Isteni személy – Kövesd a Jeleket! (Írta: Félhold)

Isteni személy – Kövesd a Jeleket! (Írta: Félhold)

–    Jó ideje már, hogy folyamatosan a visszatérő ember jár a fejemben. Mert ezt sugallod! – vágtam Angel fejéhez. Megint csak a napok, hetek óta tartó jelek, égi kódok megfejtése.

–   PERSZE, HOGY EZT SUGALLOM. MERT JÖN, MERT ÚTON VAN.

–   Lehet, de még nem ért ide, vagyis voltak felbukkanók, de egyikük sem az, AKI.

–  GONDOLOD? NE ÁLLJ ELLEN, HALADJ AZ ÁRAMLÁSSAL. LÉGY MEGENGEDÉSBEN. HAGYD VESZNI, HA VESZNI AKAR. TE PEDIG ÚGYIS OTT ÁLLSZ MAJD AZ ÚT VÉGÉN. NE LÉGY ELÉGEDETLEN. AZ AZ EMBER, AKIT MELLÉD KÜLDTEM NAGYON NAGY SEGÍTSÉGEDRE LESZ. MÁR MOST IS SEGÍT.

–  Tudom. De figyelj csak. Magyarázd el nekem, miért küldöd azokat a dolgokat folyamatosan? A tűz, pl az egyik álmomban. Amikor anya készült begyújtani, és a vödörben kigyulladt spontán a fa. Azt mondta, vigyázzak, nehogy kialudjon. Vagy a másik álmom? A rengeteg horgony-szív szimbólumok folyamatos felbukkanása.. Szinte megsorozol velük. Miért? Szinkronban haladunk lelki síkon, de a fizikai síkon full tagadás, menekülés. Már egy csomószor ugyanaz jött ki kártyáimban, mások kártyáiban. A visszatérés, újjászületés, új tanulókörök. Miért?

–  A TŰZ. EZ A LEGFONTOSABB. ISTENI ÉNED MÁSIK FELE. A LÉLEK, AKIVEL EGYEK VAGYTOK. A SZERETET, AMI ÖSSZEKÖT TÉREN ÉS IDŐN ÁT. A TŰZ, AMI ÉLTET, MEGTISZTÍT. ŐRIZNED KELL A LÁNGOT, A TÜZET MÉG AKKOR IS, HA SZAKAD AZ ESŐ, HA FÚJ A SZÉL. ANYAI GONDOSKODÁSSAL ÓVNI. A BENNETEK LOBOGÓ TÜZET TÁPLÁLNI. HIÁBA MÁS MOST MINDEN A FIZIKAI SÍKOTOKON, HIÁBA KÜLÖN UTAKON JÁRTOK, ELJÖN MAJD AZ AZ IDŐ, AMIKOR AZ ÉLET FOLYÓJA ISMÉT EGYBE TERELI A SORSOTOKAT. DOLGOTOK VAN, MINDENKINEK AZ EGYÉNI ÚTJÁN. MEG KELL OLDANOTOK. EZ AZ ÚJ KÖR. TANULNI, TAPASZTALNI, ÖSSZEÉRNI EGYMÁSHOZ. MÉG NAGYON AZ EGÓDBAN VAGY TE IS.

–  Nem könnyű az egót lecsitítani. De lehajtom a fejem és haladok. Előre

– EZ JÓ, DE KÖZBEN ÖNMAGAD FELÉ, EZ LEGYEN AZ ELSŐ. A LEGFONTOSABB. A HORGONY ÉS A SZÍV A HITET, REMÉNYT ÉS A SZERETETET SZIMBOLIZÁLJA. EGYSZER. MÁSODSZOR PEDIG A HORGONYOD HÚZD FEL, HALADJ ELŐRE SZERETETTEL, HITTEL ÉS REMÉNNYEL A SZÍVEDBEN. BÍZZ AZ ÁRAMLÁS BÖLCSESSÉGÉBEN, HOGY OLYAN HELYEKRE VEZET,AHOL MEGTALÁLOD AZT A KINCSET, AMELYRE VÁGYTÁL. NÉZD A KÖRNYEZETET KÖZBEN. AZ ÉLŐVILÁGOT, A MADARAKAT, A FLAMINGÓKAT. TUDNI FOGOD, HOL KELL ISMÉT KIKÖTNI. ODA FOG ÉRKEZNI AZ Ő HAJÓJA IS.

