„Létezik egy rendkívüli erő, amelyre, legalábbis máig, a tudomány nem talált formális magyarázatot. Ez az az erő, amely mindent magába foglal és irányít, ami az Univerzum minden egyes jelensége mögött áll, és amit még nem azonosítottunk. Ez az Univerzális erő a szeretet.”  Az idézet Albert Einstein azon leveléből származik, amit lányának írt. Bár a levél eredete vitatott, és az is igaz, hogy kecses eljátszani a gondolattal, hogy a 20. század legnagyobb tudósa a szeretetet tartotta a legnagyobb Univerzális erőnek és erről fogalmazott, ha más írta Einstein nevében, akkor is kiemelkedő jelentőségű soroknak tartom. Szignifikánsnak, mert realitása van a mondatelemeknek. Ahogyan ugyanez az esszencia igaz volt már Jézus, vagy bármely földön élő próféta szájából.
Vannak olyan tények, melyeket felesleges vitatni. Lényünk közepéből érezzük, hogy valódiak, és az, hogy a szeretet az élet értelme, vele gyógyítani, megváltani, megváltoztatni és építeni is lehetséges, vitathatatlan.
Az ember viszont akármennyire is törekedett arra, hogy a valóságában fennálló jelenségeket visszatükrözze, ábrázolja a nyelv segítségével, még egy olyan szókincsében pazar nyelvben sem, mint a magyar, még abban sem tudta az ember a létezés összes árnyalatát felcímkézni. Vannak olyan érzelmek, melyeket ugyanazokkal a szavakkal illetünk, de ha két további mondatot még fogalmazunk róluk, már gyökeresen eltérnek egymástól. Ilyen az Univerzális erő, a szeretet is. Sokkal többféle van belőle, mint amit egyetlen szóval képesek lennénk visszaadni. Ez a tény az egész emberiségre nézve jó hír, ez a cikk pedig arra tesz kísérletet, hogy a teljesség igénye nélkül, egy csokorba szedje ennek az erőnek a legmarkánsabb típusait.

Minél erősebb érzés motoszkál bennünk valaki iránt, annál sorsszerűbbnek tudjuk be a vele való találkozásunkat. Két ember között létrejövő érzelmek minősége és mennyisége szerint, életek vesznek éles kanyart, jellemek változnak óriásit, az emóciók színvonala csodákról ad tanúbizonyságot, a felhők fölé repít, vagy éppen a földbe döngöl. Egyszerűen nincs olyan, amit az érzelmek képtelenek lennének irányítani, ezért buzdít számos spirituális tanító a tőlük való függetlenedésre.
Szerintem is fontos, hogy kísérletezzünk annak elsajátításával, hogy olykor kívülről nézzünk az érzelmeinkre, hogy kordában tudjuk tartani őket, ha már roppant mód szükséges. Élni viszont nem tudnék teljesen úgy, hogy maximálisan függetlenedem tőlük. Érzelmek nélkül ugyanis, megtapasztalni sem tudnám az életet, ez utóbbi pedig az élet értelme a legtöbb vélemény szerint.
Szerintem fontos, hogy tudatosan figyeljünk az érzelmeinkre, valami elcsendesített tudatból próbáljuk őket szemrevételezni, halmozzuk fel az összes részletet, arról, amit élünk. A függőség, a társfüggőség már túl van a közép rendjén, nem arra buzdítalak. De fontos, hogy figyelemmel legyünk érzéseink változékonyságára, fürkésszük, jegyezzük, tanuljuk őket, legyünk tisztában azzal, amit élünk. A mások által indukált érzelmeink ugyanis, önmagunk belső valóságának burzsuját tárják fel, egy belső kozmoszt, s mint felettünk az égen milliónyi csillag, lelkünkben legalább ennyi emóció világít emberi kapcsolatainkra. Olykor illik valamennyire kívülről tekinteni, elfogadni őket, nem táplálni, nem elutasítani, csak nyugtázni jelenlétüket. Nem véletlen ugyanis, hogy az a valami, amit éppen érzel, van. Fizikai testünk egy bizonyos kor után megáll a növekedésben, ebben a testben lakó lélek azonban az általunk megtapasztalt érzések és a rájuk adott reakcióink függvényében egy életen keresztül gyarapodik. A feladatod viszont velük nem az, hogy bármit is tegyél; nem szükséges se nyirbálnod, se alágyújtanod. Csak megtapasztalnod kell őket, ennyi az egész.

