Jelzés (Magnet igaz története)

Jelzés (Magnet igaz története)

Ez a történetem igazából több történet lesz. A halál témája lengi körül az írásom, de a végére kicsit feloldom a rossz érzéseket.
Nem olyan régen meghalt az egyik nagynéném. Sokat jelentett nekem, egész gyermekkoromban jelen volt, úgy ahogy a testvéremnek vagy az unokatestvéreimnek. Ő egyedülálló maradt, nem voltak gyerekei, sosem ment férjhez. Sajnos pár éve egy kisebb szívműtét után, elkezdődött a szellemi leépülése. Valószínű, hogy az altatáskor fellépett oxigénhiányos állapot miatt történhetett. Ez évek alatt odáig fajult, hogy meg kellett hozni egy nehéz döntést. Otthonba került. Fél év sem kellett és sajnos meghalt. Az ott töltött ideje, és a látogatásaink élménye, egy külön történet lehetne, tele kavargó ellentétes érzelmekkel. De itt és most csak az utolsóról szólnék.
Már nem itt volt. Láttam, ahogy a résnyire nyitott szeme jár erre-arra, mint aki nézi az arcokat maga körül. Vajon kiket látott, már azokat, akik odaát vannak? Nem tudom, de valahogy mosolyt csalt az arcomra. Olyan megnyugtató érzés volt ezt látni! Valami olyan érzés, mintha indulni készülne egy jobb helyre…mintha egy állomáson állna, várná a vonat indulását és közben felismeri a régi ismerősöket és együtt örülnek a viszontlátásnak. Fura érzés, de ettől picivel könnyeb az elengedés. Vallásos ember vagyok, ezért igyekszem hinni a menyországban és bízni a Jóistenben. Néha, a napi feszültségek miatt eltávolodom, de aztán valahogy mindig jön egy jelzés, hogy mindaz, amiben hiszek, létezik.
Ezt a történetet azért meséltem el, mert most eszembe juttatta egy újabb szomorú eset. Egy ismerősöm nézi most végig az édesanyja távozását. Lehet, hogy amire ezek a sorok megszületnek, már meg is történt…
Mielőtt bárki, aki ezt olvassa, teljesen elszomorodna, kicsit hangulatot váltva folytatom az írásomat. Az egész lényege, hogy megint elcsodálkoztam a „nincsenek véletlenek” kifejezésen.
Két tény rólam:
Szeretem az órákat, 18 darab van. Mindig kedvem szerint veszem fel reggel valamelyiket.
Mindig van valamilyen karkötőm, általában magam készítem.
Ez a két tény a továbbiak miatt lesz érdekes.
Körülbelül egy hete nincs karkötőm, mert nem volt időm újat csinálni. Tegnap jógán az egyik nagyon kedves barátnőm meglepett egy karkötővel, amit Medugorje-ből hozott. A karkötő egy kicsi rózsafűzér, egy tized. Itt a jelzés…jó érzés most hordani, mert mintha egy védőpajzs lenne. Az ismerősöm tragédiája kicsit elgondolkodtatott, felidéztem az én esetemet és picit szomorú lettem.
És…mindezt tetézve, ma reggel nehezen választottam órát, de végül a barna színű bambuszt vettem ki. Amint felcsatoltam, észrevettem, hogy tökéletesen illik a kis rózsafűzér karkötőmhöz…és ezzel a kör be is zárult
Köszönöm, hogy elolvastad!

Jelzés

Vélemény, hozzászólás?