Hogyan hozd ki az életedből a maximumot?

Hogyan hozd ki az életedből a maximumot?

A legtöbb ember életének negyedéből sem hozza ki a legjobbat, így gyakorlatilag a töredékét sem éli a szó szoros értelmében annak az időnek, amit elvileg élhetett volna.  Végigloholunk a hétköznapokon, bejárunk a munkahelyünkre, onnan hazaérvén már csak a legszükségesebbeket marad erőnk cselekedni, a számunkra legfontosabb emberek szűk csoportjához marad erőnk kapcsolódni (ha marad).  Elvégezzük a házimunkát, gyermeket nevelünk, leülünk a televízió elé és félájultan átadjuk magunkat a következő, színvonalában nagyjából ekvivalens napnak. A hétvégéken felkapjuk a fejünket, hogy már megint eltelt egy hét, tervezgetünk, aztán csodálkozunk, hogy az elgondolásainkat, jobb esetben, csak hosszú hónapokkal később tudjuk megvalósítani.
A 21. század nyugatának szele olyannyira sodor végig bennünket a mindennapokon, hogy amikor néhanapján egy lélegzetvételnyi időt enged, teljesen elkeseredünk és ijedten kapunk a fejünkhöz ehhez hasonló kérdések zuhanyfürdője alatt; hol az időm? Mit csináltam én az elmúlt öt évben? Hol vannak a boldog emlékeim? Hol vannak azok az emlékeim, amikor igazán éltem?
Az ember onnan tudja leginkább, hogy egy bizonyos szint alatt tengeti az életét és magával ragadta ez a bizonyos szél, hogy amikor visszaemlékezik, vagy a munkahelye jut eszébe a legtöbb esetben, vagy még az sem, mert annyira rutinná vált számára, hogy már érzelmeket sem vált ki belőle, amit ott megélt. Az, hogy dolgozni, pénzt keresni kell, a mai világban természetesen egy szükséges velejárója az életvezetésnek. A legtöbben minimum napi nyolc órában tesszük, kollégáinkat többször látjuk, mint a családunkat. A 21. század nyugata egyelőre így marad. Nem ringatjuk magunkat illúzióban abban a tekintetben, hogy egyik napról a másikra majd megváltozik. Mit tehetünk tehát, hogy ebben a sodrásban minél minőségibb életet éljünk? Hogyan hozhatjuk ki perceinkből a maximumot, annak érdekében (is), hogy életünk végén mosolyogva és ne elkeseredve merengjünk el azon, hogy vajon jó életet éltünk-e?

Mitől jó egy élet?

Mitől jó egy élet? A jó vagy a rossz, itt természetesen nem értékítéletet jelöl, hanem teljességet; azt, amikor az alanynak egy adott perióduson belül (azon az időn belül, ami neki jutott) sikerült megtalálnia az egyensúlyt kötelezettségei és szíve szándékai között. Amikor sikerült egészségesen felnőnie, tehát sikerült eltartania magát, állást találnia, maga körül és után eltakarítania, a dolgokat tisztába raknia. Amikor a túlzsúfolt hétköznapokban, a számos kötelezően elvégezendő feladat mellett energiát, erőt és bátorságot gyűjtött centrumának és életvezetésének liberalizációjához; álmait, igazi szándékait, vágyait merészsége és ideje prioritásában kezelte, és minden nap, ha csak egy kicsit is, de valamennyit megvalósított belőlük.
Akár hisszük, akár nem, nincs az a 21. századi nyugat, sem az a gyatra körülmény, amelyben egy jó élet nem az egyén akaratának, vagy a döntésének a függvénye. Mindig mi döntünk. Időt is csak mi magunk teremthetünk azoknak a dolgoknak, melyek számunkra fontosak. Az, hogy tulajdonképpen mennyire is akarjuk megvalósítani azokat a dolgokat, melyeket fontosnak vélünk, pontosan ott mérettetnek meg először, hogy időt teremtünk-e a megvalósításukhoz, és helyet teremtünk-e nekik az életünkben.
A túl sok sok zokszó, panaszáradat, amikor a jelenlegi világot szidjuk, átkozzuk, csak az ego trükkje. Énünk csak azt hiszi, hogy igazán szeretne valamit, de tulajdonképpen az, amit igazán szeretne, az nem más, mint megtapadni, lecövekelni a méltatlankodásban. A reklamálás lehetősége feletti elégedettség, és annak illúziója, hogy tulajdonképpen nem rajtunk, az egyénen múlt, hogy nem tudtuk megvalósítani önmagunkat és kiteljesíteni az életünket, hogy annak lehetőségét egy egész világ vette el előlünk, szintén az ego egyik trükkjéig juttat el. Ennek hatására, ideig-óráig megnyugtatjuk majd saját magunkat, abban a tudatban fogunk élni, hogy mi mindent megtettünk, de a kiteljesedésre nem volt lehetőség. És így a legrosszabb következik be; életünk utolsó szakaszában olyan fájdalmasan szakad majd ránk a felismerés, az összes ego csalafintaság, elkótyavetyélt órák, évtizedek, elfojtott szándékok, visszatartott elhatározások, kívánalmak, pillanatok, amikor beismerjük magunknak, hogy igen is, minden az égvilágon rajtunk múlt, hogy a halál, végső soron, csakis emiatt fog nagyon fájni.

