Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 93, Neked, akinek a lehetetlen nem létezik

You are currently viewing Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 93, Neked, akinek a lehetetlen nem létezik

Kifogásokat és problémákat gyártó, drámázó emberekből sok van. Mindig is úgy gondoltam, hogy akinek nincs felismerése valaminek az építéséhez, az rombolni kezd. Az emberi természet ilyen. Tenni akar valamit. Ha rombol is éppen, legalább történik általa valami. Beszélni akar valamiről. S ha csak csacsog? Sokszor azt sem bánja.
A minőség és a minőségi szűrő kevesebbek sajátja.
Ilyen emberekkel már találkoztál te is. Tudod, miről beszélek.
De találkoztál-e olyan emberrel egyetlenegyszer is, aki szerint valóban nem létezik a lehetetlen? Aki beleáll a legnagyobb káosz kellős közepébe, egymaga áll neki építeni a romok között, hátha példát mutat ezzel másoknak, akik majd követik.
Én azt hiszem, egyetlenegyszer, nagyon rövid időre ugyan, de találkoztam egy ilyen emberrel. Aki nem csak mondta ezt, erőn felül teljesített is. Tehát, megfeszített tempóban tett azért, hogy az embernek az, hogy bármi is lehetetlen, még csak meg se forduljon a fejében mellette állva.
Rövid ideig élvezhettem a hozzáállását és a személyiségét, mert amit ő lehetségessé kívánt tenni, azt én nem kívántam annyira. Itt maradt hát neki megannyi gondolat és kérdés. Hátha az sem lehetetlen, hogy valamikor majd olvassa.
S ha te is ehhez hasonló ember vagy, aki számára a lehetetlen nem létezik, akkor pedig Neked ajánlom ezt az írást. Talán hozzásegít valamihez ez a pár gondolat.

Fogolyán Szellő: Neked, akinek a lehetetlen nem létezik

Vélemény, hozzászólás?