Szitokszavak a 21. században és előítéletek a legnagyobb háborúk kora óta

Szitokszavak a 21. században és előítéletek a legnagyobb háborúk kora óta

Volt és voltak már háborúk azért, mert az Ember nem egységben, hanem különbözőségben és felsőbbrendűségben gondolkozott. De nincs béke jelenleg sem. Még ott sem, ahol nem dördülnek ágyúk, fegyverek, ahol nem vér folyik. Sokkal inkább lappangva folyik a más lelkek feletti önhatalmú bíráskodás és a tudat alatt elmormogott felsőbbrendűségi kiáltvány.  Te hallottad már szitokszóként alkalmazni a cigányt, a zsidót, vagy azt a szót, hogy ’buzi’?
Én nagyon sokszor. És tömérdekszer olyannak hangzott el ezen „vádak” valamelyike, akinek köze sem volt egyik különbözőséghez sem.

Volt egyszer egy második világháború. Az emberi faj széthúzása és az egy azon fajon belül magukat felsőbbrendűnek képzelt egyedek által a másmilyenek üldözése azonban nem a második világháborúval kezdődött és sajnos azt kell, hogy mondjam, minden emlékezés, oktatás és megbánás ellenére, nem is ott ért véget.
Utánanéztem a számadatoknak. A wikipédia szerint, idézem: „5-6 millió zsidó, 2-3 millió szovjet hadifogoly, kétmillió lengyel, másfél millió roma, 200.000 fogyatékos, másként gondolkodó, 15.000 homoszexuális és 5000 Jehova tanúja is a náci rezsim áldozatává vált.” A Magyar Elektronikus Könyvtár adatbázisa a második világháború emberveszteségeit, a katonai és civil áldozatokkal együtt 50 981 400 főre teszi.
Én kétlem, hogy minden egyes áldozatot meg tudtak számolni. Annál is inkább, mert ez a háború korábban kezdődött és mind a mai napig tart. A második világháború csupán a különbözőségeink üldözésének brutális csúcspontja volt. A lélekfacsaró hajsza pedig mind a mai napig folyik.

Tény, hogy a második világháború óta egyre többen szólalnak fel a rasszizmus és a faji ítéletek ellen. Mégis, nem lehet elégszer. Minden bizonnyal minden huszonegyedik században élő tud olyan történetről – esetleg maga is részese volt -, ahol valakit a származása, vagy másként létezése miatt, hátrányos megkülönböztetés ért, vagy legalábbis, különbözőségének pejoratív említése történt.
És addig, amíg „csak” annyi történik, hogy egy adott faj nevét felemlegetjük akár egy vita kapcsán, akár a vele való találkozáskor, vagy dobálózunk a bármiben is máshogyan élők pejoratív jelzőivel, addig nem vagyunk teljesen semlegesek ebben a témában, és addig a negatív előjelet bizony magán viseli nem csupán az adott csoport. De az ítélőképességünk is.

