Testvéremmé fogadlak…(Szabad Lélek igaz története)

Testvéremmé fogadlak…(Szabad Lélek igaz története)

Igazából azt sem tudom, hogyan kell valakit örökbe fogadni. Soha nem gondolkodtam rajta elég mélyrehatóan, csak felszínesen. Nem akartam magam beleélni, hiszen van egy csodás lányom, hálás vagyok érte,  meg vagyok vele elégedve, és ez kölcsönös. Tehát már nem üldöz az örökbefogadási kényszerűség, legalább is úgy nem.
Egy gondolat olykor – olykor mégiscsak hallatja hangját, miközben eszembe jut apám, aki volt is nincs is, illetve még van, de nincs.  Szóval él még, de nincs köztünk. Gyakorlatilag nem létezünk egymás számára, ugyanis a gondviselés hatékony ereje jó messzire elválasztott minket egymástól. Így alakult, de a sors mindig kárpótolt pótapákkal, és pótatyákkal – amint a mennyben úgy a földön is.
Na, ha már itt tartunk feltűnt, hogy bizonyos egyházi közösségekben használatos a testvér kifejezés. Igen ám, de ez a titulus nem jár akárkinek csak úgy. Kizárólag a beavatottakat illeti az ilyesmi. Aha…kizár…beavat…?!
Próbáltam én olyan helyen is hinteni a magot, ahol nap mint nap a krisztusi szeretetről prédikálnak –  gyakran említve a Krisztus általi atyafiságot. Magyarán Jézus Krisztus mindannyiunkat testvérévé avanzsált. A szó értelmében ez már szintlépést jelent…és nekem nagyon bejön. Elvileg van sok testvérem, mert ez a csávó jól kifundálta és látta Isten, hogy ez jó.  Vagyis apuci is helyeselte. Gondolom, ezt jól megpusmogták előtte – nehogy a kicsifia  ígérjen olyat, ami veszélyeztetné a mennyország fejlődési irányzatát  – magyarul tendenciáját.  Megjegyzem, olyan túl nagy elvárása nem volt velünk szemben, olyannyira, hogy sokan ezt a mai napig nem értik, és nem is veszik komolyan – pedig eltelt már azóta 2000 év és megint fontolóra kéne venni, hátha megérné!
A második ötven évemben úgy gondoltam utánajárok pár dolognak. Van olyan, hogy bakancslista, de ha sokan nem tudják mi az, inkább félreteszem, mert csak bezavarna a képbe. Szóval volt egy vágyam (kinek ne lenne). Szerettem volna valakit, lehetőleg egy ; megvilágosodott értelemmel rendelkező lányt testvéremmé fogadni. Úgy szellemi szinten is megtenné, és szerintem még működne is az egység. Na, ez így elsőre nagyon agyamentségnek tűnik, és ez nekem is átjött, de mivel meglehetősen visszatérő gondolatként éltem meg –  és az a gondolat mindig a hatalmába kerített, mint prófétát az ihlet, és a küldetéstudat – rá is  meditáltam egy kicsit, csak úgy lazán. Voltak halvány próbálkozásaim korábban is, mert jól tudom, aki nem játszik az nem is nyer. És valóban nyertem is meg veszítettem is, ami azt jelenti megint csak nullában voltam a földi testvéreimet illetően. Azért mondom földi, mert a másik – illetve az első, az maga a názáreti Jézus. – Jaj! – még be sem mutattam nektek – tudjátok!…Ő az a Zisten fia. Rengeteg nóta van róla, vagyis szent ének és a refrénből mindig ez hallik ki, hogy Aaazisteeefiaaa. Na most korrekt leszek és irodalmilag pontosítok mert még kaphatok ezért a fejemre. – Isten fia. – Azért mondom így mert legtöbben így ismerik. Mondjuk én is, tehát írtó gáz lenne ha nem igy lenne, mert akkor égne a pofám a szégyentől, hogy ezt mennyire beszoptam. Á, de nem…nem szoktunk mi ilyennel játszadozni. Az örökkévalóság nagy biznisz és Ő meg az örökös, és megvan rá a hatalma arra, hogy amire csak azt mondja, úgy van, akkor az úgy is van. Apuci meg nyugtázza – látván, hogy ez jó.  Kifogás…? Senkinek…? Jó akkor folytatnám a sort.
