Így használd a szavaidat

Így használd a szavaidat

Azt mondják, a zene univerzális nyelv. A dallam az, amihez nem kell nyelveket beszélned, hogy megértsd, óriási hatással legyen rád, vedd az általa hordozott üzenetet, hogy feltöltsön és erőt adjon. A szavakról pedig úgy hírlik, hogy nem számítanak, csak a tettek.
A zene, ha jó, és ha neked szól, megváltja a pillanatokat, képes egy magasabb tartományba emelni a lelkierőt, energiát ad a folytatásban bármihez. A jól irányzott szó viszont? Legyen az elmondott, vagy leírt, a felsoroltakra ugyanúgy képes, azzal a különbséggel, hogy megváltoztathat kapcsolatokat, viszonyulásokat, nézőpontokat és életeket is.

Talán egyetlen egy adománya van az emberi fajnak, ami egyik másik fajnak sem adatott meg. Vannak állatok, melyek a szuperintelligens, már-már érző gondolkodás képességével rendelkeznek, vannak madarak, melyek füttyszóval zenét fakasztanak az erdőségekben.  Szeretetet, dühöt kifejezni az állatok, mindezt fogadni és reflektálni rá, még a növények is képesek. De az ember az egyetlen faj, amelyik beszélni képes. Más fajok mozgás koordinációval, tekintettel, hangeffektusokkal, makogással, ultrahang kibocsájtással ugyan kommunikálnak egymásnak a lényegről, az ember az egyetlen faj, amelyik a kommunikációt igazi, hamisíthatatlan locsifecsire, és ennek ellenkezőjére, motivációra, ösztönzésre, cselekvésre való felbujtásra, szeretetre vagy háborúra való bátorításra használhatja.
És ezeket is ezerféleképpen teszi.
Az arra való törekvésbe, hogy pontosan meghatározzuk, hány nyelvet képes beszélni az emberi faj, számos nyelvésznek beletört már a bicskája. A Biblia bizonyos részeit, több mint 2500 nyelvre fordították le, az Ethnologue katalógusa 6909 nyelvet tartalmaz.
Mint ismeretes, a különféle területeken élők által beszélt nyelvek, eltérő gondolkodásmódot fejeznek ki, rámutatnak arra, hogy a föld másik féltekén élő népcsoportok mit és hogyan tartanak méltónak megragadni és kiemelni a valóságból.
Az emberi faj abban is egyedülálló, hogy ő az egyetlen, amelyik azt hiszi, a kommunikáció, a nyelv, az adott népcsoporton belül kialakuló szokások, hagyományok, viselkedési minták különbözőségének alapkövei, melyeket folytonosan tanulmányoz, hogy végeredményképpen rámutasson az egymástól való elszeparálódásának kapaszkodóira.
Pedig nem azért foglaltunk hont, húztuk fel a határainkat, kezdtünk el gondolkozni más nyelvekben, eltérő istenekben, hogy egymástól elszigetelődjünk, hanem hogy ugyanaz a teremtő rávilágítson arra, mennyi mindenre is képes egyetlen őstől származó faj. Ennyi mindenre képesnek lenni, ennyire eltérően használni ugyanazt az általunk ismert világot, ennyire eltérően élni pedig, nem is képes az emberi fajon kívül egy sem. Ettől vagyunk mi a legerősebbek.

És bizony, még egy adott nyelvterületen belül élők és nyelvet használók között is megoszlik annak a módja, ahogyan a szavakkal, mint kommunikációs eszközzel bánnak.
Megszámlálhatatlan mennyiségű készlete áll rendelkezésére az emberi fajnak arra, hogy beszéddel kifejezze önmagát, kapcsolódjon embertársaihoz, körülírja az általa ismert valóságot. Ezt a tényt figyelembe véve, valóban el tudjuk hinni, hogy a szavainkra nem apellálhatunk? Azt mondják, a szavak csak szavak, a tettek számítanak igazán. Nos, abban az aspektusban, amire ez az állítás vonatkozik, igaz is. Ha az egészet nézzük viszont, olyan, mintha valaki elharapta volna az igazságot.
A híresztelésekkel ellentétben, mégis a szó az, ami életeket képes megváltoztatni, kihathat sorsokra. Lehet benne annyi erő, mint egy jó szándékú tettben.
Amikor tükröt tartunk valakinek, tehetjük azt tettekkel, viselkedéssel is. S bár a szavak valóban félreérthetőek, a legfélreérthetetlenebb, legpontosabb és ekképpen a legőszintébb visszacsatolások, közlendők, és terelgetések mégis csak szavak által lehetséges. Óriási erőt, egy életen át hordozott hatást köszönhetünk például annak, ha valaki hisz bennünk. És végső soron, a szavak hitelessége valóban megbukhat a tettek bénázásán, ha a tetteinket nem nyomatékosítjuk szavakkal, nem mindenki érti őket. A tetteink nyelvéhez ismerni kell a jellemet és rezonálni kell a másik félre. Az ehhez való szótárt pedig a szavaink készlete biztosítja. Hihetsz Te valakiben, ha nem fejezed ki azt szavakkal is, fele annyira sem vagy hatásos.