Mitől jó egy élet?

Így nem lenne hátrány, ha már jóval korábban tudatosítaná magában mindenki, hogy sorsfeladat ide, vagy oda, egyrészről a sorsfeladatot, ha létezik, biztos vagyok benne, hogy el lehet bukni, hiszen egy olyan világot élünk, amikor mindent lehet jól is, rosszul is csinálni. Másrészről, nem létezhet olyan sorsfeladat, amiben az ember csak dolgozik és alszik. Ennél kreatívabbnak bizonyult az a világegyetem, mely oly részletgazdagon dolgozta ki számukra önmagát.

Mitől jó egy élet?

Tuti recept persze nem létezik az életben semmire. Így arra sem, hogyan lehet színvonalában maximalizálni az egyes életeket. A választ mindenkinek magában kell keresnie erre is, azokban a pillanatokban, amikor mer őszinte lenni saját magához. A következőkben leírtak csupán arra tesznek kísérletet, hogy a maga sorsát mindenki tisztességgel kezdje meg, feltéve, amennyiben beismerte, hogy mindeddig több percet vesztegetett el, mint amennyit megengedhetett volna magának.

Mitől jó egy élet?

Fogj egy füzetet, és kezd el tudatosítani azokat a pillanatokat, amikor emelted a rezgésszintedet, amikor tettél az álmaidért, amikor erőt kaptál a körülötted pulzáló létezésből életvezetésed kiteljesedése érdekében.
Én két füzetet kezdtem meg. Az egyikben minden nap felvezetem, hogy az adott napon mit tettem az álmaim megvalósításáért. Ez nem csak arra ösztönöz, hogy egyik nap sem maradjon „íratlanul”, tehát, hogy minden nap haladjak előre, tegyek valamit, de arra is, hogy tudatosan, előre megfontolt szándékkal valósítsam meg önmagam.
A másik füzetben pedig minden egyes nap felvezetem azokat a pillanatokat, melyek által erőt kaptam. És itt a legkisebbet is becsülöm; egy különösen szép napfelkeltét, egy kiemelkedően nemes gesztust. Mindent, amikor úgy éreztem, az élet megjutalmazott. És mindent, amikor saját magamat ajándékoztam meg.
Minden pillanatnak megvan a saját grabanca, amit meg lehet ragadni, ahol még feljebb lehet emelni, ahol a pillanatainkat maximalizálni lehet. Amikor a nap végén megveszem a kedvenc sütimet, amikor mosolyogni merek egy kedves vadidegenre, amikor nem a bejáratott úton megyek haza, mert azt már unom, hanem sétálok egy kicsit kerülőutakon és új tájakat fedezek fel…
Hogy leírjuk a pillanatainkat, melyek feltöltöttek bennünket, nem csak arra jók, hogy megtanuljuk értékelni a legkisebbnek tűnőt is (hiszen javarészt ezekből tevődik össze az élet), hanem arra is, hogy egy idő után saját magunknak kreáljunk ezekből a helyzetekből. Meg fogjuk látni, hogy életünk maximalizálása a körülményeinkből való lehetőségek meglátásából és azok megragadásából áll, mely csak is rajtunk múlik. Meg fogjuk látni, hogy valóban minden pillanatnak létezik egy ilyen grabanca. Nincs olyan közöttük, melyet ne lehetne még feljebb emelni. Mi több, ha leírjuk ezeket a pillanatokat, és időközönként vesszük a fáradságot, hogy visszaolvassuk őket, újra fogjuk élni azokat. Tehát, újabb pillanatot fogunk majd meg a grabancánál. Ha nem csak ördögi, de isteni kör is létezik, ez bizonyosan az.

