A fájdalom, mint válaszút (írta: Fogolyán Szellő)

Minden fájdalomnál, legyen az bármi, válaszút előtt állsz, amikor te határozol. Hiába minden kifogás, körülményre mutogatás. Soha senki nem határoz helyetted. Az egyetlen, aki döntést hoz, te magad vagy. Te döntesz arról, hogy kit kérsz fel arra, hogy kísérjen a probléma megoldásához vezető úton. Hogy kinek könnyítesz a lelkeden, kinek beszélsz a megrázkódtatásról, ami téged…

0 hozzászólás

Kezdőrúgás (Írta: Fogolyán Szellő)

Maradjunk csak teljesen őszinték. Sokszor hiába az összes szeplőtelen morál sterilizáltsága, precíz önismeret, saját utunk íve iránti tájékozottság és a jelentős akaraterőnk. Olykor mindez édes kevés ahhoz, hogy meglépjünk valamit, amihez azt megelőzendően egy óriási fenékberúgás szükségeltetett volna. Ezek megléte ellenére sem tudunk tovaillanni az útra. Kell valami cselszövés, szükséges valami égi összeesküvés, ami legtöbbször…

0 hozzászólás

Vállalom a fájdalmat (Írta: Fogolyán Szellő)

Elvesztésed kínja idővel átadta magát az elfogadásnak. Alkalmazkodni voltam megtanulni kénytelen. Ahhoz, hogy nem akadt meg az univerzum, pedig elvesztésed annyira fájt, hogy nem értettem, hogyhogy nem áll meg minden, ami mozgásban van, legalább egyetlen lélegzetvételnyi szusszanásra. Hogyhogy nem érzi senki a fájdalmamat, mi az, hogy mindenki ugyanúgy felkel és adakozik a hétköznapok rendjének, a…

0 hozzászólás

Azokról, akik felébresztik bennünk a művészt (Írta: Fogolyán Szellő)

A bennünk élő művész olykor elapad az alkotás folyamában. Ha írsz, festesz, vagy bármilyen kreatív tevékenységgel élsz, tudod: az ihlet nem végtelen áramlás. Időközönként elzáródik, elfárad. Kell, hogy hasson rá egy erő, ami újra megnyitja, felpiszkálja. Az a személy és az a helyzet, aki erre képes az életünkben, bár mindannyiunknál változó, mégis, a szerelemmel mintegy…

0 hozzászólás

Nem engedsz közel magadhoz (Írta: Fogolyán Szellő)

Vannak emberek, akik tényleg csak azért szűkszavúak, karcosak, tüskések és barátságtalanok, mert olyan sok veszteség érte már őket, hogy megfogadták: soha többé nem engednek magukhoz közel senkit. Mert képtelenek több fájdalmat elviselni. Nekik szól ez az írás. És azoknak, akik sorsukba kerültek, s valaha is elgondolkoztak azon, van-e joguk mindezek ellenére közel férkőzni hozzájuk. Akinek…

0 hozzászólás

A kedvenc könyved (Írta: Fogolyán Szellő)

Azt mondják, keveset olvasnak manapság az emberek, azok száma pedig még kevesebb, akik könyvet olvasnak. S vajon hányan lehetnek azok, akik, ha szimpatizálnak egy emberrel, el szeretnék olvasni a kedvenc könyvét? Vajon érdekel-e minket manapság annyira egy ember, hogy kölcsönkérjük azt a művet, ami annak idején őt megigézte, amely irodalom számára annyit jelentett, hogy úton-útfélen…

0 hozzászólás

Várni Rád (Írta: Fogolyán Szellő)

A várakozás művészetéről a 2021-es Nememind1 találkozó előtt… Az igazi találkozások, melyek tervezettek, melyeket van lehetőség várni, soha nem a konkrét találkozással kezdődnek nálam. Az azt megelőző időszakban teret készítek nekik, ahogyan a kis hercegben írja Antoine de Saint-Exupéry „díszbe öltöztetem a szívemet”. Összpontosítok egy-egy emberre, sorra veszem emlékeimben mi történt vele, kettőnkkel, az elmúlt…

0 hozzászólás

Balra mentem előtted… ;) /Írta: Fogolyán Szellő

Négy hónapja született a fekete macskám, akinek a farkánál pár hetes kora óta bölcsességét jelző és igazoló ősz szőrszálak nőnek. Ő is, én is, örülünk annak, hogy fényévente egyszer van péntek 13. Egy tanulmány szerint, a fekete macskákat a babona, hiedelem miatt, hatszor-hétszer később fogadják örökbe, mint más színű társait. Mert ugye tudjátok, mi történik,…

0 hozzászólás

Az Aranyszív barikádja (Írta: Fogolyán Szellő)

Nagyon sok kihíváson, nehézségen és megtanulnivalón át, tele fájdalmakkal, de szerencsére szeretettel és gyönyörrel is, vezetett megannyi korszak oda, ahol most vagyok. Nagyon sok minden vezetett odáig, hogy felépítsem és tartósan őrizzem életem kiegyensúlyozott korszakát, amikor már nem én szorulok segítségre és megengedhetem magamnak azt, hogy több módon is segítsem embertársaimat. Azokat, akiknek ugyan a…

0 hozzászólás

A lét elviselhetetlen könnyűsége Avagy: a feledésről (Írta: Fogolyán Szellő)

"Hiszen súlya csak annak van, ami örökkévaló vagy örökkön ismétlődik. Az egyének és a nemzetek sorsa nem ilyen. Az igazi dráma azonban – mondja Kundera – nem a súlyosság, hanem a könnyűség drámája: hogy minden feledésbe merül, és semmi sem tehető jóvá. Hogy a jóvátétel, a bosszú vagy a megbocsátás szerepét a feledés veszi át."…

0 hozzászólás