A Holdanya kilencedik gyermeke (Holdanya igaz története)

A Holdanya kilencedik gyermeke (Holdanya igaz története)

Drága Nememind1!
Hol volt, hol nem, három bébi született egyszerre. Viszont az anya-apa alkoholista volt és ez a három csöppség sokadikként jött ebbe a családba. Alig lettek kilenc hónaposak a háromból egyet megöltek, mert éhes volt és ezért állandóan sírt. Így hát háromból már csak kettő csöppség maradt.

Intézetbe kerültek, összeégetve, megverve, de a sors itt sem volt kegyes a két kicsihez. Szétszedték őket, mert csak egyik kellett az új szülőknek. De az is lehet, hogy a másik nem tetszett és ezért nem vitték őt is el… Ő maradt ott a zöld ketrecben, ő ki senkinek sem kellett.

Több szülő elvitte, de minduntalan visszakerült a zöld ketrecbe. Majd elmúlt már három éves, mikor végre őt is elvitték. Jó sors volt kilátásba és csepp szíve oly hevesen vert, mert végre őt is felemelték, karok ölelték. De a sors úgy rendelte, hogy öröme ne tartson sokáig. Másnap már a ganédombnál ráncigálta szeretet mostohája és nap mint nap a fejébe verte, hogy ő honnét került hozzájuk és ezért hálásnak kell lennie. Ha ezt elfelejtette, napi szinte kapta az ütleget, hol szíjjal, hol karóval. De a kicsi gyermek így is boldog volt, mert volt már neki anyja, apja! És ő mindig boldog volt, ha azt mondhatta “ANYU”, “APU”!
Nem számított a rengeteg verés, nem számított semmit sem. Hisz volt neki anyja, apja!

A kis falu, ahová került, nem fogadta őt szívesen. A legszebb szó mivel illeték “lelenc kurva” volt, de ő ezt sem bánta, mert volt neki anyja, apja!
Nem játszhatott az egykorú lányokkal, mert rájuk ragasztotta volna a rosszaságot. Így hát fiúkkal játszott katonásdit, indiánosdit, focizott és parittyázott. Apujával rendet vágott az ő méretére készített kaszával, kapált és petrencét gyűjtött. Bicikliket szerelt, szivattyúkat javított, amit apujától nézett el. Babája hét éves koráig nem is volt. Ekkor kapott egy alvóbabát, melyet meg kellett néznie, hogy mitől is pislog. Bár ne tette volna, mert olyan verést kapott, hogy soha többé egy babára sem tudott ránézni, nem hogy még játsszon is velük…
Maradt az apja és a rengeteg állat, amik a háznál voltak.
Mivel nagyon jó gyermek volt így napi szinte kapta a verést. De még ez sem volt lényeg, mert volt neki anyja, apja, kiket ölelhetett, ha mások látták. Bár az apja, soha sem mondta neki, hogy szereti, de csöpp szívével érezte, hogy igen Ő szereti! ….


Erről a kislányról szól ez az igaz történet. Ekkor, itt ezen a képen érintette először a talpa azt a földet, amit később az otthonának hívott.
Itt még félt, itt még nem tudta, hogy marad-e, vagy megint visszakerül a zöld ketrecbe. Még nem tudott semmit, csak félt, így hát az a morci nézés, inkább félelem, mintsem méreg, bár az is lehetne…
A kis lelenc, akit mindenki eldobott, itt még nem remélt, csak kicsivel később.

Azon a napon, amikor odakerült az úgynevezett szülői házhoz, az apukája egy rózsatövet ültetett el. A rózsatővel együtt cseperedett és együtt éltek, még a sors engedte nekik. A rózsa minden év március 31-re hozott egy bimbót. Lehetett hideg és fagy. A bimbó minden évben ott volt a rózsán. Csodálatos rózsaszínű és a közepe felé sárga színbe csapott át a rózsa. Illata oly mámorítóan és részegítően kellemes volt, hogy ezt az illatot elfelejteni nem lehet. Pont a szoba ablaka alá ültette az apukája. Így minden nap látni lehetett, hogy virágzik és érezni lehetett a fenséges illatát.

És az első rózsát minden évben az apja levágta és odaadta neki, hogy tegye vázába. Még az apja élt, ez minden évben így történt. Bár apja sosem mondta, hogy szereti, de az a csöppség mindig is érezte, sőt! Akkor is mikor már nagy volt és saját családja lett. Harmincöt éven keresztül az első rózsát a kezébe adta az apja. És az év utolsó rózsája is ott landolt a kezében harmincöt évig!
Apjának ez volt a szokása. Amikor a rózsát átadta, mindig csak egy mondat hagyta el a száját. „Ez a te rózsád, egyszer még nagy ember leszel!” (Bár büszke lehetne rám! Nem lettem nagy ember.)
Tőle tanultam olvasni. Ő ismertetett meg a versekkel. Az első “mesekönyvem” Petőfi Sándor összes verse című kötet volt.