Mitől jó egy élet?

Tehát fontos törekedni arra, hogy minden pillanatban emeld a rezgésszinted, és arra is, hogy néha csak úgy ok nélkül megjutalmazd, megajándékozd magad. Minek önmagad megjutalmazásához indok? Nem elég, hogy élsz? Fogd fel úgy, hogy a pillanatodat maximalizálod, hogy életed végén nyugodt legyen a lelkiismereted; te valóban mindent megtettél, mert nem csupán a nagyobb kaliberű fordulókban voltál életedre figyelmes, de még a másodpercekben is. Azt pedig talán már hangsúlyozni sem kell, hogy aki nem maximalizálja a pillanatait, kevesebb lendületet ad életének élesebb kanyaraihoz, mint az, aki megteszi.
Igen is, gyújts egy gyertyát, vegyél egy illatos fürdőt és hallgass közben relaxációs zenét. Ha azt gondoltad volna korábban, hogy ezek időpocsékolások, hát légy tisztában azzal, hogy egy magasabb minőség megélésének alappillérjei. Olyan alapvető részletek, melyek senki életéből nem szabadna, hogy hiányozzanak. És sosem az számít, mennyit tudsz előre haladni egy nap álmaid megvalósításában, hanem az, hogy mindig haladj előre, amikor időt tudtál ennek teremteni. A kis előrehaladás is nagyobb előrehaladás, mint a semmi, és ösztönző erővel hat, ha megfogadod, valamennyit minden nap haladsz előre.
Az ember sokszor könnyelmű; a mából kiindulva azt hiszi, holnap is felkel majd a nap. Mindig van ma és mindig van holnap. A nap pedig minden nap felkel, az bizonyos. Csak az ember az, amelyik egyszer csak nem nézheti tovább azt a napfelkeltét.

Mitől jó egy élet?

Pillanataink maximalizálásához és egy magasabb életszínvonalhoz gyökeresen hozzátartozik a folyamatos és szüntelen mérlegelés is, mely a következő kérdéssel kezdődik: megéri nekem így cselekednem?
Az, hogy valami, egy bizonyos cselekedet, egy bizonyos dolog meglépése megéri-e, nem szakmai előremenetelen, anyagi javakon, kapcsolati tőkén múlik, hanem belső, lelki egyensúlyon. Tehát a helyes kérdés így szól: ha ezt a bizonyos dolgot meglépem, magasabb lesz az életszínvonalam, maximalizálom a pillanataimat vele igazi boldogságom, lelki egyensúlyom tükrében? Valóban boldogabb leszek?
Tény, hogy sokszor nem dönthetünk szabadon. A 21. század nyugatában, ha életben akarsz maradni, olykor engednek kell az úgynevezett kötelező dolgoknak, melyek legtöbbjéről el sem hangzik, hogy kötelező, de annak szükséges megtétele olyan derekasan kiérezhető a levegőből, hogy hangsúlyt fektetni rá már nem is szükséges. Mindazonáltal vannak pillanatok, melyek még mindig csak rajtunk múlnak. És ilyenkor bizony nagyon kell, hogy merj nemet mondani, ha nem éri meg.
Ebben a nyugatban túl sok az áludvarlás, álmosoly, áltetszelgés azon felszín alatt, mely értéktelen eszméket és ideákat kiáltott ki az élet értelmének. A legtöbben félünk nem álmosolyt növeszteni és hamis dicséreteket fogalmazni olyan emberek előtt, akiken, úgy hisszük, sorsunk áll, vagy bukik. Pedig a sorsunk azon is bukhat, ha nem vagyunk önmagunk. Az inkorrektség ha még oly ízletes, színes, pompás is, mégis csak fejletlen, így az igaz értékek között hamvasan sápadt, észrevétlen. Elrohad, mint egy dolga végezetlenül, kivirágozatlanul maradt rózsabimbó a zöldellő réten. És az ugyan, kinek tűnik fel?
Ha ilyen mosolyokat növesztettél arcodra egy életen keresztül, közülük melyikre fogsz visszaemlékezni az utolsó óráidon?
Jó lesz?

Mitől jó egy élet?

