Nem létezik jó vagy rossz történet. Igaz történetek vannak.

A Problémák, érdeklődési körök és a foglalatosságok egyenlőségéről

A Problémák, érdeklődési körök és a foglalatosságok egyenlőségéről

Az egyenlőség mellett számos filozófus, tanító, gondolkodó szólalt már fel. Vannak, akik azért állítják a mindenféle egyenlőséget, mert jól hangzik, s kevesebben azért, mert ráéreznek a lélekre, mint a létezés csomópontjára, mely az egészből magára vállal szerepet, szereplőket, stílust, ízlést, módot, irányt, beállítódást, bárminemű választást.
Amikor valaki az egyenlőség eszményét állítja gondolatai alaptételének, számolnia kell azzal, hogy sokan, akiknek vigaszt kell nyújtani egy kevésbé kellemes életúton, majd belé kapaszkodnak, és rengetegen lesznek, akik meg a következőt mondják: „Nem azért tanultam, tettem erőfeszítéseket minden egyes nappal, hogy a söpredékkel egy lapon tartsanak számon.” (Igen, így mondják majd. Mert hallottam már egyébiránt nívós szellemi, lelki egyensúlyt élő embert söpredéknek titulálni egy bizonyos foglalkozás művelőit.)
Végtére is, mire jó az embernek, hogy jobbnak, felsőbbrendűnek, többnek definiálja magát másoknál? Mi ez az örökös versenyzés, mi a tétje, mi a jutalma, és boldogabb lesz-e igazán attól bárki is, ha magát többnek érezheti olyan dolgok ürügyén, melyeknek igazán köze sincs se értelemhez, se az egységhez, se a létezéshez, melyeknek maximum csak a mindennapos boldogulásainkhoz van köze, de nem a boldogságunkhoz? Néha úgy csinálnak az emberek, mintha a túlvilági örvendezésük függene attól, hogy ebben a tusakodásban, amit az ember magának ötölt ki, felülkerekedjen. Pedig tudtommal, egyik isten sem ebben határozza az esszenciát, s még a pogányokat sem teheti az boldoggá, hogy többnek érzik magukat másnál. Viszonyítanunk teljesítményünket és választásainkat, mindig csak saját magunkhoz, életutunkhoz, képességeinkhez kéne, ez az egyetlen módja az őszinte boldogságnak.
Nálam pedig a dolgok, választások, életutak nem azért egyenlők, hogy bárkinek is vigaszt nyújtson e tézis, vagy, hogy vitatémát szolgáltassak a kételkedőknek. Nálam a dolgok csak úgy maradnak, ahogyan azokat eredendően kapjuk, s amilyenek, mielőtt az emberekkel találkoznának a nagy különbségtételek útvesztőjében.

A Problémák, érdeklődési körök és a foglalatosságok egyenlőségéről

Az ember egyik szűnni nem akaró ütközete, hogy megértse a körülötte lévő többi embert, az őt körülvevő világot. Hiába vagyunk egyivásúak, hiába közös bennünk, hogy egyikünknek sincs fogalma se a létezés értelméről, és nincs magabiztos tudásunk mindennek a keletkezéséről, a célunkról, arról, hogy vajon tovább létezünk-e majd testünk, szellemünk elmúlása után. Az, ahogyan ezeket a talányokat feldolgozzuk, hogy ezeken gondolkozunk, kutatjuk-e őket, vagy legyintünk rájuk, az, hogy a lélek eszenciáját tartjuk-e elsődlegesnek vagy elhitetjük magunkkal, hogy mindaz, ami a földön bennünket körülvesz az egyetlen valóság, ezek és a róluk folytatott gondolkozásunk okozza a legerősebb különbségeinket. Ez a differenciáink kezdete és a legszignifikánsabb gócpontja is.
Eltérőek az igazságaink, a világszemléletünk, a meggyőződéseink, a választásaink, a megoldásaink, mindaz, ahogyan a dolgokról gondolkodunk, az meg kiváltképp, ahogyan el tudunk mi emberek jutni bármiféle megvalósításig.
Ilyen nagyarányú eltérés mellett és ennek dacára van szükségünk egymásra. Egymás által tapasztaljuk meg magunkat, a fejlődésünket, s tulajdonképpen akármit, akárhány oldalról is nézünk meg, végeredményben nem is lehet közünk semmi máshoz jobban, mint az emberhez.
Próbálunk igazodni, a magunk hétköznapi módján beleképzelni magunkat a másik ember helyébe, megérteni annak indítékait, szándékait. Igyekszünk túljutni a nehézségeinken, amit sokszor vagy az egymással való interaktivitás, vagy a saját magunknak állított társadalmi szabályok okoznak, törekszünk arra, hogy a hétköznapjainkat a lehető legkisebb konfrontációval vigyük véghez.  A legtöbbünkre igen is igaz, hogy a szívünk mélyén csakis a szeretetre, a békére törekszünk, s ha bárkit is próbáltunk legalább egyszer megérteni, megfejteni ezen a bolygón, azt még talán magunk előtt is titkoltan azért tettük, hogy megbizonyosodjunk afelől, úgymond meggyőződjünk róla, hogy mindannak ellenére, ahogyan az adott ügy kinéz, a másik ember nagyon is szeretetre méltó.
Igen, azt hiszem, ha már a hétköznapi kis ütközéseink kellős közepén  eljutunk odáig, hogy valakit megérteni akarunk, azt azért tesszük, mert nem szeretnénk őt gyűlölni. Megérteni azért akarunk valakit, mert szeretni szeretnénk. Így keresünk neki mentséget, kifogást, bármit, ami feloldozhatja őt a rossz szándékok gyanúja alól.

