Amikor az élet kényszerít

Amikor az élet kényszerít

A mindennapos megélhetés szélmalomharcában gyakorta előfordul, hogy olyat teszünk, amiről nem feltételeztük volna korábban, hogy bármikor is elkövetjük. Kiráz a helyzettől a hideg, mégis eleget teszünk neki, mert ha nem így cselekszünk, elveszítjük az állásunkat, egy szeretett ember bizalmát, vagy bármi mást, ami számunkra nagyon fontos. Áldozunk, és mivel olyat cselekedtünk, amitől napokig lelkiismeret furdalásunk van, minden porcikánk rosszul érzi magát miatta.
Olykor a legnagyobb jó szándékunk ellenére sem engedhetjük meg maguknak, hogy ne forduljunk ki önmagunkból. A főnökünk, a főnökünk főnöke, az ügyfél, a körülmények, vagy bármiféle társadalmi nyomás megkövetel tőlünk bizonyos dolgot. A reklám készítőtől és az üzletkötőtől azt, hogy hallgassa el egy bizonyos termék hátrányait, teperjen és adjon el minden körülmény között. Az orvostól azt, hogy a drágább gyógyszert írja fel, az ellenőrtől, hogy kegyetlen legyen.
Bizonyára mindannyian voltunk már legalább egyszer olyan helyzetben, amikor felfordult a gyomrunk attól, amilyen szerepet öltenünk kellett.
Te hogyan reagáltál? Szó nélkül megtetted? Lett volna lehetőséged nem megtenni, mégis féltél, így inkább vállaltad, hogy kifordulsz magadból, ha csak két percre is? Megtetted, de aztán azért is mindent megtettél, hogy a hibádat kijavítsd? Vagy volt bátorságod nemet mondani?
Egyáltalán, miért kényszerít bennünket az élet bizonyos időközönként ilyen szituációkba? Ennyire kíméletlen?

morált próbáló élethelyzetek

Ez a weboldal és a rajta fellelhető gondolatok, soha nem állították, hogy kizárólagos jelleggel mindent tudnak. Én még az igazságaimmal is úgy vagyok, hogy azok a saját igazságaim, és azokon kívül még legalább annyiféle létezhet, ahány szív dobban ezen a bolygón. Én még abban is kételkedek, amiben rendíthetetlenül hiszek. Pontosan azért, mert a fanatizmus, legyen szó akármiről, csak arra jó, hogy kizárja az egyensúlyt és a középértéket. Az elvakultság még a legnagyobb igazságban is csak a legnagyobb hazugságok egyike. Pontosan ezért, ez a weboldal sosem állította, hogy mindent tud. Az egyes passzusok írója mindössze kérdéseket tesz fel és gondolkodik. Olyan dolgok között kalauzol, melyek minden élőben felmerülnek, csak manapság már nem mindig szakítunk arra időt, hogy továbbgondoljuk, megvitassuk őket.
A hét elején, sok esetben, még fogalmam sincs, hogy miről fog szólni egy-egy következő írásom. Eleinte kétségbe is voltam esve miatta. Egészen addig, amíg azt nem tapasztaltam, hogy megélem a hétköznapokat, események, szituációk közé keveredek, melyek minduntalan elgondolkoztatnak, és ez a sorozat egy végeláthatatlan, kiapadhatatlan forrás.
A jelenlegi témát is az kínálta, amikor azt láttam, hogy valaki, velem szemben, olyan dolgot művel és valami olyannak adja át magát, ami egyáltalán nem ő. Miközben éppen én voltam választásának „áldozata”, szinte éreztem a kínját, a bűntudatát arra vonatkozólag, hogy nem a legkorrektebb eszközökkel próbál megfelelni valaki másnak.
A szituáció nem mindig ilyen egyszerű, nem mindig érezzük annak a személynek a szívét, aki meghozott egy olyan döntést, melynek következményei számára a legnyugtalanítóbbak. És az is igaz, hogy az sem mindennapos, hogy ez az ember utána mindent megtesz azért, hogy a hibáját kijavítsa, mi több, majdhogynem bocsánatot kér.

morált próbáló élethelyzetek

Amikor azt írtam, hogy az élet kényszerít, természetesen nem úgy értettem, hogy olykor azért keveredünk olyan szituációkba, amikor a legkorrektebb megoldás már szinte nem is választható, mivel az nagy veszteséggel járna, mert a „felsőbb erők” a jellemünktől való visszafejlődést tűzték ki maguk elé célként.
Amikor azt írtam, hogy az élet kényszerít bennünket, azt értettem alatta, hogy az emberek tevékenységének, életvezetésének, élete áramlásának van egy természetes metszete, halmaza, mely minduntalan helyzeteket teremt. És ezek a helyzetek sokszor bizony választásokkal, kihívásokkal járnak együtt.
Amennyiben viszont, olykor nem találnánk magunkat ilyen körülmények között, ha sosem lenne „kicsit” nehezebb meghozni az egyes döntéseinket, örökre stagnálna a lelki fejlettségi szintünk és a személyiségünk is.

