A pohár víz és a néni (Tihany története)

A pohár víz és a néni (Tihany története)

Néhány évvel ezelőtti történet.
Késő őszi hétvége volt. Réges-régi családi házunk ablakában tűnődve bámultam ki az ablakon, szombat délben, mint amikor az ember, bár kifelé tekint, valamit tán épp odabenn figyel tudattalan.
Odakint fel-feltűnő fényjáték formájában jelezte létét a napsugár, mintha csak azt súgta volna, bármi is történt és történik az életben, ő mindig el fog jönni hozzánk, újra és újra.

Már megbékéltem. Másfél hónapja tudtam, hogy édesanyánk már sohasem fog megjelenni kis kertkapunk ajtajában.
Az a fajta béke jött el, melyben a lélek már a szépnek örül, annak, ami volt, s ami örökké megmarad, ami elvehetetlen. S abból bizony sok volt és van…
A házunk előtt elsétáló, piacról hazatérő nénikék csendben suhantak el házunk előtt, nagy csomagjaikkal kezükben. Egyszer csak egyikük megállt és leült kerítésünkre. Éreztem, amint szívemben melegség és szeretet áramlik szét. Mintha egy hang szólt volna bennem:
maradj még itt nénike!
Aztán csak néztem amint pihenteti megfáradt lábait, tanakodtam, tán megszomjazott, tán kivihetnék egy pohár vizet, bár meleg már nincsen.
De pár perccel később felállt és továbbindult.

Egy pillanatra boldoggá tett a kép, hogy valaki örülni fog neki otthon, reméltem, hogy így van.
Hiszem, hogy a szeretet, amit kapunk, bármilyen formában viszonozható. Én szerencsés vagyok, – tudom, nem mindenki az, bár mindenki az lenne…  – én rengeteg szeretetet kaptam a szüleimtől.
Mindketten hirtelen távoztak el.
S egy pohár víz, ehhez képest, talán nem sok viszonzást tett volna hozzá a világ körforgásához.

Mégis úgy gondolom, sok meghálálni és szeretni valóm van a világban, s tán vagyunk így még ezzel jó páran. Fontos minden szeretetteljes emberi kapcsolódás, és pár jó szó. S olykor néhány percen múlik csak, hogy valami miatt lekéssük a pillanatot.

A pohár víz és a néni_tihany története

This Post Has One Comment

  1. Nagyon szépen köszönöm a történetedet Tihany! Elsőként azon gondolkoztam el, mennyivel többnek tűnne a jóság, ha minden olyan esetben, amikor jók, kedvesek szeretnénk lenni, meg is tennénk, és nem morfondíroznánk el azon, vajon mit fog szólni, illik-e? Elképzelhető, hogy ennek a pár soros szeretetteljes történetnek a szereplői, a néni és A lény, aki nézi őt az ablakból, egy rövid, de annál meghatározóbb pillanatig azért kellett, hogy találkozzanak, mert szükségük lett volna egymásra, mint egy pohár vízre. A lény számára az elveszített édesanya víziója, a néninek pedig unokái, gyermekei utáni vágyakozása torkollik az örökkévalóságba a kerítés tövében.

Vélemény, hozzászólás?