Nem létezik jó vagy rossz történet. Igaz történetek vannak.

Disztancia és a sorsutak; A távkapcsolatok margójára

Disztancia és a sorsutak; A távkapcsolatok margójára

Azt mondják, a szeretetnek semmilyen feltétele nincs. Szeretni dimenziókon, időn, téren és távolságokon át is lehet. A világháló elterjedésével a távolságok átalakultak. Könnyebben teremtünk kapcsolatot egymással, mint a korábbi korokban. Levelezőpartnerek, barátságok, akár még szerelmek is születhetnek a távolból.
De vajon meg is tudjuk tartani ezeket a kapcsolatainkat? Vajon mi a rendeltetése a távkapcsolatoknak? És vajon működhetnek?

Érdekesnek tűnik megnézni az egyes sorsutakon elénk kovácsolt lehetőségeket annak a Gondviselésnek a szempontjából, aki fejlődésünket ápolgatja, persze velünk együtt. A világ fejlődésével párhuzamosan, századról századra, egyre többen hatnak az egyén életére, személyiségére és gondolkodásmódjára is. Amíg régebben az egyén maximum csak a falubelieket ismerte, és az a néhány ember határozta meg az egész világképét, addig mostanra már elmondható, hogy egy átlagember milliónyi emberről, sorsról hall egy élet alatt. Természetesen ennek töredékével sem jut el a személyes találkozásig. A minket formáló erők és impulzusok száma azonban, szinte a káoszra emelkedvén nőtt.
Vajon valóban többször éltünk már ezen a földön, csak mindig más köntösben, és a fentiekben említett változás is csak azt bizonyítja, hogy egyre többet, egyre intenzívebben tanulunk? Az egyes karmák törlesztése miatt, minden egyes élettel, egyre több emberrel kell találkoznunk?
Az biztos, hogy a világhálónak köszönhetően számos olyan ember között is szövődik kapcsolat, mely esetekben, akár a távolság miatt, korábban vajmi kevés eséllyel lett volna elképzelhető. De jó szeretni kilométeres távolságokon át inkább, mint egymás karjaiban lenni nap nap után?


A távkapcsolatok margójára

Emlékszem, egészen a húszas éveim végéig elképzelhetetlennek tartottam, hogy távkapcsolatot létesítsek. Nekem kellett a szeretett társ közelsége; a majdnem mindennapos személyes találkozás, a közösen megélt élmények. Ha szeretünk valakit, úgy igazán, mindig vele szeretnénk lenni. Legalább is, én így voltam ezzel. Egészen addig, amíg fel nem ismertem, hogy sokkal kerekebb, ha mind a két fél megőrzi saját útjának szuverenitását is, ha mindenki él és építkezik a saját útján, önmagán és az álmain tovább, egyénileg is. És minduntalan, amikor eljön a találkozás pillanata, két kerek egész egyén ismeri meg egymást újra és újra. Ilyenkor együtt dolgoznak a közös álmokon és úton folytatólagosan.
Talán ennek a felismerésnek köszönhetően is, de tény, hogy a harmincas éveim derekán valami megváltozott. Vagy talán előérzet formájában üzent a sors akkor valaki érkezéséről, a mai napig nem tudom. Azt éreztem, hogy a társam, akit akkor még nem ismertem, akár a fővárostól messzebb is élhet. Ha nem is tudok vele minden nap találkozni, van elég dolgom, így nagyobb személyes térre van úgyis szükségem.
Aztán a társamat pár héttel ezután a gondolat után, valóban megismertem. Én a fővárosban lakom, ő egy órára onnan. (De eleve egy óra kikeveredni csak a fővárosból, tehát legyen inkább kettő óra a közöttünk lévő távolság.)
Ahhoz képest, hogy az egyik ismerősöm szerelme egy másik országban lakik, ez nem is olyan legyőzhetetlennek tűnő disztancia.

