Mindig tudtam, hogy szeretnék anya lenni, és tudtam, sose akarok olyan anya lenni, mint az én anyám. Gyerekkoromtól szerettem a gyerekeket. Felnőttkorban is, és ők is szerettek engem. Majd egy váratlan babavárás vetéléssel végződött. A pici apukájával is megromlott a kapcsolat és bár mai napig fáj, hogy elment a kisfiam (valahogy mindig azt éreztem, hogy kisfiú) de tudom, hogy így kellett lennie.

2019 májusában megtalált a szerelem. 2020-ban összeházasodtunk, és 2021. május 27-én életet adtam szerelem babánknak, a kislányunknak. Sok félelem volt bennem a várandósság alatt, de egy olyan érzés járt át, hogy szinte másik dimenzióban lebegtem a tudattól, hogy egy baba ott növekszik bennem. Egyek vagyunk.

Néha elmerengtem azon a leírhatatlan kapcsolaton, ami anya és gyermeke közt van, amíg élnek. S talán azon túl is elkíséri őket. Senki nem hallotta még úgy dobogni a szívem, mint ő. Soha senki nem volt, aki annyira tisztán érezte, mit érzek. Mint ő. A babám. Voltam lelkigyakorlatokon, ahol a sebeket gyógyította a Jóisten. Sok seb gyógyult és sok fájdalom, amit bár megbocsájtottam, de még mélyen ott volt. Tiszta lappal vágtam az anyaságba. De mégis visszavágtak dolgok, amikre sosem gondoltam, hogy bármi hatással lennének rám. Persze a pajzsmirigy betegségem is ludas abban az érzelmi és lelki instabilitás hullámvasútban, amire akaratom ellenére felültem. Csodálatos anyósom van, néha már a túlszeretése az, ami idegesítő.  De csodálatos és támogató családba kerültem a férjem által. A férjem csodálatos férj és apa. mindenben mellettem áll. A kislányunk pedig egy csoda. Mégis, ennyi csoda mellett volt, hogy sírt én pedig ideges lettem. Hallgass már el! Vagy most miért sírsz már? Aztán vádlóan, néztem őt és láttam magam előtt, hogy megverem.

Nem akartam, nem volt ilyen gondolatom, de ott pergett a kép… Anya most biztos becsukná az ajtót és jól megverne. És csak sírtam és szorongattam… amiatt, hogy anya megvert és amiatt, hogy feljött bennem, hogy én bántanám a kicsimet, holott csak el voltam veszve… ingerülten-boldogan,  és egy hullámvasúton ülve. Szörnyeteg démonok telepedtek rám és vergődtem valóság és fikció, na meg a múlt fogságában. Végül gyógyszerrel helyrejöttem, s azóta nincs pillanat, hogy ne élném a csodát, mit úgy hívnak; Anyaság. Írok és közben a kincsem mellettem alszik.

Egy év. Lassan ennyi ideje, hogy a világ megváltozott. Lassan ennyi ideje, hogy én magam is újra születtem nőből anyává… Már mondja: ajaaaa. S a szívem csordultig tele. Ajaaa… és néz rám két huncut kék szemecske. S ölel pihe-puha karocskája. Ajaaaa…a világ legszebb szava a szeretlek mellett, mert e szó maga a szeretet.

Sosem hittem volna, hogy nem fogom tudni, hogy legyek anya, hogy induljon be bennem az a misztikus ősi ösztön, amit anyaságnak hívnak, nem hittem volna, hogy rengeteg anyát ismerek, de az, hogy nekem nem volt, kisztornóz valamit… valami mély érzést, mi betegséggel keverve, egy időre tébolyba temet a múlt temetőjébe…. De Ő… ez a kis angyal elvezetett… elvezetett azzá, aki vagyok… vele lettem azzá….elvezetett a Jóistennel a tébolyból a valódi anyaságba, melyben megszűnt a múlt és csak a jelen van. S a jövő álmai.

Azért eszembe jut anya. Lehet, nem is bántott volna, csak sok volt a téboly körülötte. Sokszor gondolok rá és imádkozom, hogy megtudjon magának bocsátani, bár szerintem sosem fog. Sokszor eszembe jut, senki sem hibás és mégis mindenki az.

Új fejezet kezdődött. Anyaságom vándorútja. És élem minden pillanatát.

Anyák napja, egy ünnep. Minden nap az. De mégis, most új ünnep a naptárban. S közben látom magam, miközben oviban élvezem, hogy az óvónéni velem külön foglalkozik, mama verssel. Különleges vagyok, majd rájövök: mindenkinek van anyukája, nekem nincs. Boldog vagyok mama miatt, de sírok. Majd látom magam, hogy ott ülök, s a vers nekem szól.

ANYA

Mennyi mélység

S mennyi magasság rejtezik e szóban

ANYA.

Mennyi mézédes

Csengés

Olykor vágyódás

Sikoly vagy mosoly

Megbánás vagy késő bánat

ANYA SZERETLEK

ANYA ÚGY SZERETNÉLEK

ANYA

BÁR MÉG SZERETHETNÉLEK!