A Problémák, érdeklődési körök és a foglalatosságok egyenlőségéről

Több embertől hallottam már a kijelentést, miszerint őneki már nem áll szándékában megérteni senkit sem, s volt, hogy nagy gondolkodó sorai üzentek arról, miszerint akkor vagyunk egyensúlyban, ha nincsenek bennünk arra irányuló törekvések, hogy bárkit is megértsünk.
Én ezzel nem értek egyet.
Nem értek egyet azzal, hogy fel kéne adnunk hogy olykor egy számunkra fontos ember, szituáció vagy bármi egyéb felé ne tegyünk egy kis kirándulást, s ne törekedjünk arra, hogy felmentsük őt a rossz szándék gyanúja alól. Ez olyan lenne, mintha felhagynánk az azzal való törekvéseinkkel, hogy a világot jó szándékúnak lássuk, és beletörődnénk abba, hogy végeláthatatlan káosz az egész, ahol mindenki csak saját érdekeivel, szíve szándékaival, s önnön fejével van elfoglalva.

A Problémák, érdeklődési körök és a foglalatosságok egyenlőségéről

A szavak s még a tettek is, olykor csak sikerülnek valahogy. Hiszen annyi minden kihathat és ki is hat rájuk, és olykor nincsenek is átgondolva, megrágva, amikor kibukfenceznek belőlünk. Beletörődni ebbe, vállat vonni ezelőtt, készpénznek, elkészültnek venni olyan dolgokat, melyek tévedésből, hibából, rossz hangulatból, fejfájásból vagy bármi bajból kerültek elénk olyan, mint beletörődni egy hibás galaxisba és nem észrevenni a tévedések alatt bujdosó jó szándékot.
Aki minderre vállat ránt, annak a világa e hibák okán  rideg lesz, tőle idegen. Az ő szíve egy idő után pedig bezár egy ilyen téves és helytelen univerzum előtt. Aki nem lát a botlások mögé, aki nem látja meg, és még csak észre sem akarja venni az ugyan esendő, béna, de mégis jóindulatú egyént, aki feladja, az ezzel egy olyan világot kap jutalmul ami botlásokkal teli, halandói, tehát a sokszor nagyon is hibás működésünkből tevődik össze. Csak ő e hibás működést és az összes tévedésünket szándékos rosszindulatnak könyveli majd el. Mert csukott a szeme a szándékok, vágyak s kívánalmak előtt.

