Az ember múltja stabil, a jelene, a ma – alakítható. A holnap tervezhető, de…?!
Mikor még utazási irodát vezettem és rendszeresen jártam, mint idegen/félre/vezető külföldre csoportjaimmal, jó ideig kedvenc úti cél volt Isztambul.
Az egyik csoportommal jött egy fiatal házaspár is. A feleség pedagógus volt, a férj – ha jól emlékszem – az építőiparban dolgozott. Pihenni jöttek. Felépítették a házat, már csak a külső vakolás hiányzott.
Nem igazán vásárolni jöttek. Ez amolyan nászút-féle volt.
Mielőtt belevágnának a babaprojektbe, kicsit szórakoznak.
Isztambul egy elég dzsuvás hely, de a Boszporusz, a Szerelmesek hegye mindent pótol. Családtervezésen törték buksijukat, amit szerintem el is kezdtek a szállodában.
Az utazás után boldogan indultak haza.
Két héttel később – ismerős barátaimhoz igyekezvén – Balatonboglár után a 70-es úton egy kamionra lettem figyelmes. Állt, körülötte döbbent arcú emberek. Mikor közelebb értem, egy letakart /nyilvánvalóan/ halott test feküdt. Egy férfi térdelt, sokkos állapotban, fejét rázva: nem, nem…nem akartam!
Az úton valami sárgás-zöld folyadék és mint a darált hús, hevert.
A tanárnő feküdt a fólia alatt, és amit láttam az az agya volt. A kamion kereke pont a koponyáján ment keresztül
A sofőr 100 méterre volt a parkolótól és egy pillanatra azt álmodta, hogy már beállt.
Ennyi. Ennyi volt az Élet, a terv, az álom!
Két héttel azelőtt még boldogan nevetgéltünk a törökökön.
/Az írás címét az Egy év elmúlt – Koncz-Szörényi dalból kölcsönöztem!
Ha továbbgondolnád az itt olvasottakat, ezt még mindenképpen Neked ajánlom:
-
Kétszáz forintos jel (István igaz története)2020. január 1. Otthon. Éjfél. Pezsgő, virsli és kenyér nélkül.Vajon gondol-e valaki rám? – tűnődőm.Szélsőséges életvitelem mellett ez pusztán azért történhetett így, mert az ünnepek miatti kavarodás által megbénult az élet. Az én "olvasatom" …
-
Életem története (Vadmacska igaz története)1957-október 7-én születtem Kiskunfélegyházán Bódi Magdi néven. Anyukám neve Dobos Mária. Születésem után intézetbe adott. Tízen voltunk testvérek, de sajnos rólam lemondott. Testvéreimmel fel akartam venni a kapcsolatot, de azt…
-
Kitaszítva (István igaz története)Második éve éltünk külön, hisz a váláshoz akkor még két év, igazolt különélés kellett.Az új szállásomat hamar megszoktam, hiszen egy pedagógus szállás volt, ahol hét facér nő élt, és mindent…
-
Kétszáz forintos jel (István igaz története)2020. január 1. Otthon. Éjfél. Pezsgő, virsli és kenyér nélkül.Vajon gondol-e valaki rám? – tűnődőm.Szélsőséges életvitelem mellett ez pusztán azért történhetett így, mert az ünnepek miatti kavarodás által megbénult az élet. Az én "olvasatom" …
-
-
-
Kitaszítva (István igaz története)Második éve éltünk külön, hisz a váláshoz akkor még két év, igazolt különélés kellett.Az új szállásomat hamar megszoktam, hiszen egy pedagógus szállás volt, ahol hét facér nő élt, és mindent…
-
Dávid és Góliát (Fogolyán Szellő igaz története)Sokan próbálták már definiálni a boldogságot és kutatni a titkát. Időről időre valaki mindig úgy érzi, hogy ha meghatározzuk az ideális állapotot, azzal segítünk néhány embertársunknak elérni ezt a stádiumot.…
-
-
-
-
Egy Angyal tollával (Félhold igaz története) Most is, jó szokásomhoz híven ülök a kedvenc irodai székemen, elmélkedek az Élet nagy dolgairól. Iszom a tejeskávém, közben jazz-t hallgatok. Egészen pontosan egyetlen fogalom körül forognak gondolataim.…
-
-
Elengedés (Gendur Zsolt igaz története)Kedves Olvasó Barátom! A következő történet az elengedésről szól. Arról, hogy amikor az idő eljön az emberért, akkor se félelemmel tekintsünk rá, hanem tudjuk, hogy a vég csupán valami újnak…