Hangos saját írásaim közül, ezúttal ismerjétek meg azt a novellát, amelyben Fogolyán Szellő gondolata megfogant, s amelyben Fogolyán Szellő meg is halt. S tette mindezt azért, hogy halhatatlanná váljon. Ez a novella az oldal és a közösség születésének előzménytörténete. A tartalomból: Fogolyán Szellő, nyolcvanadik életévére már olyan erősen szaglik az unalomtól, hogy ezzel engemet (és én a Halál vagyok) kórházi szobájába invitál. Vajon annak az asszonynak, aki világéletében egyenlően bánt mindenkivel és mindennel; napkeltével, napnyugtával, balsorssal, csodával, ármánykodással, jó szándékkal, hogyan jelenek meg? Bánkódik-e miattam? Megijed-e tőlem, amikor észrevesz, vagy én ijedek meg tőle? És még két fontos kérdés merül fel. Az egyik, hogy ha ez az asszony, a nagy életigazsága ellenére sem találta meg az igaz szerelmet, vajon megtalálhatja még? Vagy komolyan elcseszte még ő is? A második kérdés pedig, ami egy leheletnyivel sem radikálisabb; vajon én, a Halál, tudom egyáltalán mi az a szerelem?
