Ki vagyok én…? (Cowboy igaz története 3. rész)

Ki vagyok én…? (Cowboy igaz története 3. rész)

Az első stroke-omat akkor kaptam, mikor meghalt az apukám…Az erős, vidám, élni akaró, kiről azt gondoltam, Ő még a rákkal szemben is győz… Aki nem sokkal halála előtt, egy átbeszélgetett éjszakán megkérdezte tőlem, emlékszem-e a gyerekkoromban történt dolgokra? És hogy nagyon sajnálja, amiért elnyomták bennem, ahelyett, hogy segítettek volna fejleszteni.
Nagy fájdalmai voltak, és én kértem… kértem ott fönt valakit, valakiket, hogy segítsenek!! Vagy gyógyítsák meg, ha nem tudják, nem lehet, akkor vessenek véget a szenvedésének. Mert méltatlan … mert ő sajnál engem ahogy végig nézem, és én sajnálom Őt mert nem tudok segíteni. Két nap múlva, mikor mindenki ott volt, elment. Azt a stroke-ot lábon hordtam ki. Másnap mikor elmondták a kijövő dokinak, hogy haláleset történt a családban, leszedált, és elment. Nem tűnt föl neki, hogy nem érzem, ahogy a vérnyomásmérőt felpumpálja karomon, és nem éreztem az injekciós tű szúrását sem. Kinézetem, és dekoncentráltságom ,,belefért” az adott helyzetbe, és én sem panaszkodtam.

5 év múlva az apai nagymamám temetésén jött a következő… Eső előtti nyomott, fülledt idő volt. Megszédültem, és megfájdult a fejem nagyon. Aztán a halotti toron, melyet a lánya szervezett, és engem kért föl segítsek neki, na azt nem is tudom hogyan bírtam ki lábon maradva…A család már elment, és a barátnői maradtak, akik jól érezték magukat nagyon; ettek ittak, nagyokat nevettek. Mindenről beszélgettek, csak a Nagyiról nem… 🙁 És a fejemben minden hang külön-külön iszonyúan fölerősödve hallatszott. Este még kerékpárral hazamentem, bár nem is értem hogyan sikerült. Lefeküdtem, és reggel mikor mennem kellett volna dolgozni, nem bírtam fölkelni. Mikor mégis rávett a kötelességtudat, neki mentem az ajtófélfának, de az összesnek… mikor inni akartam, mellé nyúltam a pohárnak, és dühömben sírni kezdtem, mert akárhogy akartam, nem tudtam megfogni a poharat…Aztán miután újra lefejeltem az összes ajtót, és párszor mellé ültem az ágynak, sikerült visszafeküdnöm. A hazaérkező lányom intézkedett aztán. MR, és akkor mutatták ki, hogy már volt egy nem friss, de nagy kiterjedésű agyi infarktusom. De ez most az agytörzset is érintette, mozgás, és beszédközpontot. Nem is ment egyik sem igazán… Sosem felejtem el az első reggelt… arra ébredtem, hogy egy fickó betol a kórterembe egy tolószéket… Első gondolatom az volt, hogy szegény néni… / mellettem lévő ágyon feküdt egy idős néni/ milyen beteg lehet, ha csak így tud közlekedni… És akkor odaperdítette a széket, és megszólalt: – Na, Ilona megyünk fürödni?

Teljesen elképedtem! Azonnal rávágtam, hogy én tudok menni egyedül is, fürdetni pedig végképp nem kell!! Visszakérdezett azonnal, /ez szokása volt az összes embernek ott, nem is értettem…/ s mivel engem igen nagyon fárasztott a beszéd, gondoltam kiugrom az ágyból, és kimegyek, akkor megérti majd. Simán mellé is estem az ágynak, de mikor segíteni akart, nem hagytam. Feltápászkodtam, összekapkodtam a cuccomat, és kimasíroztam a fürdőszobába. Fal mellett mentem, mert éreztem én, hogy gyengusz vagyok, ruháimat erősen szorítottam a markomban, mert olyan nehezek voltak… és hallottam, a betegkísérő is ott ballag mögöttem… A fürdőszoba ajtóban megint közöltem: -Egyedül fürdöm!! Beleegyezett, és ideadta a ruháim több mint felét, amit végig szórtam a folyosón.. Kissé megtépázott méltóságom maradékával bemásztam a zuhanyzóba, és magamra zártam az ajtót… elvégre ki tudja miért akar ez minden áron megfürdetni..? Félig!!! De félig sem vetkőztem le, kopogott… Aztán még sokszor, mire kész lettem…Később tudtam meg, hogy 1,5 óra alatt sikerült bebizonyítanom, megy ez nekem.. 🙂 4-5 nap múlva árulta el a lányom, / akit annyira szeretek, hogy érte bármire képes vagyok, csak ne aggódjon, ne féljen, hisz annyi mindent átélt ő is gyerekként / hogy nem azért kérdez mindenki vissza, hogy mit mondtam, mert süketek… 😀 Hanem, mert nem lehet érteni mit mondok… Na, ott megomlottam kicsit… akkor jöttem rá, hogy ez most itt elég komoly…Mikor már elviselhető volt a fejfájásom, hazamentem. Megtanultam újra beszélni, járni bot nélkül, biciklizni, és 2 hónap múlva elmentem dolgozni! Úgy gondoltam, ha visszatérek a napi rutinba, hamarabb megy a gyógyulás. Jól gondoltam! Volt még egy pár vicces helyzet még azért, de összességében jó döntés volt.

