Irány a világ (Magnet igaz története)

You are currently viewing Irány a világ (Magnet igaz története)

Gondoltatok már igazán bele, hogy mi emberek mennyi időt töltünk utazással? Mielőtt Egyiptomba utaztam nézegettem az aktuális légiforgalmi térképet. Komolyan meglepődtem, hogy egy adott pillanatban, például most, amikor írok több, mint 16 ezer járat van a levegőben. Gondoljunk bele mekkora lehet ez a szám a szárazföldön és a vízi közlekedésben. Globálisan egyszerre tehát nagyon- nagyon sokan utaznak különböző okokból.

Én most arról szeretnék írni, hogy milyen ha az ember nyaralni megy. Én az a fajta ember vagyok, aki szereti előre megtervezni hová és mikor megy. Alapvetően elmondható, hogy kifejezetten nagy távolságokat nem tettem eddig meg egyszerre (az egyiptomi utamat kivéve). Szeretek vezetni, de azért több esetben használom a tömegközlekedést, főleg a vasutat. A busz megzavar, gyógyszert kell bevennem hozzá. Hajózni szeretek, bár eddig csak a Balatonon hajóztam. 🙂 Talán egyszer egy olyan nagy tengerjáróra is eljutok. A repülőt is tavaly próbáltam először…háát, fura érzés belegondolni, hogy a levegőben vagyok valami óriási magasságban.  Mindegyik eszköznek megvan a maga varázsa és a lényeg, hogy eljussunk biztonságosan A-ból B-be. Ha autóval megyek, GPS-t használok, de előtte mégis megnézem a térképet, sőt azért a kocsiban van papír alapú. Egyéb esetben a csatalakozásokat, menetidőt szoktam előre megnézni. Persze így is történhet malőr. 🙂 Volt már, hogy nem jött a vonat például és hát a kényszervárakozásnál van jobb időtöltés is.

A másik nagy témakör a szállás. Ha családi nyaralásra megyünk, akkor nekünk kutyás helyet kell foglalni. Örömmel látom, hogy egyre több helyre engedik be a kutyákat. Azonban azt is megértem, ha nem. Több esetet is hallottam és megértem a szállástulajdonosokat. A szállást legtöbbször neten foglaljuk le, de én jobban szeretem az adott szállás saját webhelyén keresztül lefoglalni, mint az összesítő oldalakon. Nálam a legfőbb szempont a reggeli. 😀 Amúgy nincsenek hatalmas igényeim egy szállással kapcsolatban. Legyen tiszta és legyen reggeli! 😀 Több fokozatot próbáltam már, ha mondhatom így. A kepmpingtől az 5 csillagos hotelig, magánszállás, turistaház. Pihenni kell bárhol legyünk is, szóval a szállásfoglalást komoly keresés előzi meg. Össze kell hangolni a kívánt programokkal. Én szeretek az utazások során a különböző szállásokon tartózkodni, aludni. Az nem az otthon tudom, sokan nem is tudnak akár napokig aludni egy új helyen. Valahol megvan szerintem a romantikája ennek is. A kis családomnak egyszer sikerült rossz szállást foglalni. A feltett képek ugyanis nem tükrözték a valóságot, és amikor ez tudatosult bennünk x sok kilométerre az otthonunktól, na az elég kellemetlen volt. Hatalmas szerencsénk is volt ugyanakkor. Kérdezősködés után egy olyan szuper vendégházban tudtak fogadni minket, amit máig emlegetünk. Nagyon rossz élmény volt megérkezni egy olyan szálláshelyre, ahol a táskádat nem tennéd le szívesen. Na és maga az érzés, hogy szállás nélkül ott vagy egy idegen helyen? Nekem, aki a tervezés embere vagyok, mondhatom letaglózó.

A harmadik és egyben kedvenc kategóriám a pakolás, csomagolás. Ki hogyan és mit pakol el egy nyaralásra számomra nagyon érdekes. Mert az a tapasztalatom, hogy igen különbözően csomagolunk. Táska vagy bőrönd? 1 vagy több? Állítólag én nagyon hatékonyan tudok pakolni. Fontos a logisztika:) Most leírom, hogy esetemben hogyan néz ki egy csomagolás. Mondjuk egy átlagos 1 hetes nyaralás esetén.

Hátizsák. Papucs alulra. Meleg ruha, ami melegítőt jelent és az esőkabát is ide kerül. Aztán jöhet az alsónemű, zokni, amikből pluszt mindig viszek. Pólók, ingek, hosszú és vagy rövidnadrágok felcsavarva kis hengerben, ami nagyon helytakarékos és nem gyűrődik össze a ruházat. Ezekből is többet szoktam vinni, mint ahány napra megyek. Fürdőruha, ha fürdőzős hely is lesz. Két törölköző. Kis neszesszerbe pakolom az illatszereket, hajszobrászati eszközöket, egyéb női szépségápolási dolgokat, gyógyszereket. Ismertem egyszer egy olyan valakit, aki komplett gyógyszertárat vitt magával bárhová utazott. Én csak a legszükségesebbeket szoktam. És még mindig egy táskában vagyok! Mivel legtöbbször kirándulunk is, így túracipőt is vinni kell meg egy szandált és vagy egy második cipőt is, mert itthon is válogatok. 😀 Ezeket egy jó nagy szatyorba szoktam tenni. Ezután jöhet a kutyus cucca, ami szintén egy hátizsákot jelent. Ebbe szoktam tenni a konzerven, száraztápon, etetőtálon, ágytakarón, törölközőn, oltási kiskönyvön, nyakörvön, második pórázon kívül az elsősegély felszerelést. Ez kötszert, sebfertőtlenítőt jelent leginkább. Késem is mindig van. Iratok, pénz, jogosítvány kis övtasiba kerül, hogy mindig nálam legyen.

Nagyon tömören így néz ki egy utazás előkészítése nálam. 🙂 Az előkészületeket a várakozás érzése fűszerezi. A kérdés, a „vajon mindet elpakoltunk” persze, minden esetben felmerül. 🙂 És mondanom sem kell, hogy akkor igazi egy nyaralás, ha valami otthon maradt. 😀

Irány a világ!

Vélemény, hozzászólás?