Kapcsolati erőszak – Esetnapló (Lila köd története)

You are currently viewing Kapcsolati erőszak – Esetnapló (Lila köd története)

Kapcsolati erőszak miatt kialakult krízishelyzet következtében otthonát elhagyni kényszerülő anyuka, két kiskorú gyermek. Napi életvitelüket kialakítottuk, védőnővel, orvossal az anya a kapcsolatot felvette, gyermekei ellátásában a fiatal édesanya segítséget nem igényelt, jó kapcsolatba került az ellátó szakemberekkel.

Pedáns, környezetét rendben tartotta, mosást, mosogatást gyakorlottan művelte, zárkózott személyiség. Látható sérülések miatt sebészeti ellátása megoldva, a több hetes sérülések már ambuláns kezelést nem igényeltek. Gyógyuló bordatörést diagnosztizáltak nála, röntgennel kimutatott, hogy jobb kezén a mutatóujj felső ujjperce kissé elgörbült. Folyószámla nyitás után jövedelmeit átirányítottuk, önálló bankkezelését megvalósítottuk. A két kislány számára a legfőbb szórakozást az általuk addig nem ismert HÉV és a mozgólépcső okozta, a család helyzete már stabilizálódni látszott. Az édesanya távolabbi céljai között a jogosítvány megszerzése szerepelt első helyen.

A bántalmazó élettárs a keddi napon országos körözést adott ki az édesanyára és a gyermekekre, a számítógép előzményeiben ugyanis kutakodása során nyomokat talált, telefonszámokat és útvonaltervet, ami viszont csak a központi számig vezette. A Központ munkatársa természetesen semmilyen adatot nem adott ki, a keresés tényét naplóban rögzítette. Erről az információt megkaptuk. A kliens tanácsunkra rendőrségi feljelentést tett, új tartózkodási címének kiadásához nem járult hozzá, erről külön nyilatkozatot tett. Az apuka szerdán láthatásra adott be igényt a lakóhelyén, így az ügyintéző tájékoztatása alapján az édesanya címét nem, de a gyermekekét joga volt megtudni, mivel a szülői felügyeleti joguk közös. Az apa beadványában arra hivatkozott, hogy a gyermekekkel kapcsolatos szülői feladatait jelen körülmények között ellátni nem tudja, így törvényes kötelessége teljesítésében a hivatal a legmesszebb menőkig hátráltatja.

A Gyámhivatal ekkor az édesanya kérésére ideiglenes elhelyezési eljárást indított a gyermekekre, az apa felügyeleti jogának szüneteltetésével, a Gyámhatóság azonban a kérésnek nem adott helyt, hiszen a gyermekek védett lakhatásban éltek, nem voltak közvetlen veszélynek kitéve, Krízisközpontban éltek. Az apa beadta beadványát a Bíróságra, a gyermekelhelyezésre, és a kapcsolattartás szabályozására is. A peranyagból kinyerhető információkra való tekintettel:

Pártfogó jogi képviseletet kérelmeztünk áldozatvédelem keretében, és megelőző távoltartás iránti kérelmet nyújtottunk be. A másnapi bírósági tárgyalásra a bántalmazó élettárs több rokonát és barátját is elhozta, akik eskü alatt vallották, hogy soha nem történt bántalmazás. Bizonyíték hiányában ezért az eljárást lezárták, a mellékelt orvosi bizonyítványban leírt sérüléseket más objektum is okozhatta, az édesanya véletlenül neki is mehetett a szekrényajtónak.  A nem tettleges, szóbeli bántalmazást, ami négy fal között zajlott, bizonyítani nem lehetett. Az édesanya tanúit megfenyegették, azok a tárgyalástól távol maradtak, így a távoltartást a bíróság nem tudta megítélni.

Z. ekkor nem kérte a közösségi oldalon megjelenő, rokonai elleni fenyegetéseket tartalmazó dokumentum kinyomtatását, amit felajánlottunk, és annak bizonyítékként való benyújtását sem, rokonait tanúnak a továbbiakban nem kérte fel.

Élettársával és közös gyermekeikkel az édesapával közös eredeti címükre hazaköltözött.

Elmondása szerint az elmúlt öt napban megbizonyosodott arról, hogy egyedül, az apa nélkül nem tudja gyermekei anyagi és erkölcsi ellátását maradéktalanul biztosítani,

nem maradt benne elég HÉV.

Az illetékes családsegítőt kiértesítettük.

This Post Has 2 Comments

  1. Üdv a csapatban, kedves Lila köd!
    Sajnos fel kell dolhoznod a történteket, és el kell engedned. Te mindent megtettél. Ezt a nőt továbbra is bántalmazni fogják, a gyerekeket is, lehet, hogy egy nap a történet tragédiába torkollik. Az a fontos, hogy ne add fel! Ebben az esetben nem tudtál segíteni, de mindent megtettél. Ezer másik ember fog még segítségre szorulni, és azok közé a hétköznapi hősök közé tartozol, akiknek van lehetősége segíteni rajtuk, de először nekik kell magukon segíteni.

  2. Kedves Lila Köd!

    A Nememind1 facebook csoportjából három hozzászólást továbbítok Neked. Eredetiben bemásolom ide:

    1, Szomorú,……olvasd el holdany kilencedik gyermek…vigyázz magadra, és a kicsikre.
    A kicsiknek nincs másuk…csak Te……inkább menyj el…….kérvényezd,az elválást…és bárhogy is …..:((((((vigyázz a kicsikre (Márti)
    2, Elválni és anyaotthonba kellene menni a gyerekekkel. Nem lesz jó vége ennek. (Imi)
    3, Igen sajnos ez ilyen.
    Neki ment a szerény ajtónak szuper, és gondolom a bordáit is az törte el.
    Jennifer Lopez filmje jutt ide eszembe és csak így lehet. A címe Most már elég.
    Sajnos az anya ebben az esetben már kiben is bízhat hisz aki igazán védelmet adhatott volna az hagyta cserbe mert a törvény ezt kívánta meg és nem számít hogy hibás a törvény. Sajnos ha börtönben van a szülő akkor is biztosítani kell a gyermek láthatási jógát. Zárt falak között pedig az történik amit csak lehet és míg bizonyíték nincs addig bármit meg lehet tenni és úszni. (Zsanett)

Vélemény, hozzászólás?