A Föld a miénk; Az Ember alanyi joga és kötelességei
Jár az embernek alanyi jogon az egészség, a tanulás, a fejlődés, az élelmiszer, a föld természeti kincsei és felfedezésének élménye, vagy ezek a jogok csak elérhetőek némi munkával (mert a…
Jár az embernek alanyi jogon az egészség, a tanulás, a fejlődés, az élelmiszer, a föld természeti kincsei és felfedezésének élménye, vagy ezek a jogok csak elérhetőek némi munkával (mert a…
Volt és voltak már háborúk azért, mert az Ember nem egységben, hanem különbözőségben és felsőbbrendűségben gondolkozott. De nincs béke jelenleg sem. Még ott sem, ahol nem dördülnek ágyúk, fegyverek, ahol nem vér folyik. Sokkal inkább lappangva folyik a más lelkek feletti önhatalmú bíráskodás és a tudat alatt elmormogott felsőbbrendűségi kiáltvány. Te hallottad már szitokszóként alkalmazni…
Előfordulhat, hogy az az eszmény, amit az egyén vonzónak és a sajátjának tart, amit önmaga részeként manifesztál, a hétköznapok gyakorlati kihívásai között lemorzsolódik részéről, mintha ott sem lett volna? Gyakorta…
Mit tennél, ha annak a nyugtalanító megrázkódtatásnak lennél kitéve, hogy a karodon egy óra mutatná az életedből még hátralévő időt? Hogyan változtatnál az életeden, bizonyos viszonyulásaidon és döntéseiden?Valóban belesüppednél a…
Ha nem létezne valami embert meghaladó felettes erő, ami túl van az érzékeken, mégis, a megfelelőre hangolt antennákkal, nyitottsággal, határozottabban érzékelhető bárminél, ha nem léteznének a lelkek táncai, összeköttetései, sajátságos…
Irgalmatlanul korlátoltak vagyunk mi, halandók. Képtelenek vagyunk meghajlítani az időt, hogy azon az eldeformálódott görbén újra ott legyünk a kellemetlenebb helyzetekben és kijavíthassuk azokat. Nem kacskaringózhatunk előre sem rajta, hogy…
Érdekes, hogy amíg két pont között a legrövidebb út az egyenes, addig két ember között szintén az egyenes, derekas őszinteség a legrövidebb szakasz. Sok ízben elkápráztatott már, ahogyan a külvilág…
Különleges érzékfölötti kísérletre invitállak, amit magam is űzök. Először csak természetszerűleg, ösztönösen belopakodott cselekedetim közé ez a bizonyos szemléletmód, majd játszásiból rákaptam; elsőként csináltam, cselekedtem vele, majd megtanultam szívből és…
Amikor az élet értelmére kérdezünk rá, leggyakrabban három indokot hallunk; szeretet, megtapasztalás, fejlődés. E szentháromságra ugyan még a 21. század közepéig sincs bizonyítékunk, nem hagyta meg ezeket útravalóul nekünk senki, mi, emberek, velük értelmezzük az élettel együtt járó „elintéznivalóinkat”. Nem kell ahhoz spirituális szemléletűnek lennünk, vagy az élet értelmére egyszer is rákérdeznünk, hogy alig bírjuk…
Bevallom, évek hosszú sora, évtizedek kellettek ahhoz, hogy én, mint a dolgokat örökösen túlbonyolító, érzelmeiben, dimenzióiban túláradó szentimentális, „nehéz eset” felemelően tudjam magam érezni az egyszerű emberek társaságában. Nagyon sok…