Hogyan álmodik az ember?

Hogyan álmodik az ember?

Miért álmodik az ember egyszer napkeltével, majd napnyugtával, miért látunk álmokat este is, ébrenléti állapotban is?
Álom az, amikor éjszaka kipihened az elmúlt órák eseményeit, töltődsz a következő nap történéseire, lehunyod a szemed és öntudatodat elveszítve egy szimbólumokkal és misztikus érzetekkel bélelt síkra érsz, amit nem tudsz kordában tartani.  Ugyanezen szóval illetett jelenség, ébrenléti állapotban jelöli ki az utadat, lelkednek motorja, céljaid, kívánságaid halmaza, ami értelmet rendel a földi életedhez.
Az éjszakai vízióink, kódokkal és égi segítőkkel gazdagon csomagolják számunkra nappal látott álmainkat. Az álmaink pedig, legyen az éjszaka, vagy ébrenlét során látott, a fejlődésünk irányának, születésünk értelmének útjelzői, melyeket méltón tekinthetünk akár önmegvalósításunkig révbe érő, ehhez hozzásegítő, megfejtésre, megoldásra majd megtételre váró feladatoknak is.

Az Opusz, a mű c. filmben elhangzik az az állítás, miszerint nem baj, ha végül nem éred el az álmaidat. Mert nem az a legrosszabb. A legrosszabb az, ha nincsenek álmaid egyáltalán.
Rengeteg emberrel találkoztam, akik azt állították, nincsenek álmaik. Vonakodtam, hogyan is lehet álmok nélkül élni, mi vesz rá egy álmok nélküli embert arra, hogy reggelente kikeljen az ágyból?  Először, nem is voltam hajlandó azoknak hinni, akik ezt állították magukról. Hogy bebizonyítsam, hogy álmok nélküli emberek nem is léteznek, ez valami tévedés, elkezdtem feltenni a kérdést mindenkinek, akivel találkoztam. A kérdés így szólt: Neked vannak álmaid?
Legnagyobb meglepetésemre, miután erre rákaptam, azok száma, akiknek álmai egyáltalán nem voltak, egyre nőtt.
Egy olyan világban, ahol a halandói jellemek, lehetőségek, tehetségek, variációk, mesterségek, alkalmatosságok és témakörök billiónyi rasszát kapták hagyatékul, a jellem végtelen mihaszna, a 21. század szétforgácsoló tempójába való megfásultság és az önfegyelem semmirekellősége kell ahhoz, hogy kiöljük magunkból még az álmokat is. Szerintem az álmok nélküli ember vagy teljességgel érdektelen minden iránt, ami a valóságból őt körülveszi, vagy az a fajta megvilágosodott elme, akinek már végtelen számú élete volt, az összes lehetséges változatban élt és mutatkozott. Miképpen, legalább is ilyen nagy arányban, egyik sem létezhet e kettő közül, nyugtáztam magamnak az észrevételt; az álmok nélküli emberek is álmokkal születtek és minden bizonnyal, egy időben, mindent megtettek volna azért, hogy elérjék azokat. Mivel azonban, előbb feladták, mint ahogyan azokat elérték volna, lemondtak az álmaikról, eltemették azokat magukban, amikor pedig valaki az álmaikról kérdezi őket, nem említik, mert azok már a múlt részei, és ők nem is emlékeznek rájuk. Nem emlékeznek rájuk, hogy ne fájjon nekik kitartásuk hiányának relikviája. Ezen emberek lelkeinek esszenciája valahol elhalt abban a pillanatban, hogy álmukat lehúzták a klotyón. Ők azok, akik meghaltak, míg éltek. Ők azok, akiknek valaha voltak álmaik, de már nem voltak álmaik, mire azokra rákérdeztem tőlük.

