Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 49, Randevú önmagaddal (Esszé)

Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 49, Randevú önmagaddal (Esszé)

Mindenki hibázik, ez a halandó jellem egyik sajátossága. De mit nevezünk igazi hibának, miért bánunk meg oly gyakran dolgokat és kiküszöbölhetőek-e, vagy legalább is, leredukálhatóak-e melléfogásaink és mulasztásaink?
Miért van az, hogy tömegesen igaz ránk, hogy csak jóval később lyukadunk ki a helyes megoldásra; sokszor évek telnek el, hogy beismerjük magunknak, tévedtünk, hogy elengedtünk az életünkből értékes embereket, hogy nem jól szerettünk valakit?
Vajon az él-e igazán, aki tízezer embert ismer, és megannyi élményben van része, vagy az, aki tízet sem, de a velük tapasztalt élményeket autentikus impulzusokként éli át?

Vélemény, hozzászólás?