„Az el nem küldött üzenet” története… Egy szerelem születése (Wandoo igaz története, 2. rész)

„Az el nem küldött üzenet” története… Egy szerelem születése (Wandoo igaz története, 2. rész)

Így kezdődött, amiről azt gondoltuk, hogy örökké tart. Mára kiderült, hogy csak pillanatokat kapott az élettől, most el kellett tőle búcsúzni, talán egy következő életben újra lángra lobban.

2015…. Sok kis és nagy szerelmen túl „vén” fejjel estem bele az igazi ELSŐ SZERELEMBE….. Négy éve az első találkozásnak, amikor véletlenül utolértél a bringaúton. Valamit éreztem benned, ami elmondhatatlanul ismerős volt. Kifordult velem a világ, olyan “egyszer már a sors az utamba vezérelt, aztán most a sokadik lét után újra” érzés voltál nekem, mintha a lelkeink megbeszélték volna már ezt a randevút. Nem mentél el mellettem, lassítottál, a bokámon lévő tetoválást kérdezted, hogy mit ábrázol. Aztán az út végén elköszöntünk, neked jobbra volt dolgod, az én utam balra kanyarodott. Nem láttalak néhány hétig, de mindig vártalak, hátha…. egyszer ismét közös volt az utunk, talán az volt az utolsó a következő két évben. Cinkos barátokként beszélgettünk, mint akik mélyen ismerik már egymást, pedig a nevedet is csak akkor árultad el.

2017…. Két év…. ennyi telt el nélküled a következő találkozásig. Egy késő októberi hideg hajnalon a buszmegállóban álltál előttem….. mintha villám csapott volna belém. Láttam az arcodon a meglepetést és a viszontlátás örömét. A véletlen ismét összehozott minket, a többi embernek fogalma sem volt miért örülünk mi ketten annyira. Attól a pillanattól megbeszéltük, hogy reggelente ott találkozunk arra a tíz percre, amíg várunk. Akkor jó barátokként meséltük el egymásnak az előző napi történéseket. Már semmi sem volt olyan, mint addig, minden hajnalt újabb ajándékként éltünk meg. Szerettelek, mert újra visszajöttél az életembe, de ezt akkor még nem mondhattam el… a feleségedről beszéltél éppen, előző este moziban voltatok. Úgy éreztem, hogy a szívembe zárom ezt a titkot, ha sohasem beszélek róla neked, talán megmarad egy szép álomnak, és megtanulok vele élni. Mindig jókedvűen vártalak, bár tudtam a tekergő szezon kezdetével ismét nem foglak látni, ki tudja meddig.

2018… Alig vártam már az első hideg októberi reggelt – amikor a kétkerekű már a téli álmát alussza a sarokba támasztva –  hogy újra veled legyek. Jöttél ugyanúgy, mint egy évvel korábban, vidám, kisfiús mosollyal az arcodon. De valami mégis változott, ezt a szavaidból éreztem, a mozdulataidon láttam. Egyre jobban közeledtél felém, a távolság egyre csökkent közöttünk. Megváltoztak a beszélgetéseink is, egyre többet kérdeztél rólam, egyre mélyebb érzéseket árultál el velem kapcsolatban. Szerelmes vagy belém? – kérdeztem magamban, de egyből jött is a válasz… az nem lehet, feleséged van otthon. De mégis egy hátsó gondolat azt súgta, hogy van valami, ami most együtt fejlődik a szívünkkel, mindketten éreztük, hogy ezek nem játszmák voltak. Igyekeztünk elrejteni az érzéseinket, eleinte csak mások, később magunk elől is, de lehetetlen volt nem észrevenni és tudni őket.

December…. A kimondott szavak sokkal mélyebb jelentéssel töltődtek meg, a futó érintések minden nap egy picivel tovább tartottak. Jó volt látni, hogy napról napra jobban megnyílsz, egyre jobban bíztál bennem, ezért egyre többet meséltél magadról. Olyan voltál, mint a varázsló doboza… minden egyes nyitáskor új csodát lehet belőle kihúzni, és ezt a sok kis változást jó volt napról napra megélni veled. A saját magad által állított  korlátaid, falaid, a félelmeid nélkül élted meg ezt az időszakot, szabadon engedted a lelked…. más voltál, mint amit magadra kényszerítesz a mindennapokban. Éreztem rajtad, hogy milyen borzasztóan mélyen tudsz szeretni, és azt is, hogy közben el tudod engedni magad, kicsit kajla kölyök voltál újra velem. Ez viszont baromi boldoggá tett, bár nem tudtam mi vagy ki vagyok neked… egy lény, aki egy részed valami miatt, talán azért találkoztunk, hogy segítsek változnod… a fene sem tudja. Valamiért ugyanezt éreztem: a belső lényem egy része vagy.

A születésnapom…. szabadságon voltam azon a hétvégén és a következő hétfőn is. De velem voltál egész nap, írtál, nagyon sokat beszélgettünk így. Másnap reggelre megbeszéltük a találkozót, ahogy addig is tettük. Jót nevettünk: te is hoztál nekem egy csokit (bár más miatt) és te is kaptál egyet tőlem. Akkor mondtam, hogy furcsa egy évvel öregebbnek lenni…. Puszit akartál adni, de a lendület félúton megrekedt, csak egy lélegzetvételnyi pillanat volt…. akkor csókoltál meg először.

(folyt. köv.)

Egy szerelem születése 14.05.10 kádárta 016.jpg

Vélemény, hozzászólás?