morált próbáló élethelyzetek
Pontosan azért lettünk ide ledobva a földre, mert lelkünket, a feltételezett paradicsomi és fénylő körülmények között, nem tudjuk fejleszteni. Ha a túlvilág valóban létezik, ott az igazsággal kell, hogy szembesüljünk. Akkor az egy olyan hely, ahol megtapasztaljuk a béke, az egység érzését.
Valamerre alakulni, előremozdulni, csak úgy lehet, ha ki vagyunk billentve az egyensúly stagnálásából. Ha egy kis időre száműzzük magunkat a bűnbeesés, az elgyengülés, a polaritás, a különféle igazságok és megoldások birodalmába. Egy olyan világba, ahol minden anyag, ahol az ember lelke emlékezetét vesztette, találgat és retteg, mert nem tudja biztosra mi a végállomás. Ahol bizonytalan a származásunk, a célunk. Csak itt lehet fejlődni, ahol a lelkek olykor kísértések közé keverik egymást, mert a multinacionalitás, a hierarchia, a bürokrácia és az a számtalan helyről felhalmozható földi gyönyör, legalább egy kis időre, olykor  egyszerűen mindenkit megkísértenek.
Fejlődni csak ott lehet, ahol alternatívák vannak. Ahol helyesen cselekedni olykor kimondottan nagy áldozatokkal jár, ahol egyáltalán törvényszerűség a polaritás. Az a másik dimenzió nem erre lett kitalálva. Oda megpihenni és az egység érzetének megtapasztalásáért megyünk, amíg ide azért, hogy centrumunkat megerősítsük.

morált próbáló élethelyzetek

A föld azért kimondottan élvezetes, mert itt van lehetőségünk nem csak választani, de olykor kimondottan kínosan nehéz úgy egyáltalán még dönteni is, nem hogy megtalálni a lehető legnemesebb alternatívát. Senki nem nyújtja elénk a lehetséges megoldásokat, a legtöbb esetben még csak az alternatívákat is nekünk kell megtalálnunk. Így van tétje, van veleje, van izgalma, és egy igazi kalandornak ez lebilincselő egzotikumot jelent.
Az egésznek fűszert pedig az az érzet ad, amikor a tét hatalmas volt, a döntés pedig igazán körülményes. És te mégis jól döntöttél. Amikor a megfelelő cselekedetet lépted, azt, amelyik utána nem boncolgatja a lelkiismeretedet, s még a szíved, a jellemed, az igazságérzeted is belebizsereg valamiféle jutalomba. Na, ez az érzés valamiféle prémium, egy grátisz, ami csakis angyali erőktől eredhet. Ez a kihívások ellenében a fentiek simogatása, csak nem a buksidat simogatják, hanem a középpontodat és a lelkierődet valahogyan egyszerre. Azt, amihez csak ők férnek hozzá.

morált próbáló élethelyzetek

Akár hiszed, mert tapasztaltad már, akár nem, az erős és igaz cselekedeteket, az úgynevezett legjobb döntéseket, mindig, kivétel nélkül támogatja az élet. Ha látszólag minden körülmény arra is utal, hogy büntet az élet azért, mert jó voltál, hosszabb távon biztos, hogy megjutalmaz érte.
A látszólagos „büntetés sorozat”, ami egy-egy nehéz döntést olykor követ, sokszor egy újabb cselekvés kikényszerítő eszköze. Annak az eszköze, hogy valamilyen döntő elhatározásra rávedd végre magad, amit egyébként már amúgy is terveztél, csak nem lett volna egyáltalán bátorságod (időben) meglépni azt, ami végső soron, sokkal méltóbb, emelkedettebb körülmények közé juttat.
Azért a legtöbb ember erkölcs és morál alapján szüntelen mérlegel az egyes szituációkban. Vannak azonban a gyengék, akik ugyanezt, erkölcsöt és morált áldoznak beosztásért, pénzért, pozícióért, előrehaladásért, akik nincsenek tisztában az élet értelmével, akikben az értékek tótágast állnak, kuszák. Ők időről időre bizony kihívások közé fognak szorítani mindenkit. Azért, mert őket is szorítja valami általában, csak ők gyengék ahhoz, hogy ne hajtsanak fejet első szóra. Az biztos, hogy nem általuk lesz legelőször szebb a világ, nem ők emelik általánosságban a rezgésszintet (és ez sem jelenti azt, hogy nekik nem lehetnek jó pillanataik, amikor ez mégis megtörténik), de nekik fejlődni és a fejlődést megtapasztalni ugyanannyi joguk van ezen a síkon, mint bárki másnak. Mindenki járt egyszer első osztályba, senki nem a ballagásával indít.
Próbáljunk hát türelemmel lenni feléjük.

