Kaptam egy lehetőséget, hogy megosszam a gondolataimat. Szellő gondolt egy nagyot és teret enged nekünk, embereknek, hogy kibontakozzunk. Elhiteti velem, hogy érdekelhet mást is, hogy mi jár a fejemben.
Nehéz elsőnek lenni, de én most belekezdek. Sokat gondolkodtam, mit írjak. Nem akartam tragikust, sem felületeset, sem komolytalant. Mégis olyannak kell lennie, amiben benne vagyok én.
Szóval…mindjárt május és megérkezik, remélem. Minden évben várom, hogy meghalljam a hangját az egyik reggeli kutyaséta közben. Nagyon jellegzetes, pedig a többiek is szépen dalolnak, viszont nekem ő mindig egy kezdet. Mintha az élet jönne meg vele. Egyszer láttam csupán, pedig elég színes egyéniség. Hihetetlen, hogyan el tud rejtőzni. A hangja viszont mindig elárulja, merre van. Sokszor boldognak vagy inkább szerencsésnek érzem magam, hogy meghallom a természetet, figyelek rá, mert úgy tűnik egyre kevéssé része az emberek életének. Szóval hamarosan érkezik és hozza magával a szabadságos életet, a sárgarigóm 🙂
Ha végre látod őt, próbálj róla készíteni egy képet nekünk! Feltöltöm az első időtlen történet mellé! 🙂
Mindenképp
Mert hiába keresek fényképet a sárgarigóról. Számomra nincs két ugyanolyan madár.
🙂
Jól ismerem az érzést és a hangulatot, amit szépen leírtál.Mi a Mamával – a feleségemmel ugyanígy várjuk a kakukkot és az ő hangját tavasszal! A kakukk – mifelénk kukukk – nem olyan elegáns, mint az aranymálingó – vagyis sárgarigó – inkább egy kisebb galamb méretű veréb tojóra hajadzik.A sárgarigó hangját szeretem hallgatni, amikor már fészket raktak és csak a területvédelem miatt fütyül. valóban hasonlít egy füttyhöz, de ha belejön olyan hevülettel adja elő, hogy szabályosan elcsuklik a hangja és kiesik a ritmusból. Köszönöm a tavaszváró hangulatot!