A Problémák, érdeklődési körök és a foglalatosságok egyenlőségéről

A létezés kicsit cinikus is, állítom. Mert amennyire egyformák vagyunk, olyannyira különbözünk is. Pontosabban, azzal, amivel igazán foglalkoznunk kéne, ami az ember csontvázát adja, abban egyformák vagyunk. De olyan világot teremtettünk magunkban, amiben már szinte rá sem érünk ezt észrevenni. Ebben az általunk teremtett világban csak a különbözőségeinkre fókuszálunk. Ott vannak például a problémáink, ott vannak a foglalkozásaink, s minden ami bennünk motoszkál. Mindegyik a sajátunk, s mindegyik más, mint a többieké. Pedig ezekben a tényezőkben legfeljebb csak olyannyira különbözünk egymástól, mint az ugyanolyan színű anyag egymástól eltérő árnyalatai. Ott vannak a problémáink, mint egy vászon, mely egységes színű ugyan, az idő eltérő tónusúvá érlelte őket. Ott vannak a foglalkozásaink, melyek szintén csak árnyalatbeli eltérések aszerint, ahogyan a létezést tapasztalnunk kell. És ilyen vászon anyag bármi, ami bennünket foglalkoztat, s melyről olyan nagyon úgy gondolkodunk, hogy különbözőségünket teszik ki.
Hétköznapjaink során számtalan ízben és módon tudunk ütközni a problémáinkon is.
Ott van például az az eset, amikor eltűnődsz azon, hogy az a bizonyos ügy, amin a másik olyan hosszú ideje és olyan energiabedobással rágódik, hogyan is nevezhető problémának egyáltalán. Pedig a problémákat nem lehet mérlegre tenni, s mi, emberek, nem lehetünk egymás bírálói, megmondói abban, kinek mi jelentsen problémát, mit bogozzon ki, mit akarjon megérteni vagy megoldani.
Egyikünk rágódhat azon, hogy száz forinttal kevesebbet adtak neki vissza a boltban, míg másvalaki azon, hogy nem talál meghatározott formájú, anyagú kabátot magának egyik áruházban sem. Megint más csak egy szerelmi csalódásán búslakodik, valaki még azon sem, csak egy szerettének elvesztésén, és mindegyik egyformán jogos. Ha megértjük azt, hogy mindenkinek mást kell megtanulnia és máshol kell fejlődnie, és az, hogy egy kisebbnek nevezett problémában szenvedő lehet bizonyos területeken jártasabb, bizonyos tekintetben erősebb, mint az, aki csupán azt nevezi problémának, ami végszükség, közelebb kerülünk egymáshoz is.
Persze vannak, akiknek tulajdonképpen nem is tudnál olyat mutatni, akiket szinte nem is tudnál olyan helyzetbe hozni, ami ne lenne számukra probléma.
Ha valaki életében a baj, a komplikáció, a dilemma mindig fennáll, az a személy, megfigyeléseim alapján, mindaddig  kevés igazi tragédiával, érzelmi fájó ponttal találkozott az életében. Vagy kiváltképp unatkozik, s ebből a fásultságból nem tudja merre szabaduljon, vagy örökösen problémát lát mindenben, még ott is, ahol más a lehetőséget, mert vagy egyszerű, vagy könnyű életet kapott, és magának szövi a megoldásra váró kríziseket.
Olyanok is vannak, akiknél még létre sem jött a probléma, már megoldják, bebiztosítják magukat, így semmi sem éri őket váratlanul. Vannak, akik a hétköznapiságon túllendülnek, hiszen már nagyon sokat szenvedtek, tudnak mihez viszonyítani, így problémának csak viszonylag kevés, a valóban tragikus fordulatokat látják.
Maximum ebben lehet megítélni a problémák méretét, ha valakinek minden probléma, míg másnak szinte semmi sem az. De önmagában az, hogy egy probléma mennyire hétköznapi vagy fajsúlyos, meg nem ítélhető. Hiszen annyi minden függvénye még. Függ attól, hogy az adott léleknek mit kell megtanulnia, és neki lehet, hogy abban az apróban komoly lecke rejtőzik, míg másnak a komolyban is komolytalan. Nem tudhatod, hogy aki leragad azon, hogy nem árulnak a boltban egy bizonyos márkájú csokoládét, és ezért képes még balhét is csapni, miért teszi. Lehet, hogy ő az az embertípus, aki alaposan megnézi, mire költi a pénzét, s ha nem a pénzének megfelelő minőséget kapja, akkor igen is, ki tud állni magáért. Más pedig lehet, azért legyint rá, mert sosem tudott kiállni magáért. Lehet, hogy te az első típust megveted, míg a másodikat menőnek, lazának tartod, de az is megeshet, hogy ennek a kettőnek már el kéne sajátítania egymástól valamit.

