg például rakott káposztát készített, abban a húst húskonzerv képviselte, a húsnál sokkal olcsóbb. Abból csináltunk fasírtot is. Így tudott karácsonyra plusz pénzt összegyűjteni.

Karácsony előtti héten Pestre utazott. Sosem lakott Pesten, de szerette néha belevetni magát a nagyváros forgatagába, áruházakba, csarnokba menni. Ritka kikapcsolódást jelentett ez őneki. Szórakozást. Apám meg utálta a vásárlásnak minden formáját, még ruháit is anyámnak egyedül kellett megvennie. Aztán ijedezhetett, hogy eltalálta-e a méretet. Így hát anyámra maradt az összes vásárlás. Néha elfogta őt a depresszió, de karácsony előtt soha. Egyrészt mert tudta, hogy most igazán nagy szükség van rá, másrészt mert fölvidult pusztán a sok vásárlás lehetőségétől is.

Amit tudott, megvett helyben, de voltak, amiket csak Pesten tudott. Például vérbelű narancsot. Azt mindig a Nagycsarnokból hozta. Meg mindig egy ugyanolyan fajta almát. Valami starking lehetett, kétöklömnyi, gyönyörű mélyvörös. Úgy hívta: karácsonyi alma. Díszes üvegtálra tette, bár karácsonykor nem nagyon ettük, hisz annyi más finomság akadt, de ott állt, emelve az ünnep fényét. Aztán előbb-utóbb persze rá is sor került. Meg vett még szaloncukrot, amerikai mogyorót, szárított fügét.

Huszonnegyedike kora délutánján, mikor az esti frissensült kivételével már mindent elkészítettünk, éles konyhakéssel levágtam egy alsó ágat Conci mamának /anyám nővérének/ egyik féltett fenyőjéről. Mindig ott topogott akkor mellettem, nehogy túl nagyot vágjak, vagy kettőt vágjak, olyan fukar volt szegény.

Azt az egy ágat szaloncukorral, angyalhajjal feldíszítettem, és elmentem Keresztmamáékhoz. Ezek a kora délutáni órák felhőtlen boldogságot jelentettek. De aztán alkonyatra itthon legyél, mondta anyám. Karácsony napján sötétedéstől mindenkinek otthon van a helye!

Mármint huszonnegyedikén. A rokonok a következő napon jöttek. Ők hozzánk, egyrészt azért, mert anyám is, nővére is itt élt, másrészt azért, mert Lajos bácsiék vagy Keresztmamáék pici lakásában nem fértünk volna el. Ilyenkor zajlott az ajándékok átadása. Anyám kinyitotta nagyra Fehér damasztabroszt terített rá. Szendvicsekkel, süteményekkel várta a vendégeket. Ide tette le mindenki, amit hozott. Lajos bácsi házi pálinkáját, és híres meggyborát. Mindenki megsütötte kedvenc süteményét, és egy csomót hozott belőle. De csak Kema, az én szeretett Keresztmamám hoz ott mindig egy pici csomagot, csak nekem, akinek egy évben egyszer van névnapja, és mivel karácsonyra esik, soha nem törődtek vele. Gyerekkézre való gyűrűt, kis hímzést tett bele, vagy más apróságot. volt, hogy pénzt is.

A fát mindig anyám díszítette, mindig azalatt, míg én Kemáéknál voltam. Így bizonyos értelemben az is meglepetést jelentett, pedig már rég tudtam, hogy nem a Jézuska hozza.

A karácsonynak szabott étrendje volt. Csirkeaprólék-leves cérnametélttel, májas töltelékkel sült jérce, krumplipüré, házi savanyúságok, és legkevesebb három féle sütemény: mákos, diós kalácsok, fatörzs-torta. /A rokonok hozták a többit./ Mikor anyám mindennel elkészült, megrázott egy kicsi csengőt. Meggyújtotta a csillagszórókat, a gyertyák már égtek, apám zenélt, és karácsonyi dalokat énekeltünk. A ház ünnepi fényben ragyogott, a kamra tartalma kifogyhatatlannak látszott, hatalmas tálon állt púpozva a narancs, és akkor nagyon gazdagnak éreztem magam. mindig kaptam egy-két könyvet is. Az este olvasással telt lefekvésig. Fenyőillat és narancsillat, ilyen volt a karácsony.  

Előző nap anyám, az én segítségemmel, egy hatalmas fazék töltött káposztát főzött. Ez volt a másod-és harmadnapi ebéd. Hideg élelem gyanánt főtt tojásokkal töltött, egybesült fasírtot készített, és legendás házi májpástétomát. Ezek több napig kitartottak, akinek kedve volt, bármikor mehetett a kamrába, venni belőle.

Szilveszter előtti napon megint nagy sürgés-forgás, bevásárlás kezdődött. Szilveszterből csak az estét tekintettük ünnepnek, egész nap a konyhában dolgoztunk. Aznap főztük a kocsonyát. Rengeteget! Papírokat kellett teregetni a kamra kövére, ott fért csak el a sok kocsonyás tányér. Süteményekből ez volt az aprósütemények ideje: szigillum, köményes sós rudacskák, sajtos pogácsa. Esetleg még zserbó, de akkor azt nagyon apró szeletekre kellett vágni, mert újévkor mindig sok volt a vendég.

A szilveszter estét magunkban töltöttük, egyszerűen. Ez volt a karácsonyfa leszedésének ideje. Lucfenyő volt, és fűtött szobában állt, tovább nem maradhatott. Addig a napig nem nyúltunk a szaloncukorhoz, volt édesség bőven. Ekkor leszedtük, és egyenlően szétosztottuk. Én az enyémet egy kis ofotértos dobozban tartottam. Félretettem arra az időre, Gyakran kaptak mikor majd az aprósütemények is mind elfogynak. Este fennmaradtunk éjfélig. Zenéltünk, én csak tamburán tudtam játszani egy kicsit, de volt xilofon, furulya, harmonika. Nagyon szerettem énekelni. Azután a rádió kabaréműsorát hallgattuk.

A sok aprósütemény azért kellett, mert tudtuk, másnap megindul az újév-köszöntők áradata.

Elfelejtettem mondani, hogy minden évben betlehemesek is jöttek: nagyobb iskolás gyerekek játszották, nekem nagyon tetszett.

Azért jött olyan sok falubeli újévet köszönteni, mert szerették apámat. Mindenki ismerte, akinek gyereke volt, oroszt és történelmet minden gyereknek ő tanított, vagy például, ha két egyszerű parasztember a faluban összekapott, nem a paphoz mentek, többnyire, hivatalba meg éppen nem: apámhoz jöttek, hogy tegyen igazságot, vagy legalább valami tanácsot adjon, mitévők legyenek. Anyámat is szerették, ő elsősorban a folyamatosan működő két népitánc-csoportjáról volt ismert.  Gyakran kaptak ajándékot, télen leginkább disznótoros kóstolót.

Újév napján általában arra ébredtem, hogy apám énekelve jön be a kamrából, maga-költötte dalt, gregorián-emlékekkel cifrázva, bohóckodva jókedvében. A dal szövege csak ennyi volt: Megfagyott! Megfagyott a kocsonya! /Mert anyám mindig aggódott, hogy nem lesz majd tökéletes./ Így kezdődött minden újév, így emlékszem vissza rá.  

Vélemény, hozzászólás?