A stroke tesztet bármikor megtudtuk csinálni, fogjam meg az orrom behunyt szemmel, beszéd, mozgás… Ha nagyon fájt a fejem, néha ellenőriztük is. Eltelt újabb 7 év. Egy késő éjszaka, úgy éjfél tájban, nem tudtam aludni, facebook-oztam. Láttam egy vicces posztot, nosza megosztottam én is! 🙂 Egy kiegyenesedő EKG vonal volt azzal a szöveggel, hogy „Egyszer mindenki egyenesbe jön!” Egy barátnőm lájkolta elsőnek, aztán a lányom. Másnap a munkahelyemen lettem rosszul… mentő, kórház, stroke… A lájkolós barátnőm hívta ki a mentőket, a lányom jött be elsőnek a kórházba. / azóta valahogy nem posztolgatok fekete humorú vicceket 🙂 /

Ez elég kegyetlen volt…már a bemenetel is… A mentős nem hitte el (??) hogy már volt több stroke-om, lekezelő, gúnyos stilbe nyomta…és még csak meg sem tudtam neki mondani mennyire nem mentőshöz méltóan viselkedik, mert folyamatosan hánytam… Aztán betoltak a sürgősségi folyosójára, szembe a bejárati ajtóval, kezembe nyomtak egy nagy fekete kukás zsákot, hányjak abba talán belefér… és ott hagytak… Aki csak bejött az ajtón, annak én voltam a látványosság, és engem kellett kerülgetni is… CT-t készítettek, ahol az erőm, és akaratom utolsó morzsáival sikerült elérnem, hogy ne rókázzam tele a gépet.. Annyit mutatott ki, hogy most a látásközpontot érintette a sérülés, ami megint egy 3,5X4,2 cm-es terület. Mai napig, ha valakinek az orrát nézem, akkor nincs csak fél feje…De ha kissé jobbra nézek, mondjuk a fülére, akkor megvan az egész! Akkor van baj, ha nagyon sok ember van valahol, mert mindenkinek nem tudok mellé nézni külön- külön, és na, akkor sok-sok félfejű embert látok mászkálni…. Írni is elég nehéz, mert nem tudom befogni a szememmel az egész klaviatúrát, és lassan haladok, el is fáradok. Végül is 9 hónap múlva, mikor nagyon nem voltam jól, egy MR-t is csináltak, ami kimutatta, hogy sérült a fülemben az egyensúlyért felelős szerv is.. Ez volt a bűnös a sok szédülésért, ájulásért, amire kaptam gyógyit, és aránylag helyre is jöttem tőle! De ennél is rosszabb volt, hogy a rövid távú memóriám gyakorlatilag eltűnt!! Régebben, ha pl. nem találtam valamit, visszavezettem hol, mikor volt a kezembe utoljára, és már pikk-pakk meg is volt. Na, a stroke után, nem volt hová – meddig visszamenni… Mintha lapozgatna az ember egy könyvet, hol járt, de minden lap üres, hófehér… Ijesztő, és idegesítő volt nagyon! Hogy a bal lábam nem 101-es, hogy nem látok, hogy szédülök állandóan, mind elviseltem, türelmesen várva, hogy szép lassan regenerálódik az agyam, és/vagy az agy többi nem sérült része előbb-utóbb átveszi a funkciókat. De ez a memória … ez megijesztett. Keresztrejtvény, sudoku, és spanyol nyelv tanulása… Nem ment. Nekem, kinek a nyelvérzéke nagyon jó!! Közben megszületett az első, majd második kisunokám is. Az Élet legszebb csodái történtek velem, s bár imádtam, és imádom minden percét a Nagyiságnak, úgy éreztem, nem tudom teljesen megélni… 🙁