Az apukája azt akarta, hogy gyógyítson. De az öregasszony mindig ledegradálta a kislányt. Neki sohasem volt jó.
És amikor ez a kislány leérettségizett később a három gyermek mellett, és főiskolára ment, akkor tudta meg, hogy apukája végig hitt benne! Az Ő szemében az orvos, gyógyító, a legnagyobb ember!
Fősulira a Jászberényi Tanítóképzőbe járt a lány szociálpedagógusi szakra.
Istenem!
Olyan nagyon büszke volt akkor rá az apja! Azok az öreg szemek csillogtak és könnyesek voltak. Nem tudhatta, hogy a felesége kijátszotta a lány gyerekkorába a felvételijét. Az öregasszony azt akarta, hogy a lány mezőgazdasági iskolába menjen. Oda meg ő nem ment.
Helyette elment a Corvin Áruházba árufeltöltőnek. A lány pechére még karácsony előtt betért oda és meglátta… Ott mindenki előtt összeverte.
De a lány nem bánja. Vagy is most már nem bánja!
A fia halálakor a lány összeomlott, így nem fejezte be a sulit. A lány Apukája is összeomlott és az unokája halála után öt hónappal később követte Őt. Azóta szeretné a lány, hogy gyógyítóvá váljon.
Igen jól olvasod! Gyógyító!
Rendes orvos NEM akar a lány lenni, de lelkeket már kicsi kora óta tudja gyógyítani. A szeretet csodákra képes és a lány együttérzése is csodákra képes. Ha hallgatni kell csak, akkor hallgat, ha kell dorgál, és ha csak egy mosoly, egy ölelés kell, akkor azt kap tőle a másik fél. A gimiben vették észre, hogy minden ember (akkor még úgy hívta őket a lány, hogy “hülyék, deviánsok”) hozzá fordul. Vele érezték jól magukat. És a lány látványosan húzta ki őket a sárból.
Így esett meg, hogy az igazgatónő és az osztály Főnök a X. kerületi Önkormányzattól szerzett pénzt, hogy a lány felvételizhessen a fősulira.
Három kisgyermek mellet nem volt egy petákja sem, hogy kifizethette volna a felvételi háromezer forintot.

Aztán az élet, a sors, megint padlóra küldte a lányt. És ő újra és újra feltápászkodik Mint ahogy azt tette még annyiszor, milliószor és milliószor. Volt már padlószint alatt háromezer kilométerre is, de mindig visszaevickél.
Ez Ő, ez vagyok Én. Én, az egyszerű lélek.
Meddig tudok kimászni, nem tudom, de már két léleknek akarok megfelelni.
Apukámnak és a fiamnak! Ne kelljen szégyenkezniük miattam ott, ahol vannak.
És mielőtt félreértenéd. Én alapjáraton ilyen vagyok! Nem kényszer hatására vagyok olyan amilyen!
Én tényleg szeretek mindenkit és most már tudatosan.
Eddig ösztönös volt, most már tudatossá válik.

This Post Has 5 Comments

  1. Ó, kicsikém… <3 Ha most itt lennél megölelnélek s addig ringatnálak, míg az a benned rejlő pici lány is úgy érezné hogy elég…
    Történeted szívfájdító :'( mázsás kőként nyomja lelkem a tehetetlen bánat… hogy ílyen sors jutott neked… S közben hihetetlen nagy boldogságot, és tiszteletet érzek! Boldogságot, hogy igen, a szép,a jó, a szeretet, akkor is van, él, létezik, ha megtapossák, ha nem táplálják..
    És őszinte mély tiszteletet a sok talpraállásért, hogy ember tudtál maradni minden körülmények között, hogy volt-van Erőd, és Hited!!
    És a meggyötörten is gyönyörű lelked mely most már tudatosan szeret… de szeretem… <3
    Köszönöm , hogy voltál oyl bátor, hogy megosztottad velünk Történeted! Kívánom, hogy minden sikerüljön mit szeretnél, miért küzdöttél! És hidd el! Hidd el nekem kérlek!! Rád, csak és kizárólag Büszke lehet mindenki, úgy fönt… mint itt lent… És szeretném, nagyon szeretném, ha Te is azt éreznéd mikor tükörbe nézel, hogy egy értékes, ügyes, széplelkű ember vagy!!!
    Hatalmas ölelésem!
    Cowboy

  2. Kedves Holdanya!
    Mikor fiatalon arra lettem figyelmes, hogy a mosolyok mögött a szemekben szomorúságot látok, a kacagásban egy megtört lelket, azon kaptam magam, hogy csodálom a lélek, az emberi akarat hihetetlen küzdőszellemét. Benned is egy csodálatos, és erős lélek lakik, és köszönöm, hogy a történeted sorait olvasva, részese lehettem az erődnek, a kitartásodnak.

  3. Hálásan köszönöm a biztató szavakat! <3 Valamint köszönöm, hogy elolvastátok az igaz történetem egy részét. 🙂 Valamint a feltett kérdésre, nem nem találtam meg az iker testvéremet. Pedig mindent megmozgattam, hogy előkerítsem! Talán a sors, vagy az univerzum, vagy a jó Isten, vagy nevezzük bárminek nem akarják, hogy megtaláljam! Gondolom, ha eljön az idő, akkor egymásra lelünk! További szép napot, estét, reggelt! 🙂 <3

  4. Kedves Holdanya!

    Megkönnyeztem a történetedet. Azt szokták mondani “Isten útjai kifürkészhetetlenek”. Aminek jönni kell az úgy is jön. Kívánok neked a mindennapokra hitet, reményt. Céljaid eléréséhez erőt és egészséget.

    mama65

Vélemény, hozzászólás?