Én is testvéremmé fogadtam egy lányt. Az úgy volt, hogy kértem valamit az általam ismert Jóistentől. Kb. összefoglaltam az óhajomat – annak racionális realitásában, hogy én ezt egyáltalán, hogyan és milyen formában tudnám megkapni, és ha a felsőbb Hatalom (komisszió) elbírálja és megítéli a Támogatást akkor és azért, nekem is kellett egy őszinte munkaterv, stratégia arra az estre, hogy ha megkapnám mit is kezdjek VELE?!  Tudtál követni? Jó, csak azért kérdem mert nekem sem volt ezt egyszerű megfogalmazni…  És megkaptam a csomagot. Tehát  ölembe pottyant a küldemény és mindaz a jelenség, ami ezzel jár.  Így sikerült.  Bevonzottuk egymást.  Én megkértem, Ő meg igent mondott.  Igeeent!!! NAGY IGEN! Megvan! ”Primus inter pares!!!”  Ó!  Ha minden ilyen könnyen menne ebben a fene nagy világban…nem mondtam, hogy nem szép (a világ), hanem csak azt, hogy fene nagy. Tehát van most már 2 (kettő) testvérem. Lám így is lehet, és ami az érdekes; a kettő összefügg egymással. Sokáig azt hittem ez egy bonyolult összefüggés, azután meg rájöttem mégsem. Jézus Krisztust mindenki ismeri…neeem?!! – Na akkor így mondom, mindenki hallott már róla.  Jó?…Jó!  Tehát igen.                                                                 És a másikról mit lehet tudni?  Na, segítek!  Valahol egy lány megálmodott és  megalapított egy csodálatos világot, kis birodalmat – mi is helyet kaptunk benne és ez még tágulhat is egy kicsit… de tényleg csak egy kicsit – úgy exponenciálisan – minimum.  Azt mondják a mai világban nincsenek már próféták.  Tévednek!  Határozottan tévednek.  Vannak és mindig is lesznek igaz próféták…én legalább is ismerek egyet és  Ti is ismeritek. Ő a testvérem, akiről beszéltem, és aki igent mondott a felkérésemre.  Az Ő neve Fogolyán Szellő.  Aki nem hiszi járjon utána! Na, én járogatok, ha az időm engedi. Ha nem, akkor meg szakítok – úgy mint a gyermekkori csoportjátékunkban. – Adj királyom katonát! – Nem adok! – Akkor majd szakítok!!! Tetszik ez a Birodalom – mert az – és Úrnője is van, akit tisztelet vesz körül…de ez az Úrnő nem él vissza a hatalmával. Megosztja velünk hatalmát és tekintélyét és ezáltal megdicsőül. A dicsőség egy új értelmet nyer ezáltal. Létezik olyan, hogy dicsfény?  Hát persze.  Ő dicsfényben ragyog.  Miért is?  Segítek, elárulom.  Osztozunk az Ő dicsőségén és ezáltal a fényben ragyogásán is. Ezáltal megvalósul egy bűv-kör-egylet ; Ő általa, Ő vele és Ő benne ezt így látom megvalósulni. Ha már elvesztetted a fonalat és megkérdezed – kiről beszélek?  Elárulom – A TESTVÉREIMRŐL!  Melyikről?  Nem(e)mind1???