Volt és voltak már háborúk azért, mert az Ember nem egységben, hanem különbözőségben és felsőbbrendűségben gondolkozott. De nincs béke jelenleg sem. Még ott sem, ahol nem dördülnek ágyúk, fegyverek, ahol nem vér folyik. Sokkal inkább lappangva folyik a más lelkek feletti önhatalmú bíráskodás és a tudat alatt elmormogott felsőbbrendűségi kiáltvány.  Hogyan és mikor zajlik lappangva?
Vannak szavak, amiket azért alkottunk, hogy definiáljuk és megkülönböztessük valahogyan egymást. Azért, hogy könnyebben eligazodjunk egymást között. Ez még rendben is van, hiszen különbözőek vagyunk, még ha egyek is. Még ha azért is kaptuk a különbözőségeinket, hogy megtapasztaljuk és lehetőségünk legyen látni azt, mennyire számottevő kiterjedésű, formájú, működésű Létezők is vagyunk. 
Az már azonban nagyon nincs rendben, hogy ezeket a bizonyos szavakat szitokszóként alkalmazzuk, mindezzel pedig még tovább minősítjük és lefelé, ezeket a tőlünk különböző Entitásokat, és még inkább elhatárolódunk tőlük. Dobáljuk ezeket a szitokszavakat, mindeközben észre sem vesszük, hogy belekeverünk a vitába olyan dolgokat, melyek nem tartoznak a tárgyhoz és mi mégis véleményt alkotunk róluk. Mi több, állást foglalunk az ítélet és a könnyű megbélyegzés mellett. Mindazonáltal még a környezetünkben lévőket is megsértjük, azokat, akiknek van hallásuk az igazságtalanságra és esetleg máshogy vélekednek a témában.
Te hallottad már szitokszóként alkalmazni a cigányt, a zsidót, vagy azt a szót, hogy ’buzi’?
Én nagyon sokszor. És tömérdekszer olyannak hangzott el ezen „vádak” valamelyike, akinek köze sem volt egyik különbözőséghez sem.
Jártamban-keltemben, nagyon sok esetben voltam fültanúja ilyeneknek. És voltak, sokan, akik viccnek szánták valamelyik szót. Mert a humorérzékük idáig terjedt.
Valóban nevetséges a butaság, az, hogy aki szitokszóként használja a nyilvánvalóan pejoratív értelemben elővett definíciókat, az akaratán kívül ítél, hogy mit ne mondjak, akaratán kívül kiáll a második világháború létjogosultsága mellett.
Igen. Te, aki szoktad ezeket a szavakat szitokszóként vagy viccből használni!
Tisztában vagy azzal, hogy minden egyes esetben, amikor ezen szavak valamelyikét használod káromkodásra, viccre, akkor tulajdonképpen kiállsz a második világháború létjogosultsága és Emberek millióinak halála mellett? Tisztában vagy azzal, hogy tulajdonképpen Hitler képzeletbeli vállát veregeted?
A ’buzi’ szó, már annyira negatív hogy önmagában ki kéne vonni a forgalomból. Szinte már szitokszóként vagy csak negatív előjellel használják. Említése szinte azonnal ítélet.
De a másik két szóval is úgy vagyok manapság, hogy ha csak nem szakkönyvet olvasok, vagy tudományos érdeklődésű társaságban vagyok, a szavak említése szinte bizonyosan tartalmaz pejoratív jelzőt.

Azt nehezen tudom elképzelni, hogy valaki szitokszóként használja ezen három közül valamelyiket és közben maximálisan toleráns és előítéletektől mentes az adott csoporttal szemben. (Rossz a megfogalmazás, mert mit is kell nekem tolerálnom? Egy népcsoportot? Egy fajt? A létezés egy szegmensét? Tolerálom az általánosítást az adott csoporttal szemben? Tolerálni csak azt kell, ami a terhünkre van. De miért van a terhünkre valaki rögtön, mindössze a lélegzetvétel által?)
Pedig, teszem fel a kérdést, mi közöd van valaki cigányságához, roma vagy zsidó származásához, szexuális irányultságához, ha az illető Emberségben helytáll? És ha esetleg nem áll helyt (ami bármely „normál fehér Emberrel” előfordulhat) miért nem azt mondod neki, hogy csaltál, loptál, kétszínű vagy, stb? Miért nem nevezed nevén a dolgokat?
Ha pedig a vitapartnered se nem roma, se nem zsidó, és még csak nem is meleg, mi van benned, milyen félelem, ami miatt olyan szavakkal, minősítésekkel dobálózol, melyeknek semmi köze nincs a tárgyhoz?
Ha ezen pár sor olvasása után esetleg magadba révedtél és ráeszméltél, hogy valóban elítéled, megveted ezen három csoport közül valamelyiket, és nem csupán nagyon felelőtlenül hagyják el a szádat bizonyos szavak, akkor az alábbi sorok Neked szólnak.
Elképzelted akár egy percre is, hogy milyen lenne, ha Te születtél volna ezen három valamelyikének? Mit éreznél, ha senki nem adna Neked esélyt? Mit éreznél, ha már eleve elkerülnének? Ha nem az Embert néznék benned, és a saját személyiséged alapján ítélnének meg, hanem vennének egy átlag masszát vagy valami téves képzetekből vett masszát és az lennél Te még mielőtt úgy egyáltalán megszólalhatnál.
Miért üldözöd, szidod őket? Amikor ilyeneket teszel, biztos, hogy az Embert nézed, vagy átlagot vonsz?
Mitől félsz? Hogy majd mindenki a saját neméhez vonzódik, nem szaporodik tovább az Emberiség és kihal a föld? Hogy ha barátnak fogadsz egy kisebbséget, akkor támogatod a lopást, a csalást, a munkanélküliséget? Ugye, mennyire nevetséges vagy?
Hol marad az ártatlanság vélelme? Ha a jogban ez megadatott, miért nem adatik meg az Embertanban is? Miért általánosítva nézünk egy Emberre, miért nem tudunk ránézni arra az egyetlen lélekre, akit utunkba sodort a sors? Miért nem adunk neki legalább annyi esélyt, mint mindenki másnak?