Einstein azt írja, hogy a szeretet a gravitáció is, mert az az erő, ami az embereket egymáshoz vonzza.
Mindannyiunknak van több-kevesebb tapasztalata a legnagyobb emóciónkkal, azzal, aminek megtapasztalása nem csupán az élet értelme, de célja is, az összes vallás és az e világra leszületett összes próféta és gondolkodó véleménye, valamint tudása szerint. A szeretet és az általa születő, dagadó, morajló és virgonckodó energiák adják a lendületet az életeknek, a természetben mindennek. Ezáltal teremtünk, vonzunk, és kiváltképp gyanús az is, hogy a föld a szeretet energiája miatt forog a nap körül. A szeretet ereje tartja össze az egész univerzumot.
De milyen típusú szereteteket ismerünk, milyen kapcsolódásokban nyilvánul, tapasztaljuk meg?
Az biztos, hogy a szeretet bőven túl van azon, hogy lecövekeljen rokoni szálakon, határt szabjon neki a család, hogy lehorgonyozzon egy barátságban, vagy egy szerelemben. Az is biztos, hogy a szeretet se kortól, se nemtől, se ideológiától, se felfogástól, se személyiségjegyektől, semmilyen hasonlóságtól vagy eltéréstől nem függ. A szeretet mindenen átjut, mindenhol kapukat dönget, mi több, tágasra nyitja azokat. Megfigyeléseim szerint pedig, olykor a szeretet is akkora szenvedéllyel érkezik az emberek közé, hogy bőven bele lehet zavarodni az életvezetésbe. Tud a szeretet a szerelem erején felbuzdulván túlnyújtózni egy barátságon, de párkapcsolatra mégsem összerakni két embert? Minden kétséget kizárólag képes rá. A szeretet néha olyan komplex, hogy menthetetlenül vonzódsz, keresed a társaságát, nyilvánuljon meg egy mester, vagy egy tanítvány, jóval idősebb, vagy fiatalabb által, a szeretet olyan hatalmas kiterjedéssel repít a végtelen lehetőségek kozmoszába, hogy már több a szenvedély lényegében, mint bármelyik szerelemben.
A teljesség igénye nélkül – mert teljességgel körvonalazni a szeretetet valóban lehetetlen, annak előfordulási, megmutatkozási száma valóban olyan sokféle – álljon itt néhány vázlatszerű megmutatkozása a legkülönlegesebb vonzalmaknak, melyek a szeretet által tapasztalhatóak. Azokat igyekszem sorba venni, melyek csak a szeretetben egyértelműek. Egyébiránt olyan sokoldalúan bóklásznak hajszálereink között, mit a dzsungelek erdeinek oxigénnel dúsított zöld rengetegei.

Amikor valakit a környezete rossznak, kétszínűnek, hiteltelennek, megbízhatatlannak, vagy érdekembernek lát, és te valami megmagyarázhatatlan erő által ugyanennek az embernek a velejébe, lényének centrumába látsz. Amikor magától értetődően és minden kétséget kizárólag észleled, hogy ennek az embernek a szíve talán még hatalmasabb, mint azoké, akik őt rossznak bélyegezték meg. Amikor van merészséged éreztetni ezzel az emberrel, hogy te őt látod, hogy végtelenül jónak tartod, amikor a szeretet erejével felemeled őt. És még csak nem is nehéz megemelned. Hiszen a szeretet ebből az emberből sugárzik feléd, túl minden álarcon és minden próbálkozáson, te nem tudod lényének igazságát nem érezni. Így felemelni is olyan könnyű őt, mintha lelkének pehelysúlya lenne.
A szeretet végtelenül könnyű. Tulajdonképpen pedig mindketten emelkedtek; ő általad, mert te jónak látod, így folyamatosan egyre jobb is lesz ez a személy valóban, te pedig általa emelkedsz, az erő által, hogy valakit olyannyira szeretsz, hogy megemeled őt.
Azt mondják, hogy jobbá tenni az embereket csak a szeretet által lehetséges. És létezik az a szituáció, amikor ez a feladat egyáltalán nem nehéz, mert megkaptad a kiváltságot ahhoz, hogy ha kell, te legyél az egyetlen ember a földön, aki látja valakinek az igazi énjét. Előtted nem tud olyan vaskos álarc mögé bújni, ami fedi őt. Higgy hát ebben az érzésben mindig! Erősen karmikus. Az ilyen kapcsolatokat nagyon meg kell becsülni. Neki te egy ékszer leszel, aki által jónak érzi magát. Ő, neked pedig talán még fontosabb lesz. Valaki, aki által megtapasztalhatod a szeretet határtalanságát és önzetlenségét.

Az előbbi szeretethez igencsak hasonló, amikor valakinek a sorsfeladatában hiszel, abban, amit ő annak vél, amiről álmodozik, de egyelőre nehézségekbe ütközött megugrani azt. Lehet, hogy egy adott korszakra te vagy az egyetlen ember, aki a másikban tehetséget, hozzáértést, vagy olyan személyiségjegyeket tapasztal, ami valóban szinkronban van azzal, amiről álmodozik. Az ilyen szerep megtestesítése mindig, kivétel nélkül, rendkívüli sorsformáló erővel bír.
Amennyiben hiszünk abban, hogy a leszületésünk előtt, mi magunk választjuk ki az egyes lelkeket bizonyos szerepekre, akkor mélyreható jelentőséget kell tulajdonítanod magadnak, amikor valakinek az életében azt a szerepet töltöd be, hogy hiszel benne. Légy tudatában annak is, hogy mindazt, amit gondolsz, mindig a másik fél tudtára kell adnod ezekben a helyzetekben! És ha kell, olyan furfangosan kell váltogatnod az ösztönzések, dicséretek, motivációk praktikáit, hogy azokban mindig legyen valami újszerű, izgalmas, sose legyen monoton, ne legyen ráunható.
A leggyönyörűbb kapcsolódások egyike, amikor az egyik fél hisz a másikban, és amikor aki hitt, bizonyságot talál, mert az, akiben hittek, a sorsára lép. Ez az élet legbiztosabb visszajelzése arról, hogy az érzelmeinkkel olykor élesebben látunk, mint a szemünkkel. És kiváltságos az, aki erről valamilyen formában visszajelzést kap. Ezen szerepek megtestesítői, az, aki hitt, és az, akiben hittek, sosem felejtik el egymást.