–  Már megint a flamingó.. „A flamingó egy erőteljes állat totem, különböző szimbolikus jelentéssel. Elsősorban azt mondhatjuk, hogy a flamingó a benned lévő rejtett, erős érzelmek szimbóluma. Ha a flamingó megjelenik az életedben vagy az álmaidban, akkor azt jelenti, hogy szabaddá kell tenned az érzelmeidet és hagynod kell, hogy vezessék az életedet”  Klassz..

Ahogy jöttünk hazafelé a találkozóról, annyi minden eszembe jutott. Az érzékenység, a feltétel nélküli szeretet. Sokat gondolkodtam azon az úton, melyen idáig sikerült eljutnom. Közben egy korábbi kemény harcom amelyet tényleg hittel, bizalommal és mélységes szeretettel vittem végig, a Győzelemig. Látszólag nem volt remény. Teljesen elfordult tőlem. Ha lett volna ajtó előttem, még azt is rám csapta volna. Sőt mondhatom többes számban is. Előbb a kicsi tette, aztán a nagy. Ott gubbasztottam a lélek sötét éjszakájában, tenyeremben egy ici- pici világító mustármagocskával. Az egyetlen fényforrás volt. Csak botorkáltam valamerre, közben figyeltem a jeleiteket, amiket küldtetek. Visszagondolva, nagyon ordító volt mind. Elhoztátok nekem a török zászló sarlóholdját csillaggal. Jó kis fejtörő volt 🙂 Merre haladjak? Hol az utam? Ugyanez a szimbólum. Hmm.. Az az ember akinek a vezetékneve, vagy az, akinek török eredetű a neve? Megint ugyanez a szimbólum és napokon keresztül bele botlottam. Aztán vittél bele egy kis csavart Angel. A horoszkópot. De ez is vicces volt, mert mindkettőnek ugyanaz, de még a kicsi kiírt születési ideje, napra pontosan egyezik a nagyéval. Még én is megkaptam a Kis török becenevet igaz utólag ezen események után jóval később, de akkor is. 🙂 Végül a születési évet küldtétek, ami pontosította az egész kérdéskörre a választ.

A buszom pont odaért a töltéshez. Eszembe jutott egy következő képsor is, amit mutattál. Az új főút, ami párhuzamos a régivel, amely fent fut a gát tetején. Átbukfenceztem rajta. A töltésoldal gyönyörű, zöld fűvel és rajta hófehéren a ragyogó csillag és a sarlóhold. Felléptem a régi útra. Hosszú, egyenes, végtelenbe nyúló. Hófehér kőből kirakva. Vagyis inkább kavicsokkal teliszórva. Fel is hívtam akkor valakit, aki otthonosan mozog a szimbolikában. Akkor csak annyit mondott, inkább kérdezett: „Valaki visszatér az életedbe? Egy régi ember?”

–  JÓ VOLT AZ OKFEJTÉSED. BÁMULATOS VAGY KISEMBER 🙂

–  Köszönöm, folytatom 🙂  Szóval Igaz lett minden egyes jel, illetve utalás, szimbólum. Életem legnehezebb, legkeményebb perceiben végre megérkezett az életembe Ő. Megfogta a kezem újból, és azóta sem tágít mellőlem. Hálával csordult teli a szívem, a lelkem. Nagyon sokat köszönhetek neki. Megtanított az igazi lényegünkre emlékezni, megtanított feltétel nélkül hinni és bízni a csodákban, a szeretet erejében. Rendíthetetlenül kitartani mellette és alázattal haladni a saját utamon, önmagam felé, kettőnk felé, hogy a végén egy egész kis családdá kovácsolódva ismét együtt járhassuk a közös utat ahol mindenki fogja a másik kezét, ahol kölcsönös a szeretet, a támogatás. Ahol szárnyunkat tárva szabadok lehetünk mindannyian, gyerekek és felnőttek egyaránt. Megérkeztünk, itthon vagyunk!

