„Az el nem küldött üzenet” után… Egy szerelem szomorú, szép folytatása (Wandoo igaz története; 5. rész)

„Az el nem küldött üzenet” után… Egy szerelem szomorú, szép folytatása (Wandoo igaz története; 5. rész)

Hihetetlen ez az egész sztori, azt sem tudom megmagyarázni, hogy miért szeretlek ennyire. Ahogy azt sem, hogy miért tartok még mindig ki… talán nem is akarok mindezekre magyarázatot találni, te vagy az első olyan férfi, akit el tudok fogadni úgy, ahogy van, feltételek vagy jellemi változtatások nélkül.

Két hét csönd után az élet úgy alakította, hogy újra találkozzunk egy forró nyári délután. Az a bringa út mindig is egy közös pont lesz az életünkben, mindkettőnknek arra visz haza az útja. Kicsit beszélgettünk menet közben, ahogy az első találkozáskor is, immár 4 évvel ezelőtt. Nem vagy túl jól, szenvedsz, mint a kalitkába zárt madár. Jó volt az a néhány perc, amíg ismét együtt tekertünk. Útközben kérdezted, hogy megvárhatsz- e következő nap is. Másnap hoztál nekem cseresznyét, néztelek, ahogy kiszeded a hátizsákból, és nagyon szerettelek magamban. Végül minden délután vártunk egymásra. Elmondtad, hogy nem sok minden változott a házasságotokban azóta sem, pár napig jobb volt, de most újra ott tartotok, ahol addig is. A következő héten volt a hosszú hétvégétek, addig nem találkoztunk, hagytad magad ráhangolódni.

Mikor onnét visszajöttetek, annyit írtál: halott ügy… Egyre több időt szakítottál újra rám, beszélgettünk, bringáztunk. Egy nagyon elmélyült pillanatunkban megkérdeztem tőled, amit eddig kerültem… hogy állnak az otthoni dolgaitok. A feleséged már nem erősködik, hogy tegyetek rendbe bármit is… Ez volt a válasz, ugyanúgy nem beszéltek egymással, mint előtte sem, nyugtázzátok, hogy otthon a másik, aztán nagyjából ennyi. Hiába volt a nagy kibeszélés, a hosszú hétvége, semmi sem változott. Talán ezért nem tudunk elszakadni, ezért találsz mindig vissza hozzám, ezért találunk újra egymásra, amikor valamelyikünk feladná. És nem tudok rád sem haragudni, sem nem szeretni téged. De éreztük, hogy ennek így kell lennie, hiába tiltakozunk ellene, úgyis így fog megtörténni. Mindketten tudjuk, hogy együtt kell lennünk, de neked van nehezebb dolgod… majd alakul, nem siettetek semmit.

Tudod mi a legérdekesebb? Mondhatnám azt is, hogy elszívja az energiáimat az, hogy a lelked ”felhúzzam”, segítsek neked megismerni azt az embert, aki valójában benned van. Borzasztó kisebbrendűségi komplexusokkal jöttél az életembe. Sosem dicsért, sosem ismert el senki, sem a szüleid, sem a feleséged, egyszerűen eddig nem hitted el, hogy egy- egy jó szó, dicséret valóban neked és rólad szól, csak szó nélkül hagytad magad kihasználni. De nem így van. Hihetetlenül fel tudnak tölteni ezek a percek, órák, amiket délutánonként együtt töltünk.

Ismét csináltunk egy közös napot, elmentünk kirándulni egyet, csak rólunk szólt az egész nap. Aznap Te voltál ott, aki valójában vagy. Másnap, amikor munka után találkoztunk, egy ideig szó nélkül öleltél át, és csak annyit tudtál mondani pillanatokkal később: köszönöm a tegnapot. Éreztem, ahogy a könnyeid végigfolynak a nyakamon. Hagytam, hogy a nyakamba bújva sírj, majd megnyugodj, csak annyit mondtam, hogy ketten tettük széppé azt a napot, és adtuk a tartalmát. Ez az, amit borzasztóan nehezen tudsz elfogadni: te is egy értékes, jó ember vagy. De dolgozol rajta, hogy átlépj saját magadon, a cipelt árnyékaidon.

Aztán jött a legnagyobb meglepetés… a feleséged mondta, hogy szerinte ne folytassatok semmit sem tovább. Amióta beszéltetek, gondolkodott: évek (!!!) óta szerinte nincsenek közös programjaitok (moziba, színházba, nyaralni, bringázni, túrázni jártatok idáig is, pont azért, hogy többet tudjatok együtt lenni, egymással foglalkozni, főleg azután, hogy kiderült a viszonya). Most az volt az alap gondolata, hogy őt teljesen kimeríti a munka és a házimunka, elfárad a mindennapos takarításban, nincs energiája már arra, hogy veled is menjen esténként futni, vagy bringázni, vagy falat mászni, vagy csak úgy odabújni hozzád, beszélgetni veled, szeretkezni a férjével….  Mindig mondod, hogy mit kell még otthon segíteni a feleségednek (főzöl, mosol, takarítasz, mindent megcsinálsz otthon, kicsit talán túlzásba is viszed a rendmániád), csak ezek után mész az esti köreidre, ha pedig otthon maradsz, csendet és elutasítást kapsz, ha kezdeményezel.  Ő volt, aki haza hívott, hogy próbáljátok meg újra, úgy is, hogy tudta, hogy a férjének van valaki. Amikor ezt megkérdezted a feleségedtől, akkor csak annyi volt a válasz: akkor minek jöttél vissza. Szerintem ő már akkor tudta, hogy vége, amikor az első nagy kibeszélést tartottátok.

Neked azért nehezebb, mert soha az életben nem volt hallgatóságod. A szüleid sem voltak túl odafigyelők, a feleségedet sem túlzottan foglalkoztatta, hogy mi jár a férje fejében. Eddig inkább megtartottad magadnak a gondolataidat, de most szabadon el tudod őket mondani. Iszonyú érzelmek vannak benned, amiket nem tudsz egyből kifejezni, engedlek egy kicsit, hogy érjenek benned a dolgok. Ha láttam rajtad, hogy akár a feleségeddel, akár velem kapcsolatban küszködsz egy gondolattal, olyankor kértelek: ne most, majd ha már úgy érzed, hogy tudod mondani, akkor beszélj róla. Sokszor volt, hogy láttam rajtad, hogy mondanád, de nem tudod…akkor mondtam én, te pedig ledöbbentél, hogy honnét tudom, mi járt a fejedben. Először ettől megijedtél, most már természetes, de azért még előfordul, hogy furcsán nézel, ha ilyen a szituáció. Te is sokszor mondod az én gondolataimat.

Mostanában tényleg csak aludni jártál haza, a feleséged kiköltözött a nappaliba. Lassan a lányotok is hazajön vakációzni. Neki még mindig nem mondtátok el, hogy mi történt, és nem tudom, hogy tényleg meg tudjátok- e várni, amíg visszamegy a nyári szünet után. Vagy előbb döntötök úgy, hogy nem akarjátok tovább kerülgetni egymást.

(folyt. köv.)

Az el nem küldött üzenet után P1110667papod.JPG

Vélemény, hozzászólás?