Kedves Nememind1! A megérzésről szeretnék ma írni Nektek.
Nagy játékosnak gondolom. Igen, szoktak lenni, bizony! És hogy mennyire hallgatok rájuk?!?
A napjaim mozgató rugói, melyeket magamon megfigyelve észlelek és fogadom a pillanat adta érzelmet. A gondolataim, vágyaim tükröződnek, kivetülnek, amikor és ahol helye van. Alakul és a teremtés jeleskedik. Észlelve hallgatni kell az üzenetekre, a sugallatokra, ami a részed, megtalál, helyére kerül. Olyan ez, mintha le lenne osztva a lap és játszani kell. A folyamatos gyakorlat felismerhetővé teszi a megérzés szívbéli üzenetét.
Amint az érzelmek észlelése és a helyzetkép megjön, egy pillanat, és a történet tálcán nyújtja a valóságot.
„Tudtam, igen, megvan!”
Mennyi jót ad az élet, a hitünk, ami megerősít! Ez a célom, megtalálni nap mint nap, mindenben. Ennek köszönhetően részese vagyok a csodálatosabbnál csodálatosabb eseményeknek. Mindez feltölt és újít az „emberi felfogásomon” is.
Amikor a szív hevesen ver, mert hallasz egy mondatot, egy visszajelzést, és felkiáltasz: igen, tudtam! Az érzés lélekemelő!
Szeretnék megosztani egy személyes, közeli örömforrást ezzel kapcsolatban.
A napokban történt.
A lányommal beszéltem telefonon, és mondta, hogy a kisunokám reggeli ébredéskor kereste „Emy Melodit” az ágyban.
Na, ki is ő?
Az érzés végighasított rajtam és a boldogság könnyével mondtam; itt van már a pici, úton felénk!
Erre a lányom: Anya, ez nem igaz! Most még nem!
És egy hét se telik bele, hív a lányom.
,,Anya, terhes vagyok.”
Ekkor elfogott a sírás.
Örömömben megszólalni sem tudtam.
„Anya, honnan tudtad?” – kérdezte a lányom.
A megérzés tiszta és boldog pillanata.
Hála és boldogság!
Már a harmadik unokám érkezik.