Pillanatok (Gemma igaz története)

Pillanatok (Gemma igaz története)

Tanult hivatásomnál fogva pszichológus vagyok. Ezt tanultam a nagyhírű egyetemen és erről van diplomám.  Jönnek tehát hozzám emberek, lelkek, várva valamit, amitől könnyebb lesz, más lesz. Jönnek anyukák dühösen vagy épp tele félelmekkel, értetlenül elvesztve fonalukat gyermekeikhez. Olykor házaspárok is megjelennek egymásnak feszülve vagy épp olyan távol szakadva egymástól mintha idegenek lennének. Hivatásom szekerén utazva jutottam el kis falvakba is, ahol szegénységen, nyomoron változtatni próbáló szervezet szárnyai alatt találkozom olyan gyermekekkel – főként romákkal – akiket elveszített az élet. Szüleik nyomorából kitépve nevelőknél találtak menedéket.  Jó helyük van a pótszülőknél, van élelem, no meg meleg télidőben, lehet valakit újra anyunak szólítani, de valami mégis fáj. Ha szerda van, akkor én a romáimmal vagyok. Szeretnek és én is szeretem őket. Egy nő vagyok, aki messziről jött, más a ruhája, no meg szőke is, de jó a szemébe nézni. Ezen a szerdán egy ősz hajú cigányasszony érkezett a pszichológushoz egy apróka leánykával, aki épp azon a napon lett három éves. Rami hatalmas barna szemei önálló életet éltek, olyan volt mintha isten fénye lobogott volna bennük. A kicsi lányt az ősz hajú asszony hosszan lassú mozdulatokkal szabadította meg sok-sok feleslegesnek tűnő meleg ruházatától. Aprócska testének izmai az elhanyagolástól nehezen engedelmeskedtek. Szájacskájából csordogált a nyál, arca mégis fénylően gyönyörű volt. És eljött az a pillanat, amit a legjobban szeretek az egész pszichológus hókusz – pókuszban, a pillanat, amikor még a szavak előtt egymásra nézünk és a lelkeink pontosan tudják, hogy mit jelentünk egymásnak.  Rami rám nézett és tudta, hogy jó helyen van és én is tudtam, hogy ott vagyok, ahol éppen lennem kell. Szeretem, mikor elönt ez az érzés ez az áldott pillanat. Az ősz hajú nő aki neveli őt ijedten próbálta megtudni tőlem a „szakembertől” vajon fogyatékos – e a kislány. Mert ha az, akkor elveszik őt tőle és akkor mi lesz velük. Elviszik a Szalapartra neki meg nemrég halt meg a férje és a gyermek nélkül magára marad. Rami okos szép szemeivel lassan felmérte a terepet és kis idő elteltével minden ízében megmutatta nekem magát. Ahogy ott a szőnyegen játszottunk megállt az idő. Nevettünk főzőset játszottunk, ettünk, ittunk, játszásiból jót mulattunk. Még az ősz hajú asszony is nevetett. Hogy is lehetne egy ilyen kislány fogyatékos? Mivel elhanyagolták így lassabban fejlődött ennyi az egész. Aztán lassan letelt az időnk, de olyan jó volt a játék, hogy nehezen búcsúztunk. A kislányra visszakerült a sok ruha, indultak. Az ajtóból rám nézett és pici szájával azt mondta; szeretlek. Aztán elmentek.

This Post Has 2 Comments

  1. Kedves Gemma,

    Igazán jóleső érzéssel töltött el, hogy egy tanult “pszichológus” beregisztrált Nememind1 világába, és megosztja velünk igaz történeteit. Annál is inkább, mert nem olyan rég volt szerencsém egy beszélgetéshez, amikor a beszélgetőpartner, aki a pszichológia mellett “tette le a voksát”, szembehelyezte ezt a spiritualitással, és utóbbi vehemens bírálásába kezdett. Felesleges volt érvelnem amellett, hogy személy szerint én is érdeklődöm mind a pszichológia, mind a spiritualitás felől, és ezek (is) előttem összefüggenek.
    Te vagy számomra a bizonyíték arra, hogy mindaz, amiről akkor beszéltem, igen is létezhet.
    Örülnék, ha a későbbiekben is tudnánk Rami életéről, és köszönöm szépen a történetedet! Mindaz, amit átéltél, nem pusztán józan belátást igényelt, nagy felelősséggel, mely szituációban az érzelmeidet is ki kellett zárnod, de engem személy szerint nagyon meg is szólítanak ezek a találkozások, melyekben az általad írtak érződnek.
    Köszönettel: Szellő

  2. Kedves Szellő!
    Köszönöm, hogy olvastad és megosztottad a történetem!
    Tapasztalatom szerint az egyetlen, ami igazán gyógyíthat az a szeretetteljes csendes jelenlét és figyelem!
    Kívánok Neked sokat belőle!

Vélemény, hozzászólás?