Megszülettél. Vajon van a létezésednek oka? És célja? Vajon a fogyatékosságaiddal tökéletlen vagy, vagy velük együtt vagy tökéletes? Ha tudnád, hogy mihez kéne kezdened a frissen kialakult kapcsolataiddal, vajon könnyebb lenne? A gyakornok életének egy fordulópontjához ér, amikor a doktor úr felügyelete alatt eljut a szülőszobáig. A vizsga azonban nem csak azért kellemetlen, mert az állatszőr allergiája tetőzik, hanem azért is, mert a több évtizede praktizáló szaktekintély különösen furcsán viselkedik. A gyakornok korábban ígéretet tett, hogy a szobában már semmit nem kérdez, az éppen szülő nő pedig, eleinte fájdalmai miatt, később azért hallgat, mert olyan hihetetlent hall a teremben. Szépen lassan, mind a ketten részesei lesznek a doktor úr hóbortjának, és az állításnak, miszerint képes kommunikálni a fentiekkel, valamint a jövendőbeli gyermekkel is. A jövendőbeli gyermek a jövendőbeli anya engedélyét kéri, hogy megszülethessen. Ha a gyermek sorsának és céljának ismeretében, az anya már nem tart rá igényt, ő tovább keresgél a megfelelő szülők között, és az anyának is küldenek valaki mást a fentiek... A SzületÉs sok mindenről szól. Ahogyan ez lenni szokott, leginkább arról, amit az olvasó eszébe juttat. Én, személy szerint, ezeken a kérdéseken igyekeztem elgondolkozni, miközben írtam: – Ha tudnánk, hogy minden betegségünket, negatív élethelyzetünket, valamely sorsfeladatuk megvalósításához kaptuk szövetségesként, elfogadóbbak lennénk-e velük szemben? – Ha biztosak lennénk abban, hogy minden ember és szituáció azért jön az életünkbe, hogy végső soron az álmainkat megvalósítsuk általuk, képesek lennénk-e legyőzni azt a félelmet, amit sokszor bizony le kell győzni ahhoz, hogy teljes életet élhessünk? – Ha kapnál egy útmutatót minden utadba kerülő emberről, élőlényről, tárgyról, arról, mihez kezdj velük, betartanád? A Születés c. kortárs novelláskötetben megjelent végleges változat kelt: 2017-06-28

Egy rövid értekezés arról, mennyire is vannak összefüggésbe egymással a bennünk tajtékzó, különféle nevet viselő érzelmek. Ha elvonunk egyetlen egyet, ami ugyan domináns, azon kívül még számtalan létezik, vajon megmarad-e az összes többi? Kelt: 2017-02-14

Valamikor, a Föld megteremtésével egy időben, bekövetkezik valami nagyszabású. Mindez a Sátán szívében történik, és a Föld megteremtése, ennél éppen, hogy csak egy hajszálnyival jelentősebb. Isten és a Sátán, azóta sok mindenen keresztülmentek. A dinoszauruszok kihaltak, a Paradicsomból száműzték az embert, és már Ádám és Éva is 21. századi hétköznapjait éli. Arra azonban, hogy akkor mi is történt pontosan a szívében, amikor a Föld megszületett, a Sátán csak most, felnőttkorában eszmél rá. Mit tehet a Sátán, ha szerelmes? És ki az, akibe ő egyáltalán képes volt belebolondulni? Mivel – Istenhez hasonlóan – a Sátán sem szenvedett soha kisebbségi komplexusoktól, talán csak egy hasonlóan karakán organizmus lehet… Miért ne lehetne úgy, hogy a Sátán olykor nem ijesztő? Miért ne lehetne a Sátán legalább egyszer szerelmes? Ha már megértettük a polaritást, valamelyest a helyére raktuk ezt a fenevadat is. Akkor pedig, miért ne gondolkodhatnánk róla, ezúttal csak egy picit másképp?

Kelt:  2017-06-06