Az egyszerű emberek nagyszerűségéről

Az egyszerű emberek nagyszerűségéről

Bevallom, évek hosszú sora, évtizedek kellettek ahhoz, hogy én, mint a dolgokat örökösen túlbonyolító, érzelmeiben, dimenzióiban túláradó szentimentális, „nehéz eset” felemelően tudjam magam érezni az egyszerű emberek társaságában. Nagyon sok idő kellett ahhoz, hogy egyáltalán észrevegyem az ilyen emberek pompáját, seregnyi jó tulajdonságát, mindazt, ami bennem is megvan, és megállapítsam, hogy  amiben tőlük eltérek az se jobb, se rosszabb, egyszerűen csak kiegészíti azt a tisztaságot, ami majdhogynem minden egyszerű ember karizmájának mélyén ott rejtőzik.
Iris Murdoch, brit írónő és filozófus, mondatja ki egyik szereplőjével A háló alatt c. regényében a következő állítást: „ …túl sok engedményt teszünk a közlés szükségletének. (…) Amint beszélek, mint most például, nem azt mondom pontosan, amire gondolok, hanem azt, ami hat rád, ami reagálásra bír. Még köztünk is így áll a dolog, hát még olyan esetben, amikor a félrevezetés komolyabb okai forognak fenn. Ám annyira megszoktuk ezt, hogy alig vesszük észre. Az egész nyelv a hamis állítások megtételének eszköze.”
A túlbonyolításainkból fakadó apró, még előttünk is sokszor észrevétlen kis hazugságaink a gondolatainktól, a szavak megformálásán át egészen a tetteinkig, s még egy pillantásunkon is tetten érhetőek. Minél egyszerűbb marad az ember, ez annál inkább elmarad belőle és környezetéből. Az érzelmek nyakatekertségéből eredő szerteágazó belső világból származó cselezéseinkért nem vagyunk hibáztathatók, ugyanúgy, ahogyan az egyszerű letisztultsága és őszintesége sem felmagasztalható. Mindenki adja, amit tud, hozzájárul ehhez a bolygóhoz, annak jelenéhez és jövőjéhez, ahogyan az lényege. Észrevenni azonban nem árt, még akár tisztelni is lehet, a tisztaságot, mely a legegyszerűbben található a legmakulátlanabb formában.

Az egyszerű emberek nagyszerűségéről

Irish Murdoch, bár a szavak és a gondolatok szerelmese volt, aki úgy vélte, hogy e kettő nélkül az ember sem lenne ember, az emberi faj, mint olyan, pedig talán nem is maradt volna fenn ilyen sokáig, mégis kimondatja egyik szereplőjén keresztül az álláspontját, miszerint maximum csak az olyan állításaink igazak, melyek az „add ide a sót” felszólításainkkal egyenértékűek.
 „…Midőn valóban igazat mondok, holtan esnek ki számból a szavak, és akihez szólok, tökéletes értetlenséggel hallgatja beszédemet.” – mondja Iris egyik szereplője, utalva arra, hogy ha valóban mindig azt mondanánk, amit gondolunk, ami bennünk van, s nem lenne bennünk az örökös törekvés arra, hogy a velünk szemben álló felet elkápráztassuk, izgalomba, ingerbe tartsuk, hogy vele párbeszédet folytassunk, tönkre mennének még a kapcsolataink is.
Talán köze volt ennek ahhoz, hogy évtizedeken keresztül, amikor egyszerű emberek társaságába kerültem, s őket hallgathattam, elfogott valami bizarr borzongás, amivel semmiképpen sem tudtam kibékülni. Hallottam és figyeltem szavaikat, mindegyik szót a sajátoménak éreztem és igaznak, mégis mintha hiányzott volna belőlük valami. Évtizedek pedig ahhoz kellettek, hogy rájöjjek arra, hogy tulajdonképpen, ami ezekből a bizonyos szavakból hiányzik, az pontosan az, ami megvan ugyan a kevésbé egyszerű szónoklásban, de már jóval inkább megkérdőjelezhető a hitelessége és a lelkiismeretessége.

Az egyszerű emberek nagyszerűségéről

Valahol ezek után, vagy közben pedig az egyik legkülönlegesebb történt meg velem. Nem csak, hogy a környezetemben felfedezni véltem, miszerint egy túláradó, komplex és inkább a gondolatainak, a gondolkodásnak élő egyénnek lehet egy nagyon egyszerű és mindenféle bonyolítástól mentes személy a legjobb barátja, de azon kaptam magam, hogy sokszor felszabadultabb is vagyok az ilyen emberek társaságában.
Most már ennek az okát is tudom. Az egyszerű emberek oldják az életnek azt a feszültségét, amit a komplexebb lélek gondolkodással tűzdel tele. Míg a bonyolult ember hajlamos titokban végezni például a szükségét a mellékhelyiségen, csak hogy annak látszatát keltse, hogy ő tökéletes, s hogy ő sosem jár vécére (még ha az erre való törekvés meddő is, hiszen vécére mindenki jár nagyon jól tudjuk) addig az egyszerű ember kivonul a közösség kellős közepéről mindenféle titokzatosságtól mentesen, mi több, még attól sem riad vissza, hogy vécézésének szaga majd mindenkihez eljut.
Minden manőver, bonyolultság, felesleges réteg lebomlik az egyszerű emberek társaságában, s csak az marad meg, ami volt; tényszerű, tőmondatos, a szándék, a kérés kifejezése, a mezei őszinteség, a cicomátlan ember. A legelemibb igazság. 

