A kedvenc könyved (Írta: Fogolyán Szellő)

A kedvenc könyved (Írta: Fogolyán Szellő)

Azt mondják, keveset olvasnak manapság az emberek, azok száma pedig még kevesebb, akik könyvet olvasnak. S vajon hányan lehetnek azok, akik, ha szimpatizálnak egy emberrel, el szeretnék olvasni a kedvenc könyvét? Vajon érdekel-e minket manapság annyira egy ember, hogy kölcsönkérjük azt a művet, ami annak idején őt megigézte, amely irodalom számára annyit jelentett, hogy úton-útfélen eszébe jut a történet, idéz belőle bizonyos sorokat, néha ebben a kedvenc könyvében él?
S vajon hányan gondolják úgy, hogy a kedvenc irodalmi mű, valami olyasmiről mesél a szívünknek kedves emberről, amit az irodalmi műnél hathatósabban talán még ő maga sem tudna se elbeszélni, se megmutatni saját magáról?

Egy-egy ismerkedés során, általában megkérdezzük a másik fél kedvenc filmjét, kedvenc zenéit, s olykor-olykor a kedvenc könyvére is sor kerül. De vajon hányan olvastak el már csak azért kedvenc könyvet, mert az a kedves ember kedvenc irodalma volt és nem azért, mert a tartalmi leírás felkeltette az érdeklődésüket? Tovább megyek: hányan vették a kedves ember kedvenc irodalmi alkotását annak ellenére a kezükbe, hogy egyébként, esélyt sem adnának a műnek? Hányan adtak legalább ezért egy esélyt neki?

Eltekintve a kevés kivételtől, sajnos egyre kevésbé beszélgetünk mélyen. Vagy azért, mert a világgal együtt sietünk. Beszélgetés helyett inkább lájkolunk, fotózunk, maximum kommentelünk egy-két sorban a facebookon, aztán személyesen majdhogynem fel sem ismerjük egymást. Vagy azért, mert már annyiszor vesztettük el a bizalmunkat, hogy esélyt sem adunk senkinek, nehogy még egyszer összetörjünk. És gyanakszunk! Hű, de sokszor kaptam azon az ismerőseimet, hogy csak azért, mert szól hozzájuk egy pár érdeklődő szót valaki, azt feltételezik, hogy hátsó szándékkal közelednek feléjük.
Ilyen felállásban, szinte furcsa manapság az, ha valaki szeretné elolvasni azt a könyvet, ami legalább egy fontos korszakot meghatározott az életünkben. Meg ugyan, minek bíbelődjünk azzal, hogy megpróbálunk olvasni egy lélek mélyebb bugyraiban, mikor ő maga is elmesélhetne bármit, ha akarna?

Nekem is – egyre fogyatkozó számú embertársammal együtt – több kedvenc könyvem van. Van spirituális, van pszichológiai, és vannak szépirodalmi regények. Életem végéig remélem, még bővül a kör egyéb műfajokban is. Természetesen egyik kedvenc könyvem sem képes arra, hogy rólam mindent elmondjon, mert ugyan egy-egy irodalmi mű komplexitása nem ismer határokat, az emberi lények, s kiváltképp lelkük sokfélesége, még annal is színesebb és szerteágazóbb. Az viszont biztos, hogy akármelyik kedvenc könyvemet is adnám oda valakinek kölcsön elolvasásra, többet tudna mesélni rólam a mű, mint én önmagamról. Ékesszólóbb lenne annak minden egyes sora, mint amennyire én ki tudnám kényszeríteni magamból a saját önanalízisem.

Olykor persze nagyon jól kell tudni olvasni a sorok között ahhoz, hogy a kedvenc könyve meséljen az emberről, de nincs ez máshogy akkor sem, ha a lélekből próbálunk olvasni.

Évekkel ezelőtt persze velem is megtörtént az, hogy elkértem a legkedvesebb barátom kedvenc könyvét és viszonylag hamar visszacsuktam a fedelét.  Magam sem értettem, miért unatkozom. Csak most, ahogyan e sorokat írom, jövök rá, hogy nem a művet minősítettem. Hanem a barátságunkat. És nem is a barátságunkat untam, pont ellenkezőleg; ezt a barátomat még önmagamnál is jobban ismertem, így a kedvenc könyve olyan volt, mintha ismételnénk annak a több mint egy évtizedes barátságnak a főbb íveit, amit egyszer-többször már megéltünk, megbeszéltünk.

S olyan is előfordult, hogy könyvvel a kezemben ismerkedtem. Az volt a szándékom, hogy beszéljen helyettem a könyv arról, hogy mi ismerkedésem oka, ami nem volt olyan egyszerű, mintsem hétköznapi nyelvezeten, gyorsan elcsépelt szavakkal el lehetett volna hadarni. Életem legkülönlegesebb és legegyedibb kapcsolódási kezdete volt ez, amit azóta sem tudott semmi überelni.

Én azt mondom, ha kérdőjel van benned valakivel szemben, ha hiányzik valami ahhoz, hogy még jobban megismerd, ha elmélyítenéd, ha kíváncsi vagy, kérdezd meg, mi a kedvenc könyve, és olvasd el! Ha pedig kölcsönkérnék a kedvenc könyved, ne gyanakodj!
Ennél tartalmasabb együttlét és kapcsolódás kevés van. Mert, figyelem! Könnyen előfordulhat, hogy a kedvenc könyv helyenként olyan dolgokról mesél az emberről, amiről még ő maga sincs tisztában saját magát illetően.

Vélemény, hozzászólás?