A Problémák, érdeklődési körök és a foglalatosságok egyenlőségéről

A lélek és a megtapasztalás nyelvén, ahogyan a problémákat sem lehet mérlegre tenni, úgy egyik foglalkozás sem értékesebb a másiknál. Bizony egy autószerelő mestersége lehet ugyanolyan hasznos, mint egy orvosé. Bár véleményem szerint, embert gyógyítani a legnemesebb foglalkozás, és gyönyörű az is, amikor az ember lelkét gyógyítják pszichológusok, művészek, barátok, végső soron minden foglalkozás az emberrel van kapcsolatban, rá visszavezethető. Az autó, a telefon, a minket körülvevő bútorok, műszaki cikkek, az, hogy mit tudtunk megvenni a boltban, kedves volt-e a kassza mögött lévő hölgy, visszahat az emberre, kihat a közérzetére, és minden, még a legapróbb dolog is kihat az ember lelkén keresztül a fizikumára.
Lehet, hogy a hétköznapban a legparányibb, legjelentéktelenebbnek tűnő szereplő teszi majd be a kaput, lesz előszele egy komolyabb betegségnek, vagy koronája egy rossz periódusnak. És ha sok apró kis csoda vesz minket körül, az ugyanúgy lehet ránk gyógyító hatással, mint az orvos, sőt! Az orvos mit sem ér, ha mi nem szeretnénk meggyógyulni, ehhez pedig az kell, hogy vegyük észre a körülöttünk végbemenő apró kis csodákat, hogy minden mindennel összefügg, hogy körülöttünk emberek dolgoznak, az emberért, ezért tanulnak, s minden szakma és szolgálat mögött az ember áll. Nem kell feltétlenül a rend őrének, vagy tűzoltónak lennünk, hogy életet mentsünk, mert lehet, hogy valakinek a készséges ügyfélszolgálatos magatartásunk ad olyan energiát, ami felpörgeti az egész napját, a körülötte lévő energiákat, és cselekvésre ösztönzi életének valamely fajsúlyosabb kérdésében, vagy az értékesítésben tanúsított tisztességes magatartásunk győzi meg arról, hogy jó emberek még léteznek. Akármilyen aprónak is tűnik a szerepünk valakinek az életében, lehet mégis mi leszünk azok, akik visszaadják valakinek a hitét. S aki hitet ad, az mindent ad.

A Problémák, érdeklődési körök és a foglalatosságok egyenlőségéről

A bkv sofőrtől kezdve az ellenőrig (bár az utóbbi foglalkozás űzőit nevetségesen sokan szidják, annak ellenére, hogy ez egy szakma,  aminek képviselői egy rend mögé sorakoznak, amely rendet nem ők állítottak, csak ennek és ebből élnek, s kötelességüket végzik) mindegyik az embert szolgálja, s bár vannak különösen magas presztízsűnek kikiáltott foglalkozások, melyek képviselői a társadalom pontosan ellentétes képzeletbeli szegmensét adják, mint a bkv ellenőr, ha majd senki nem szolgál bennünket ki a boltban, csak az automata fog ott várni bennünket, akinek nem tehetjük fel a kérdésünket, akivel nem kelhetünk interakcióba, aki egyetlen mosolyával, kedves szavával nem aranyozhatja be a napunkat, akkor majd érezni fogjuk azt az űrt, amit ember embernek pótolhat csak.
Tisztában vagyok vele, hogy sokan nem értenek majd egyet azzal, hogy egy pékségben tésztát gyúró ugyanúgy szolgál és ugyanannyit tesz a közért, az emberért, mint egy jogász, de gondoljunk csak bele, ha senki nem lenne, aki meggyúrná nekünk azt a tésztát, megsütné nekünk azt a kenyeret, ha csak nyers tésztát ehetnénk, ha nem épült volna erre mesterség, belehalnánk, éhen halnánk, elvesznének az ízek, a gyomrunk örökösen korogna. Hát nem lenne egyenértékű az azzal, mintha senki nem védene bennünket, bonyolultan kifejlesztett rendünket, az egymás közötti igazodásunkat, amire végül is a jog, mint olyan, létrejött?

