Fénylények (Zsani igaz története)

You are currently viewing Fénylények (Zsani igaz története)

Már gyerekkoromban is láttam őket. Akkor még nem tudtam hova tenni. Körülbelül négy évvel ezelőtt kezdtem tudatosan kezelni és erősíteni a képességet. Magas rezgésszintet kell fenntartani hozzá, ami nem mindig sikerül.
Már nem ijesztenek meg annyira, mert tudom, nem ártanak. Mindenki mellett áll mindig, legalább egy fénylény. Ezek a lények segítik és támogatják az embereket az útjukon. Sugározzák, sugallják az ember felé, amire éppen szüksége van. A leghatékonyabb kommunikáció számukra az, amit mi belső hangnak nevezünk. Amikor a belső hangunk szól hozzánk, akkor tulajdonképpen ezek a lények veszik fel velünk a kapcsolatot. Amikor alszunk akkor is kommunikálnak velünk.
Megviselnek az emberek. Főleg azért, mert látom a szellemi részt is. Mivel érzem őket, nem engedem őket magamhoz túl közel. S nem csupán a tisztaság és a fény látható…
Nemrég láttam egy embert, akinek a vállát két fénylény fogta. Támogatták energiával. De ő nem hallgatott egyikre sem. Nem mehetek oda és nem szólhatok ilyenkor, hogy ember, hallgass a belső sugallataidra! Nem értené, eltaszítana, mivel nem hisz benne.
Van még hová fejlődnöm nekem is. Tanulnom kell, hogy jó segítség lehessek. Úgy, hogy bizonyos, ehhez hasonló szituációkban, ne a másik rántson le, hanem én emeljem őt fel.

Vélemény, hozzászólás?