És az Angyalok elhoztak Téged karácsonyra (Írta: Fogolyán Szellő)

You are currently viewing És az Angyalok elhoztak Téged karácsonyra (Írta: Fogolyán Szellő)

Átélted már? Nagyon vágysz egy ember társaságára, a találkozás és az együttlét bármilyen okból kifolyólag mégis lehetetlennek tűnik, és mire a szenteste elérkezik, az Ég megadja Neked a legnagyobb ajándékot.
A Rendeltetés megvált Titeket az egymás iránt érzett szeretetben. A lehetetlent lehetségessé, az okokat okozattá formálja, a korábbi negatív történéseknek pozitív töltetet ad. Úgy fejezi ki az irántatok érzett szeretetét a Mindenség, s úgy tiszteleg az egymás iránt érzett szeretetetek előtt, hogy térben és időben egy helyre terel Titeket. Mire a karácsony beköszönt megölelhetitek egymást. És az ölelésetek által úgy érzitek, maga a Mindenség ölel Titeket szorosan magához a legbecsesebb ajándékkal, amit halandó e síkon csak kaphat. A szeretetért megbolygatott teret és időt, ami egymás karjaiba vezetett.

Mintha valóban az egész Univerzum mögött húzódó láthatatlan erők konspiráltak volna azért, hogy egy számodra kedves ember Veled tölthesse a szeretet ünnepét. Hogy megölelhessétek egymást karácsonykor, együtt díszítsétek fel a fát, hogy egymás szemébe nézve oldódjon fel az egymás iránt érzett szeretet a Mindenségben.
Ha apály volt, ha dagály, ha eső mosta, hófelhő zárta el, napsütés oldozta fel. Lehetett a holdnak csenevész vagy pufóka arca.  Végbemehetett bármely csillagászati esemény az égboltozaton.
A fátum, melynek főszereplői Ti voltatok, ott játszódott mindenben.

Mire idáig eljutottatok világosan érzed, hogy a Sors a munkálatokat azért, hogy Ti végül együtt lehessetek, már hónapokkal ezelőtt megkezdte. Ti talán csak kapkodtátok a fejeteket, hogy mi történik, mi is az oka egy-egy eseménynek, szónak, történésnek, tőletek látszólag független változásnak. És most itt vagytok, karácsony van. És mosolyogtok. Egymásra s az Égre fel.
Hát minden Miattad történt?

Mekkora öröm, mennyire szeret Téged, Titeket az univerzum, hogy pont karácsonyra ajándékozott meg titeket egymással? Hogy minden követ elgörgetett az útból azért, hogy egymáséi lehessetek? Vagy Ti szeretitek egymást olyannyira, hogy Angyalkák seregei kezdtek serény munkálatokba és pár hét leforgása alatt mindent elrendeztek? Ami korábban lehetetlennek tűnt, lehetségessé vált védőszentek üdvözítő seregeivel.

Ezt a két sorsot, két szívet, mely egymásra olyannyira vágyott, előbb is összerendezhették volna. A Mindenség ajándéka lett volna akkor is. De így? Így lehet, hogy a mi egymás iránt érzett szeretetünk is ajándék tőlünk a Mindenségnek.

Az erős spirituális kötődést és vágyakozást megváltották a szeretet ünnepére. Előbb felkavartak szíveket, eseményeket, indulatokat, vágyakat, megannyi érzelmet. Majd értelmet rendeltek mindenhez és békét teremtettek mindenhol, ahol a végzet már így szól.
Hiszem, hogy ahol most szomorúságnak és gyásznak van helye, okkal van ott még. Azért, hogy később valami meseszép álom válhasson valóra e szomorúság és űr által.
Ha mi egymást öleljük karácsonykor, lehet, hogy más ölelésről pedig lemondanunk szükséges. Emiatt egyesek talán szomorúak. De hiszem, hogy ez azért történik, mert mindenkinek megvan a miénkhez hasonló spirituális lelkitársa ezen a világon. És az a szomorúság, amit ők most éreznek, ajtót nyit majd az ő boldogságukra is idővel.

Vannak karácsonyi kérdéseim, s hogy ezeket egyáltalán feltehetem, önmagában ajándék.

Lehet, nem csak hónapok óta munkálkodnak azon az Angyalkák, hogy az utunk keresztezze egymást? Lehet, hogy egész életünkben minden, ami történt, egymáshoz vezetett minket közelebb?
Újrajátszódik a múlt. Vajon azért találkoztam bizonyos emberekkel, azért mentem keresztül örömökön, nehézségeken, éltem át sikereket és tragédiákat, hogy arra a szintre fejlődjek, hogy megérjek erre a találkozásra?

Tenyered melyik vonalán és pontosan meddig húzódik az én jelenlétem az életedben? Vajon akármikor ismertelek, így nézett ki a tenyered, vagy a sorsod mindig más volt, és ezért a tenyeredben a vonalak is mindig más esztétikával hajlottak egymásra?
Vajon volt valaha olyan sorsunk, amikor nem keresztezte egymást az utunk? Egymás tenyerében mindig feltűntünk, vagy volt olyan élet, hogy láthatatlanok maradtunk egymás előtt?

Hol van a tenyeredben az idei év karácsonya?
Amikor is a lelkedből, szívdobbanásodból, eddigi életutad összes részletéből és a mára érett jellemedből, minden egyes öleléseddel kapok egy kis hozzávalót.

Nem lehetek Hozzád elég közel. Lehetnek mély beszélgetéseink, a szavak mégis csak korlátokat képeznek az emberek közé. Nem tudom annyira megérinteni a lelkedet, amennyire szeretném. Órákon keresztül csókolhatlak, szívedben mégsem jutok el addig a bizonyos epicentrumig, ahová a Te arcodat zártam az én szívemben.

Talán leszünk még tiszta energiák is újra. S akkor abban a pompában válhatunk eggyé, akik valóban vagyunk. Ha majd mi magunk is újra Angyalok vagyunk. S a Végzet cinkostársaiként mi magunk is sorsokat bolygatunk a szeretetért.

Vélemény, hozzászólás?