Az egyszerű emberek nagyszerűségéről

Ha más stílusban is, de az egyszerű emberek is ugyanarról beszélnek, ami minket is foglalkoztat. A legnagyobb különbség az egyszerű és a bonyolult személyben talán az, hogy amíg a bonyolult sok dologgal kapcsolatban elhiszi, tudja, hogy az igazsággal, mint valami privilégiummal rendelkezik, és nagyon nehézkes őt boldoggá tenni, addig az egyszerű csak megmarad a magától értetődő szerénységében, még szándékában sem áll beállítani magát minden titkok tudójának, tökéletesnek, s bizony a legapróbb dolgokon is tiszta szívből nevetni mer.
Lehet hogy az egyszerűbbnek tartott vagy mondott emberek nem gondolkoznak bonyolult, komplex kérdésekben, de sok esetben kiegészítik azt a személyt, aki bonyolult lelkivilágú, figyelnek olyan dolgokra, melyeket a bonyolult, komplex nem vesz észre, amihez nem ért, és többször előbb ki is mondják az igazságokat. Nincs bennük annyi gátlás, megjátszás, titok, szövődmény, komplexus.
Ezért az egyik legcsodálatosabb, amikor egy komplex lénynek egyszerű barátja van. Az egyszerű oldja a bonyolult gátlását, az egyszerű pedig szemlélődik a komplexitásban. Két világ találkozása. Az egyszerű sokszor gyakorlatias, kétkezi munkás. Tudja, hogyan kell vetni, aratni, túlélni nomád körülmények között, kézzel kifaragni, formába önteni, alkotni, sütni-főzni. A másik a világ dolgairól elmélkedik és felfedezi a belső világ, az érzelmi skála megannyi tónusát.
Az egyszerű ember nem célozgat, nem morfondírozik sokat, kimondja. Ezért az élet is egyszerűbb vele. Igazi cselszövést pedig sose várjunk egy egyszerű embertől s ne keressünk megnyilatkozásai mögött olyat, ami azzal ellentétes. Ha valami, ez az egyetlen, amire egy velejéig egyszerű ember teljességgel képtelen.

Az egyszerű emberek nagyszerűségéről

Az egyszerű egy túlérzékeny, de még egy óvatos, összetört ember hű barátja is. Pihenteti a lelket, hiszen nem kell mindenkivel filozofálni, csatározásokat vívni, a világot elemezni. Sokszor azért megbízhatóbbak az egyszerűbb emberek, mert nem keverednek el az érzelmi zűrzavaraikban.
Klasszikus történet. A párosítás a bonyolultat egyszerűsíti, az egyszerűt kiterjedtebbé teszi. Mindenképpen ritka és kész szerencse, hogy a környezetemben láthatom, hogy olykor a kapcsolódásaim által szembesülhetek vele.

This Post Has 5 Comments

  1. Talán nem kell hozzá írnom semmit: A Cigány Jóska.

    A kisfiú félt tőle.

    Sovány, magas, nagyon sötét bőrű, mindig borostás ember volt, vastag szúrós szemöldökkel, koromfekete szemekkel. Kopott – valamikor fekete, ma már inkább szürke – kabátban, ugyanilyen nadrágban, fehér gallértalan ingben, klumpában járt. A vászontarisznyából kilógott a „gyikénydugós” piókásüveg. Hátul a derekán – két keze könyökhajlatába fogva – mindig ott volt a csillogó, fényes cigányfejsze.

    A faluban „Cigány” Jóskának hívták.

    A kisfiú tudta, hogy Jóska tekenyőket és melencéket fog csinálni a hátsóudvarban fekvő két nagy kanadai-nyár tömbből. Nagyok voltak, mellig érők. Legalábbis a kisfiúnak…

    Jóska lepakolt, körüljárta a tönköket, dörzsölgette az állán a borostát, majd könnyűnek látszó, de feszes mozdulattal belevágta a cigányfejszét a tönkbe. A kis hasítékba faéket vert a fabunkóval, majd ugyanezt a másik oldalon is megcsinálta, majd ismételte. És egyszer csak a tönk tompa, sóhajtó szakadással kétfelé vált.

    A kisfiú mindezt a tyúkól takarásából figyelte, mert még mindig félt ettől az embertől.