Nekem volt és van is barátom; roma, zsidó és meleg. Mindhárom barátom és némelyikkel igazabb kapcsolódást éltem meg, mint az „átlag fehér emberrel”, aki beleillett a szokványos társadalmi normákba. Arról nem is beszélve, hogy sok igazságtalanságot a saját bőrödön megélve igazságosabb és empatikusabb leszel a körülötted lévőkhöz. Talán ezért, sokszor tapasztaltam sokkal több empátiát ilyen Emberektől, mint azoktól, akik csak nagyon nehezen tudtak volna már eleve, mindössze a születésükkel vagy a szívük szeretete végett, a társadalom perifériájára szorulni.
Ha nem születtél „eleve elítéltnek”, mert én már csak így hívom őket, akkor azt hiszem, el kell még árulnom egy fontos dolgot. Szerintem a fantázia világa elengedhetetlen az empatikus képességünkhöz. A fantázia világában a legtöbben szupersztárok vagyunk, vagy nyertesek. Ez egy kollektíven divatos fantáziakép. Ehhez nem kell se lelki nagyság, se oltári képzelőerő. A legtöbben el tudjuk ezt képzelni. De hányan vagyunk ugyanitt olykor cigányok, zsidók, feketék, melegek? Te szoktál lenni? És ha szoktál lenni, ilyenkor mit érzel? 
Te adsz esélyt ilyenkor saját magadnak?

Ha spirituálisan nézzük, akkor azok, akik bevállalták ezen szerepek valamelyikét, akik „elvállalták”, hogy valamely kisebbséghez tartoznak, komoly felelősséget vállaltak magukra. Annak a felelősségét, hogy a hátrányos megkülönböztetésből bizonyítsák azt a fajta Emberségüket, ami rajtuk kívül, a legtöbb Embernek alapból kijár. Egész életükben nem csak hogy egy negatív minősítésből kell folyton-folyvást, újra és újra fordítaniuk, szépíteniük, de egy magasabb igazság megtestesítői is ők az egész életükkel. Azé az igazságé, ahol minden Létező egyenlő mindennemű jogában bármely különbözősége ellenére. Csak itt a földön nem az egyelőre.
A következő generáció, nemzedék, csak akkor lehet másmilyen, ítéleteiben és gondolkodásában nemesebb, ha előbb a mostani felnőttek, a szülők rendezik az eddigiektől eltérően soraikat. Ha előbb a szülők és a felnőttek nőnek fel. Csakis ezután van esélye a minket követő generációnak arra, hogy megszűnjön ez a tudat alatt folyamatosan durrogtatott háború. Mindez pedig egy olyan jelentéktelennek tűnő dologgal kezdődik, mint hogy nem említünk szitokszóként se népcsoportot, se szexuális irányultságot. Hogy mindig csak arról beszélünk, ami valóban van.

Látszólag mindenki elítéli a második világháborút. Látszólag tanult az emberiség a múltjából. Emlékezünk és leoktatjuk. Nem értünk egyet azokkal, akik kirobbantották, akik vért ontottak.
Azt hiszem, ehhez az emlékezéshez és megbánáshoz már egyre inkább szükségessé válik a tudatalattink és a bennünk lappangó tévhitek és általánosítások maradéktalan felszámolása is. Bánjunk felelőségteljesebben a szavainkkal egy-egy vita alkalmával! Csak olyan szavakat használjunk, ami a témához tartozik. Túlságosan ne bántsuk meg egymást. Olyat meg végképp ne, aki légből kapva tartozik csak a tárgyhoz.
Mert nem vicces.