Közben bár Ikrek jegyű vagyok, de Kos módjára mentem tovább… ha neki a falnak, hát lepattantam, és újra nekifutottam s addig-addig, míg egyszer egy reggel, minden gond nélkül emlékeztem, hol hagytam a karórám… Boldogság!!! És szépen lassan, tényleg lassan /5 év alatt/ de helyrejöttem. Visszatért a memóriám 🙂 a 30%-os látótérkiesésem nem gátol már semmiben, közlekedem vele minden gond nélkül 🙂 Percek alatt végzek egy sudokuval, és a spanyollal is haladok! 🙂 Tudtam én, hogy mégiscsak szép az Élet…

Folyt.köv.

Ki vagyok én?

This Post Has 7 Comments

  1. Drága Cowboy! Minden tiszteletem a Tiéd! Olyan komoly harcnak lettél a győztese, amit én még csak távolról sem tudok elképzelni! Külön köszönet azért, hogy ilyen részletesen leírtad, miken megy keresztül az, aki ilyen betegségben szenved! Kérdezhetek valamit? Mit mondanál hasonló helyzetben lévőknek? Neked mi kellett a felépüléshez?

    1. Kedves Szellő!
      Mindenkinek ki hasonló helyzetbe került, vagy kerül, azt tudom mondani, hogy NE ADJA FÖL!! Az embert mindig, és mindenkor a célok, és a hit vitte előre. A célok kitűzése nagyon fontos, hiszen azok elérése érdekében menni kell tovább az úton, meg kell gyógyulni!! Aztán a Hit, mely segít is ebben.. Én emellett utána is olvastam mire lehet számítani, s én mit tudok tenni gyógyúlásom érdekében… Az agyat is edzeni kell, mint mondjuk a leépült izmokat… csak másképp.. az agynak szellem edzés kell, hogy ne tunyuljon el… Dolgoztatni kell, hogy erősödjön!! ha erőlteti az ember, akkor az agy nem sérült részei, előbb-utóbb átveszik a sérült részek funkcióit.
      És végül egy fontos dolog még… Úgy gondolom, még dolgom van a földön, és tudni szeretném mi…? Miért születtem le, mi a dolgom még? és ahhoz élnem kell, a lehetőségeimhez képest a legjobb formámban! 🙂 🙂
      Mindenki másban kapaszkodik, hisz… ezért a Célok és a Hit után, ez már nagyon egyénfüggő szerintem…

  2. Bátorítás ez az írás azoknak akik már átéltek hasonlót és szeretnének róla beszélni… is meg nem is. Így vagyok én is ezzel. Szeretnék írogatni a magam állapotairól, de… Van egy érzésem, hogy valami ezt irtó nem hagyja. Többszöri nekifutásra is démoni akadályokba ütközött. Tudom okkal. Amilyen szép részletességgel le van ez a 3. rész írva azt mondom le a kalappal Cowboy ! Meg vagyok lepve, hogy ennek itt helye van, és hogy ha már ilyen itt elfér akkor elfér másmilyen is. Bizakodom! Tanulságomra válik. Bocsi tudom, hogy sokan most még nem értik az én világomat és eszmefuttatásaimat és ez bizony fáj… egy kicsit. Tudom a türelem rózsát terem. Nem tudom, hogy csak tüsköset, meg csak rózsát-e de kezdetnek az is megteszi. Az a megélt tapasztalat amiket itt ezen a fórumon olvasok nekem nagyon sokat segítenek. Legalább ha már a hegy nem megy Mohamedhez akkor majd Mohamed megy a hegyhez… vagy hát ki tudja…?

    1. Kedves Szabad Lélek!
      Miért vagy meglepve, hogy ,,ennek itt helye van, és elfér itt” ?
      Igaz Történetek címszó alatt, mi másnak lenne helye, mint Igaz Történeteknek??

  3. Kedves Cowboy!
    Hálásan köszönöm hogy megismerhettem a kitartás, és élni akarás valódi, kézzel fogható bizonyságát. Az élet oly nehéz próbatételek elé állítja néha napján az embert, hogy nem talál belőle kiutat. Nem akar, nem látja, nem veszi észre. De a cél, az élet hívó szava, felül kerekedik a kicsinyes, gúzsba kötött szemléleten. Köszönöm.

Vélemény, hozzászólás?