Upgrade (Félhold igaz története)

Upgrade (Félhold igaz története)

A Sors néha úgy rendezi a sorokat, hogy a fejedre omlaszt mindent. Elvesz, aztán amikor a legkevésbé számítasz rá, megadja azt, amiről álmodoztál, de valahogy sokkal szebb és jobb formában, mint valaha is gondoltad volna.

Az összeomlás és az új manifesztálódása között eltelik bizonyos idő. A gyógyulásé, a tanulságok átértékelése, asszimilálása. A régi, elavult dolgok elengedése. Nem láttam az orromnál tovább.  Semmit sem, csak álltam, inkább ültem a megsemmisült életkupacom tetején.

Igyekeztem rendet tenni a fejemben, amikor jelzett a telefonom. Messengeren keresett egy nagyon régi barátom. Váltottunk pár sort, aztán felhívott inkább, mert nyilván szóban sokkal gyorsabb a kommunikáció.

Megbeszéltünk mindent, kinek hogy alakult az élete eddig, megbeszéltük, jó lenne egyet bográcsozni, aztán kibökte a bűvös mondatot:

 –  Itt tervezzük a közös bográcsozást, de én félek tőled. Annyira megkeményedtél..

 –  Pedig nem eszem embert – mondtam neki hűvösen.

 –  Tudom, de olyan rideg vagy és hűvös..  Amikor megismertelek, olyan kis kedves, aranyos voltál, mint egy kis angyalka. Most meg olyan kemény lettél. Félelmetes. Mi történt veled? – határozott hangja félénk volt. Még sosem hallottam ennyire csendesnek, alázatosnak. Kettőnk közül mindig ő volt az erősebb, a dominánsabb. Úgy tűnik, fordult a kocka.

 –  Gondolj csak vissza az életemre. Az elmúlt négy évemre. Csodálkozol?

 – Nem csodálkozom. Ott volt a papa, a nénéd, apukád…. –  lassan felsorolta az összes hozzátartozómat, akik röpke 2 hónapon belül meghaltak. Tíz ember. Tíz olyan csodálatos ember, akik a gyerekkorom meghatározó részei voltak.

Még sorolta a neveket, hangja egyre jobban elhalkult, ahogy sorra elevenedett fel bennem mindenki. Még anyai nagyanyám nevére emlékszem, ahogy ő is sorra került. Hirtelen rám nehezedett a veszteség súlya.. Gondolataimba nem csak ők, hanem a többi 4-5 családtag is, akik követték a sorban őket.

Felidéződött bennem minden emlékkép a múlt 4 évből. Nemcsak a halottaim, de minden olyan veszteségem egyéb kapcsolatok terén, amit szinkronban kaptam a Sorstól.

Elfáradt a lelkem a sok fájdalomtól. Éreztem, ahogy a terhet már nem voltam képes vinni tovább. Összetört. Megtört benne valami, ami a gépezet fontos eleme volt. Hatalmas puffanással ért földet. Egyre jobban elnehezült, moccanni sem tudott. Egy darabig még sikerült levegőt vennie – ha egyáltalán tud lélegezni egy lélek -, majd lassan alábbhagyott. Még egy erőtlen légvétel, aztán elfogyott az ereje.

A hangok is egyre távolabbinak tűntek, halkultak. A szeme sem rebbent már. A látótere egyre zsugorodott, már csak egy pici fénypont maradt, aztán kihunyt. Helyét átvette az a mély, bársonyos sötétség, amelyet talán nevezhetünk létköznek is, ahol az elhalt lelkek időznek. Végre nem érezte azt a nehéz terhet, az ólomsúlyt. Megszabadult tőle, és most pillekönnyű. Élvezte a szabadságot, azt, hogy könnyedén a magasba emelkedik és szárnyalhat kedvére. Erejét visszakapta, fittnek és üdének érezte magát. Lemerült tartalékai gyorsan feltöltődtek. Erősebbnek érezte magát, mint valaha is álmodott róla. Kapott egy erős páncélt, stabilabbá, magabiztosabbá téve őt. Nem tudom, hogy meddig tartott ez a kis kiruccanás, de arra elég volt, hogy visszatérjen.