Mindig maradj emberséges, amennyire tőled telik. De emelllett fontos szem előtt tartani, hogy életünk idejébe sajnos nem fér bele annyi ember, amennyit szeretnénk. Nem tudunk minden lelket ’eltartani’ az életünkben, ez halandói képtelenség. Így néha nemet kell mondanunk egy találkozóra, szelíden elbúcsúzni attól, aki már egyszerűen nem fér bele. Ez nem azt jelenti, hogy az ember nem nyitott. Ez azt jelenti, hogy meri emelni életének színvonalát, és hangsúlyt mer azokra fektetni, akik számára a legfontosabbak. Arra mindazonáltal mindenki törekedjen, hogy észrevegye az értékeket, a korrektséget, a becsületet és a szavahihetőséget. Lemondani a magasan korrekt emberekről, arról, hogy az életünkben helyet teremtsünk azoknak az embereknek, akiktől tanulhatunk, akik gondolatai számunkra élvezetesek, akik kiemelten szimpatikusan valami okán, egyszerre pazarlás és ostobaság. Ha elengedjük őket arra hivatkozva, hogy nincs se tér, se idő számukra az életünkben nincsen, tartsuk szem előtt, hogy még léhák vagyunk, még nem ráztuk gatyába az életünket, még nem tartjuk kezünkbe az irányítást saját sorsunk felett.
Inkább keljünk minden nap egy órával korábban, mint hogy elengedjünk valakit, aki fontos, csak azért, mert azt gondoljuk, nincs időnk rá.

Mitől jó egy élet?

Mindig legyen előrébb való az, aki szeret téged, mint az, akit te szeretsz, de ő nem szeret viszont. Persze, tegyél meg mindent, amennyit nyugodt lelkiismerettel megengedsz magadnak azért, hogy szeressenek, de légy tudatában annak, hogy csak az ismeri fel azt, ami benned van, akiben szintén megvan, így tőle nem idegen és egyáltalán van lehetősége észrevenni azt. Aki nem lát saját énje és a te éned között azonosat, abban csak visszatetszést keltesz. Erőlködhetsz, de inkább csak bízd az életre; hadd érlelje még azt a másikat.
Mindazonáltal a szeretetet soha nem kiizzadjuk, nem megmérettetés és nem is harci fortélyok, taktikák kérdése. Utoljára mindegyikünknek tinédzserkorunkban kéne ott tartanunk, hogy bevetünk egy-két cselt valakinek a megszerzése érdekében.

Mitől jó egy élet?

Önmagaddal se légy rest legalább olyan kritikus lenni, mint amekkora górcső alá veted a körülötted lévőket. Soha ne kényszeríts arra senkit, hogy változzon meg, ellenben mindig vizsgáld meg önmagad, a saját életed minőségének emelése érdekén, változtathatsz-e magadon valamit. Mindenkinek vannak gyengepontjai, rosszabbnak tartott tulajdonságai, van ami miatt őrlődik, de csak panaszkodik róla. A panaszkodásba fektetett energiát és az arra pocsékolt időt, hogy ugyanazokat a hibákat újra és újra elkövetjük, fordíthatjuk arra is, hogy ténylegesen a tettek mezejére lépünk és változtatunk rajtuk. Én nem hiszek abban, hogy egy idő után az ember már nem képes változtatni a személyiségén. Én abban hiszek, hogy egy idő után az emberek többsége olyan makacs lesz a saját igazságaival, tulajdonságaival kapcsolatban, hogy önmaga gátját szabja fejlődésének.
Van olyan tulajdonságod, amivel nem vagy kibékülve? Mindig késel? Sokat ígérgetsz? Kapkodsz? Ne csak beszélj róla, tegyél meg mindent, hogy túllendülj rajta!
Az egyes, bizonyítottan hátráltató tulajdonságaink, olyanok, mint a rossz szokásaink, a szenvedélyeink, melynek rabjává, áldozataivá tudunk válni. A lustaság, a felelőtlen beszéd, a totojaság, türelmetlenség olyanok, mint az alkohol, a cigaretta, a drog. Uralkodni képesek felettünk. Bizonyítékai annak, hogy az Én nem ura a pillanatainak, a cselekedeteinek, az életének. Mindent el lehet hagyni, amit nem szeretnél tovább magadénak tudni. Egy rossz tulajdonságot is. Feltéve, ha a centrumod a tiéd, ha tisztában vagy vele. Ha valóban szereted.
Nem arról beszélek, amikor szereted, hogy lusta vagy, mert szeretsz sokat aludni és nem szenvedsz attól, hogy alvás helyett valami jobbat is csinálhatnál. És nem is arról beszélek, hogy tisztában vagy azzal, hogy a dohányzás káros, mégis elszívod a cigit, mert szeretsz cigizni. Hanem arról beszélek, amikor le akarod tenni a cigit, de képtelen vagy rá, mert remegsz, vagy amikor meg akarod nézni a napfelkeltét, de lusta vagy felkelni rá.
Mert ez súlyos paradoxon. Most igazából vagy nem is akartad letenni azt a cigit és nem is akartad megnézni azt a napfelkeltét, magadnak hazudtál, vagy ne mondd azt, hogy ténylegesen szeretnéd, de képtelen vagy rá. Mert amit igazán szeretne az ember, amire valósan energiát gyűjt, amit tudatosan megtervez, azt meg tudja valósítani. Minden, ami velünk kapcsolatos, az rajtunk múlik.
Az, amire vágysz, az lehet a sorsterved része, de az, hogy meg is valósítod-e azt, az már a jellemé. És utóbbiban sokat lehet bukdácsolni.

