35 évig ateistaként éltem az életemet. Nem hittem sem Istenben, sem semmilyen vallási formában. Bár Református Gimnáziumban tanultam, a kötelező vallásórák nem voltak a kedvenceim. Az egyházi tanítások pedig heves ellenállást váltottak ki belőlem.
Mostanra ez valahogyan megváltozott…. Az életemben bekövetkezett traumák és a halálközeli állapot megváltoztatta a gondolkodásomat. Vagy csak egyszerűen felébredtem? Nem keresem a választ már erre a kérdésre, és arra sem, hogy mi-miért is történt velem, csak megpróbálom ezzel az új gondolkodással élni a napjaim. Megpróbálok kedves és szeretettel teli lenni mindenkivel, megpróbálok segíteni, ahol tudok, és megpróbálom leküzdeni a saját elmém.
Nem vagyok szent, hiába is szeretnék az lenni, mert az emberi vágyaim és gondolataim ezt nem igazán teszik lehetővé. Sajnos az a tapasztalatom, hogy ha a Biblia tanításai szerint szeretnék a mennybe jutni, akkor be kell zárkóznom egy szobába és beülni a sarokba ahhoz, hogy ne kövessek el bűnt, és még ez sem 100%-os biztonság, mert a saját gondolataim sem mentesek tőle. 🙂 De itt jön képbe az az ajándék, amit mi emberek kaptunk Istentől…. „Hiszem azt, hogy minden bűnöm bocsánatot nyer, mert Isten szövetséget kötött velem. ”
„Hanem olyan lesz az a szövetség, amelyet e napok után kötök Izrael házával – ezt mondja az Úr-, hogy törvényemet a bensőjükbe helyezem, a szívükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja senki a felebarátját és senki a testvérét ekképpen: Ismerjétek meg az Urat! Mert ők mindnyájan ismernek majd engem, kicsinytől a nagyig – ezt mondja az Úr -, mert megbocsátom bűneiket, és vétkeikről többé nem emlékezem meg.” (Jeremiás 31:33-34)
Hívő lettem, de ez a saját hitem. Megvallok dolgokat, de ez a saját vallásom. Senki nem erőltette rám, ezért én sem erőltetek senkire semmit. Egyszerűen szeretem az életemet, az embereket, a szép dolgokat és megpróbálok ebben a zűrös világban boldog lenni…..
Így nekem a „Szeretet a vallásom”.
Áldott napot kívánok mindenkinek.
M. Anna
Szia, kedves mulleranna!
Nagyon szépen köszönjük a történetedet! Őszintén érdekelne, hogy milyen halálközeli élmények és traumák fordítanak valakit a szeretet tudatos átélésére, az arra való törekvésre, hogy segítsen, ahol csak tud, hogy szebbé tegye a világot!
Teljesen egyet értek Veled abban, amit írsz. Nekem is egyetlen vallásom van, ami a szeretet nevet viseli. Hiszek egy felsőbb Létezőben, ami a több mint hétmilliárd ember mindegyike előtt más néven, más alakban, más keretek között jelenik meg. Máshogy jut el hozzánk, formál és alakít minket, de végeredményképpen mindenkit ugyanoda vezet. Ezért tudok mindenki hitével, nézőpontjával azonosulni. Mindenben hiszek, mindennel együtt érzek, teljesen mindegy mi a neve, vagy hogy hogyan és hányféleképp közvetítették felénk a generációk, az emberiség. Számomra minden mögött ott bujkál ez a Létező, ami nem árt másoknak. Ami fejletten szeret.
Ezért is jutott eszembe történetedről az ’Isten tudja’ c. passzusom. Betettem kapcsolódó írásba. Ha van egy kis időd, szeretettel ajánlom. <3
Szia.
Köszönöm, hogy elolvastad. A kérdésedre a következő bejegyzésemben megkapod a választ. 🙂
Áldott napot.
M. Anna
Nagyon várom! 🙂 Minden szépet kívánok viszont, addig is!
Szia!
Én vallásos családban nőttem fel, így rámragadt. Ahogy az ember alakul, persze ez a része is változik. A lényeg szerintem, hogy higgyünk valamiben, ami erőt ad nekünk vagy örömet. Nekem egy fontos részem, hol erősebb, hol gyengébb a kötődés, de van és ez jó. Sokat tudnék erről magam is mesélni, talán majd egy újabb írás keretében🙂
Örömmel fogadnám! 🙂 Nagyon szeretem és tisztelem azokat, akik így állnak hozzá ehhez a kérdéshez: „a lényeg szerintem, hogy higgyünk valamiben”. Nem mondod meg, hogy miben, nem ítélsz, nyitott vagy, elvakultságtól mentes. Szimpatikus! 🙂