This Post Has 20 Comments

  1. Kedves Szellő!

    Hihetetlen gondolat ébresztés lapul a szavaidban. A napi rohanásban sokszor észre sem vesszük, kiket mivel bántunk meg. A szavakban pedig nagyon sok minden lapulhat. Felemelhetnek, vagy lezúzhatnak. A szitok szavak, pedig földbe döngölhetnek. Sajnos valóban nem a második világháború volt az első és egyetlen népírtási kísérlet. Számos nagyszerű kultúra lett a történelem része, mert a hódítás mindenek felett állt. Bármerre nézünk a világban, a föld birtoklási vágya ott van mindenhol. Gondoljunk csak a nagy hódítókra, a perzsa, mongol, hun, török, római, görög, spanyol, angol. Mennyi érték, és mennyi lélek veszett oda. S bár nem voltak tökéletes nemzetek, voltak köztük olyanok, akik harmóniában tudtak élni a természettel. Manapság még ez is, szinte elérhetetlen a többség szemszögéből, nem hogy az egymás iránti megértés, és elfogadás.
    Köszönöm ezeket a reggeli gondolatokat!

    1. Drága Aruco! Éppen pár órával ezelőtt kezdtem meg a következő írásom vázlatát, és hát akadnak olyan sorok a hozzászólásodban, melyekkel igencsak szinkronba futottunk. 🙂 Bizony, nem tartom igaznak, hogy a szavak nem számítanak…A szavakkal igen csak fel lehet emelni, hitet, reményt lehet adni és hát sajnos a földbe is döngölhetünk velünk. Az emberi egó; az elveszem, enyém, akarom, megszerzem, ráerőltetem, eltörlöm…erőszakot gyakorolnak a természeti kincseink felett. És a természeti kincsünk nem csupán a föld. Hanem a különbözőségeink is. Köszönöm szépen, hogy elolvastál!

  2. Ó a szavak nem hogy számítanak, de olyan erejük van, hogy aki ezekkel tud bánni, az hegyeket mozgathat meg. Bár az is igaz, hogy nem mindenkire hatnak ugyanúgy. Két félre van szükség hozzájuk, egy aki hallgatja, olvassa, és egy aki kimondja, vagy leírja őket. Az sem mindegy a szavakat milyen érzéssel, milyen hangsúllyal mondja valaki. Olyan szinten tudnak bántani, amit nehezebb feldolgozni, mint a fizikai bántalmazást. De olyan ereje is lehet, ami a magasba emel. És igen, ehhez nagy felelősség kellene hogy társuljon. Ami sajnos, nem mindig adatik meg. A különbözőségeink pedig tényleg nagy értéket képviselnek. Ha az ember hajlandó arra hogy különbözzön. Mert a mai társadalomban, ez nem egyszerű feladat. Mások lettek a normák, nehezebb a beilleszkedés, és nem mindenki találja meg az útját, van aki inkább beolvad. Ami szintén nem baj, ha később is nyitott tud maradni. De a szűk látókör behatárol. És ez az egyik probléma, hogy nem merjük átlépni a határainkat. Nehezen hisszük, hogy ami már megszokott, lehet jobb is. Hogy a más is lehet jó, és a másságban is értékek lapulnak. Én köszönöm hogy olvashattam a gondolataidat 🙂

  3. Szia Szellő, köszönöm az írásod. A megkülönböztetés és ítélet ezernyi formában megtapasztalható: kisebbségi magyarnak lenni Szlovákiában és Magyarországon, vagy olyan betegséget viselni, amelyet mások szitokszónak használnak. Érdekes élmény volt egyetlen fehér nőként besétálni egy st. louisi élelmiszeráruházba is, ahol mindenki fekete volt. A tudatalattiban nagyon mélyen ott vannak a félelmek, legyen az saját vagy generációs. A másik viselkedését nem tudjuk kontrollálni, csak erővel. Az indulatok és a kritizálás hasonló energiát mozgat meg a másikban. A változás belül kell, hogy elkezdődjön, a saját kezdeményezésünkre. Ez az egyetlen terület, amire hatásunk van. Tisztulásunkkal és megbocsájtásunkkal elkezdjük megváltoztatni az energiamezőt, és ezzel hatással leszünk a többiek energiamezejére, akiknél szintén beindul a változás.
    Szeretettel ajánlok Neked/Nektek egy mélyreható, gyógyító videót. :

    1. Drága Ella!

      Nagyon szépen köszönjük a soraidat és a videót is!
      Teljesen egyetértek, számos formája van még az ítélkezésnek sajnos.
      De jó tudatni az Emberekkel, hogy sokan vannak, akik nem bőrszínben, hova születésben (és a többi) mérik az Embert. Ez erőt ad. Onnan tudom, mert nekem is…
      Ölellek!