    Jóska fával kitámasztotta az egyik „féloldalt”, majd néhány körüljárás után a cigányfejszével faragni kezdte a hasítás felső oldalát. A nyárfa hófehér, szálas, könnyű szilánkjai szerteszét repültek.

    A kisfiú – megfeledkezve félelméről – lassan közelebb lépett. Jóska nem figyelt rá, csak a munkájára. Végül a fiú – hátratett kézzel, előrehajolva – nézte a könnyűnek látszó, harmonikus, de hatékony mozdulatokat, a cigányfejsze játékát.

    Jóska ekkor annyit mondott:

    „Vigyázzon, mer’ megüti a forgáncs!”

    Itt kezdődött az a furcsa, kortalan kapcsolat, ami egy kíváncsi gyermek és egy „mentor” között lehetséges.

    Két nap múlva kapta a kisfiú azt a „felajánlást”, hogy „csinájj egy fejőszéket a Mamádnak”. A fiú nagyanyja Jóska értékrendjében abszolút első volt, mert ő pótolta a piókásüveg „hiányait”, és ő készítette az ebédet.

    Kapott egy falapot a törzsből, mely mintegy 40X40X10 centiméter volt. Néhány „bemutató” csapás után Jóska a kezébe nyomta a csillogó vájóbaltát és dolgozott tovább. A vájóbalta kicsiny szerszám, de a kisfiú kezét elhúzta, nagyon nehéz volt. Aztán megérezte a „ritmusát”. Lassan kialakult az ülőrész – bár hagyott maga után kívánnivalót – és az alsó rész is alakult. A három láb helyét már közösen fúrták a cigányfúróval, de ez ekkor már valamiféle összetartozást jelentett.

    A kisfiú a széket feltette a farakás tetejére, hogy „szikkadjon”. Az éjszakai kis eső „belebeszélt”, mert másnap az ülőke egy helyen megrepedt egy kicsit.

    Jóska – aki a lelkében a legjobb pedagógus volt – csak annyit mondott: „Szép repedés.” Ami annyit jelentett, hogy több repedésnél az ülőke széteshetett volna…

    Később a kisfiú még sokat tanult a favágásról, pedig általában azt hiszik az emberek, hogy az egyszerű dolog, csak erő kérdése. Nem is sejtik, mekkorát tévednek.

    Ma a kisfiú 66 éves, és már pontosan tudja, hogy a legegyszerűbb ember is lehet Ember…

  2. Drága Szellő! 
    Egyszerű/bonyolult…kulcsszavakból indulnék ki hozzászólásomban. A fenti jegyzet komlex egészet képez, elvileg nem is kéne se hozzárakni sem elvenni. De – a kisördög meg a kisangyal most is itt kísért.  Na nézzük, kire hallgatok.  Játszunk egy kicsit!  Ajjaj -micsoda hangzavar!- Egyszerre mondja mind a kettő. Az ördög a részletekben rejlik a közmondás szerint. Hmm…sok részlet-sok ördög? Nagyon esélyes de az ördögnek van még egy fondorlata. Az elhallgatott/elfelejtett részletben is képes meglapulni. Ábrázolnám ezt a helyzetet: Soha nem tudom uralni a teljes igazságot… mint ahogy Te sem. Miért is? Mindig marad valami-egy kis részlet- amit elfelejtek vagy nem volt elég őszinte,vagy lustaságból(?) nem írtam oda de kellett volna mert anélkül nem kerek az egész és nem érthető bármennyire is meg van magyarázva. Kedveseim ! Mindig volt és mindig lesz ki nem mondott, meg nem értett/hallott szó. Bárhonnan is nézzük. Az egyszerű és bonyolult emberek akármelyik kombinációját nézzük. A bonyolult emberek nem abban különböznek az egyszerűektől mert valamiben többek, hanem abban, hogy nagyobb felelőség terheli őket önmaguk és embertársaik iránt. Ezt ki kell ismerni, meg kell tanulni működtetni és ha minden jól megy a felelősségből áldás lesz.

    1. Drága Testvérem! Nagyon elgondolkoztattál! Elsőre nagyon igaz volt, amit írtál…Másodjára (szeretek minden arra méltó kijelentésen elmorfondírozni, elmélyedni benne) már úgy tűnik, ez az igazság sem kizárólagos. Mintha attól függne, honnan nézzük, milyen szituációban és kinek az igazsága…Most adtál nekem gondolkozni valót, köszönöm! 🙂

  3. Kedves V.Zoli!
    Ezt írod: ” Soha nem tudom uralni a teljes igazságot…” Ez végtelenül egyszerűen adódik abból, hogy nem matematikáról beszélsz! Teljes igazság ugyanis csak abban van. Ott van egyedül csak igen és csak nem, ami az igazság szükséges és elégséges feltétele. Az igazság más esetben legfeljebb olyan, mint az 1/x függvény y értéke az x= pozitív számok esetében: végtelen finomsággal megközelíti az x tengelyt a végtelenben, de soha nem éri el!

Vélemény, hozzászólás?