Egy újabb típus, amikor testi vonzalom nincs jelen, de két ember mégis különösen érdeklődik egymás iránt. Az a bizarr, hogy a szimpátia legalább annyira fakadhat ellentétekből, mint amennyire a hasonlóságokból. Ahogyan a korábbi írásaimban már kifejtettem, egymás angyalkái vagyunk, kivétel nélkül hatunk mindenki útjára, akinek az életét megérintjük. Megerősítjük, eltántorítjuk egymást szándékban, cselekvésben, a legapróbb dolgoktól a legnagyobb jelentőségűekig. És minél karakánabb a szimpátia érzésünk valaki irányába, általában annál szignifikánsabb jelentősége van személyének az egész életünkre nézve.
Furmányosan jóleső szemrevételezni, amikor két, valamilyen módon „egymásnak szánt ember” kerülgeti, figyeli egymást, és még a hangsúlyukon is nyoma van annak, ahogyan érdeklődnek egymás iránt. Mintha lágyabban, megfontoltabban szólnának egymáshoz. A karakter, a gondolatvilág, bármely viselkedésjegy vagy életvezetési modell elvezethet a másik ember lelkéig, aminek veleje lehet differens vagy egyívású a miénkkel, ami számít az az, hogy ez a két ember a változás miatt bűvöli olyannyira a másikat. Elő hókuszpókuszálják a másik jellemében rejtőzködő esszenciát, a mágiát, ami önmaga gyönyörűségéből a lendületet ajándékozza személyiség és életvezetési innovációjukhoz. És az, hogy ez a bűvölet megvan-e az első tekintetben, vagy csak a sokadik pillantásból sejlik elő, hogy intenzitásában végig állandó, vagy macska-egér játékot játszik velünk, és néha mintha kikapcsolnák a varázst, az szintén tanít valamit és árulkodik sok mindenről.

Kiváltképp rendkívüli, amikor valaki a lényével, szavaival, zenéjével, gondolataival, vagy azzal, ahogyan a világot látja és felénk közvetíti, olyannyira hat ránk, mintha legalább is a közelünkben lenne, pedig sosem találkoztunk vele személyesen. Kiteheti valaki a mindennapjaink részét, erősen kihathat a személyiségünk formálódására, a döntéseinkre, mindannak ellenére, hogy nem él velünk egy kontinensen, vagy még csak egy időben sem. Minél messzebbre nyúl például egy művész közvetítő ereje, legyen szó térről, vagy időről, annál inkább képes erre. Különös feladat a művészeké; leemelni valamit az égből, és szétszórni azt millió irányba, századokon, történelmen, minden határon túl. És te néha csak hallgatod, olvasod őt, nézed a munkásságát, és ráeszmélsz, olyannyira rokonlelkek vagytok, hogy tagadhatatlanul ismered, valahol már találkoztatok, s ő, fizikai jelenléte nélkül, újfent az egész életed része.
Mindaz, ami ezen a szeretet típuson keresztül megnyilvánul, cáfolhatatlan bizonyítéka annak, hogy se fizikai jelenlét, se földrész, mi több, még az idő sem szab határt a szeretetnek.

Az élet, a mai 21. században, sokszor álcázza szakmai dolgok, pozíciók, állások betöltésével az egyes sorsszerű találkozásokat, olyanféle embereket, akik aztán meghatározó mérföldköveivé válnak az életünknek. De nem feltétlenül itt és így találkozunk olyan személyekkel, akiket valamiért mesterünknek, ők pedig tanítványnak látnak bennünket. És ezek közül a kapcsolódások közül is a leginkább szemet gyönyörködtető, amikor egyik dologban te, míg a másik dologban ő a mestered, így mesterei és tanítványai is vagytok egymásnak, és mindezt egyszerre. Tulajdonképpen minden emberi kapcsolatunkban mesterek és tanítványok is vagyunk egy azon időben, de valamikor ez olyannyira jellegzetes, hogy két ember kimondottan e miatt a szerep miatt kötődik egymáshoz.

A sort folytathatnám, de a szeretet összes típusát egy Passzusban felsorolni nem lehet cél. Minden bizonnyal, az igaz történeteitek sorai között az összesről hírt kapunk majd. Olyan történetekről, melyek az életet tükrözik, amikor valakinek a „fogadott” szülei, gyermekei, testvérei stb. lettetek, nem, életkor, bőrszín, és bármi egyébre való tekintet nélkül.