Addig jó…(Békakokodil verse)

Addig jó…(Békakokodil verse)

Addig jó, míg látlak nevetni,
míg másságom el tudod feledni.
Addig jó, míg kezed foghatom,
míg éjjel melletted alhatom.
Addig jó, míg megnyugtat a lelked,
míg kicsi szíved csak értem reszket.

De mi lesz, ha a sors elszakít
Tőled, ha mohó vágy elvakít,
s rossz útra lépek?
Vagy tán a nehéz út mégis
aranysárga, s szemünk pusztán
vak más boldogságra?

Mit pároddal meg nem oszthatsz
igazán, milyen öröm az mit kapsz
a sorstól? Kegyetlen ám!
Hisz hiányzik őmellette lenni
mindig, mert nem tudsz mást tenni,
elengedni nem ment eddig…

Már valami tűnni látszik hitvány
életemből, mi gyönyörű látvány
volt a múlt-képernyőn.
Tán lenne visszaút valaki másnak,
ki ép, de nekem más sírt ásnak,
mert nem vagyok “szép”.

Félek mindentől mi oly gyorsan
változik, édes álmaink hajdan
volt fénye megkopik.
Mind nehezebb meghozni a végső
döntést, mert egyik lángolva égő
szív sem bír több kést.

Mondd, képes lennél hinni,
Velem együtt új világban élni,
mi bár nem a tervezett út,
mely egykor bennünk bújt
meg szépreményű boldogság
képében, de tán e visszásság
feledhető keményen…

Mit kérek, tudom, iszonyú erő
megtenni, és nem biztos a jövő
egymáséi lenni.
De van bennünk ám más valami,
hatalom, mellyel könnyebb elfogadni
másságom, ha kezed kezembe kulcsolom…

Addig jó... 1P1170799.JPG

Vélemény, hozzászólás?