Szabad Lélek

51 éves vagyok. Írogatok ihletett témákat. Igényesen , változatos témakörben.

This Post Has 3 Comments

  1. Drága Szabad Lélek!
    Nagyon köszönöm a kérdésedet, a bizalmadat, megtisztelsz a támogatásoddal és a közreműködéseddel! Azt gondolom, mindannyiunk nevében írhatom.
    Igazán felemelő érzés olyan Emberek között létezni, akik figyelnek egymásra, elfogadják és bátorítják egymást.
    Nekem nagyon sokat jelent a jelenléted, a segítő jobbod, remélem sokáig velem, velünk tudsz maradni és mindenben tudjuk majd támogatni egymást!
    Szeretetteljes tisztelettel: a Testvéred.

  2. Kedves Mindenki!
    Tartozom egy kiegészítéssel. Időközben találkoztam néhány kérdéssel és véleménnyel a témával kapcsolatban. Felvetődhet/felvetődött legalább egy miértnek tűnő kérdés, nos válaszolok sajátos stílusomban. Fogadjátok szeretettel! Ha valami nem világos, utóbb még mindig ki lehet egészíteni, mert ebből elvenni csak a tapasztalatot lehet és azt hiszem hozzátenni is úgyszint. A történet írója (Szabad Lélek) keresett valakit és valamit. Vágyaiban és vágyaival. Tette mindezt egy nehezen gyógyítható betegség tüneteinek terhe mellett. Csalódások, reménytelenségek közepette. Annyi esze/ép elméje maradt még, hogy tudja és eldöntse mit szeretne az élettől és a családon kívüli nagyvilágtól megkapni. Valakit akivel másnap is szóba állhat, másnap is emlékeznek egymásra kölcsönösen. Ez az emlékezni akkor nagyobb jelentőséggel bírt. Szabad Lélek elméje annyira ködös volt, hogy minden nap újra kezdte a világ megismerését. Új nap új remény. Remény, keresés… kapaszkodó keresés, valamiben, valahol, valami különlegesben ahol meg lehet hallgatgatni egymás történetét, elejétől a végéig és nem lerázva a másikat, mindenféle indokkal. Nagyon valószínű, hogy ilyen nincs, illetve nagyon kicsi a valószínűsége, hogy ilyen van. Mondjuk valakinek az a mániája… bocsánat, hobbija, netán(!) életcélja, hogy ezt tegye. Hö?….Abszurd, kizárt…de ha mégis…?! Mi van ha valaki én rám (is ) vár, csak úgy , mert kíváncsi rám, meg sokminden másra, hmmm? Hát abba nagyon bele tudnék szeretni. Nagyon megtudnám kedvelni. Szóval nagyon… valamilyen igényes szinten (ez fontos faktor!). Na de nős vagyok. És hűséges. Talán az is akit keresek, foglalt. Vele… mi a helyzet? Ha magányos az most veszélyes lenne. De ha már van társa – na az jó lenne. És legyen Ő is hűséges a társához, párjához. Nem kalandot keresek. Csak és csupán kíváncsi vagyok ki az? Hol van, hogy van? Megtalálom-e. Mivel foglalkozik? És végül de nem utolsó sorban; hogyan és miként lehet szeretni nagyon, úgy, hogy senkinek ne fájjon. Közelkerülni hozzá szellemben, lélekben, ahogy csak lehet. Erről szól ez a történet. És miről még? Csak címszavakban említeném: Van benne egy kis önéletrajz, világnézet, misztikus párhuzamok, élethelyzetek és szemléletek csűrése, csavarása. Eszmefuttatások és nézőpontok közti ugrándozások. Ilyen egy Szabad Lélek.
    Kedves Barát! Fogadd szeretettel.

    1. Drága Szabad Lélek!
      Igazán meghatottál! Én eddig is így éreztem, értettem a történetedet, de nagyon szépen köszönöm, hogy leírtad! Magam is hasonlóképpen vagyok ezzel, ahogyan Te gyönyörűen megfogalmaztad, mi több, az oldal létrehozásában az Általad írottak nagyon nagy szerepet játszottak annak idején! Ha nem hinnék abban, hogy itt sokan Útitársakra lelhetnek, akkor nem hoztam volna létre mindezt. És ha nem kaptam volna eddig erre bizonyítékot, akkor talán már fel is adtam volna. Az emberi kapcsolatok, érzelmek nagyon összetettek. A mellettünk lévő társtól függetlenül működhet az útitársra találás. Mint ahogy ez az oldal természetesen nem is társ kereső. Ezért hívom útitárskeresőnek. Mind a kettő nagyon fontos az életben és ha a párkapcsolatunk kiemelkedően jó is, nem biztos, hogy a párunk és az útitársunk egy személy. Ölellek!

Vélemény, hozzászólás?