Angyalok Háborúja (Írta: Fogolyán Szellő)

Angyalok Háborúja (Írta: Fogolyán Szellő)

Lehet-e szeretni a gyanú árnyékában? Lehetséges-e félig szeretni?

Angyalkák is megvívják a maguk harcát egymás között. Kiváltképp akkor, amikor néha ördögöt látnak. Alkalomadtán ördögöt pedig, az Angyalkák egymásban is látnak. Én állok előttük és csak pislogok…Szent habakuk! Vajon tényleg ott van az ördög az egyikben (és akkor melyikben?), én nem látok jól, vagy van az úgy, hogy olykor az Angyalkák sem látnak a szívükkel tisztán?

Szoktak lenni erős megérzéseid? Nem harmatgyengék, melyeket utóbb mindenféle más polcba be lehet tolni. Hanem bivalyerősek. Egyetlen tekintet, mely ugyan idegen, mégis módfelett ismerősnek tűnik. Majd ezt az ismeretlen ismerős érzést hajkurászva, fejtegetve, végül egy éveken át tartó bizalmas barátságot építetek. Ketten. Ti, akik egykoron vadidegenek voltatok egymásnak, mégis éreztétek, hogy nem vagytok azok. Éreztétek, hogy egymás felé kell mennetek. És, hogy nem tudjátok ezt nem megtenni.
És olyan történt-e már Veled, hogy ezt a bivalyerős érzést még véletlennek tűnő események sorozata is támogatta? Mintha nem csupán ti lennétek részesei ezen ismerős érzet felgöngyölítésének, mintha kettőtökön kívül sok láthatatlan résztvevő is cinkostársa lenne? Véletlen találkozások, véletlen közlekedési katasztrófák, melyek végül a találkozásba kalauzolnak. Ismerős helyzet?

Lehet-e szeretni a gyanú árnyékában? Lehetséges-e félig szeretni?

Időközönként vannak megérzéseim. Nem minden nap. Talán csak akkor, amikor sorsutam nagyobb elágazáshoz érkezik. Kit tudja, miért pont akkor érzem ezeket, amikor?
Ilyenkor egy belső hang, mindennél erősebben üzen egy útról, egy emberről; menjek arra, menjek hozzá közelebb. Arra kell mennem, amerre ő világít a lámpással a félhomályban. Mert vagy közvetlenül az adott Ember tanít majd valamit, vagy az út tanít majd valamit, amerre ez az Ember vezet. Így vagy úgy, arra van a sorsom.
Hiszek ezeknek az érzéseknek. Annak ellenére, hogy az eddigiek alapján nem mondhatom egyáltalán, hogy mindig tévedhetetlenek.

VAGY

a megérzéseim, lehet sosem tévedtek eddig sem. Lehet, én értelmeztem őket félre. A bennem lévő ego, félelmek, vágyak erősebbek voltak, mint a ráérzés, és ezek kavalkádja sodort tévútra. És igazából senki nem suttogott irányokat. Én szerettem volna olyannyira hallani a suttogásokat, hogy már hallani is véltem őket.

LÉTEZIK-E EGYÁLTALÁN OLYAN, HOGY TÉVÚT?

Vagy mindössze az Ember az, aki utólag úgy véli, tévedtek a megérzései. Csak azért, mert egy kapcsolatának idejekorán vége szakad, vagy bármiféle csalódást, ideiglenes kudarcot kell elviselnie azon az úton, amerre a megérzéseinek köszönhetően ment. Pedig az is egy megtanulnivaló feladat, ami buktatókkal jár. És ki mondta azt nekünk, hogy a belső iránytűnk majd mindig a boldogság földjére vezet? Nem az állandó Paradicsomban való dagonyázás miatt vagyunk itt.

Lehet-e szeretni a gyanú árnyékában? Lehetséges-e félig szeretni?

Ez a belső iránytű nálam tehát létezik és mindig figyelem. Hallgatok rá. És eddig kivétel nélkül, egy időben egyirányba mutatott. Ennek az egyirányú működésnek az oka sem ismert számomra teljesen. Hiszen ebben a világban, általában több emberhez kapcsolódunk, életünk több területén, egyszerre. Kényelmesen lehetnének megérzéseink egyidejűleg több irányba, több ember felé. Egyik kapcsolódás nem szokta kizárni a másikat. Ez a bizonyos belső iránytű pedig ahhoz hasonló, mint amikor a harmadik szemünkkel nézünk valamire. Amikor a szívünkkel nézünk valamire, sokkal tisztábban látunk, mintha pusztán a szemünkkel nézzük meg azt. Így ez a belső iránytű is sokkal több mindent tud, mint a földön használatos.
Utakon és sorsutakon való eltévedések között nagy különbségek vannak. Az iránytűnek is, amit igénybe veszünk hol az egyik, hol a másik esetben, ennek megfelelően kell funkcionálnia.
És ez a bizonyos belső iránytű, jelenleg nálam egyszerre kétfelé mutat. Mindezt teszi úgy, hogy egyik iránynak sem kéne egyáltalán kizárnia a másikat. Mert bőven bele kéne, hogy férjen egyszerre mind a kettő. Sorsutak közben vannak olyan elágazások, hogy egyszerre mind a két fele menned kell, hogy végül igazi sorsodat beteljesítsd. Mind az iránytű, mind az utak, mind a képességek teljesen mások olyan szövetségek esetében, melyek nem e világról valók.