Mitől jó egy élet?

Nagyokat lehet bukdácsolni például úgy is, hogy észre sem vesszük, de valami miatt félünk előrehaladni az életünkben. Miért? Talán tudat alatt azt gondoljuk, nem érdemeljük meg? Talán nem akarjuk túlszárnyalni a szüleinket? Talán azt hisszük, hogy másoknak több jut, ha mi lemondunk az álmainkról?
Ugye, hogy nevetséges?
Pedig ezek az alattomos erők hatnak ránk, az elménkre, a centrumunkra és minden nap befolyásolnak bennünket és a döntéseinket. Nem árt, ha tisztában vagyunk velük.
Tehát, légy résen! Próbálj soha ne visszalépni az életedben! Számos blokk gátolja az önmegvalósításunkat, így nem árt, ha naplószerűen vezetni kezdjük a lépéseinket felfelé a lejtőn. És ebben legalább legyünk nagyon szigorúak magunkhoz. Legalább annyira, mint amennyire legyünk szigorúak magunkhoz akkor, amikor kedvesnek kell magunkhoz lennünk. Önmagunkhoz kedvesnek lenni pedig soha nem úgy kell, hogy lustaságot engedélyezünk magunknak, amikor meg kéne ragadnunk életünk grabancát, és megemelni azt. Legyünk szigorúak kedvességben önmagunk felé abban a tekintetben, hogy azért halmozzuk el magunkat figyelmességgel és ajándékokkal, hogy az életszínvonalunk emelkedjen általuk.

Mitől jó egy élet?

Önzőség és az önszeretet között nagy a különbség. Nem tehetsz mindig nagy dolgokat magadért, a boldog pillanataidért, de a maximumra attól még törekedhetsz minden pillanatodban. Ha így teszel, ha tudatosan törekszel erre, ha tudatosan törekszel a fejlődésedre, az álmaid elérésére, akkor garantáltan nem lesz bűntudatod az elpazarolt időért. Nem kell és nem is lehet mindig vagyonokat költeni, ruhákat, műszaki cikkeket venni. Valamikor csupán a legapróbbnak tűnő pillanatoknál kell nagyon résen lenni.
És ez a titka.
Szakíts időt az önmagaddal való párbeszédre, amiben a leggyakrabban feltett kérdés ez legyen: teljes számomra ez a pillanat?
Éld meg a nehézségeket persze, ne menekülj el előlük, de ha nehezebb periódusod van, akkor még inkább próbáld megjutalmazni magad! Ha magadnak nem adsz, nem lesz másnak miből adni. Egy egészséges önszeretet kell, hogy legyen benned. Már csak a világ érdekében is.
És miért ne szeretnéd magad?
Ne húzd nagyon sokat az időt, ne hezitálj, ne félj dönteni, persze azért gondold át, de érezd a határt!
Televízió? Alkohol? Munkamánia?
Miért nem élsz inkább?
Nem tudod, hogyan kell?
Ugyan melyik tévéműsor, korsó sör, vagy munkahelyünkön megélt pillanat ugrik majd be a halálos ágyunkon?

Vélemény, hozzászólás?