  4. Kedves Szellő!
    Érdekes dolog ez az előitélet. Van szerencsém szemlélni ennek árnyalatait, javarészt kívülállóként. Azért mondom javarészt, mert ennek annyi árnyalata van illetve olyan célcsoportot is érint amibe már valahol én is érintett vagyok és rajtam kívül még sokan. Apósom káromkodás és szitok-szótárában bizony benne van a ”cigány-zsidó-buzi-jehova,stb… Valljuk be nagyon top-szavak lettek ezek valahogy. Elgondolkodtat, hogy alakult ez így. Érdekességként említeném apósom a margarint meg a 3 az 1-benes kávét buzivajnak, meg buzikávénak hívja azon oknál fogva, hogy ő ezeket nagyon nem kedveli mert csak az igazi kávé meg az igazi vaj a jó…van ilyen nézet, szerencsére ez még a viccesebb verzió. De amikor a topszavas előitéleteket szajkózza az szerintem elég durva. Az előbb általam említett célcsoport alatt az olyan lelki embereket értem amilyen magam is vagyok. Ez egy életmód, világnézet stb. Egy kényes helyzetet érzékelek ekörül. A lelki ember is beleeshet olyan hibába, hogy elitéli és alacsonyabb rendűnek tartja azt aki nem lelki vagy nem annyira vagy nem pont úgy lelki… A racionális/materialista emberek pedig hajlamosak lenézni a lelki embereket mert azok nem elég fizikálisak, nem a megszokott, ”tradícionális” világot élik. Na szóval lehet ezt bonyolítani…

    1. Drága Szabad Lélek!
      Így van! Az előítéleteink több helyen és több mindenben ott vannak, mint ahogyan azt gondolnánk, vagy első körben feltűnhet… Az a fránya helyzet, hogy ha neki szeretnénk vágni, hogy mindet összeírjuk, akkor egy Biblia méretű papírtorony sem lenne elég. Mert nagyjából mindent ítélünk, ami jelenlévő. És lehet ezeket humorosan “alkalmazni”, csak hogy nem vicces. Pontosan a példabeli szokásról íródott ez a Passzus, úgyhogy köszönöm, hogy “élőbbé” tudtad tenni a példáddal. És persze, sajnálom is nagyon.

  5. Drága Szellő!
    Teljesen igazad van, a szavak súlyát sokan nem mérik fel. Az otthonról kapott- hozott minták sajnos egy életre bevésődnek, és csak keveseknek van erejük ahhoz, hogy felnőve kőkemény munkával túllépjenek mindezen. Kevés ember érez késztetést arra, hogy megismerjenek, megértsenek olyan dolgokat, amiről addigi életükben csak rosszat hallottak. Ezt sajnos a munkahelyi környezetemben is tapasztalom…. 11 pasival osztozom egyedüli nőként az irodán, a rasszizmus, a negatív előítéletek, a melegek (bármi, ami éppen eszükbe jut) szinte mindennapos beszédtéma, “viccek”, viccesnek szánt megjegyzések formájában… Kivétel nélkül degradáló, megalázó, hiába szólok nekik, hogy ez azért már egy kicsit sok(kol)….. nekik ez így természetes, ezt hozták magukkal, ezt adják tovább. Én is rendszeresen megkapom a magamét: tudják, hogy a fiammal élek egyedül, ahogy azt is, hogy imádok utazni, amikor csak tehetem teszem is. Ilyenkor a szokásos szöveg: pasizni mész mi, hátha akad valaki a horogra, mi már nem is vagyunk neked jók, minek egy dugás miatt külföldre menni….. Az elején bosszantott, párszor vissza szóltam nekik, mára már csak elvétve kapom ezeket a megjegyzéseket.
    Az a baj, hogy az emberek csak fekete- fehérben tudnak gondolkodni…. egyszerűen nem látják a színeket és az árnyalatokat sem.