–  LÁTOD, MÁR AKKOR IS MONDTAM NEKED, HOGY ÉLETETEK FOLYÓJA EGYÜTT FOG HALADNI, DE UGYE VANNAK KITÉRŐK, ZÚGÓK. KIS SZIGETEK, AMIT A NAGY FOLYÓ MEGKERÜL, VÉGÜL EGY MEDERBEN HALAD TOVÁBB. ÉS TÖBBET NYERTETEK EZZEL A SZERETET– KAPCSOLÓDÁSSAL, MINT REMÉLHETTÉTEK IS VALAHA. A JELEN HELYZETBEN SINCS MÁSKÉNT. APRÓ KOCKÁKAT SZÓROK NEKED A KIRAKÓSODHOZ. MOST IS AZ A DOLGOD, HOGY TANULJ, ÉS MINDEN KOCKÁNAK KERESD MEG A HELYÉT. MINDEN OTT VAN LENT, VAGY LEGALÁBBIS AMI MOST LÉNYEGES. FONTOS, HOGY A TÜZET TÁPLÁLD MÉG AKKOR IS, HA CSAK EGYEDÜL, MEG NÉHÁNY BARÁTODDAL OSZTOZOL A MELEGÉN. A FŐ HELY SZABAD MARAD. NEKI VAN FENNTARTVA. AZ ÖVÉ, ÉS NEM ÜLHET ODA SENKI, CSAKIS AZ, AKI ODA ILLIK. ÉRTED? Ő MÉG OTT TART, AHOL TE ANNO, AMIKOR MÉG NAGYON A FEJEDBEN TARTÓZKODTÁL ÉS AZ ELMÉDDEL PRÓBÁLTÁL MEGOLDANI MINDENT. EMLÉKSZEL? FIGYELD AZ ISMÉTLŐDŐ MINTÁKAT, A TAPASZTALATAIDAT. NEKED MI ESNE A LEGJOBBAN, HA AZ Ő HELYÉBEN LENNÉL?

–  Ha már a hajó hasonlatnál tartunk.. nekem az esne a legjobban, ha ott várnának a kikötőben. Egy sokkal nagyobb hajón. Ahol kényelmesen, biztonsággal utazhatok. Ahol a stabilitásba megérkezhetek. Ahol várnak a Fészek melegével. Ez esne jól. Bizony.

– IGEN. EZ A TE DOLGOD. ÉPÍTSD A HAJÓT, A FÉSZKET. EMLÉKSZEL, AMIKOR NÉHÁNY HETE EGY BESZÉLGETÉSÜNK ALKALMÁVAL MEGMUTATTAM NEKED HOL TART EZ A KAPCSOLÓDÁS? ÜLTÉL A KERESZTEZŐDÉSBEN. ISTENI SZEMÉLYED PEDIG A TÚLOLDALON, NEKED HÁTTAL ÁLLT. EGY TÜKRÖT TARTOTT A KEZÉBEN, ÉS TÉGED FIGYELT. FIGYEL FOLYAMATOSAN. MOST ELINDUL BALRA. HAGYD MENNI. BE FOG MAJD ÉRNI TÉGED, TE PEDIG MENJ EGYENESEN. A LELKE FOLYAMATOSAN RÁD FÓKUSZÁL. ENNEK TUDATÁBAN TEDD A LÉPÉSEID.

–   Szinte láttam, ahogy a kezedbe veszed a tenyerem és végig fut rajta az ujjad..

–  BIZONY. A HAJÓ, A SZÍV, A HORGONY A ZENE, A VIDEÓ CSATORNÁK MINDEN VELED REZONÁLÓ ÜZENETE IGAZ. LÉGY SZABAD ÉS ENGEDD, HOGY SAJÁT MAGA MEGTANULJA ÉS RÁJÖJJÖN MIT KELL TENNIE. EZ KÖZÖS UTATOK 4. SZAKASZA. JÁRD VÉGIG AZ UTAD TE IS. GYÖNYÖRŰ ÉS TANULSÁGOS. ÉRKEZZ MEG AZ 5. SZAKASZBA, ADD FEL.

–  Akkor nem is maradt más opció. Becsomagolom és feladom. Fel. Nektek. Azt a kis magocskát pedig beteszem a hajóm lámpásába, ami csak erősíti a fényt, hogy lássam az utat előttem. És felhúzom a horgonyt, elindulok. A szívembe pedig leeresztem, kapcsolódom. Önmagamhoz. Hozzá. Az Isteni Egységhez.

– MÉG IDŐBEN VAGY KAPITÁNY! TERET MÉG NE VÁLTS 🙂

Vélemény, hozzászólás?