Érezte, hogy bent van a testben. Óvatosan nyitotta szemeit, az erős fénytől hunyorgott ugyan, de élvezte, hogy sokkal könnyebb, mint nem olyan régen, amikor az erőtlenségtől alig rebegtek pillái. A levegő vétel is egészen más volt, mint korábban.

Nem mozdult, csak élvezte. Lát, lélegzik. Él. Más volt újra látni, érezni a környezete illatát, hallani a környezete hangját. Hirtelen minden olyan élővé vált.  Őrangyala hangját, ahogy szeretettel, de határozottan kérte:  –  „Állj fel! Talpra!”

Ahogy a hasán feküdt, oldalra fordított fejét próbálta mozdítani. Halk recsegés, ropogás kísérte. Valami lepottyant mellé, de nem tudta, mi az. Eltörtem a nyakam?  Ekkorra már benne volt a por hüvelyében. Nem fáj, tehát nem tört el semmi. Mozdítottam az ujjaim. Jóleső érzés volt, ahogy a gémberedettség oldódik. Halk recsegés megint. Nem láttam semmit, de olyan érzésem lett hirtelen, egy burok pattant le az ujjaimról. Könnyedén ökölbe tudtam szorítani mindkét kezem. Pár csukló körzés, rendben van. Törés, sérülés nincs.

Tovább próbálkoztam a mozgással, felkönyököltem. Megfeszült a hátam, a gerincem, az összes izmom, ami csak létezett. A korábbiaktól jóval erősebb roppanás, törés, csörömpölés hangja. Megrémültem, hogy akkor most tényleg eltörtem a gerincem. De fájdalmat továbbra sem éreztem, csak a könnyebbséget. Minden ízületem rendben, olajozottan működött. Angyalom ott állt, csak biztatott, folytassam.

 – Nem törtél sehol. A múlt megkövesedett páncélját töri össze újjászületett Éned. Gyerünk! Fel!

Nem volt mese, követni kell az útmutatást. Felemeltem a csípőmet is. Már négykézláb voltam. Jó érzés, kellemes bizsergés járta át minden sejtem, szervem, szerv-rendszerem. Begörbítettem a hátam, majd homorítottam. Éreztem, ahogy jókedvűen pezseg bennem a vér, az energia. Erőt éreztem magamban, hogy felálljak. Elbizonytalanodtam, de Ő a szeretetével biztatott, inspirált, hogy ne hagyjam abba. Nyújtotta a kezét, bíztam benne. Lassan emeltem a lában, talpam érintette a földet. Mély levegő.

Biztos menni fog?

 –  Bízz magadban! Emeld a másikat is.

Kicsit féltem, ahogy a jobb lábamra helyeztem a súlypontom, hogy mellé tehessem majd a balt is, szerencsére stabil voltam. Jó egyensúlyban.

Végre talpon, erőtől, egészségtől duzzadva. Buzgott bennem a tettrekészség, az élni akarás, az élni vágyás. Az új világ felfedezése immár egy erősebb, stramm lélekkel a testemben. Gondolatban becsuktam azt a kis képzeletbeli panelt a mellkasomon és büszkén álltam új jövőm kapujában. Gyere hát! Felkészültem, Te, még számomra ismeretlen jövő!

Ismét a beszélgetés aktív részese lettem. Visszatértem a Mostba.

 –  Biztosan nehéz volt. Hogy bírtad ki, hogy ne omolj össze?

 – Igen, nem volt könnyű időszak. Nagyon hiányoznak. Tudod, muszáj volt upgrade- elnem, mert már én is ott lennék velük. Ők fent, én itt lent, de még dolgom van. Nagyon sok dolgom. Ennyi. Neked pedig a feladatod, találj egy megfelelő időpontot egy jó kis bográcsozáshoz, aztán döntsd el, mit főzzünk. Birkát, vagy marhapörit! 🙂

Vélemény, hozzászólás?