Az első családos külföldi utunk Bulgáriába vezetett a Trabival és a két kicsi gyerekkel. Útközben Jugóban bementünk Nis-be. Észrevettem a kocsiból, hogy a város közepén levő régi várfalon belül egy nagy bolhapiac van, de többszöri körül autózás után sem jöttem rá, hogy hol lehet behajtani, mert csak egyirányú kihajtós utakat láttam. Elhatároztam, hogy legközelebb lelassítok az egyiknél, és ha nem jön kifele semmi, akkor behajtok. Így is történt és persze abban a befordulós pillanatban a fal mellől elém lépett egy motoros rendőr, az akkor nálunk még ismeretlen félelmetes fekete szerelésben, teleaggatva mindenféle kütyüvel. Behajolt és kérte az igazolványokat. Jól beszélek oroszul, tudtam, hogy igaza van, így előszedtem a papírokat és kiadtam az ablakon. A feleségem feltalálta magát, felém fordult és éktelen hangosan elkezdett velem káromkodva üvölteni, aminek az volt a lényege, hogy miért voltam már megint ekkora marha! Hirtelen nem vettem a lapot és csak néztem tátott szájjal. A gyerekek a hátsó ülésen riadtan néztek. A két méteres rendőr lehajolt, benézett a kocsiba, visszanyújtotta a papírjaimat és kétszer is intett, hogy menjek tovább. Még tisztelgett is egyet! Kavicsszóró gumikkal kilőttem. Szerintem értett magyarul valamennyit és a mai napig emlegeti a sztorit ugyanúgy, ahogy én is.