Lehet-e szeretni a gyanú árnyékában? Lehetséges-e félig szeretni?

A véleményekkel én eddig úgy voltam, hogy számos esetben inkább arról a személyről árulkodnak, aki mondja, és nem arról, akiről mondják. Meg úgy is voltam velük, hogy mindenkinek mindenkivel egy adott életútja (ha úgy tetszik, karmája) van. Fontos, hogy mindenről megbizonyosodjunk saját magunk és soha ne engedjük, hogy bárki véleménye is befolyásolja a sajátunkat.
De mi történik akkor, ha egyszerre két személy felé navigálnak a megérzéseid, két személyre nézel felfelé, te elkezded követni az utadat, mely mindkettőhöz vezet, a két korrektnek tűnő Angyalhoz, akik közül az egyik, egyszer csak azt állítja, hogy látja a másikban az ördögöt? És ez a bizonyos ördög olyan ördög, amelyik ki és felhasznál minden embert saját önös céljai elérése érdekében, manipulál, és mindössze addig fogja magánál tartani őszinte érzéseidet, amíg ezek az önös célok kielégítve nem lesznek maradéktalanul.
Lehetnek-e ebben a felállásban még helyesek a megérzések? Lehet-e mind a kettő jó, legalább annyira, mint egy jó szándékú ember, vagy legalább az egyik szükségszerűen rossz, egy tévedés? Mi a helyzet, ha tényleg ördög az, akit ördögnek látnak? És mi a helyzet akkor, ha az az ördög, aki ördögöt lát? Hiszen azt mondják, mindenkiben egy kicsit magunkat is látjuk.
És úgy egyáltalán! Mi van azokkal, akik a megérzéseket küldözgetik felém? Fejvesztés történt odafenn és valamiféle dínomdánom van, vagy ez most egy komoly dolog? Van célja, vagy céltalan? Van célja a földön is, hogy kancsal lettem hirtelen, mert most meg gyanakodva nézem mind a két Angyalkát, hogy ott van-e bennük az ördög, vagy csak egy belső célja van ennek az utazásnak, mondjuk az, hogy ha felfelé is nézek valakire, ne higgyek el neki mindent kizárólagosan, se őszinte véleményt, se emberismeretet, se tapasztalást, mert mindenkinek, így nekem is, saját utam van. Kis segítséget kaphatok. Vagy helyenként csak úgy összekuszálódnak a szálak. De helyettem az utat senki nem járhatja végig azzal a rendeltetéssel és személyiséggel, aki én vagyok.

Lehet-e úgy szeretni valakit, valakiket, hogy közben elültették benned a gyanú árnyékát? A gyanú kizárja a szeretet közvetlen közeli megélését? Vagy a szeretetet tényleg nem zárja ki semmi?
Gyanakodva szeretni olyan, elképzeléseim szerint, mint félig szeretni. De lehet-e szeretni félig?

Lehet-e szeretni a gyanú árnyékában? Lehetséges-e félig szeretni?

Ők egymást ördögnek látják, és lehet, hogy egymásnak valóban ördögök is. Nekem ettől lehet még mind a kettő Angyal? Lehetnek nekem úgy Angyalok, hogy előttem egyikük se változzon ördöggé? Végül is, valami ilyesmiről is szól a Mind Egy és vele a Nememind1 világa. Eddig úgy gondoltam létezhet ilyesmi. Hiszen kicsit mi magunk is mások vagyunk minden felénk tartott tükörben. És más szerepet töltünk be az egyes életekben. Ugyanaz a személy lehet valaki életében egy Angyal, amíg más életében egy aljas hitvány. Mindannyian voltunk már Angyalok és Ördögök is valahol, valakinek.
Nem mondhatom, hogy túl sok bátorságom van kideríteni a két Angyalka esetében, hogy erről van-e szó. Lehet, nem is vagyok kíváncsi arra, hogy akármelyikük is ördög-e. Angyalnak látni őket, kétségek nélkül, sokkal inkább tetszett.
Mindazonáltal az igazi szívügyek sosem engedtek luxuskiadásoknak. Van az a bizonyos sodrás, aminek nem engedni nagy pazarlás. Legalább az első minden kétséget kizáró barikádig. Jobban fájna a sodrásnak ellenszegülés, mint bevállalni az esetleges sérüléseket.