    Szép napot Neked és mindenkinek <3

    1. Drága Wandoo!

      Szinte fuldokoltam, miközben olvastam…annyira el tudtam képzelni a közeget, amiről írsz. Magam is voltam hasonlóban és meg kell, hogy mondjam, minőségileg romlott az életem és a közérzetem amiatt, hogy naponta legalább nyolc órát kellett olyan társaságban lennem, amely az általad írtakhoz hasonlóan nyilvánul meg… Az Ember persze tolerálja, próbálja viccesen felvenni, példát mutatni…Én hosszú távon megfulladtam. Letörték a szárnyaimat. És amikor erre ráeszméltem, fejvesztve menekültem abból a közegből. Én nagyon sok erőt kívánok Neked ahhoz, hogy ne úgy éld meg mindezt, ahogyan én. Meg hogy legyen lehetőséged változtatni! Mert igen, nagyon sokan fekete-fehérben gondolkoznak, de szerencsére, vannak, akik még látják és el is ismerik a színek létjogosultságát.

  6. Drága Szellő,

    Igen, nem könnyű egy ilyen közegben létezni. Azért némi változás történt az elmúlt években. Azt valahogy nehezebben tudták elviselni, amikor egy- egy ilyen “viccelődés” alkalmával (nem csak velem kapcsolatban, hanem amiről a történeted is szól) visszakérdeztem…. azt pedig nagyon tudok, bele a szív közepébe, éles nyílként repül a kérdés. Minden esetben láttam, hogy ismét talált, ismét egy olyan pontot érintettem, ami eltemetve, de jelen van bennük…. és gondolkoznak, a válaszaik után pedig a következő pengeéles kérdés. Néha már én éreztem magam “rosszul”, mert láttam rajtuk a kérdések és az azokra adott válaszaik hatását. Sikerült őket valamennyire megszelídíteni, már sokkal kevésbé fajulnak ocsmányságba a beszélgetéseik, mondhatnám, maguktól elhalnak egy- két mondat után. Van néhány kolléga, akin látom, hogy mielőtt mondana valamit a többieknek, rám néz… és inkább lenyeli amit mondani akart 🙂 Ilyenkor a kisördögöm és az angyalom a vállamon összepacsizik, még egy sikertörténet.

    1. Drága Wandoo! Hát ez fantasztikus, amiről írsz! Meg lehet ezek szerint Őket “szelidíteni”? El lehet őket gondolkoztatni? Esetleg tudsz példát mondani egy ilyen kérdésre, válaszra? 🙂 Nagyon kíváncsi vagyok!

  7. Szia Drága Szellő,
    Igen, el lehet gondolkodtatni az embereket, csak türelem és kérdések sora kell hozzá. Mondják, hogy az éremnek két oldala van….. szerintem van széle is, van kiemelkedő mintázata is, amik egészen apró részletekig ki vannak dolgozva. Ha ezekre mindre rákérdezünk, akkor a válaszadónak el kell gondolkodnia, meg kell vizsgálnia a részleteket a szerinte megfelelő válaszhoz.
    Van egy srác ismerősöm (a fiam barátnőjén keresztül ismerem), amikor először találkoztunk, volt barátnője. Később kollégák lettünk, örültem. Az irodatársaim elkezdték a buzizást…. tuti az, csak nézz rá….. ocsmány módon beszéltek róla, mit csinálnának vele, azt hogyan, pedig semmi “kirívó” nem volt a viselkedésében, egy átlagos fiatal srác. Akkor leültem vele beszélgetni…. elmondta, hogy igen, ő meleg, megpróbálta barátnővel, de nem ment. Imádtam, hogy el merte mondani, ugyanakkor iszonyú dühös lettem a többiekre. Hála a fészbúk adta lehetőségeknek, megnyitottam két olyan oldalt, akiket a többiek biztosan nem ismernek…. egy házaspár volt az egyik kép, két fiatal srác a másik. Egy közös volt a képekben: az ölelés. A leghanosabban buzizó kollégát megkértem, mondja el, mit gondol a képek alapján. A párról csak jó dolgok hangzottak el, a srácoknál jött a kőkemény ezek buzik….. mindet kinyírni, meg a szokásos. Elmondtam neki a történeteket… a pár csak a fészbúknak volt szerelmes, a srácoknak pedig az anyujuk volt ugyan az. Az egyik látszat szeretet volt a külvilágnak, a másik igazi testvéri. Azóta kevésbé ítél és nem mond véleményt kapásból első látásra. Elkezdték megismerni a srácot is, rájöttek, hogy nem fertőz, és rettenetesen jófej (bár már nem dolgozik nálunk, anyagilag jobb lehetőséget talált). Kis lépések, de ha nem hagyjuk szó nélkül, akkor működnek.

