2020-ban ajándékeső és személyes találkozások! (Hírek)

You are currently viewing 2020-ban ajándékeső és személyes találkozások! (Hírek)

Drága Nememind1 Tagok, Barátok és Segítők!

Azt kívánom 2020-ra, hogy ez az év az álmok megvalósulásában és megvalósításában teljen a legnagyobb szeretetben, Mindannyiótoknak! Az én egyik legnagyobb álmom az idei évre, hogy Titeket megajándékozzalak, és hogy beutazzam Értetek az országot! Hogy megmutassuk egymásnak, hogy mindenhol ott vagyunk! Mindenhol ott vannak azok a kedves Entitások, akik hiszik azt, hogy különbözőségeink kiegészítik egymást, ezáltal sokkal erősebbek vagyunk. Akik előítélet nélkül hiszik azt, hogy egymás igaz élettörténeteiből tanulhatunk, és azok megosztásával segíthetünk sokaknak.
Idén karácsonykor megkaptam egész eddigi életem leggyönyörűbb ajándékát, amikor azzal szembesültem, hogy az egyik tagunk magára tetováltatta Nememind1 főképét. (A cikk alján ez a tetoválás látható.) Ez az érzés, számomra mind a mai napig leírhatatlan. De ez az ajándék olyan nagy hatású szeretet dózist gyakorolt rám, hogy muszáj vagyok ezt a hatalmas adag szeretetet közöttetek szétosztani! 🥰 2020-ban tehát, az első 20 beküldött igaz történet egy, a képen rajtam látható Nememind1 pólót ér, amit én adok át Neked személyesen, a Te városodban! Persze, csak ha elfogadod tőlem ezt az ajándékot. (Ha elzárkózol a személyes találkozás elől, de a pólót elfogadod, akkor postán juttatom el azt hozzád.) Névvel vagy név nélkül, Írd meg Életed történetét, vagy örökíts meg bármit, amit megosztanál, ami segíthet másoknak is! Akár írd meg a legkedvesebb spirituális igaz történetedet, hiszen én tényleg úgy gondolom, hogy AKI HITET AD, MINDENT AD! 2020-ban ráadásul, akkor is elutazom Hozzád, ha inkább személyesen mesélnéd el Életed történetét, annak megírását pedig rám bíznád. Hiszen nem mindenki szeret írni, a különbözőségeink pedig ebben is igazán jól kiegészíthetik egymást.
A történetet küldd el a szokásos módon itt: https://www.nememind1.hu/uj-tortenet-bekuldese/ vagy vedd fel velem a kapcsolatot emailben: fogolyanszello@nememind1.hu
Nagyon várom, hogy megajándékozzalak, és hogy találkozhassunk, úgyhogy nagyon várom az igaz történetedet! 🤗

