Az első családos külföldi utunk Bulgáriába vezetett a Trabival és a két kicsi gyerekkel. Útközben Jugóban bementünk Nis-be. Észrevettem a kocsiból, hogy a város közepén levő régi várfalon belül egy nagy bolhapiac van, de többszöri körül autózás után sem jöttem rá, hogy hol lehet behajtani, mert csak egyirányú kihajtós utakat láttam. Elhatároztam, hogy legközelebb lelassítok az egyiknél, és ha nem jön kifele semmi, akkor behajtok. Így is történt és persze abban a befordulós pillanatban a fal mellől elém lépett egy motoros rendőr, az akkor nálunk még ismeretlen félelmetes fekete szerelésben, teleaggatva mindenféle kütyüvel. Behajolt és kérte az igazolványokat. Jól beszélek oroszul, tudtam, hogy igaza van, így előszedtem a papírokat és kiadtam az ablakon. A feleségem feltalálta magát, felém fordult és éktelen hangosan elkezdett velem káromkodva üvölteni, aminek az volt a lényege, hogy miért voltam már megint ekkora marha! Hirtelen nem vettem a lapot és csak néztem tátott szájjal. A gyerekek a hátsó ülésen riadtan néztek. A két méteres rendőr lehajolt, benézett a kocsiba, visszanyújtotta a papírjaimat és kétszer is intett, hogy menjek tovább. Még tisztelgett is egyet! Kavicsszóró gumikkal kilőttem. Szerintem értett magyarul valamennyit és a mai napig emlegeti a sztorit ugyanúgy, ahogy én is.
Nis (Haraszti László igaz története)
- Post author:HarasztiLaszlo
- Post published:
- Post category:Időtlen történeteink
- Post comments:0 hozzászólás
You Might Also Like
Átváltozás (Ági igaz története)
Érintés nélkül (István igaz története)
Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 42, Rendszeren kívül (Hangos vizuál)
Haraszti László: A köd (Hangos igaz történet)
A zenetanár (Mama65 igaz története)
Vajon kinek van igaza? (Írta: Fogolyán Szellő)
Amikor az, amit önmagadról hiszel, éles ellentétben áll a gyakorlattal
Hangos igaz történeteink 155, Erzsike jár eszemben (Szávitrí igaz története)
Már több, mint 500 nememind1 Barát és egy közös kirándulás, amivel megünnepeljük, milyen sokan vagyunk egymásnak!
Mama (8899Nati igaz története)
Lennie kell megoldásnak (PZsFelhő írása)





