Parttól-partig (Tiana igaz története)

Parttól-partig (Tiana igaz története)

Minden olyan zajos, amikor a nap felkel.  Reggelenként álmosan, kócosan is célt kell találni ahhoz, hogy értelme legyen a jó meleg ágyat elhagyni. Az örök optimisták azt vallják, hogy minden új nap áldás, így ha felébredsz, akkor újabb esélyed van alakítani a sorsodon. Én nem tartozom közéjük, így nekem kell egy kézzelfogható cél, még ha apróság is, de az adjon erőt, motivációt, amitől úgy érzem, helyem van még a létben. Minden nap felvértez energiával az, hogy másoknak segíthetünk, tanulságos gondolatokat oszthatunk meg a közösségi oldalakon, azonban egy ponton túl olyanra is szükséged van, ami csak a sajátod.  Neked ad erőt, rólad, neked szól, ami minden határon túlmutatva a tiéd. Ezt nehéz fellelni, ha alapvetően nincs társ, aki önbizalmat ad, és a legrosszabb formádban is, azt mondja, gyönyörű vagy. Ha nincs gyermeked, aki a legátkozottabb napon is átölel a kis kezeivel, szeretetet nyújtva. Amikor a családod nem pont olyan, amilyet álmodna magának az ember. Ilyenkor maga a lélegzetvétel hatalma hiába fontos, de nem minden.
A reggelinél ülve még mindig töprengés lengi körbe a gondolatainkat. Egyszerűen csak reménykedünk abban, hogy egy fordulat érkezik, és mindent felkavar. Ezúttal jó, és hasznos értelemben. Végig tekintesz a melletted lévő üres székeken, arra gondolva: milyen jó is volna, ha lenne kihez szólni. Így magadban társalogsz, mint úgy általában minden nap. Mégis, most valami más, valami történik belül, ami embert kíván, társaságot remél.  Ebédnél eltelt a nap fele, mégis céltalan minden. Tettük a napi rutint, felemeltünk másokat a földről, de velünk nem tette senki ugyanezt. Talán, mert nem is kértük…de néha jó lenne, ha a hallgatást is értené valaki, akinek állítólagosan fontos a személyünk. Ez azonban ritka. A székek még mindig üresek közel, s távol. A délután folytatódik, hisz az élet a melankóliával nem ér véget, csak másként alakul. A lelked minden értelemben kiteszed, mégsem érkezik olyan válasz, olyan nyugtató érintés, ami reményt hoz. Egy nap során sokszor csalódsz, örülsz, vársz és vágysz, de minden érzés amilyen közeli, olyan távolinak tűnik. Úgy érzed más éli az életed, mert amit magad körül érzékelsz, az nem lehet a valóság. Pedig az, s nem tehetsz mást, mint elfogadod, ha változtatni nem vagy képes. Nagy kérdés, a boldogság egyedül nem érheti el a lelked? De igen, egy bizonyos ideig! Utána kell az a hatás, amit csak a társsal, a lélekkapcsolódásoddal vagy képes megélni, és megérteni. Ha ez jó ideig elkerül, akkor azt az űrt másként próbálod betölteni, és ez nem mindig hatékony, vagy jótékony megoldás. Szeretni és szeretet kapni, az egy éltető energia, amit senki más nem tud pótolni, csak ő. Ennek ellenére folytatódik a nap, este van.
Vacsoránál, az üres helyeket nézve arra gondolsz, valami ma sem jött el, pedig szívből vártad. Tulajdonképpen mi is az? Öröm? Jólét? Boldogság? Egyszerűen csak ne kelljen egyedül leülni az asztalhoz?  Nehéz megfogalmazni, talán nem is kell. Egy bögre kakaóval nézzük a szerelmes filmeket, közben hitetlenkedünk, hogy a mi rendezőnk talán magunkra hagyott. Magunkba keresve a hibát, könnyes szemmel merülünk álomba. De az álomkép elhozza a varázslatot, az asztalnál ülve valaki megfogja a kezünket, de mire ránéznék, a reggel fényei hasítják félbe a csodás látomást, s mi újra reménykedni kezdünk…..

Parttól-partig

This Post Has One Comment

  1. Szia!
    Egy kicsit magamra ismertem ebben a történetbe.
    Nem mondom, hogy ennek örülök. Viszont átérzem…
    De tudod mit? Ne adjuk fel…várjuk minden nap és talán egyszer nekünk is megadatik.
    🙂

Vélemény, hozzászólás?