Nememind1 irodalmian spirituális online interaktív folyóirat
Azok kedvéért pedig, akik még nem igazán tudják, mi is az a Nememind1, írtam még egy pár sort. Ez egy kicsit hosszabb lesz. Ha van pár perc szabadidőd, folytasd az olvasást, sok szeretettel írtam! ❤️
Sziasztok, Fogolyán Szellő vagyok…Habár nem így születtem.
Fogolyán Szellő akkor született meg bennem, amikor a Nememind1 világát engedtem kibontakozni magamban.
A születési nevem Harangi Emese, aki szeret írni, érezni, élni, aki szereti az embereket, ugyanakkor sokszor vissza is húzódik előlük. Vissza, hogy jobban megértse, megfejtse Őket.
De Fogolyán Szellő…? Nos, Ő valaki olyan, aki szerintem mindenkiben benne van, maximum csak máshogy hívod Őt. Maximum csak nagyon rejted, vagy egy életen át bújtatod.
Szellő az, aki igazán átérzi, hogy mindenkinek van egy igazsága, egy életútja, mindenkinek megvannak a személyes sorsfordulói, melyek sokszor a másik emberével ütköznek sajnos. És ő az, aki azt is látja, hogy a különbözőségeink elválasztanak bennünket, ahelyett hogy erősítenék azt az egységet, amit alkotunk.
A Nememind1?
Az nem egy vallási kérdés, ha sokszor is gondolkozik embernél magasabb rendű titkokról.
Ha mégis vallási kérdés a Nememind1, akkor viszont elfogad minden vallást, ami másoknak nem árt.
A Nememind1?
Na, az nagyon nem politikai kérdés. Amennyiben mégis politikai kérdés, akkor viszont hiszi, hogy a Nememind1 világa olyan tagokat vonz, akik fejlett érzelmi intelligenciájuknak köszönhetően tisztelik egymás véleményét és egymás igazságaival fejlődnek együtt tovább. Így teremtenek egy élhetőbb világot.
Azt hiszem, az történt, hogy Harangi Emese egyszer csak megunta, hogy mindenki csak beszél arról, hogy a világ milyen felszínes lett…
És abban a pillanatban, hogy Emese elcsendesült és ebbe belegondolt, Fogolyán Szellő létrehozott egy teret az elmélyülésre, ahol névvel vagy név nélkül igazán nem szokványos dolgokról folyhat az igazi párbeszéd.
Még ha erre manapság kevés időt is fordítunk, hiszem, hogy ide bárki hazajöhet, ha erre mégis vágyik.
Emese azt is megunta, hogy a legtöbben csak beszélnek, álmodoznak arról is, hogy milyen jó lenne az egymás elleni háborút, kiközösítést, rágalmazást, erőszakot felszámolni. Ekkor Szellő elősietett… Hiszen tényleg mindegy, miben hiszel, milyen a bőrszíned, mit vallasz az igazságból, ha azzal nem ártasz senkinek. És én csak több vagyok azáltal, ha tudom, Te mennyire más vagy.
Igen…Emese nagyon sokszor találkozott olyanokkal, akik azt hitték, egyedül vannak a problémáikkal… Akik inkább bezárkóztak, nem nyitottak az emberek felé. Mivel Emesének az egyik nagyon közeli hozzátartozója is ilyen, Szellő ennél a pontnál már nem is sietett, egyenesen szaladt…
Mert Emese a sajátjának érzi ezen emberek sorsát, de Szellő az, aki a Nememind1 világát végül létre merte hozni.
Hiszek abban, hogy a Nememind1 egy olyan tér, ahol igazán nyitott emberek vannak egy helyen. Akiknek nem az számít, hol laksz, miből élsz, vagy hogy kivel, s még az sem, hogy miben hiszel… Hiszek abban, hogy a Nememind1 tagjait mindez csak akkor érdekli, ha az Életedre ezeknek jelentős kihatása van, és ezt megosztod velünk.
Az egyik legfontosabb dolog, hogy a Nememind1 oldalon, regisztrált tagként, névvel vagy név nélkül, megoszthatod az igaz történetedet. Bármit, ami emberi.
Oszd meg a történeted, ha azonosulsz azzal, hogy valaki igen is figyel, hogy valakinek a Te történeted váltja meg a pillanatait. Hogy segítesz vele.

A Nememind1 közösségi oldal is. Regisztrált tagként privát üzenetet is küldhetsz annak, akinek története, hozzászólásai megérintettek.
Névvel vagy név nélkül.
Mert akármilyen hihetetlen, két ember vágyhat egymással beszélgetni akkor is, ha ez az oldal nem társ, legfeljebb útitárs kereső.
A Passzusok, novellák és a versek a saját írásaim, hiszem, hogy általuk nem csak hogy elgondolkozol, visszajelzéseiddel Te is elgondolkoztatsz, és a cserélt gondolataink hidat építenek közöttünk.
A Kollekció menüpont alatt igyekszem elgondolkoztatóbb filmeket, könyveket és egyéb csemegéket összegyűjteni.
A facebook Nememind1 csoport funkció pedig, a közvetlenebb kommunikáció lehetőségét teremti meg számunkra. Hogy mindenről, ami mélyebb, többen gondolkozhassunk együtt.
Milyen tehát a Nememind1 világa?
Nememind1 annak a lenyomata, hogy téren és időn át létezünk mi emberek együtt. A történeteink és az életútjaink hatnak egymásra, egymás tapasztalataiból sokat tanulhatunk. Hiszem, hogy ez a tér közelebb engedi az embert az emberhez. Mert Nememind1 nem vallási és nem is politikai kérdés. A Nememind1 mindössze emberi kérdés, ahol a különbözőségeink kiegészítik egymást, ahol együtt erősebbek vagyunk!
Nememind1 egy olyan hely, ahol nem létezik jó vagy rossz történet. Egy olyan hely, ahol igaz történetek vannak.

Nememind1 tetoválás

Vélemény, hozzászólás?