    1. Drága Wandoo! Igen tetszett a kifejezés, amit alkalmaztál, hogy mije is van az éremnek tulajdonképpen még a két oldalán kívül. És amit írtál, a módszer, a megoldás, amit találtál, hogy elgondolkoztasd az embereket, az is nagyon kreatív! Örülök, hogy volt erőd szót emelni, és meglépni mindezt. Hiszen, ha ilyen esetekben hallgatunk, akkor azzal nem teszünk semmit sem. Egy kicsit cinkossá válunk magunk is. Mindenki nevében köszönöm, akit igazságtalanul bántanak!

  8. Drága Szellő, a globális igazságérzetem nem hagyja, hogy szó nélkül hagyjam. Mindig is utáltam, amikor valaki anélkül mond véleményt valamiről- valakiről, hogy ismerné legalább egy kicsit a háttértörténetét. Ez nekem olyan, mint a színészek beskatulyázása egy bizonyos szerepbe. Dobozokba, skatulyákba rendezünk mindent, címkézünk, csak hogy könnyebb legyen egy általánosan igaznak vélt dolgot kimondani (pl cigánybűnözés…. nem, bűnözők vannak, akik elkövetnek enyhébb- súlyosabb bűncselekményeket, de ez nem jelenti, hogy mindenki, aki cigány, bűnöző is egyben). Csak az embereknek sajnos ez a kényelmesebb megoldás a gondolkodás, megismerés helyett. Nem mondhatom, hogy márpedig valami úgy van, addig, amíg meg nem bizonyosodom, hogy valóban nem lehet másként. Nem minden csak fekete, vagy fehér, kell egy prizma, hogy meglássák a színeket. Sajnos a világunk (vissza)fejlődése nem ebbe az irányba mutat, sokan félnek megismerni, mert esetleg kiderülhet, hogy az a valami, vagy az a valaki számukra is jó, esetleg tanító tapasztalás. Borzalmas ez a világ……

    1. Jól megragadtad a lényeget, szerintem is nagyon sok az emberekben a félelem és a legtöbb „gonoszkodást” ezért követjük el a másik emberrel szemben. A félelem elhomályosítja a látást, gúzsba köt, és nyugodt, megfontolt tettek helyett elhamarkodva ítélünk, kegyetlen vicceket mondunk, általánosítunk. Megnehezítve ezzel rengeteg életutat. Mert a többségnek talán fogalma sincs arról, hogy milyen nyomot hagyunk egy Ember életén ezekkel…Mindig jó olyan Emberre bukkanni, aki hozzád hasonlóan gondolkozik! Talán furcsa lesz a kérdés; történt valami Veled, ami létrehozta ezt az említett igazságérzetet, vagy Te magad sosem voltál kiközösítve, nem értek igazságtalanságok és ez benned mindezek ellenére létező?

  9. Drága Szellő, nem, nem hiszem, hogy történt volna ilyesmi velem, vagy legalábbis nem emlékszem. Mindig is ilyen voltam, zavart, dühített az ostobaság. Valahogy úgy éreztem, hogy csak azért, hogy az egyik oldalnak kedvezzek, nem fogom szembeköpni magam azzal, hogy nekik kedvező – az ő világképükbe beleillő- választ adjak. Azt viszont sokszor éreztem, tudtam, hogy emiatt nem vagyok éppen közönség- kedvenc 🙂 de ez meg nem érdekelt soha sem. Ahhoz, hogy valamiről véleményem legyen, meg kell ismernem, néha atomokig lebontva a dolgokat, több szempontból megvizsgálva (a fene az elemző nyilas- jegy fajtámat 😀 ). Éppen ezért nem értem – és nem is szeretem- a mai világunkat…… simán, előzetes ismeretek nélkül mindenre rámondják, hogy rossz, elítélendő, ne adj’ Isten, maga a sátán találmánya…. Én vagyok az örök lázadó, kételkedő, aki nem skatulyáz, nem címkéz, hanem tudni akar, mindent, mindig. Az életünk egy örök tanulási folyamat, nem kellene szortírozni a nekünk tetsző és nem tetsző dolgok között, valamennyire mindent meg kellene ismernünk. Talán akkor kezdődött velem ez az egész, amikor megtanultam olvasni, az ősi egyiptomi kultúra és történelem kicsi gyerekként is érdekelt. Aztán ahogy az olvasás egyre jobban ment, a könyvtárban rengeteg könyvet átrágtam ebben a témában. Ott kezdett el bennem fejlődni a megismerés és a megértés gondolata, érteni akartam azt a kultúrát. A sok Istenekből hogy lett egy, aki mindenki fölött áll, aztán hogyan dőlt le ez a kultusz, szinte nyom nélkül. De közben egyre több olyan dolgot is olvastam, ami mellékszálon, de kapcsolódott: vallásfilozófia, ókori történelem. Ebből következtetések és gondolatok születtek, tovább lökve a megismerés útján. Ez azóta is a kedvenc “hobbim” megismerni az -eddig még- ismeretlen dolgokat. Szóval így alakult ez ki nálam.

