Az élet iskolája (Ria igaz története, 7. rész)

You are currently viewing Az élet iskolája (Ria igaz története, 7. rész)

Minden egyes alkalommal én engedtem és számomra hihetetlen ma már mindez.

Egyre több szebbnél szebb vallomás és hazugság érkezett. Közben megvolt az első tárgyalás is. Engem az ügyvédem képviselt.
Ő azt éreztette, hogy adjam fel a pert. De nem foglalkoztam vele. A következő tárgyalást október hatodikára tűzték ki.
Ahogyan a napok teltek szerelmes vallomások sokaságát kaptam tőle. Megbánt mindent látszólag és terveket szőtt a közös életünkről.
Valahol tudtam, hogy a másik kapcsolata nem működőképes. Hiszen, amíg mi együtt éltünk soha nem voltunk külön egy napot sem azért, mert elzavart volna, vagy hogy nem tudtuk volna megbeszélni a dolgokat. Tudtam, hogy ahol havonta, kéthavonta zavarnak és megvernek valakit, ott nagy a baj.
A szerelmem irányába újra lángra lobbant. Elhittem, hogy minden helyrehozható. Kérte, hogy mondjak fel és menjek haza. Mert nem akar még egy napot nélkülem élni. Így hát felmondtam. Ausztriában 15 napot le kell dolgozni felmondásként, mert ha nem teszed, visszakövetelhetik egy havi fizetésedet. Augusztus 23-án leszerveztem a hazautazást.

Megbeszéltük, hogy jön értem a Keletibe és már soha nem válunk el. Ez keddi napra esett. Pénteken írt este hat órakor, hogy egy helyi barátjával elmegy inni egy sört.

Nem tetszett. Tartottam attól, hogy találkozik a nővel. Ami be is igazolódott.
Jók az intuícióim és mégis egyenesen ellenük mentem mindig.
Eljött a reggel. Nem volt üzenet.
Eljött a 9-10-11 óra. Nem volt üzenet.
Ekkor már tudtam, hogy újra megismételte magát az elmúlt hónapok eseménye. Ráírtam egy ismerősre, hogy kérdezze meg, mi van. Visszaírt, hogy azt üzente, majd ír.
Hát, várnom kellett rá kb. egy újabb hónapot.
Éjszakánként kiváltképp, úgy éreztem újra, hogy elárultak. Még haza is utaztam, hiszen felmondtam, csakis miatta!
A barátnőm, aki korábban velem együtt sírt, mostanra tehetetlenül állt azelőtt, hogyan segítsen nekem. Feladtam a biztos munkám a szerelmemért. A gyermekeim semmit sem értettek belőle. Bántani nem akartak. Segíteni nem tudtak.
Azt éreztem, hogy szégyellnivaló ez az ember, egy mocsok, miképpen belém rúgott, ahogyan bánt velem. Ő, aki egy nappal azelőtt még élete szerelmének hívott. Korábban olyan üzeneteket küldött, hogy nő legyen a talpán az, aki nem hitt volna neki! Még ennyi gerinctelenség után is.
Terveztük, hogy elmegyünk Gyulára ketten, hogy senki ne zavarjon minket, hogy együtt lehessünk. Elrendeztük, aztán visszamondtam a foglalást.
S megannyi szerelmes vallomás után tettem egy lépést, amit csak egy olyan nő tesz, aki határtalan, végtelen szerelemmel bír egy férfi iránt. Azt éreztem tiszta lappal indulunk neki az új életünknek.
Írtam az ügyvédemnek és visszamondtam a pert. Amit természetesen őneki nem mondtam el. Tudom, itt megköveznek. De én magam sem hittem volna soha, hogy létezik ilyen mélyről jövő tiszta érzés és a szó legszorosabb értelmében mindent megtettem azért, hogy új életet kezdhessünk.

 

Vélemény, hozzászólás?