Életem első vigyorognivalója :) (Haraszti László igaz története)

You are currently viewing Életem első vigyorognivalója :)  (Haraszti László igaz története)

Véletlenül belenéztem egy karóra reklámba és fülig elvigyorodtam egy nagyon régi oktondi beszólásom miatt.

Egészen kiskoromban ferdén szemközt velünk lakott egy korombéli fiú, aki jó pajtásom volt, rendszeresen összejártunk. Akkor még alig volt vége a háborúnak, nagyon szegény volt mindenki.  Petiék – így hívták a barátomat – kicsit jobban álltak, mert az édesapja valami betegsége miatt megúszta a háborút és végig dolgozott intézőként a Festetics uradalomban. Sok mindent irigyeltem náluk némán, de őszintén, mint egy kisgyerek. Volt egy kitömött gyöngybaglyuk, amit percekig bámultam és kicsit féltem is tőle a szúrós tekintete miatt. Petinek volt egy öreg tangóharmonikája és pötyögött is rajta egy kicsit. Néha a kezembe vehettem egy őszibarack magból faragott guggoló majmot. Természetesen mindezek ellenére igazi őszinte kisfiús volt a barátságunk.

Egy lényeges megjegyzés: mindketten pöszék voltunk. A Peti nem tudta kimondani a „k” betűt, „t”-t mondott helyette. Én nem tudtam kimondani az „r” betűt, „j”-t mondtam helyette.

Egy szép napon Peti barátom beállított és büszkén mutatta az apja karóráját a kezén: „Nézd Laci, van tarórám!”. Én a sárga irigységtől hajtva Édesapámhoz fordultam: „Édesapa! A Peti nem tudja kimondani, hogy kajója!”

Valószínűleg ez életem első, de korántsem utolsó vigyorognivalója.

Vélemény, hozzászólás?