Amikor tehát végre megértettem, milyen szerencsés és kiváltságos vagyok, hogy nekem vannak álmaim, és milyen kegyes az élete mindenkinek, akinek még vannak, ahhoz is közelebb kerültem egy kicsivel, miért tömeges azok száma, akik félnek tenni, rettegnek farkasszemet nézni az álmaikkal.
Ismerős a típus, aki még évek elteltével is ugyanazt a célt lobogtatja maga előtt, anélkül, hogy egy tapodtat is előre ment volna az adott irányba? Te pedig hiába mondod neki, hogy cselekedjen, ő egy arasznyit sem halad…
Ezekben az emberekben tudat alatt visszahangzik az elrettentés; mi lesz, ha mindent megtesznek az álmaikért, és mégsem tudják azokat elérni? Az egyetlen lehetséges módja annak, hogy az álmainkat elveszítsük, az az, ha meggyőződünk arról, vagy biztossá válunk abban, hogy azokat elérni képtelenek vagyunk. Sok embernek így könnyebb egész életen át egy álomképbe kapaszkodnia, amiért felkel minden egyes nap, mint legalább egyszer megpróbálni elérni azt.
Sőt!
Rengeteg embert, a szíve legmélyén tulajdonképpen nem is az érdekel, hogy elérje az álmát, hanem, hogy legyen egy illúzió, ami életben tartja őt a mindennapokban. Az illúziót csak bambulni kell, azért nem kell tenni se semmit; se fejlődni, se változtatni, se áldozni. Mégis életben tart. Ingyen koszt. Éppen ezért nem is táplál egy személyiséget sem degeszre. Nincs jellemfejlődés, éppen hogy csak nem döglesz bele.

A körülmények azért kiválóak, mert azokat mindig lehet okolni, akármiről is legyen szó. A kifogásokat pedig pont azért találjuk meg mindig, mert azokat a legegyszerűbb. Megoldásokat már jóval nehezebb.
A helyzet az, hogy álomból is sokféle van. Az igazi álmok viszont mindig a sajátjaink, ők jelentenek egy-egy állomást, és amíg élünk, ha egyik- másikért hajlandóak vagyunk fejlődni, haladni, változtatni és tenni, akkor egyik álmunk beteljesítése egy új álmot generál. Az álmot látó képességünk tehát így nyer teret és lehetőséget.
Végtelen mennyiségű álom generálódik, termelődik annak megfelelően, hogy milyen gyorsan haladunk a számunkra mért út megtételében. Ellenben, ha leállunk, feladjuk teljesíteni az egyes feladatainkat, nem születnek új álmaink sem.
Ha megállunk a fejlődésben, az életünket, személyiségünket, Énünket, mint a teljesség egy pólusát, megtestesítőjét és annak kiteljesedésének lehetőségét, elbarikádozzuk. Vétünk az egység ellen is. Mert, hogy saját magunk ellen vétkezünk ebben az esetben, az már talán senkiben nem is kérdés.
Elbukhatsz a személyiségfejlődésedben, ha elhiteted magaddal, hogy mindent megtettél az álmaid elérése érdekében, de gyakorlatilag csak nem voltál képes valamelyik félelmeddel szembenézni, vagy lusta voltál kitanulni valamit, ami ahhoz kellett volna, hogy közelebb kerülj a célhoz. És valóban kiirthatod életedből az álmokat ha stopot intettél a személyiségfejlődésednek.
Az igazi álom egy olyan jelenség, aminek eléréséhez nem kell tehetség, mert kapsz elegendő szenvedélyt ahhoz, hogy mesterévé legyen erőd válni. Ellenben a tehetség édeskevés, ha nem ismered a fejlődni akarás, a kitartás, és az áldozathozatal misztériumát, vagy legalább a hajlandóság nincs meg benned ezek megismerésére.