A Problémák, érdeklődési körök és a foglalatosságok egyenlőségéről

Így akármennyire is szeretné velünk elhitetni a társadalmi hierarchia, nincsen feljebb vagy lejjebb. Nincs olyan foglalkozás, amit ha kivonnánk, nem szenvedné egy egész emberiség kárát. S a vezető mit sem érne alkalmazottjai nélkül, akik elvégzik a munkát, míg az alkalmazottak is bajban lennének egy irányító nélkül.
Ha a kétkezi munkásokat kivonnánk a galaxisból, nem tudnánk hova ülni, feküdni. Ha az értékesítőket elvonnánk, megállna a gazdaságunk. Ha az ellenőröket kivonnánk, elvonhatnánk az igazságszolgáltatásunkat is. A foglalatosság szükséges mindazért, amit egymásért, magunkért, a minket követő nemzedékekért, és magáért az életért teszünk. S mindezek mellett pusztán csak részletkérdés, ki miben találja meg saját magát s szívének számításait.
Az, hogy valaki enni ad nekünk, vagy kiszolgál, hogy beüti a pénztárgépbe, hogy segít számolni, utazni, betartani az igazságot, csökkenteni az egymással szembeni konfrontációnkat, odaáll villámhárítóként az emberiség által teremtett rendszer és a hétköznapi polgár közé, hogy szolgáltatást nyújt, hogy ügyfelet, tehát minket, embereket szolgál egy multivállalat arcaként, a két tűz között, hogy a lelkünket, a testünket, a hétköznapjainkat szolgálja-e, hát nem egyenértékű-e valahol? Hiszen egyik nincs a másik nélkül. Egyik a másikra visszahat.

A Problémák, érdeklődési körök és a foglalatosságok egyenlőségéről

A lélek nyelvén, az emberiség igazi nyelvén, minden egyenlő. Az élet nem attól lesz értékelhető, hogy milyen foglalatosságot űztél, hanem hogy megvalósítottad-e szíved szándékait. Egy Isten sem ítél, mert pék voltál és nem doktor, és senki nem küld pokolra, ha ellenőrnek állsz. Az életed lesz pokol, ha vágysz valamivé válni, de lustaságból, félelemből, egyéb gátból, ami miatt nincs merszed felülkerekedni, mégsem leszel az.
Ha pedig egyik isten sem ítél ezek alapján, embernek sem kéne embert se ítélni, se rangsorolni ezek miatt.  Mert ha már maga az isten sem igazságot akar tenni ebben a kérdésben, hanem egyenlőségjelet, akkor mi, emberek se viszonyuljunk ezekhez a dolgokhoz másként.

This Post Has 2 Comments

  1. Drága SzellőM!
    Most végképp zavarban vagyok! Ha a fentieket – mondjuk – Popper Péter jegyzi, akkor is tátva marad a szám! Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy hogyan lehet egy ilyen súlyú téma minden porcikáját részletekbe menően elemezni, rendszerbe állítani érthetően(?)előadni! Mennyiségben is hatalmas teljesítmény! Számomra nagyon ütős volt és megérintett, de még néhányszor végig kell rágnom, hogy elfogadhatóan megértsem!
    A szellemem a lábaid előtt térdel és zavarában elpirul! Köszönöm ezt az írást!
    Szeretettel és tisztelettel ölel: Laci bácsi

  2. A gondolatom ötvöződik a bejegyzéshez és a hozzászóláshoz is.
    Említve van itt Popper Péter de akár Szepes Máriát is hozzátehetném csak, hogy ne legyen egyedül és maradnék is ennyiben mert nem fogok mindenkit felsorolni csak célzok rá. Miért is? Hál’ Istennek a magyar pszichológiai irodalomban szépszámmal akadnak ismertté vált, zseniális írók. Mindegyiket a plafonig lehetne dicsérni mert letettek valamit az asztalra, nyomot hagytak maguk után egyszer s mindenkorra az utókornak és ha úgy tetszik az örökkévalóságnak. Na itt lépünk mi a képbe és láss csodát! Hmm… a csoda micsoda?!…Van itt nekünk egy Szellő(nk) aki belépett a mi (örökké)Valóságunkba és folytatja onnan ahonnan a többi abbahagyta.
    Na ezen most elfilózok egy kicsit mer’ugye csak nem kezdi Ő is előröl. Valahogy így megy ez …és akkor ő is eljut addig ameddig …és közben azon agyalok, hogy nehéz lesz ezt megfejelni mert magasra tette a lécet…de ha mégis valaki megakarná próbálni annak bizony fel kell kötni a gatya szárát. És tényleg néha kötögetem is de…rájövök, hogy van egy titkos, könnyebb utam amit viszont én ismerek onnan intézem a dolgokat. Van itt még egy szabály, még azt sem mondhatom, hogy íratlan mert bizony a mi Szellő(nk) írásba foglalta, hogy mindenki egyenlő. Így már csak olyan lehet, hogy lesznek egyenlők meg egyenlőbbek.

Vélemény, hozzászólás?

Close Menu
Tovább az eszköztárra