A szóról nagyon is igaz, ahogyan egy dalban vélekednek róla; veszélyes fegyver. Aki jó beszélőkével született, az tömegeket képes lelkesíteni, egy adott irányba terelni, szenvedélyt, erőt adni nekik, s bárcsak igaz lenne, hogy akinek ebből a fegyverből jócskán kijutott, annak a belső motivációja is mindig valami nemeset, magasztosat képvisel. De ahogyan a történelem is bizonyítja, sajnos ez nem mindig van így. Sőt!
Számos esetben, akinek a belső motivációja rendben van, az sokkal többet hallgat. A beszédet (és legyen az akármilyen nyelven megnyilvánuló beszéd) az emberi faj hajlamos az ego mutogatására, a másik legyőzésére, a másikon való felülkerekedésre is használni. A csend ezzel szemben ismeri annak titkát, hogy igazságból legalább annyi van, ahány nyelv, megszorozva azok használóinak számával, hozzáadva azon kevésbé ismert kommunikációs formákat, amiket az állatok eltérő fajai használnak egymás között, ahogyan a növények millióinak fajtája kommunikál a természeti erőkkel, és a természeti erők milliárdjai kapcsolatba kerülnek a világegyetemben ember által ismert, és az ember előtt rejtőzködő mindannyiunkkal.

E tényt ismerve, kicsit cinikus, hogy az ember (és a földön létező többi faj) megszámlálhatatlan módon fejezi ki magát, a hangos kifejezés azonban szólhat akármilyen nyelven, hangsúllyal és hangerővel, az igazságot, az egészet és az egységet viszont, pont csak az a csend ismeri, ami a világegyetem minden teremtményétől ugyanaz és ugyanolyan. A csendben egyik faj, osztály, törzs vagy létező sem különbözik. S ha találunk még élőlényeket távoli galaxisokban, azok csöndje és hallgatása is minden bizonnyal ugyanolyan lesz, mint az általunk már most is ismert.
A szerény hallgatás, a másikra való összpontosított figyelem a legbecsesebb ajándékok egyike, amit egyik élőlény a másiknak ebben a világban adhat.
És van még valami, ami a kérdésekről szól. A kérdések ugyanis sokszor sokkal fontosabbak, mint az állítások. Az állításaink máról holnapra megváltozhatnak, ám egy nem tolakodó, ellenben jól irányzott kérdés a leghatásosabb módja annak, hogy elindíts valakit önmaga felé, abba az irányba, hogy az illető párbeszédbe kezdjen saját magával. Tehát, ne minden kérdésedre várj választ, ne legyél mohón kíváncsi a feleletekre! Legyen annyi elég, hogy te feltetted a kérdést. Hagyd meg kiváltságosként a másik felet abban, hogy megválaszolja-e azt, és legyen az ő privilégiuma az is, hogy önmagán kívül megteszi-e azt másnak is, és ha igen, akkor kinek.

A csendben tehát minden létező egyenlő. A zenében, mint univerzális nyelvben és az emberi szóban pedig az a közös, hogy mindkettő visszhangozhat benned nagyon sokáig és mind a kettő gigászi erőt adhat. Szólni és zenélni tehát mindig csak felelősségteljesen szabadna, figyelembe véve azt, hogy életekre, energiákra, döntésekre, irányokra vagyunk hatással, az egyes impulzusok pedig óriási erővel hathatnak.
A zene megszólaltatja bennünk a legérzékenyebb pontunkat, és beszéltetni kezd önmagunkkal. Minderre egy jól irányzott szó is képes ugyan, viszont a szó, akárhogyan is szól, az mindig csak valaki más igazsága, vagy az univerzális igazságok egy szelete, amivel egy másik élőlény bennünket megkínál. Ha jól beszélgetünk saját magunkkal, akkor el tudjuk dönteni, elfogadjuk-e a szót, és minden bizonnyal, ebben az esetben, a megfelelő helyre is tudjuk azt pakolni saját magunkban.

Sose felejtsük, hogy kommunikációs mentorok rendszerint akadnak olyan cégeknél, melyek ügyfelekkel, emberekkel foglalkoznak. Szóvivője rengeteg vállalatnak van. Előbbiek megmondják, ki, mit mondjon, hogyan közvetítsen egy üzenetet, hogy az a leghatékonyabban jusson célba. Utóbbiak maguk adják elő.
Az előadás technikájával is külön tudományágak és szakemberek foglalkoznak.
Néha úgy gondolom, hogy annak érdekében, hogy a legpontosabban ki tudjuk magunkat fejezni, és hogy az adott helyzetben a legodaillőbb, legépítőbb, a szituációhoz illő legsegítőbb szavakat tudjuk kimondani, azért, hogy a legjobb minőségben teljesedjenek ki a kapcsolataink, a legtöbbünk mellé nem ártana egy angyali kommunikációs segítő.
Néhanapján meg azon kapom magunkat, hogy ott is van ez a jóakaró segítő az önmagunkkal való helyes párbeszédek csendjében. Akkor, amikor a szívünkre hallgatunk, akkor, amikor a szívünkből fogalmazunk.

Vélemény, hozzászólás?