Az álmaink és a személyiségfejlődésünk szinkronban vannak, egyik eszköze a másiknak. Egyik sem elérhető a másik nélkül. Az álmaink eléréséért való küzdelem csak fejlődés, a saját utunkon való haladás képességének kérdése. Mindenkinek vannak gyengéi, több is, és mindig más gyengeségünkön kell felülkerekednünk ahhoz, hogy tovább lépjünk a következő lépcsőfokra. Az a gondolkozásmód és erőcsoportosítás, ami elég az álmainkhoz vezető út elején, már nem lehet elég a huszadik lépcsőfokon.

Mindannyian tudjuk, hogy nehéz. Most már azzal is tisztában vagyunk, hogy nem is csak az okozza a nehézséget, hogy a számlák befizetése és egy bizonyos életszínvonal elérése, fenntartása mellett, még az álmainkért is harcba szálljunk önmagunkkal, összpontosítsuk az energiáinkat, szigorúak legyünk magunkhoz, gatyába rázzuk az erősségeinket a gyengeségeink leküzdése érdekében. Macerás a mai világban úgy egyáltalán még álmodni is.
A mondás azonban úgy szól, hogy az idő így is, úgy is eltelik. Miért ne fordíts hát akkor inkább időt arra, hogy álmaidért tegyél, ahelyett hogy még ideje korán feladod az elérésükért folytatott küzdelmet? Ahhoz pedig, hogy álmodni tudj, csak az kell, hogy nyitott szemmel nézz körül magad körül. Vedd észre, mennyi csoda van körülötted, feltérképezésre váró titkok; egy hangszer, ami arra vár, hogy megszólaltasd, egy ember, aki arra vár, hogy megismerd, egy könyv, ami szeretné, ha végre megírnák, egy találmány, jelenség, hogy végre felfedezzék, egy igazság, hogy végre kimondják.

This Post Has 2 Comments

  1. Szia Emese!

    Ez a téma valahogy megfogott, közel áll. Én valamikor azt olvastam az álom mindig a párhuzamos világokba visz. Persze ha van ilyen. És ez a “ha” mindig ott lesz. Mert nem tudjuk. Az álom másik értelmezése szerintem az amit el szeretnénk érni és hajt előre, változást hoz. Ahogy írtad is. De vannak jósló álmok, amikor előre megálmodunk valamit. Csak évekkel később derül ki az igazi jelentésük.Szerintem mindenki álmodik, de elfelejtik mikor felébrednek. Anyukám mindig azt mondta, hogy az álom mindig jó. Ha rosszat álmodtál, akkor felébredsz belőle, ha jót akkor volt egy szép élményed.
    mama65

    1. Szia, kedves Mama65! 🙂
      Örülök, hogy írtál! Meg is ragadnám az alkalmat, hogy elmeséljem, mi történt velem körülbelül egy héttel ezelőtt. Azzal kezdeném, hogy elég ritkán emlékszem az álmaimra, pontosan ezért, amikor emlékszem, nagy jelentőséget tulajdonítok nekik. Volt már, hogy egy álom valóban elmesélt nekem valamit, amiről sejtelmem sem volt, és ami megváltoztatta a valóságomat. És olyan is volt, hogy egy álom hatására írtam egy egész regényt úgy, hogy elalvás előtt, még semmilyen ihletem nem volt.
      Egy héttel ezelőtt, pedig mindössze annyira emlékeztem, miután felkeltem, hogy álmomban utánam hoztak valamit, amit elhagytam. Jelentéktelen álomnak tűnt így nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. El is felejtettem. Egészen addig, amíg délután kimentem vásárolni, és a visszafele úton egy édesanya és a gyermeke nem szaladt utánam ezzel a felkiáltással: “Elnézést! Nem ön hagyott el kétezer forintot?” (De!)
      Milyen különös, nem? Vajon milyen szerepe volt ennek? Létezik olyan kicsi álom, aminek “csak” az a rendeltetése, hogy visszaadja a hitedet? (Az álmok misztériumában és az emberekben egyaránt.)
      Az eset óta, azt hiszem, létezik. Nekem ez egy ilyen álom volt.
      Puszillak!
      Szellő

Vélemény, hozzászólás?