Miért nem Oda születtem? (Írta: Fogolyán Szellő)

You are currently viewing Miért nem Oda születtem? (Írta: Fogolyán Szellő)

Eddig a legtöbbször, amikor volt szerencsém külföldre utazni és magába szippantott egy-egy teljesen más kultúra, differens világlátás, ahogyan az adott országban lévő emberek, tőlünk eltérően művelik az életüket, pár napra, az ott tartózkodásom alatt, úgy éreztem, mintha kaptam volna egy teljesen új kis életet. Egy rövid és vadonatúj életet az életemen belül.
Nem tudom, másokkal hogy van. Én akárhol jártam, elképzeltem, milyen lenne ott élni, mit tennék, hol lennék legszívesebben, mihez kezdenék, mivel foglalatoskodnék gyakran, ha az az ország lenne a hazám. És bár volt számos ország, ami lenyűgözött, egy-kettő a mai napig elevenen él bennem és gyakran ébren álmodom velük, eddig a legtöbb helyről mégis vissza akartam jönni.

Mert szeretem Magyarországot. Ugyan nem a földrajza, a történelme, a kultúrája, a politikai identitása miatt. S bár látom sokszor a gyengeségeit is, és olyan is akad, amit egyszerűen akárhogyan próbálok, nem tudok neki megbocsátani.
A földrajza, történelme és miegymás miatt, bármelyik országot azt hiszem, gyorsan megkedvelném, azok közül, melyek eddig is lenyűgöztek. Ha földrajzukban, kultúrájukban máshogyan is.
Magyarország az itt élő szeretteim miatt kedvemre való elsősorban. És azért, mert számos emlék, amit a szeretteimmel éltem meg, vagy egy-egy komolyabb korszakomhoz kötődik, az itteni geográfiai díszletekkel forrt egybe szívemben.

Nos tehát, eddig a legtöbb helyről vissza akartam jönni. És ez ezúttal sem történt másként. Bár, inkább úgy fogalmaznék, hogy ezúttal csak visszajöttem. Mindeközben, most mégis történt velem valami egészen új. Mert egyszerűen nem értem, nem fér a fejembe, hogy miért nem oda, miért nem Amszterdamba születtem, amikor az minden tekintetben egészen nekem való.
Talán minden személyiséget hozzá lehet rendelni egy országhoz, vagy fordítva, és aki engem Magyarországhoz rendelt (amennyiben létezik ilyen eleve elrendeltetés) tévedett. Tévedett?

Amszterdam nekem úgy tetszelgett, mint London csendesebb kertvárosi részei és Velence egyvelege. Utóbbi korábban is tüneményként varázsolt el, a maga költőiségével, romantikájával, a rám zúduló ihlet áradattal. Mindenképpen vissza szerettem volna oda menni. És pediglen London is elég emlékezetes hely maradt életem fonákján, nem utolsó sorban hatalmas parkjaival, az itthoninál sokkal zöldebb tisztásaival, a mélybarna kis csinos házaival, a tisztaságával.
Nos, Amszterdam nem csupán ezt a kettő várost ötvözi. Mert van itt minden, az előbb felsoroltak és még Velencéből is egy hatalmas szelet. Kanálisok, folyó, hajóházak a mentén nagyszámban, s még gondolára is pattanhatok.
Amszterdam nem csupán London és Velence oldata a kék ég alatt. Hozzájuk is tesz, hogy még tökéletesebb legyen. A biciklis közlekedésnek kultúrája van, mindenhol szerte amerre nézel, ki van építve e közlekedési forma, s ha nem vigyázol, könnyen elsodorhat egy kétkeréken közlekedő. Egy főre két-három kerékpár jut és ezer és megannyi biciklit parkoltatnak az út mentén mindenhol. A város fiatalos, lendületes, nyüzsgő. Minden percben ér valami magával ragadó impulzus, de a lehető legjobb értelemben. Mindenféle nemzetből idelátogatók és itt élők megférnek egymás mellett; keletről, nyugatról, afrikából, nem számít. Illetve, azt gondolom és azt éreztem, hogy nagyon is számít. Mert itt, mintha tényleg mindenki szabad lenne másságában sőt, mintha előszeretettel díjaznák itt azt, ha más vagy akármiben. Akárcsak biztatnának; legyél más, mert annál színesebbek, impulzívabbak vagyunk, és legfőképpen, annál erősebbek és szebbek. Kívül-belül.

Talán írnom sem kéne, hogy ez a fajta elfogadás, nyitottság a bármiben másra, s az erre való felbiztatás, mindennek tolerálása, mennyire én vagyok. Aki Nememind1 bemutatkozó írását, vagy főbb írásaim valamelyikét bármikor is egy kicsit olvasta, tudja.
Hát, miért nem oda születtem akkor, amikor mindenhol virágok kavalkádjai sorakoznak az út mentén, és ha egynéhány szeleten még sincsenek, akkor van zöld növényzet, ami tölt? Miért nem ide, ahol a vonatról bámészkodva szélmalmok kavarják fel vágyaimat, előttem zöld mezőkön öblös sugárban tehenek, juhok békében legelésznek, és az egész olyan, mintha egy festményről elevenedett volna meg, vagy legalábbis olyan, mint ahogyan a Mennyországot én bármikor is elképzeltem?

Miközben útitársaimnak mormoltam folyton-folyvást e kérdést és szerettem volna lerántani a leplet arról, hogy a születés bármely részlete történhet-e tévedésből, s hiszek-e már a véletlenekben, vagy valami – mint például az, hogy sosem hittem a véletlenekben –, semmikor sem változik, rájöttem újfent, hogy nyilván nem tudom maximális bizonyossággal megválaszolni e kérdést se magamnak, se azoknak, akik bármikor is hasonlón gondolkoztak el egy ország kapcsán. Tehát most sem állíthatom, hogy sikerült lerántanom a leplet a Mindenség szándékairól, s hogy mindent tudok, vagy bármivel is többet tudnék a Gondviselés által elhallgatott misztikumokról és rejtélyekről, mint akárki más. Még a sok gondolkodás által sem kerülök igazságához közelebb.

A 2017-ben írt, és nyomtatásban legelőször publikált novellám, a SzületÉs, amit azt hiszem, tarthatok spirituális fantasy-nak, mindenesetre ezúttal is eszembe jutott.
Bátran kijelenthetem, hogy én a tévedésekben, véletlenekben ezúttal sem hiszek. Visszautasítom annak gondolatát, hogy véletlenül, mindenféle terv nélkül születtem volna egy bizonyos családba, hogy ok nélkül ismertem meg és nevezem pont azokat szeretteimnek, akiket, s ha ezt a gondolatmenetet követem, a hazám, a hon – melyhez (ezúttal) gyökereim kötődnek, és szeretteimet öleli közre –, sem lehet véletlen.
Azt hiszem, mindent és mindenkit azért kapunk, mert a tanulás és a fejlődés mindenekfelett elsődleges. Én tanulok Magyarországtól és ő talán kicsit tanul tőlem és belőlem.
Ha sokadmagammal aprócska és különféle pillék vagyunk is a pillangóhatásban, akkor is. Rezzen a szárnyunk.

S ha majd valóban mindenki elképzelheti és megfestheti a saját Mennyországát, úgy, mint a Csodás álmok jönnek című filmben, most már tudom, hogy én Amszterdammal fogok odaát pacsmagolni. Mindemellett majd szívesen találkozom Magyarországon azon szeretteimmel, akik pedig ezt az országot kenik fel maguknak a túlvilágon.

Vélemény, hozzászólás?