    1. Nagyon intelligensnek tartalak! Most hirtelen el is gondolkoztam…Vajon ahhoz, hogy ne ítéljünk kapásból, és ne címkézzünk, hanem inkább megismerni vágyjunk egy bizonyos dolgot, jelenséget, ahhoz az intelligencia szükséges, vagy az érzelmi intelligencia és beleérző képesség? Vagy mindkettő? Mindenesetre, szerencsére, ehhez az „adottságodhoz” még erőt is kaptál. Erőt ahhoz, hogy kiállj másokért, még akkor is, ha nem vagy túl népszerű, ha megteszed.

      1. Nagyon köszönöm <3 . Minden kell hozzá…. máshogy nem megy. Akit nem érdekel, hogy megismerje a dolgokat, az nem is tudja beleérezni magát és más szemmel megvizsgálni. Ahhoz viszont, hogy ezt meg tudja tenni az ember, érzelmi intelligenciára és empátiára ugyanúgy nagy mértékben szüksége van. Ezek mára sok emberből “kihaltak” sajnos.

  10. Kedves Wandoo!
    Soraidat olvasva meglepődtem és feltöltődtem. Szerencsére volt hova és jó volt az időzítés. Kissé le voltam hangolódva és mindig tárt karokkal várom és fogadom a visszazökkentő lehetőségeket melyek azután szebbé teszik a napomat. Fogadd hálámat! Nem nekem íródott hozzászólásod megragadott, pontosabban magával ragadott. Volt annyi – így éreztem – nyitottság benne, hogy más is táplálkozhat belőle, pl. én most. Vártam … mert mindig tele vagyok várakozással; ki fog a csilagjegyére hagyatkozva és ráfogva önkritikát és önjellemzést írni. Ki fog Istenről írni oly módon, hogy közben az istenkép ismeret történelmét őszinte érdeklődéssel tanulmányozza? Vannak számomra tetsző vagy továbbgondolandó meglátásaid és bizony érthetően le is írod. Apropó horoszkóp. Vízöntőként mindig lelkesen tudtam magamba szívni a Nyilas jellemének letisztult megnyilvánulásait. Tudom egy Nyilasnak is van olykor rossz napja és rossz perce, akkor… lehet, hogy nem lennék a közelibe, de amit megtapasztal és leír, és ahogyan azt teszi … na az olvasásra érdemes. Kedves Wadoo! – megkeresem írásaidat, teljes odafigyeléssel és élvezettel fogom olvasni.

    1. Kedves Szabad Lélek!
      Köszönöm a soraidat, és örülök, hogy így “hatottam” Rád 🙂 . Az igazság az, hogy a nyilasom mellé kaptam egy kos aszcendenst, szóval eléggé bonyolult az életem. Valamennyire kompenzálják egymást – néha – de sokszor a szekrénybe szeretném őket akasztani, hogy egy kis nyugtom legyen.
      Az istenkép utáni “nyomozás” a történelmi szálakból indult ki, arra jutottam, hogy tulajdonképpen csak az Isten neve más egy- egy vallásban, az alapok szinte teljesen ugyan azok, bár kissé módosultak (gondolom igazították őket a helyi igényekhez). Ateistaként teljesen furcsa volt ezeket olvasni és feldolgozni. Egy vallást éreztem magamhoz nagyon közel, ez pedig a buddhizmus, alaptétel az élők és az ÉLET szeretete és tisztelete. Ez azóta is így van, az ateista lelkem jól megfér Buddhával meditációk során 🙂
      Szép napot Neked 🙂

Vélemény, hozzászólás?