morált próbáló élethelyzetek

Az élet áramlásában elénk sodort szituációkban mindig ki lehet választani azt a megoldást, ami helyes, etikus és magasabbat szolgál minden földi értéknél. Ezek az állapotok elsősorban téged szolgálnak, a saját jellemedet.
Az egyes szituációk általában tehát nem abban különböznek, hogy a jó megoldást kiválasztani lehetetlen lenne, különbség abból adódik, hogy mekkora áldozattal, utána járással, sorsfordulattal jár a lehetséges variációk közül a legelőkelőbb kiválasztása.
A legtöbb ember, döntsön végül akárhogyan, mérlegel. Az is fontos azonban, hogy a szeretteid, családod, közvetlen környezeted, megélhetésed miatt, ha csak teheted, sose dönts forró fejjel! Ne kommunikálj erőszakosan, se hirtelen haragból. Ne használj szélsőséges kifejezéseket, de lehetőség szerint mindig add szelíden, megfontoltan és okosan a másik tudtára, hogy mit érzel, mi van benned.
Sokszor a helyes megfogalmazással, egy tekintettel, vagy szelíd, de karizmatikus szavak használatával, te is hozzájárulsz ahhoz, hogy valaki ugyanazt a hibát még egyszer ne kövesse el.

morált próbáló élethelyzetek

Az az ember, aki maradéktalanul mindig gyenge, a pénz, hatalom, tárgyak megszállottja és a kegyes, hosszú türelmi idők után is azt hiszi, hogy ezek határozzák meg az embert, azt az élet maga fogja megtanítani látni. Aki nem ért az egyes szituációk jelentőségéből, a kíméletből, az majd úgy fejlődik, hogy asszertívabb és karakterisztikusabb fellépést intéz érte a gondviselés. Hiszen gondunkat viselik, senki nem stagnálhat vagy mehet jellemfejlődésével gyökeresen ellentétes irányba. 

morált próbáló élethelyzetek

Végezetül pedig, még egy pár fontos tudnivaló van az ilyen helyzetekben.
Ezek közül az első és legfontosabb, hogy magaddal szemben is tanúsíts türelmet. Maradéktalanul nem mentheti fel magát persze az az ember, aki önmaga által is törekszik a jellemfejlődésre, de ettől még, megbocsáthat magának teljes szívből, miután tanult az esetből.
Tudd megbocsátani magadnak azt, ha a körülményeid kontra cselekedeteidből kihoztad a maximum emberségeset, de annak egyik fele, ennek ellenére, még mindig aljasabb maradt a kelleténél.
Ha hibázol, próbáld meg helyrehozni, esetleg vizsgáld meg, hogy nem tudnál-e olyan körülmények közé kerülni, lépni, ami szinkronban van a saját értékrendszereddel és fejlettségi szinteddel. Az élet – tűnjön a helyzeted akármilyen nehéznek is – mindig támogatja azt, ami a fejlődésért, az igazért történik.
Amennyiben valaki hibázott, és esetleg azt is látod, átérzed, neki milyen nehéz lehetett a szerepe, mert éppen a fejlődésért állt ki egy szituációt és azt nem tudta maximálisan jól megoldani, majd ez a személy eléd áll és bocsánatot kér, próbálj megbocsátani neki szívből!  Nem hiszem, hogy van olyan ember, aki minden egyes próbatételét sikeresen hajtotta volna végre, akinek sosem kellett volna megbocsátani, vagy újfent bizalmat szavazni.
Ha soha nem gyötört volna meg egy kicsit minket a lelkiismeret-furdalás, a bűntudat, a megbánás, soha nem tudtuk volna meg, ezek milyen fájó érzések. Abban az esetben pedig nem is lett volna lehetőségünk a fejlődésre sem, soha. Törvényszerű, hogy ezeket mindenki átéli olykor, megélni ezeket pedig csak a hibák által lehetséges.  Csak így tanulhatunk, fejlődhetünk.
És ezt odafenn, a legfelsőbb igazság is, amennyiben van, pontosan tudja. Így végső soron minden hibánk megbocsáttatik, ami egy karakteresebb jellem fejlődésének segítségéül szolgált.

Vélemény, hozzászólás?