A távkapcsolatok margójára

A vélemények arról, hogy működhetnek-e a távkapcsolatok, elég megoszlóak.  Az én világom többségi meggyőződése szerint, az ilyen kapcsolatok működésképtelenek hosszútávon. Persze olyanok is akadnak, akik a soha ne mondd, hogy soha elve alapján, nem zárnának ki semmit sem.
Én azt mondom, hogy nem lehet általánosítani a távkapcsolatokat illetően sem. Az, hogy működik-e, vagy sem, az két ember függvénye. Függ a személyiségüktől, az egymás iránti bizalmuktól, a közös építkezésüktől, egymásra hangolódásuktól. És a későbbi céljuktól is.
Azt még mindig úgy gondolom, hogy számomra elképzelhetetlen végcél egy távkapcsolat. De ideiglenes megállóként a két embertől függ, hogy működhet-e. Pontosabban a két embertől és a gondviselés szándékaitól függ. Ahogyan nem minden kapcsolódásnak célja a beteljesülés, a távolból bennünket ért hatásoknak is nagyon sok célja lehet még ezen kívül.

A távkapcsolatok margójára

Az egyes távkapcsolatok érdekes találkozások egyébként az életúttal összefüggésben is. Legalább az egyik félnek egy új területen kell folytatnia az életét idővel, amikor a két ember már meg tudja oldani azt, hogy együtt éljenek. Az új városba való költözés, a régi otthon elhagyása pedig, számos részre kihat egy adott élettel kapcsolatban. Az ember azoktól kerül távolabb, akikhez mindaddig közel volt, és ahhoz kerül közel, akitől mindaddig távol élt. Számos kapcsolat alakul tehát át, más lehetőségek kerülnek fókuszba, a költözés kihat a munkahelyre, a szülőkkel való kapcsolatra, esetleg a példára is, amit mindig is mutattak, tehát nem csak a környezet újul meg, mindössze azáltal, hogy két ember között szerelem szövődött a távolból, rengeteg minden más is. Akár a személyiség is. Akár a sorsút is.

A távkapcsolatok margójára

Az egyes sorsutak legapróbb centiknél is elágazhatnak, és én úgy hiszem, hogy az előttünk álló elágazások választásaiból és útjaiból, fejlettségi szintüknek megfelelően fogjuk kihozni a lehetőségekből a legtöbbet. Ezt leszámítva is maradnak azért kérdések.
Vajon a Gondviselés sokkal többet szeretne tenni az életünkkel, amikor egy távolban élő személybe szeretünk bele? Többet szeretne ilyenkor tenni velünk a szerelemnél?
Vajon a Gondviselés ilyenkor (is) a szerelemmel csalogat egy teljesen új életbe és a személyiségünk megújulása felé? Vajon hányszor történik meg az, hogy ekképpen teljesen megújulunk és az új életünk sokkal tovább tart, mint az a szerelem, ami miatt eredetileg útnak indultunk?

A távkapcsolatok margójára

Az élettörténeteket hallgatva, sajnos azonban, nem mindig sikerül a távkapcsolatokból együttélést kovácsolni. Sokan nem tudják leküzdeni, a valljuk be, nem apró kihívást, amit a távolság okoz. Vannak szerelmek, melyek előbb véget érnek a távolság miatt. És bizony olyanok is vannak, melyek csak addig élnek, amíg a távolság létezik a két fél között. Amikor ez a távolság felszámolódik, hamar kiderül, hogy együtt, egymás mellett, nem működőképes a két ember.
Addig azonban, amíg tart, ha a távolból is, azt az érzetet adja az ilyen típusú kapcsolat, hogy a van valaki, aki szeret minket, akit mi is szeretünk, és aki által egy célunk optimális esetben már biztosan van; hogy a távolságot legyőzve, minden nehézséget megoldva, egyszer együtt élhessünk.
Egyvalamit azért javasolnék azoknak, akiknek korábban a távkapcsolat nem működött. Ha a szerelem egyszer csak megint ebben az alakban érkezik, csak azért, mert korábban mással nem működött, ne utasítsák el mereven ennek újabb lehetőségét. Könnyen lehet, hogy ami korábban nem működött, az egy másik lélekkel fog. Hiszen hogy meg tudjuk-e oldani, beszélni a felmerülő problémákat, le akarjuk-e győzni mind a ketten egyformán a távolságot, olykor útnak indulunk-e a másik miatt, az mindig két emberen múlik. És két ember esete, sorsának útjai, valamint a Gondviselés szándékai esetükben, nem hasonlítható másokéhoz.

Vélemény, hozzászólás?

Close Menu
Tovább az eszköztárra