A nememind1 közösség és a www.nememind1.hu weboldal indulása

You are currently viewing A nememind1 közösség és a www.nememind1.hu weboldal indulása

Amikor tizenévesen kiálltam az általános iskolám pódiuma elé, hogy egy ünnepen József Attila A Dunánál c. versét elszavaljam, még nem gondoltam volna, hogy annak egyetlen sora keresztülvisszhangzik majd az egész életemen.

„Alig hallottam sorsomba merülten, hogy fecseg a felszín, hallgat a mély”.

A költő 1936-ban alkotta meg remekművét, amit az általa felismert elidegenültség ihletett, de vajon, ha hirtelen megjelenhetne a 21. század embere között, érvényesnek találná-e még az akkoriban fogalmazott sorokat?
Talán oka van annak, hogy József Attila és gyönyörű költészete sosem tud kimenni a divatból. Ha most élne ez a tehetséges ember, aki méltán sokak példaképe, valószínűleg kiegészítené sorait. Azóta ugyanis már nem csak egymással, sokszor saját magunkkal is elveszítjük a kapcsolatot.

Persze, mindig az idő, a felgyorsult világ, a kötelezettségeink a hibásak azért, hogy lassan már saját magunkkal sem beszélgetünk.
Én mégis azt mondom, ez nem igaz. Ha vesszük a fáradságot, nyugodt körülményeket biztosítunk magunknak néhány perc erejéig, és az élet értelmére gondolunk, csakis rajtunk múlik, mikor döntünk úgy, hogy ezt az egészet megváltoztatjuk.
Ez az oldal és vele a nememind1 közösség, mindazoknak a gyűjtőhelye, akik valami fontosról szeretnének beszélgetni, akik le szeretnék írni történeteiket, példát állítva ezzel hasonló embereknek, megmutatni nekik, hogy nincsenek egyedül.
A cél: A szeretet. Az együtt fejlődés.

Úgy érzed, egyedül vagy a nagyvilágban? Ketten vagytok a problémáddal, élethelyzeteddel?

Ez egy olyan hely, ahol a történet a lényeg. Egy hely, ahol felkarcolhatod az örökkévalóságra a Te igaz történeted!
Válassz a lelkednek egy új nevet, ami számodra a legkedvesebb, és kapcsolódj a múlthoz, a jövőhöz, embertársaidhoz, azokhoz is, akikkel sosem találkoztál, azokhoz is, akikkel nem egy időben éltél! Engedd, hogy a történetedről tudjanak, abból tanuljanak, motiválj, ösztönözz másokat!
Légy tagunk, kapcsolódj hozzánk, legyél Te is az, aki együtt fénylik velünk!
Hagyj magad után időtlen nyomot az Univerzumban és mutasd meg másoknak is, hogy nincsenek egyedül!
Amíg háborúk vannak, vérengzések, felesleges szócsaták, addig a társadalom érzelmileg biztosan nem intelligens. Pedig ez a fajta intelligencia képes csak békét teremteni. A másikat gyakran még háborús célra is felhasználják.
Ez az oldal azzal a céllal jött létre, hogy egy olyan befogadó, magasabb szinten rezgő és együtt fénylő (remélhetőleg egyre növekvő) közösséget generáljon, ami kicsit (vagy nagyon) megváltoztatja e bolygót is. Remélhetőleg olyan tagokat vonz majd ez az emelkedettebb tudathoz vezető virtuális kapu, akik érzik, hogy úgy juthatnak el felsőbb, önzetlenebb, tisztább énjükhöz, ha embertársaik lelkéhez kapcsolódnak, tabuk nélkül, szabadon és őszintén.
Amit ezen az oldalon látsz és tapasztalsz kedves olvasó, az egyrészről egy olyan fény, amin én tudatosan szeretnék osztozni. Nem takargatom, nem rejtem, nem féltem. A fény valamit mindig teremt. Jelen esetben ezeket a sorokat.
Másrészről egy helyenként nagyon intim levelezés, érzelmekről folytatott gondolkodás, amibe becsatlakozhatsz. És amihez csatlakozásra is invitállak.
Reményeim szerint sokan tanulunk majd tovább, érzünk majd együtt a folytatásban.
Végezetül pedig, teret és időt átívelő sorsszerű találkozások bizonyítéka, mely remélhetőleg sok sorszerű találkozással bővül majd az oldalnak köszönhetően.

Gyere, érezzünk együtt!

www.nememind1.hu

Mert „rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés.”

Vélemény, hozzászólás?