 

This Post Has 2 Comments

  1. Drága Szellő!

    Valakinek angyala vagyok, valakinek démona. Hogy kinek mi, az az én és az Ő útjától függ. Torz tükröt tartunk egymás elé, és felerősítjük a másik tulajdonságait amit látni enged. Még csak egymás mellett haladnak az emberek, ez változhat. Bár ártó szándék eddig csak egyszer tört elő bennem, de odáig sok mérgezett tőrt és fájó sebet szereztem. Érdemes volt megvárnom? Határozottan nem. Nem kaptam több pozitívat, csak mert kiálltam az mellett, hogy segíteni szeretnék, és nem hagyom magára azt sem, aki rászorulót játszik, holott romlott a lelke. Régóta itt vagyok, más vagyok, más az utam, de a múltam még mindig fáj. Hiába a megérzések, hiába minden, ha ott van bennem egy segjtő jobb, ami nem akar magára hagyni senkit. És egyszer azt vettem észre, hogy egyedül vagyok. Láttam mindig az embereket, csak nem érdekelt más véleménye. És a vélemények is megosztóak voltak. Jó ember, csak bizonyos dolgokhoz áll rosszul. Nem rossz ember, csak… Ha nem rossz akkor miért csinálta? Lehet feltenni az újabb kérdést. És vagy elmagyarázom magamnak, az Ő szemszögét az én értékrendem alapján, vagy becsukok egy újabb ajtót. Akik már nincsenek a közelemben, és megkérdeznéd ki vagyok, lennék sok minden, de jó nem. Emberi nézőpontok, emberi értékek alapján. Hogy kinek mi leszek, az a jövő zenéje. Ha nekem kell döntenem angyalok és démonok között, szeretném az angyalokat védeni, a démonokat pedig kivédeni. Érezni érzem, hogy ki mit táplál, csak bíznom kell benne. Ha ketten egymásnak szegülnek, a saját értékem akkor is stabil kell hogy maradjon, de ahogy mindenben, itt sem tévedhetetlen az a lélek ami vezet. Hisz bennem is vannak harcok, és néha enged a kísértés, de még a jobbra törekszem, talán rendben lesz minden. Ha két lélek egymással szemben nem látja ezt át, és makacsul ellenállnak egymásnak, onnan én kihátráltam. Akkor is mikor én láttam másban a vadat, és akkor is, mikor én óvtam a vadakat. Meg lehet próbálni a mellettük haladást, de csak addig, még több pozitívat kapsz, mint negatívat.
    Ölellek, szép napot 🙂

    1. Nagyon kedves Vándor! 🙂
      Olyan érdekes, hogy pár héttel ezelőtt írtam egy passzust a példaképeimről, aminek a végén öt Entitásról meséltem. Az egyik ott, képletesen, a gyűrűsujjam szerepét kapta. Kifejtettem, hogy jelen pillanatban nem része az életemnek, mert úgy érzem, ő egy olyan nagy energia, hogy ha megjelenne benne, szétfeszítené a világomat. És akkor még nem is volt helye az életemben, mert túl sok erős energia szerepelt benne. (Ha nem is ennyire erősek.) De a gyűrűsujj szerepét szántam ennek a példaképemnek, aki akkor még nem volt ugyan jelen, tudtam, hogy egyszer megkeresem, mert olyan erős megérzés húz hozzá, hogy nem tudom majd nem megtenni.
      Nos, közben úgy alakult, hogy az egyik energia, aki korábban jelen volt, kilökődött, az életem pedig megváltozott. Felszabadultak üres helyek. Jött egy adott nap, egy adott pont és tudtam; ez az a pillanat. Felvettük a kapcsolatot, s bár szinte idegenek voltunk, minden magától értetődően ment, mint ha már ezer éve lennénk egymás bizalmasai. Mivel a hite neki is nagyon hasonló az enyémhez, s mivel ő is érezte ezt a felém való húzást, kölcsönösen, ez még természetessé tette azt, amit ha két racionális, megérzéseire nem hallgató ember lát, minden bizonnyal csak furcsán néz ránk.
      És tessék. Ő az egyik Angyal ebben a passzusban. Az az Angyal, aki ördögöt vél látni a másik Angyalkámban. Tehát jött, engedtem, hogy jöjjön, és a világomat valóban szétfeszítette. Arra ugyan nem számítottam, hogy ilyen irányba fog feszülni a világom. De megtörtént. Tehát a megérzésem ebben is helyes volt. S ritka, amikor úgy írok passzust, hogy ilyen erős energiákkal felvértezve, a jelennek. Sosem voltam ehhez hasonló helyzetben, ez számomra teljesen új. És tényleg olyan meglepő, tele kétellyel, kérdőjellel, félelemmel, no meg az egység iránti megértésre való törekvéssel, hogy minden bizonnyal nagy tanítóm lesz az eset. Még nem tudom a végkimenetelét.
      Azt tudom, hogy nem feladatom békíteni. Az életben ez nem mindig feladatunk, és két Entitás között olykor helye van a viszálynak, így teljesítik be saját sorsukat. Hiszek abban, hogy érezném, ha a békítés a feladatom lenne. Én ezt most nem érzem, úgyhogy ez a része nem is foglalkoztat a dolognak. Sokkal inkább az foglalkoztat, hogy a kettő közül valamelyikben tényleg benne van-e az ördög, és akkor jobb erre felkészülnöm, vagy csak egymás életében töltik be ezt a szerepet. Nos, minden bizonnyal, egyszer csak, majd választ kapok ezekre a kérdésekre is. Amikor itt lesz az ideje. Köszönöm szépen a soraidat és a gondoskodásod! <3

Vélemény, hozzászólás?