• Dorian wrote a new post 4 év, 11 hónap óta

    Azt gondoltam, felnőttem, érett vagyok. Persze bizonyos értelemben – miután rájöttem, az érettség több részre osztható – igen. Vagyok egy szinten valahol, máshol pedig egy másik szinten.
    Borzalm […]

  • Mint annyi minden, 2020-ban a szeretet ünnepe is másmilyen lesz, mint szokott. Nagyon sok otthonban erre a karácsonyra is igaz lesz az, hogy „huszonhat házszám egy fényév távolságával lesz egyenértékű […]

  •  
    „Létezik egy rendkívüli erő, amelyre, legalábbis máig, a tudomány nem talált formális magyarázatot. Ez az az erő, amely mindent magába foglal és irányít, ami az Univerzum minden egyes jelensége mögött […]

  • Szavitri wrote a new post 5 év óta

    Első látásra megtetszett a kollégium ódon épülete, kastélyra emlékeztető formájával, szépséges kertjével. Az hosszú volt, teraszokkal, lévén a Gellért hegy közepe táján, a hosszú hátsó kert pedig a hegyoldalba […]

  • Fogolyán Szellő wrote a new post 5 év óta

    Az őszinteség érték. Becsülöm az ilyen embereket. Az olyanokat, akiknek a gyomruk felkavarodik, ha nem mondhatják ki, ha nem tehetik meg…Olyannyira azonban nem lehet leegyszerűsíteni komplex univerzumu […]

  • Fogolyán Szellő wrote a new post 5 év óta

  • Kedves”Nagyi!”
    Csak egy véletlen érdekesség és köszönöm a soraidat! Az érdekesség: az a kisfiú, akivel táncoltunk a téren tegnap hozta haza az értesítést, amely szerint a „Bólyai” matematika verseny országo […]

  • Sengah wrote a new post 5 év óta

    Olvasgatván az itt megjelent történeteket, egyre erősödik bennem az az érzés, hogy a világról sok mindent gondolunk, ami egyáltalán nem is úgy van. Vegyük például az embereket: sokat küzdöttem ezzel a “kakukkt […]

  • És ők , az unokáink ezekre sokáig fognak emlékezni majd…
    Akkor is, ha mi már nem leszünk itt velük..
    Imadtam soraid olvasni!
    Cowboy /nagyi/ 👀🤔😂

  • Fogolyán Szellő wrote a new post 5 év óta

    Vajon, ha akkora erény az őszinteség, amit azért a legtöbben elismernek, miért nincs az ember rákényszerítve? A mesterséges intelligencia korában, miért nem hoznak létre egy olyan szerkezetet, amely kierőszakolj […]

  • Fogolyán Szellő wrote a new post 5 év óta

    „Nem gondoltam volna, hogy valaha hálás leszek életem legnehezebb időszakáért, annak is a legmélyebb pontjáért. Ma már tudom, hogy igazán boldogok és elégedettek az élettel csak azok lehetnek, akik jártak a l […]

  • Vándor wrote a new post 5 év óta

    Ébren álmodni, emlékek nélkül. Talán egy mondatban így foglalhatnám össze a történetet, ami kettőnkről szól. Nincs a történetben semmi nemesség, csupán egy kallódó ifjú lélek vihara, amit le akart csendesíteni. H […]

  • Fogolyán Szellő wrote a new post 5 év óta

     
    „A kis marsi egy olyan nemzetségből jött, ahol a rezgésszint különösképpen emelt, ahol a földönkívüliek is sok ponton különböznek egymástól, de az eltérőt, az ő nemzedékében kapitális tisztelet övezi. Az ő szü […]

  • Fogolyán Szellő wrote a new post 5 év óta

  • Szavitri wrote a new post 5 év óta

    A mai fiatalok, ha sétálnak ennek a tóparti üdülő helynek a fő utcáján, nem tudják, hogy a széles utca közepén, ahol most hosszú csíkban park húzódik, az valaha kiszáradt vízmosás volt, két oldalán kocsiút, gya […]

  • Tovább